új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hivatalosan is fitneszoktató lett a színésznő.

    Ábel Anita az RTL Reggeli című műsorába volt vendég, ahol arról mesélt, hogy hivatalosan is jógaoktató lett, amely mozgásformát közel 11 éve kezdte el. A beszélgetésben persze előkerült, hogy hamarosan kerek születésnapja lesz, de nem érzi azt, hogy 50 felett egy nőknek véget érne az élet. 

    Ez csak egy szám, és amíg fejben nem öregszel, addig a tested sem követi ezt

    – vélekedett a műsorvezető-színésznő, majd azt is elárulta, milyen a kapcsolata a testével.

    Mint mondta, az étkezésnél most már nem vonja meg magától a kulináris élvezeteket, inkább a minőségre figyel oda. Hangsúlyozta, mindenki csinálja azt, amiben jól érzi magát, tehát nem feltétlen szükséges magunknak korlátokat felállítani.

    „Az egész fiatalkorom korlátokkal telt, szerintem többet fogyókúráztam, mint ahányszor levegőt vettem. Fölösleges energiaveszteség. Aztán mikor az ember betölti már a negyvenet, akkor azt mondja: most minek, kinek, hova, miért? Érezzük jól magunkat!” – jelentette ki.

  • Volt ideje sok mindent átgondolni külföldön.

    Ahogy megírtuk, februárban derült ki, hogy Szilágyi Liliána a nagy port kavart bántalmazási ügye után Mexikóba költözött, és új életet kezdett. Erről az időszakról most Peller Mariannak beszélt az Európa-bajnok magyar úszó a Lélekközösség című YouTube-műsorban. Mint fogalmazott, akkor egy új időszámítás kezdődött az életében, rájött, jobb neki, ha távol van, végül ezért is próbált szerencsét Mexikóban.

    „Olyan szintű félelem volt bennem, mielőtt elindultam volna, hogy teljesen az volt bennem, lehet, hogy két hét múlva hazajövök, és újrakezdek mindent” – kezdte az úszónő, majd arról is mesélt, mivel foglalkozott Tulumban.

    Jelentkeztem egy hostelbe munkára, mondván, nézzük meg tényleg mindent a nulláról kezdve... Megkaptam a munkát, ami igazából abból állt, hogy takarítottam egy hónapon keresztül. Mindent és mindenhogyan. Ami nagyon jó volt, mert van egy kis tisztaságmániám meg egy kis OCD-m, amiket nagyon jól ki tudtam élni

    idézi a story.hu Szilágyi Liliánát, akinek több mindenen sikerült elgondolkoznia a munka közben:

    Feltettem a zenét, és akkor sikáltam a vécét, felsepertem a faleveleket, meg főztem, meg mosogattam, ami tök jó volt. És rengeteg minden elindult bennem. Tehát az például, hogy az első nap megjelent az a gondolat – az egómból –, hogy »De hát én egyszer a világon az egyik legjobb voltam valamiben, és most itt vécét súrolok, hogy ez micsoda dolog?!« De utána rögtön jött már az a belső hang, hogy de valahol el kell kezdeni az új utat...

    A beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy egy hónap után otthagyta Tulumot, és átköltözött egy másik városba. Szilágyi elmondása szerint itt nem csinált mást, mint jógázott, meg kapcsolódtam más emberekkel, és nyugodt volt. Megismerkedett egy jógaközösséggel, és a következő heteket egy dzsungelben töltötte, ahol meditált és jógát oktatott. Hamarosan pedig utazik vissza, hogy folytassa az ott kialakított életét.

  • Magzatpózban zokogott az elválás után.

    IMG 8786
    Fotó: Velvet

    Détár Enikő a Tények Plusz kameráinak mesélt párjával arról, hogyan élték meg, amikor gyermekei bejelentették, hogy elköltöznek a családi fészekből. A színésznő ugyan ritkán szeret bepillantást engedni a magánéletükbe, de most az elszakadás nehézségeiről vallott. 

