új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahogy arról az Indexen is írtunk, augusztus végén Puzsér Róbert közösségi oldalán tájékoztatott, hogy az ATV-Spirit cégcsoport úgy döntött, nem sugározza tovább az Önkényes Mérvadó című rádióműsorát. Lapunk akkor megkérdezte a publicistát, mik a jövőre vonatkozó tervei a műsor sorsát illetően, aki csak annyit árult el, hogy a Spirit FM-nél vége van, és egyelőre áttekintik a lehetőségeiket.

    Most úgy tűnik, a rádióműsor megújult formában tér vissza a YouTube-ra, melynek első (összességében a 951.) adásában elmondták a műsorvezetők, mire lehet számítani az új felállásban.

    „Ez az Önkényes Mérvadó adása, ha hiszitek, ha nem. Lemondtunk az intézményes háttérről, sok előnyéről és sok szorító tényezőjéről, de elindultunk. Most már akkor nem kérdés, hogy ez a műsor van, marad tovább. Hogy meddig, azt meglátjuk. Egyelőre köszönjük, hogy itt vagytok, köszönjük, hogy zavartunk” – köszöntötte a hallgatókat Horváth Oszkár, aki Puzsér állandó műsorvezetőtársa az Önkényes Mérvadóban.

    Mint kiderült, az újabb adások ezentúl az Inga Kávéház Szélsőközép nevű YouTube-csatornáján fognak megjelenni, de a heti öt helyett ezúttal csak heti kettőt terveznek készíteni.

    Ez egy olyan »punkzenekar«, ahol van egy billentyűs, Oszi, aki szintetizátor zenével lágyítja a punk hangzást. És én vagyok a gitáros, aki azért felel, hogy a csirkének a feje rendesen le legyen harapva

    – tette hozzá Puzsér, megjegyezve: szerintük ez a fajta kontraszt jót tesz a műsoruknak, és csak tovább erősít a brandet.

    Viszont azon nem kell csodálkozni, hogyha az a klub, aminek kirúgtuk az oldalát, ott azt mondják, hogy »gyerekek, nem kell jönni a jövő héttől«.

    Puzsér Róbert rádióműsora még 2015-ben, a Jazzy Rádióban indult, majd 2020-ban a Spirit FM-en folytatódott, tavaly szeptember óta pedig az ATV Spirit csatornáján is látható volt a stúdióból közvetített élőkép. 2024 októberétől a legnagyobb videómegosztón folytatják tovább.

  • Jennifer Garner nagyra értékeli a farmereket, erről pedig közösségi oldalán is posztolt, miután az Egyesült Államokban október 12-én ünneplik a nemzeti gazdanapot. A Deadpool & Rozsomák című mozifilm 52 éves sztárja számos felvétellel mutatta be, hogy mennyire közel áll hozzá ez a fajta életvitel, hiszen családja a mai napig birtokolnak egy földterületet Oklahomában, amelyet a nagyszülei 1936-ban vásároltak. – írja a People.

    A legelső videóban Garner egy játéktraktoron látható, miközben kék farmer overallt visel, és közben a mögötte levő kis utánfutón egy csirkét szállít. A madár azonban megunja, hogy furikázzák, és felröppent a színésznő hajába, aki ettől felsikolt, majd előre dől, hogy lerázza magáról. „Ennyire azért nem szeretem a csirkéket” – jegyezte meg viccesen.

    A gazdák az országunk szívei. Boldog nemzeti gazdanapot! Szeretettel a legnagyobb rajongótok, Jen gazda

    – írta bejegyzésében a színésznő.

  • Nagy meglepetésben volt részük.

    Péntek este Magyarország–Hollandia 1–1-es döntetlen játszott, így magyar labdarúgó-válogatott megszerezte az első gólját és a második pontját is a Nemzetek Ligájában. A remekül küzdő hazaiak Sallai Roland góljával jutottak vezetéshez a 32. percben, amit a 83. percben Denzel Dumfries egyenlített ki az akkor már emberhátrányban futballozó holland csapatból.

    A mérkőzést követőn napon Széki Attila Curtis osztott meg néhány képet a közösségi oldalán, melyeken a kisfia, Doncsi látható a magyar válogatott játékosaival. 

    HAJRÁ MAGYAROK! Felejthetetlen élmény volt ez a mai nap

    – írta bejegyzésében az újpesti rapper.

  • Készen áll újra ringbe lépni.

    A Sztárbox legutóbbi adásában kiderült, hogy Miller Dávid számára véget ért a verseny, orrtörése miatt nem tudja vállalni a küzdelmet Horváth Tamás ellen. Miller helyére közös egyeztetés után Sárközi Ákos, Horváth előző ellenfele fog beugrani, így a séf és az énekes ismét összemérheti az erejét – ezúttal azonban már a szuperdöntőbe jutás lesz a tét.

