Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Javában zajlik a Godzilla Kong ellen folytatásának forgatása, amiben visszatérnek a címszereplők, ráadásul össze kell fogniuk, hogy elhárítsanak egy nagyobb fenyegetést, illetve felfedik majd a Belső Föld és a titánok eredetét is az ígéretek szerint.

    Nemrég maga a rendező, Adam Wingard jelentkezett be Instagramon, aki csapatával Ausztráliában forgatja a blockbustert, ahol már a kaidzsúk is javában kiabálnak a videó tanúsága szerint.

    A Godzilla Kong ellen újabb fejezete 2024. március 15-én kerül mozikba.

  • Ez már-már egy bevett szokás nála.

    Itthoni idő szerint hétfő hajnalban rendezték meg a 2022-es MTV Video Music Awards-ot, mely az elmúlt években kifejezetten jelentős presztízst szerzett magának, az itt kiosztott díjakra úgy tekintenek a művészek, mint a „fatalok Oscar-díjára”. 

    Az idei díjátadó egyik házigazdája Nicki Minaj volt, aki a műsor egy részében egy gyors koncertet is adott, majd a kategóriák közül kettőből (Legjobb hip-hop videó, a nyár legjobb dala) is bezsebelte a legjobbnak járó díjakat. Mindezt a rapper az öltözőjében, egy kiadós fenékrázással ünnepelte meg, melyről Instagram-oldalára természetesen fel is töltött egy videót.

  • Anne Hathaway főszereplésével érkezik Robinne Lee regényadaptációja, az "The Idea Of You", ami egy 40 éves, elvált nőről szól, aki a Coachella során találkozik a 24 éves Hayes Campbellel, aki ráadásul a "bolygó legdögösebb bandájának" frontembere.

    hate
    Fotó: Instagram

    "Néhány éve a férjem üzleti úton volt, én pedig későn ébredtem, és szörföltem a zenék között YouTube-on, és ekkor jött velem szembe egy fiatal fiú, akit soha nem láttam korábban egy bandában sem, nem is nagyon figyeltem rá, de annyira tökéletes volt, hogy meglepetésként ért a dolog. Igazi művészet volt. Egy órán át keresem, hogy ki ő, mit csinál, és akkor tudtam meg, hogy idősebb nőkkel szokott randizni, az ötlet pedig meg is született" - mesélte Lee, aki Harry Stylesról mintázta könyvének főszereplőjét.

  • Taylor Swift szinte már túl jól néz ki.

    taylor
    Fotó: Instagram

    A 32 éves színésznő a  MTV VMA 2022-es gálája után, egy csillagos Moschino ruhában jelent meg az afterpartin, amitől mindenki álla a padlóra került.

    Swift egyébként a gálán bezsebelte az év legjobb videóklipjének járó díjat, illetve bejelentette, hogy októberben kerül a boltokba 10. albuma, ami a "Midnights" címet kapta.

  • Johnny Depp azzal viccelődött az MTV VMAs 2022-es díjátadóján, hogy vállal szülinapokat, virrasztásokat és Bar Mitzvah ünnepségeket is, mondván munkára lenne szüksége.

    Deppw
    Fotó: YouTube

    Jack Sparrow megszemélyesítője, aki nemrég megnyerte exfeleségével fojtatott pereskedését, igazi meglepetésként bukkant fel a New Jersey-ben tartott vasárnapi díjátadón, ahol asztronautaként lebegett a közönség felett.

    Az 59 éves színész azonban csak virtuálisan volt jelen, amiben az MTV Moonman figurája segítette, és azzal poénkodott, hogy kéne neki valamilyen munka.

    "Ja, és fogorvos is vagyok!" - mondta Depp.

  • Az úszónő megosztott néhány fotót az augusztus 22-én tartott esküvőjéről a közösségi oldalán.

    katinka
    Fotó: Instagram

    Hosszú Katinka és Gelencsér Máté augusztus 22-én, Szentendrén fogadott örök hűséget egymásnak a 250 fős vendégsereg előtt. Az úszónő nemrég Instagramon osztotta meg követőivel a nagy nap 1-1 pillanatát.

    "Yess. jöhet a vihar" - írta Katinka a képek mellé.

    Hosszú Katinka világbajnok úszó és edzője, Gelencsér Máté hétfő kora este mondta ki a boldogító igent. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó és modellként is dolgozó párja a Skanzenben, Magyarország legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeumában kötötte össze az életét.