    Embriópózban zokogtam a földön. Az akkor nagyon megviselt. De amikor láttam, hogy jól van, akkor azt nyilván elfogadja az ember. Ebben nyilván benne van az anyai ragaszkodás és önzés. Tényleg az a lényeg, hogy legyenek jól

    – fogalmazott Détár, majd hozzátette: olyan kapcsolata van a felnőtt gyerekeivel, amilyet annak idején kamaszként elképzelt, hogy lesz, ha majd édesanyává válik.

    Bár egy ideje mozaik családot alkotnak, soha nem akartak semmit sem erőltetni a fiatalokra. Mint mondták, nem voltak szereptévesztésben, inkább barátként voltak jelen a másik gyerekének életében, nem pótszülőként. Kapcsolatukban igyekeznek minőségi időt eltölteni, gyakran órákon át tudnak beszélgetni egymással.

  • Erre nem számítottunk.

    DSC2108
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Szabó András Csuti a minap egy új videóval jelentkezett a TikTok-oldalán, melyet párja, Bianka készített titokban. A felvételen az üzletember látható, amint pakolás közben énekeli a kedvenc slágereit. ByeAlex, Dzsúdló és a Wellhello dalaiból is hallható egy-egy részlet Csuti előadásában, majd barátnője alaposan ráijeszt a a gardróbszobába betoppanva.

    A hozzászólásokban sokan meg is jegyezték, hogy nem is gondolták volna róla, hogy ennyire tiszta az énekhangja, sőt, akadt olyan, aki egyenesen arra buzdította, hogy induljon a Sztárban Sztár következő évadában. A felvételt alább tekinthető meg Csutiról:

    @csut.i …és ha lesben áll egy @sdrbs cápa 🦈 #sing #dance #travel ♬ eredeti hang - Szabó András Csuti

    (via 24.hu)

  • Még most sem hiszi el, hogy felléphet a világsztárral.

    PAP 1510
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Ahogy arról az Indexen beszámoltunk, július 20-án ismét Budapesten koncertezik Ed Sheeran, aki ezt megelőzően a Sziget Fesztiválon szórakoztatta a magyar közönséget még 2019-ben. Ezúttal a Puskás Arénában lép majd színpadra a + - = ÷ x nevet viselő turnéjának részeként. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az énekes előzenekara az a Calum Scott lesz, de mellette Zséda is fellép a szombati koncerten.

    Most a magyar énekesnő a Borsnak elmondta, hogy hosszú hónapok óta minden hétvégéje le volt kötve, mindössze egyetlen szabad maradt, július 20-a, amikor a világsztár Budapesten lép fel.

    Még most is hihetetlen, hogy minket választottak, hogy eljutottak hozzá a dalaim. És tényleg azt gondolom, hogy a fentiek is akarták ezt, hiszen ez az egyetlen szombatunk volt szabad. Sok idő volt, amíg végül realizálódott, hogy akkor fellépünk Ed Sheeran előtt.

    – fogalmazott az énekesnő, akinek egyfajta visszaigazolást jelent a felkérést, amit meg is könnyezett. Bevallotta, máskor nagykoncertek előtt szokott izgulni, de most nagyon nyugodtnak érzi magát. Zenekarával egyébként állandóan úton vannak, rengeteg fellépésük akad.

    Úgy érzem, mi már erre rég kész vagyunk! 30 percet leszünk színpadon, arra készülök, hogy nagyot fogok énekelni, a rám nagyon jellemző, különleges hangulatú dalokat adjuk majd elő, olyan műsort raktunk össze, ami megfelel az opener szerepkörnek, megcsináljuk a hangulatot Ed előtt, akivel szerintem rokon lelkek vagyunk!

    Zséda nagyon bízik benne, hogy csapatával lesz lehetőségük találkozni a brit szupersztárral. A lapnak azon kérdésére is frappáns válasz adott, hogy készül-e valami meglepetéssel a találkozóra:

    Az biztos, hogy addig nem nyugszom, amíg nem készül rólunk közös fotó. A meglepetés pedig én magam leszek.

  • A tehetségkutatóban sikerült levetkőzni a gátlását.

    20230131122419 PAP 6822
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Tavaly december elsején Zdroba Patrik és kedvese, Bádoki Bettina végre elérkezettnek látták az időt, hogy oltár elé álljanak, és kimondták a boldogító igent. Az X-Faktor kilencedik évadának felfedezettje zenei karrierjében is új vizekre evezett, és kipróbálta a pop-operát.