    Azt gondoltam, hogy mindenféleképpen, már az ő tisztelete miatt is ringbe kell szállnom, hogy legalább egy olyan színvonalas mérkőzést tudjunk tolni a Tomival, mint az első mérkőzésben. És ezzel is azelőtt adózzunk mindenféleképpen, hogy mi bármikor visszavárjuk Dávidot a ringbe

    mondta a Fókusz kamerájának a sztárséf, hozzátéve: az első mérkőzésük minden pillanatát élvezte, és sikerült bebizonyítani, hogy a kor csak egy szám.

    Nem szoktam saját magamat fényezni, de nagyon jó volt azokat a visszajelzéseket hallgatni, olvasni, hogy igen, tudtam motiválni az embereket. Jó volt látni, hogy ennyi idősen is fel tudom venni a kesztyűt bárkivel ilyen szempontból, és a szívem visz előre. Így én már maximálisan boldog vagyok azzal, amit elértem.

    Sárközi azt is elmesélte, mi miatt döntött úgy, hogy újra megméretteti magát Horváth Tamással. Mint fogalmazott, szeretne még fókuszáltabban lenni a szorítóban, és ezt várja ellenfelétől is. Az összecsapás győztese pedig már a szuperdöntőben fog bokszolni a súlycsoport bajnoki övéért.

  • Erre senki sem számított.

    DSC 5487
    Fotó: TV2

    Hétfőtől a TV2 újra a képernyőre tűzi a Kőgazdag fiatalok című realityt, melynek szereplői szombat este a Sztárban Sztár All Stars színpadán is feltűntek. Psg Ogli és Bárány Aurél adták elő a Csak a szoki című dalukat, majd a  többiek is csatlakoztak hozzájuk a produkcióhoz. PSG Ogli egyébként korábban már jelentkezett versenyzőnek a Sztárban Sztár leszek!-ben, de akkor nem juttatták tovább, ami miatt még mindig neheztel az akkori zsűritagokra.

    Szerintem nagyon jól szerepeltem, és ez azon is látszik, hogy a zsűrinek a hibája volt, mert akkor tényleg csak jelentkezőként jöttem, most meg sztárfellépőként lépek fel itt. Azért ez a nem mindegy, nem? Szóval innen is látszik, hogy ők hibáztak!

    – jelentette ki a színpadon Tilla érdeklődésére a TikTok-sztár, akit a műsorvezető szerint „ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon”.

    (via 24.hu)

  • Imádta őt a közönség és a zsűri.

    Az idősebb korosztály is meghódította az X-Faktor válogatóját. Szombat este a 89 éves Etelka néni, az RTL-es tehetségkutató műsor legidősebb versenyzője megkapta Gáspár Lacitól az X-Faktor nagyi címet. A hölgy elmondta, hogy azért jelentkezett a műsorba, mert szereti a zsűritagokat, illetve a szülei emlékére szeretné elénekelni a Debrecenben voltam, Nagyerdőben jártam című dalt.

    Most meg a férjem ment el, úgyhogy itt maradtam egyedül, 85 éves volt. Hat évig voltunk együtt

    – válaszolta Majka kérdésére Etelka néni, aki hozzátette: már ötször volt férjnél élete során.

    Bár a zsűritagok idáig voltak az idős versenyzőért, végül nem juttatták tovább. Ezt azonban Etelka néni nem bánta, hiszen elsősorban azért jött, hogy produkciójával felléphessen az X-Faktor színpadán.

  • A Nyerő Páros című műsorban tűnik fel az üzletember a párjával.

    RTL NyeroParos VisvaderPalacsikLilla VisvaderTamas141340
    Fotó: RTL

    Visváder Tamás és felesége, Visváder-Palácsik Lilla is harcba szállnak a 2024-es Nyerő Páros címért. A vállalkozó bevallotta, hogy olykor kötekedő is tud lenni, ennek ellenére utál haragot tartani, és úgy érzi, mindig ő kezdeményezi a békülést. 

    „A Lilla nagyon burkolt, zárkózott. Valójában kevés embert enged be a bizalom körébe: tényleg csak a két gyerek, én, meg a két kutya. De értük aztán tűzön-vízen át. Engem egy időben zavart, mert aggódtam is amiatt, nehogy unatkozzon, mert nekem sokszor igényem van egy minimális énidőre” – kezdte az RTL kamerájának Visváder.

    Palácsik elmondta, hogy férje imád órákon át csevegni a barátaival telefonon, de ő például nem tudna ennyi mindenről elbeszélgetni a barátnőivel.

    Bennem szerintem még az, ami nem jó, hogy nem tudok egyszerre több felé figyelni. A gyerekeknél is ezzel vannak problémáim, hogy ha egyszerre csak egy gyerek van velem, akkor tök jól el vagyok vele, de aztán amikor a kettő ordít egyszerre... akkor már azt sem tudom, mit csináljak, és teljes a káosz.