     

  • Édesanyja szülinapja után kényszerült magyarázkodásra az Eufória sztárja, miután néhányan erősen kritizálni kezdték őt és családját.

    sweeney
    Fotó: Instagram

    Történt ugyanis, hogy Sydney Sweeney édesanyaja a napokban töltötte be a 60. életévét, és a partiról a 25 éves színésznő is megosztott néhány fotót a közösségi oldalán.

    A hisztériát az váltotta ki, hogy a résztvevők közül néhányan a Donald Trump kampányához készült, úgynevezett MAGA-sapkákat ("Make America Great Again"- a szerk) parodizáló kalapokat és egyéb fejfedőket viseltek, amire a "Legyen ismét nagyszerű 60-asnak lenni!" felirat szerepelt, utalva ezzel az egykori elnök szlogenjére.

    Ha ez nem lett volna elég, a "Black Lives Matter" megmozdulásra készült "Blue Lives Matter" -mozgalom pólóját is magára kapta valaki, ami a rendőrök elleni erőszak és bűncselekményekre hivatott felhívni a figyelmet.

    Az emberek a képek láttán vérszemet kaptak, majd betámadták Sydneyt a kommentek között, és olyanokkal fenyegetőztek, hogy soha többé nem néznek Eufóriát, sőt, néhányan addig is elmerészkedtek, hogy a színésznő karrierjének végét vizionálták.

    "Srácok, ez kész őrület. Egy ártatlan ünnepség, amit édesanyám 60. születésnapja alkalmából tartottunk, átváltott egy abszurd politikai állásfoglalásba, ami nem volt szándékos a részünkről. Kérlek fejezzétek be a spekulálást ezzel kapcsolatban. Mindenkit szeretek, és boldog szülinapot anya" - írta Sydney Twitteren.

    (Via IGN Hungary)

  • A TV2 hétfői sajtóeseményén derült ki, hogy Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor koronavírusos.

    Az előzetes tervek szerint a Séfek séfe ítészei, illetve a Sztárban sztár leszek! zsűritagjai is részt vettek volna azon a főzésen, amit a sajtó munkatársaival közösen szervezett a csatorna. Sajnos azonban nem mindenki tudott megjelenni az eseményen – helyszínen lévő kollégánk nem sokkal ezelőtt arról tájékoztatott, hogy Tóth Gabi koronavírus-fertőzés miatt marad távol, amit Till Attila közölt a jelenlévőkkel. A hírek szerint az énekesnő férje szintén elkapta a vírust.

    Tóth Gabi egyébként betegségre hivatkozva már a hétvégi fellépését is lemondta, akkor még nem lehetett tudni, hogy a Covid okozta a bajt. Erről itt írtunk részletesen. 

  • Egyesek imádják, mások szerint borzalmas lett Lizzo vörös szőnyeges megjelenése.

    A 34 éves amerikai énekesnő mindig is szeretett kilépni a komfortzónájából, legutóbb akkor számoltunk be róla, amikor szinte anyaszült meztelenül jelent meg Cardi B privát bulijában. . Lizzo mostani megjelenése annak szöges ellentéte, az énekesnő ugyanis annyi anyagot viselt magát, hogy az szinte teljesen el is nyelte őt – emiatt pedig több rajongó szerint is úgy nézett ki, mint egy szemeteszsák.

    Oké Lizzo, akkor most már ilyeneket fogunk viselni? 

    – kérdezte ironikusan az egyik Twitter-felhasználó. 

  • Nem sokat hagyott a képzeletre a legújabb viselete.

    GettyImages-1241465367
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    A népszerű divatikon ezúttal is extravagáns viselettel jelentkezett Instagram-oldalán, ezüst színű szemüvegben és sokat mutató futurisztikus testviseletben pózolt fehér terepjárójának motorháztetőjén. A világszerte több mint 300 millió követővel rendelkező valóságshow-sztár élete rövidesen újra nyomon követhető lesz, ugyanis a The Kardashians reality műsor szeptembertől a második évaddal fog jelentkezni a Hulu kínálatában. A modellről készült fotósorozatot itt tudja megtekinteni:

  • Vélhetően túl sokat mutattak magukból a rockzenekar tagjai. 

    Az, hogy az négyfős olasz zenekar tagjai valamilyen extravagáns szerelésben jelennek meg a színpadon senki számára nem lehet meglepő, aki kicsit is ismeri a Måneskint, az MTV VMA producerei azonban látszólag még maguk sem tudták, hogy pontosan mivel is állnak szemben – pedig a tagok mutattak már magukból ennél jóval többet is.

    A 23 éves frontember, Damiano David ezúttal félmeztelenül és kivágott bőrnadrágban jelent meg, mely ugyan férfiasságát eltakarta, hátsó részét már annál kevésbé – néhány másodperc erejéig mindezt pedig telibe is vette a kamera, melyet a rendezők hamar megbánhattak. 