    Sokáig hallgattam, hogy ennek a fajta zenének nincs itthon közönsége, és hogy csak a poppal lehet érvényesülni, de valahogy abban nem voltam boldog. Ebben a műfajban nemcsak fantasztikusan érzem magam, hanem számos új ajtót is megnyitott előttem. Hamarosan Lara Fabian énektanárával fogok dolgozni, és megyek ki Olaszországba, ahol Andrea Bocelli producerével kezdek együttműködésbe.

    – mesélte a Story magazinnak Zdroba, aki élete legmeghatározóbb időszakának tartja a tehetségkutatós szereplését, mivel úgy véli, szinte mindent annak köszönhet.

    „A műsor előtt sok problémám volt a beszédhangommal. Még egy boltban is alig mertem megszólalni, mert a lányos hangom miatt mutogattak rám, ez szörnyű volt. Az X-Faktor helyre tette ezt az egészet a lelkemben, hiszen a hangom, amit előtte használni is alig mertem, ott az előnyömre vált. Ott tanultam meg szeretni magam. Sokkal több örömet adott a verseny, mint amennyi fájdalmat okozott. Ráadásul ott ismertem meg Bettit, a feleségemet.” – nyilatkozta a lapnak.

  • Persze akadtak, akik a színésznő védelmére keltek.

    Friss fotókat osztott meg magáról az Eufória című sorozat Katját alakító Barbie Ferreira Instagram oldalán. A plus size modell az elmúlt időben jó pár kilótól megszabadult, ami természetesen követőinek is szemet szúrt, a legtöbben azonban negatív kommentekkel illették emiatt a szűk ruhában pózoló Ferreirát.

    „A gazdag embereknek ott az Ozempic, nekünk pedig a testpozitivitás maradt.”

    „Az Ozempic újabb angyalt követelt.”

    „A celebek azt mondják, szeretik a testüket és népszerűsítik a testpozitivitást, majd drasztikusan és gyorsan lefogynak. Mindazok az emberek, akik megtanulták elfogadni magukat az ő hatásukra, elárulva érzik magukat” – írták többen is a legújabb fogyókúrás trend, a világszerte elterjed, eredetileg cukorbetegeknek kifejlesztett Ozempic gyógyszer használatára utalva.

    A színésznő (aki már biztos, hogy nem tér vissza az HBO szériájának 3. évadában) ugyan egyelőre nem reagált ezekre a hozzászólásokra, de néhány rajongója megvédte őt a posztja alatt.

    Az elmúlt pár hónapban vesztett a súlyából, láthatjátok a fejlődést a fotóin is. Nem kell mindig Ozempicnek lennie, lehet egészséges diéta vagy edzés is mögötte. Akárhogy is, lenyűgözően néz ki

    – fogalmazott egy követője.

  • Winona Ryder és Michael Keaton újra összeállnak, hogy megmentsék a legifjabb Deetz családtagot.

    Hamarosan vége a három és fél évtizedes várakozásnak, hiszen már csak másfél hónap, és megérkezik a mozikba Tim Burton legendás filmje, a Beetlejuice folytatása. A szeptember 6-i premierig most kaptunk egy nagy előzetest is, amiből kiderül, ezúttal Lydia Deetz tinilánya, a Jenna Ortega által alakított lázadó Astrid kerül bajba a túlvilágon, így visszatér Michael Keaton Beetlejuice-a is, hogy együtt mentsék meg őt a rá leselkedő veszélyektől.

    A két eredeti főszereplő mellett Catherine O’Hara, Monica Bellucci, Justin Theroux és Willem Dafoe is csatlakozott a szereplőgárdához, a film látványvilága pedig garantáltan nem okoz csalódást egy rajongónak sem:

  • A kislány édesanyjával a Balatonon üdülhet egy hetet.

    Az Index is megírta, hogy Jákob Zoltán váltotta valóra Damu Roland kislányának álmát, életében először nyaralni mehet, az üzletembernek hála. A gyakran jótékonykodó Jákobot Edina, a nyolcéves kislányát egyedül nevelő anyuka kereste meg egy néhány napos pihenés kapcsán, amelyre anyagi helyzetéből fakadóan eddig nem volt lehetőségük.