    Az üzletember megjegyezte, tisztában van vele, hogy nehéz a természete. Mint fogalmazott, ez fajta erőteljesség a jóban is nagyon erősen jön ki, és a rosszban is: Tudok hisztérikus, kötekedő lenni. Viszont amire büszke vagyok, hogy utálok haragot tartani, és én nagyon kezdeményező vagyok.” – tette hozzá.

  • Mérföldkőhöz érkezett a fiatal.

    schobert
    Fotó: Facebook

    Ahogy arról az Indexen beszámoltunk, augusztus elején ifjabb Schobert Norbert közösségi oldalán jelentette be, hogy belépett a Magyar Honvédség tartalékosaihoz. Posztjában a honvédségi toborzó videó mellett azt írta, békétlenség uralkodik a világban, és másokat is arra buzdít, hogy lépjenek be a seregbe. Rubint Réka és Schobert Norbert idősebbik fia még akkor meg is kezdte a tartalékos katonai kiképzését, aminek mostanra a végére ért, és letette a katonai esküt.

    Egyáltalán nem volt bennem félelem már az elején sem. Engem mindig is érdekelt a katonaság, tulajdonképpen már gyerekkorom óta. Úgyhogy nagyon jó volt belekerülni ebbe a gyerekkori álomba és megtapasztalni a valóságban, hogy milyen is ez

    – magyarázta a Borsnak ifj. Schobert Norbert, aki számára az eskütétel egy olyan mérföldkő volt, amivel végképp megvalósult ez az álma.

    Mint mondta, számos új barátra lelt az ide vezető úton és olyan embereket ismerhetett meg, akiket nagyon tisztel és napi szinten tartja velük a kapcsolatot.

    És persze rengeteg új dolgot tanulhattam, amiket úgy gondolom, hogy a mindennapokban is tudok majd hasznosítani. A legfontosabb ilyen szerintem a fegyelem, de sok minden mást is belénk neveltek, amit biztosan nem fogok elfelejteni.

    Az eseményről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is posztolt a közösségi oldalán. Azt írta, „Magyarország minden területvédelmi tartalékos, szerződéses és hivatásos katonával erősebb és biztonságosabb!” A miniszter által posztolt képek egyikén ifjabb Schobert Norbert is látható.

  • Nehéz időszakban is kitartottak egymás mellett.

    RTL NyeroParos HujberFerenc SzokeKrisztina142520
    Fotó: RTL

    Hujber Ferenc és szerelme, Szőke Krisztina is hamarosan próbára teszi a kapcsolatát a Nyerő Páros vadonatúj évadában. A színész és párja a sztárpárshow miatt döntött úgy, hogy hét év után hazatér Angliából. A szerelmesek az RTL kamerájának meséltek kapcsolatukról, amely elmondásuk szerint a feltétel nélkül kölcsönös bizalmon alapszik.

    „Soha életemben nem éreztem ennyire, hogy így passzol két ember, hogy ennyire fedi egymást” – kezdte Hujber Feri, aki első látásra szerelmes lett a párjába, és fordítva.

    Mióta együtt vagyunk, az életünk nagy része küzdés, konkrét létfenntartás. Kimenni Angliába, új életet kezdeni egy másik országban, úgy hogy én akkor nem voltam jól, aztán így keresni munkát. Aztán hosszan nem voltam jól, majd beütött a Covid (...) Szörnyű ezt így kimondani, de nem nagyon volt min mosolyognunk

    – mondta a színész, vállalva, hogy az életének utóbbi időszaka a legkevésbé sem telt felhőtlenül, de a szerelmük kiállta az idő próbáját.

  • Kiderült, mikor érkezik a Disney-klasszikus folytatása.

    Újra fénykorukat élik a kora-kétezres évek vígjátékai, folytatást kap a közeljövőben többek között a Neveletlen hercegnő, Az ördög Pradát visel, valamint a Nem férek a bőrödbe is.

    A Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis főszereplésével készült film mára már-már Disney-klasszikus státuszba emelkedett, nem csoda hát, ha egy emberként kapott a szívéhez a fél világ, mikor tavaly kiderült, második rész készül hozzá, méghozzá az eredeti duóval. Egyelőre a cselekményről sokat nem lehet tudni, de az biztos, ezúttal egy négyes testcserét láthatunk, az anya-lánya pároshoz ugyanis csatlakozik a Lohan által alakított Anna 14 éves lánya és ugyanennyi idős nevelt lánya is.

    A Disney most felfedete az első fotót, amelyen Curtisék újfent ikonikus, hálószobában sikítós pózukban láthatóak, sőt a premier sem titok többé: a Nem férek a bőrödbe 2. napra pontosan az előző rész bemutatója után, 2025. augusztus 8-án fut be az amerikai mozikba.