    A rövid jelent után ugyanis érezhető volt, hogy a kamera szinte csak Damiano arcára közelít, nagy ritkán mutattak csak olyan snitteket, melyeken teljes egészében látható lett volna, amikor pedig mégis, a vágóképeket egyszerűen kicserélték olyanokra, melyek az aréna épp egy teljesen más pontját vették. A banda egyébként a Supermodel című slágerüket adta elő, a felvétel pedig cenzúrázott formában már fel is került az MTV YouTube-csatornájára. Íme: 

  • Ez a videós kartonból alkotta újra az ikonikus Ragadozó maszkját, ami úgy néz ki, mintha egyenesen a filmekből származna.

    0490067795 5mb
    Fotó: Northfoto

    Az Epic Cardboard Props nevű YouTube-csatorna rendszerint arról tesz tanúbizonyságot, hogy mire lehetünk képesek némi kartonnal – meg persze nem kevés kézügyességgel. Egyik videójukon a Predator ikonikus biomaszkját alkották meg, a végeredmény pedig egészen szenzációs lett.

  • A Warner Bros. nemrég bejelentette, hogy hónapokkal elhalasztják az Aquaman és az elveszett királyság, illetve a Shazam: az istenek haragja című filmeket.

    SHazam2
    Fotó: Instagram

    Jason Momoa új kalandja eredetileg márciusban került volna a mozikba, de elcsúsztatták 2023. december 25-ére, a Shazam 2 pedig 2022 december 21-éről, átkerült 2023. március 17-ére.

    Elképzelhető, hogy a csúszást azért kellett beiktatni, mert pótforgatások lesznek mindkét filmhez, hogy jobban igazodjanak az új vezetőség által megálmodott 10 éves tervhez, amit a Marvel féle filmes univerzum mintájára igyekeznek létrehozni.

  • Jobb, mint az eredeti?

    raptor Aistley
    Fotó: YouTube

    Sok mindent találunk a neten, amikre gyakran nincs magyarázat, ilyen például  Rick Astley  legendás, Never gonna give you up című slágerének videoklipje, de nem az eredeti. Nem, most arra a verzióra gondolunk, amiben egy velociraptor „énekli” a dalt, aminek láttán nehéz szavakat találni.

  • Érkezik a Midnights.

    A Fearless és a RED újradolgozott változatait leszámítva közel két év telt el azóta, hogy a 32 éves énekesnő új albumot adott volna ki, az MTV VMA-n azonban mindenkit sokkolt legújabb bejelentésével.

    A Midnights, mely életem 13 álmatlan éjszakájának történetét meséli el, október 21-én jelenik meg. Találkozzunk éjfélkor.

    – írta a posztban az énekesnő, később hozzátéve, hogy az album valóban csak olyan dalokból fog állni, melyek az éjszaka közepén íródtak. Az, hogy 13 dal szerepel a lemezen szintén nem véletlen, ez ugyanis Taylor szerencseszáma, mely több dalában is videoklipjében is visszaköszönt már.

    Az énekesnő legutóbbi két albumában egy meglehetősen nagy stílusváltáson esett át, kíváncsian várjuk, milyen meglepetéseket tart magában a Midnights.

  • Harry Styles lehet az írók és filmesek örök inspirációs forrása.

    Nemrég érkezett meg a mozikba a Miután-sorozat legújabb, negyedik része, amely egy interneten íródott, eredetileg Harry Stylesról szóló romantikus fikciós regény feldolgozása. Főleg a One Direction korszaka alatt valóban rengeteg hasonló, javarészt a Wattpadon olvasható történetet inspirált az angol énekes, a PopBuzz információi szerint pedig egy ilyen kerül most szintén megfilmesítésre.

    A The Idea Of You sztorija egy negyvenes, elvált anyukáról szól, aki a Coachella zenei fesztiválon összeismerkedik egy népszerű fiúbanda felkapott énekesével, a 24 éves Hayes Campbellel. A női főszerepet már ki is osztották, Anne Hathaway alakítja majd a jóval fiatalabb sráccal szerelembe eső anyukát, aminek ténye egyébként megosztotta a nézőket. Sokak szerint ez elég nevetséges szerep egy ilyen nagy presztizsű színésznőnek, míg mások viccesen megjegyezték, akár Olivia Wilde is befuthatott volna a castingon, ő az ugyanis, aki valóban egy párt alkot a tőle 10 évvel fiatalabb Stylesszal.