    Nyaralni sosem voltunk, Maja fejében az a nyaralás, hogy egyszer-egyszer kimegyünk egy budapesti strandra. Még olyan rokonunk sincs, akinek lenne kertes háza vidéken, hogy ott lehessen kicsit, mintha vakációzna

    – mesélte a színész özvegye, akit aztán kislányával együtt otthonában fogadott Magyarország egyik leggazdagabb embere. 

    „Arra gondoltam, hogy milyen szomorú lennék, ha az én lányaim például nem tudnának eljutni egy nyaralásra. Nagyon kíváncsivá tett a dolog, hogy találkozzak vele” – árulta el az RTL kameráinak Jákob, majd azt is megmutatta, kedves ajándékokat, két, számára készített gyurmafigurát kapott a kisiskolástól.

    Maja először fel sem fogta, hogy egyhetes balatoni vakációra mennek édesanyjával.

    „El kellett neki magyarázni, hogy mi az a nyaralás. Ő kérdezett rá, hogy ez ilyen ottalvós? Akkor ugrált örömében, szó szerint” – idézte fel Edina, aki könnyekig hatódott Jákob nagylelkűségétől.

  • Détár Enikő 10 éve már, hogy egy párt alkot szerelmével, Kiss Péterrel. A színésznő elégedett életével és mozaikcsaládjával is, hiszen mindkettőjüknek két-két gyermeke született előző kapcsolataikból, ám Détár 35 éves lánya és 22 éves fia már elköltözött otthonról.

    „Embriópózban zokogtam a földön, az akkor nagyon megviselt. Amikor láttam, hogy jól van, akkor nyilván azt elfogadja az ember. Ebben benne van az anyai ragaszkodás és önzés, de tényleg az a lényeg, hogy legyenek jól” – idézte fel a TV2 stábjának, hozzátéve:

    Péter szerintem megerősítheti, hogy a felnőtt gyerekeimmel olyan a kapcsolatom, amilyet én gondoltam kamasz lányként, hogy lesz. Szeretetteljes, de igyekszem visszafogni magam, hogy ne telepedjek rájuk

    – mesélte Détár, szavait pedig valóban meg is erősítette kedvese.

    „Nagyon sok szülő a fél karját adná, hogy csak feleolyan jó kapcsolatban legyen a gyerekeivel, mint ahogy Enci van” – árulta el a férfi, aki szerint ő is inkább haverként, mintsem apapótlékként tudott becsatlakozni a Rékasi gyerekek életébe, amire nem is volt szükség, hiszen a színész mind a mai napig jelen van a nevelésükben.

  • Elődje, Vágó István hagyatékáról is kérdezték a tévést.

    Hamarosan visszatér a magyar képernyőkre a Legyen Ön is Milliomos!, ezúttal Palik László vezetésével. Az új kvízmester a rá váró feladatról YouTube műsorában mesélt, felidézve többek között azt is, hogy reagált, amikor felkérte a Tv2 vezérigazgatója a posztra.

    „Bementem hozzá az irodájába, és mindenfajta komolyabb körítés nélkül ő mondta, hogy nagyon szeretné, ha újra a csatornán lenne a Legyen Ön is Milliomos! ikonikus vetélkedő, és azt szeretné, ha én lennék a műsorvezetője. Na, innentől jönne a sajtónyilvános rész, hogy gondolkodtam, hazamentem, a családommal megbeszéltem, kutyát is megkérdeztem, fölvonultam a hegyekbe, hogy elemezzem… Ehelyett úgy nézett ki, hogy néztem a szemét, és mondtam, hogy juhé, igen! Én ezt a műsort imádtam nézni nézőként.” 

    Paliknak nem lesz könnyű dolga, hiszen a műsor már-már összeforrott Vágó István nevével is, épp ezért megtiszteltetésnek érzi, hogy őt kérték fel a tavaly elhunyt televízós utódjának. 

    „Remélem-reméljük, hogy ugyanolyan sikerre tudjuk vinni, mint a legendás elődeink, legfőképp Vágó István. (...) Vágó Pistának és nekem ugyanaz az eredetünk. Külön fázisban, külön korban, de mindketten mondhatjuk azt, hogy Vitray-tanítványok vagyunk, voltunk. Ezért aztán mindent értek – azt is, ahogy uralta a teret Pista –, mert ezt tanultam, ezt lélegeztem be. A majd 4 évtizednyi televíziós pályafutásom alatt ez vált a rendszerem részévé” – folytatta Palik, hozzátéve: félelem épp ezért nincs benne, csak egyfajta pozitív izgalom. További elődeit, Fábry Sándort, Friderikusz Sándort és Gundel Takács Gábort pedig szintén kiváló szakembereknek tartja.

    Palik végezetül arra a kérdésre is választ adott, elég okosnak érzi-e magát egy műveltségi verseny vezetéséhez.

    Az, hogy elég okos vagyok-e én erre a szerepre, egyrészt a folyamatban fog kiderülni... ez egy nagyon érdekes kérdés. Másrészt majd a nézők döntik el, nagy-e ez a kabát.

  • Daisy örökölt egyaránt édesanyja és édesapja vonásaiból is.

    Olivia Wilde és Jason Sudeikis 9 évig tartó, 2020-ban véget ért kapcsolatuk után is igyekeztek óvni a médiától magánéletüket, köztük két gyermeküket, a tízéves Otist és a hétéves Daisyt. Épp ezért különleges, hogy a színésznő most saját maga tett közzé egy fotót lányáról Instagram oldalán, mindössze egy tündér emoji kíséretében.

    A kisiskolásról nehéz megmondani, édesanyja vagy édesapja vonásait örökölte-e jobban, az azonban nem vitás, hogy le sem tagadhatná világsztár szüleit:

     (24.hu)

  • Ncuti Gatwa nem is tudta leplezni ámulatát.

    ncuti
    Fotó: instagram

    Ugyan az utóbbi időben úgy tűnhetett, lejárt a panoptikumok kora, a sok, csúnyábbnál csúnyábbra sikerült viaszfigurák után mostanában újra inkább lenyűgöző-, mintsem nevetséges szobrok kerülnek átadásra.

    Legutóbb Millie Bobby Brown élethű mása költözött be a londoni Madame Tussauds-ba, most pedig kollégája, a szintén Netflix-felfedezett Ncuti Gatwa kapott egy viasz-ikertestvért, akitől szinte ő maga is megijedt. Tátott szájjal, mellkasához kapva közelítette meg a még ki nem állított másolatát, rémült és csodálkozó arca azonban hamar nevetésbe fordult át, ahogy közelebb ért.

    „Ó, Istenem, ez annyira furcsa! Elképesztő! Tényleg lenyűgözően hátborzongató! Szép munka” – állapította meg a Szexoktatás és a Barbie sztárja, kiemelve, fogsora, szemei és szemöldöke félelmetes egyezését. Ahogy alábbhagyott hüledezése, a színész közös fotót is lőtt önmagával, amelyeken igazi kihívás kitalálni, melyik melyikőjük.

  • Még összepakolni sem volt ideje, társai küldték utána holmijait.

    Képernyőfotó 2024-07-18 - 23.24.28.png
    Fotó: RTL

    Véget ért a ValóVilág12 VV Dzsigeri számára, aki a villaszabályzat megsértése miatt azonnal kizárásra került az RTL realityjéből. A hírről a műsorvezető, Megyeri Csilla tájékoztatta a szereplőket.

    Dzsigeri, tegnap este olyan helyzetbe hoztad Giadát, ami számára nem volt kívánatos, és ezt többször is jelezte számodra. Ez a villa szabályzatát is sérti, ezért azonnali hatállyal kizárunk a ValóVIlág12 játékából. A holmijaidat majd a társaid összepakolják és kiküldik

    – közölte Megyeri, aki egy percet azért adott a fiatalnak, hogy elköszönhessen a másik hat, teljesen ledöbbent játékostól.

    „Sajnálom, szégyellem magam nagyon, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni” – magyarázta a fiú, bocsánatot kérve a másik érintettől, illetve a többiektől, amiért látniuk kellett, ahogy erőszakoskodott társával. Giada öleléssel búcsúzott, biztosítva arról a szintén sokkot kapott Dzsigerit, nem haragszik rá a történtek miatt.