új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rákóczi Feri és Vajda Judith, vagy ahogyan kedvese hívja, Béka immár 18 esztendeje járnak jegyben, szerelmükből pedig két gyerekük is született: a most 15 éves Panna és a nála két évvel fiatalabb Soma. Mint kiderült, a rádiós december beköszöntével elkezdte a karácsonyra való hangolódást, és elővette a kamasz gyerekeik által készített adventi kalendáriumot, ahogy teszi azt minden évben már évek óta.

    „Akkor csináltuk ezt az adventi naptárt, amikor még kicsik voltak a gyerekek, 11 vagy 12 éve... Éjszaka festettük, ragasztottuk, tömtük meg minden finomsággal. Minden évben valahogy visszatér, és bár az egyik doboz teteje most épp nincs meg, nem tudok szebbet elképzelni így december elején” – osztotta meg a követőivel Rákóczi.

  • Magdi anyus és Berényi Claudia szerepében: Kabát Péter.

    Képernyőfotó 2024-12-04 - 18.20.25.png
    Fotó: RTL

    Egészen szürreális képsorokkal jelentkezett be Sebestyén Balázs és Kabát Péter, akik a hamarosan induló új Nyerő Páros új, Barátok közt-különkiadása kapcsán újragondolták a sorozat legendás főcímét. Kamaradarabként is megállná a helyét a két műsorvezető által vászonra vitt utánzat, ahol Sebestyén többek között Berényi Miklóst vagy Novák Lászlót-, az egykori focista pedig szinte az összes női szereplőt, például Magdi anyust vagy Berényi Zsuzsát formálja meg. Igen, rúzzsal és parókával, ahogy azt illik:

    A Nyerő Páros új évada Szabó Kitti, Németh Kristóf, Gombos Krisztián, Kardos Eszter, Kiss Péter Balázs és Solti Ádám, valamint kedveseik szereplésével december 9-én érkezik az RTL képernyőire.

    (via Blikk)

  • Feleségével márciusra várják első gyermeküket.

    Hamarosan szülői örömök elé néz Brasch Bence és feleség, Gál Réka Ágota. A pár már hosszab ideje ismeri egymást, kapcsolatuk azonban csak májusban kezdődött, amit nyár elején eljegyzés-, októberben pedig esküvő követett.

    „Kívülről azt érezhetik az emberek, hogy talán túl gyorsan halad a kapcsolatunk, de én abban hiszek, hogy ha két ember között ekkora az összhang, akkor az idő egyáltalán nem számít. Már nyár elején elhatároztuk, hogy összeházasodunk, akkor pedig még nem tudtunk a kicsiről” – kezdte a hot! magazinnak a színész, felidézve azt is, hogy reagáltak a családbővülés hírére.

    „Valahogy megéreztem a levegőben, de ez egy teljesen megmagyarázhatatlan érzés volt. Folyton mondtam neki, hogy szerintem várandós.”

    „Bence csak járkált a lakásban, alig mertünk egymásra nézni, amikor meg mégis, úgy nevettünk egymásra, mint két zavarban lévő tizenhat éves! Láttam, hogy halványan ott van a második csík, de ebben a helyzetben még a biztosat is megkérdőjeleztem, ezért megcsináltam a második tesztet, az meg teljesen egyértelmű volt. Nem bírtam abbahagyni a nevetést!” – vette át a szót a színésznő, aki márciusban ad majd életet kisfiának.

    Az első trimeszter nem volt könnyű, de szerintem még így is a szerencsésebbek közé tartozom. Iszonyatosan fáradt voltam, egy hónapig úgy éreztem magam, mintha egyfolytában másnapos lennék. Az augusztusi nagy meleget pedig egyáltalán nem bírtam! Nagyjából végigaludtam azt az időszakot. A második trimeszter viszont már sokkal kellemesebb. Most úgy érzem, tele vagyok energiával.

    (via Bors)

  • Az énekesnő alig akart hinni a szemének. 

    Drew Barrymore beszélgetős műsorának vendége volt Ariana Grande, akit most a Wicked főszereplőjeként is láthatunk. A frissen vászonra vitt musical Glindája már gyerekkorában is nagy rajongója volt a történetnek, így különösen figyelmes ajándéknak hat, amivel a háziasszony várta őt:

    az eredeti, 1939-es Óz, a csodák csodája Billie Burke-féle Glindájának varázspálcájával.

    Grande könnyes szemmel és remegő kézzel vette át a felé nyújtott filmes relikviát.

    „Ez most komoly?” – mondta az énekesnő, majd felpattant a kanapéról, úgy csinálva, mitnha elhagyná a stúdiót. Természetesen utána visszaült Barrymore elé, és kifaggatta, honnan szerezte meg a kelléket. Mint kierült, az egész csapat annyira izgatott volt Grande vendégeskedése miatt, hogy minden erejüket bevetették a popsztár lenyűgözése érdekében. A videó a bizonyíték rá, sikerrel jártak:

  • Benned is rejlik egy film – ez a 11.  Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szlogenje. A BIDF versenyfilmjeit ugyan csak  2025. január 25. és február 2. között láthajtjuk, ám a plakátja már elkészült, és arról nem más, mint a nemzet színésze, Cserhalmi György mosolyog ránk.

    A szervezők arról írnak, hogy 60 fesztiválfilm mesél majd rólunk, azokról, akik rendre megküzdenek hétköznapi vágyaik magvalósulásáért, élnek a maguk hétköznapi családjaiban, a mindig jelenlévő hétköznapi félelmeik fogságában. Jövőre e gondolatok köré szerveződnek a fesztivál verseny- és versenyen kívüli szekcióinak témái.

    Január utolsó napjaiban Budapesten (Cinema City Mammut) és tíz másik városban (Békéscsaba, Debrecen, Eger, Jászberény, Kecskemét, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém) 60 film mintegy 200 vetítésének lehetünk szemtanúi.

  • Szeretnének egy kistestvért Noénak.

    Lékai-Kiss Ramóna hétfőn töltötte be a 40. életévét, melynek apropóján a Tények Plusznak adott interjút. A műsorvezető bevallotta, hogy nagyszerűen érzi magát, nem is vágyik igazán semmire, hiszen ott tart az életében, ahol lenni szeretne.

    Bár magánéletéről igyekszik keveset megosztani, ezúttal a házas életről is mesélt, amibe szerinte sok energiát kell fektetni, hogy jól működjön. Kézilabdázó férjével, Lékai Mátéval igyekeznek figyelni arra, ne vigyék el őket a hétköznapok, és rendszeresen szakítanak idő kettőjükre is. Mint kiderült, a házaspár régóta szeretne már egy testvért az ötéves kisfiuknak, Noénak.

    „Évek óta próbálkoztunk azzal, hogy Noénak legyen egy tesója. Sajnos egyelőre nem hozta úgy az élet, de még nem adtuk fel. Én hiszem, hogy soha sem munka, sem karrier nem állhat annak az útjába, hogy a család növekedjen, de valamiért nem akar nekünk megadatni egyelőre ez a dolog. De úgy vagyunk vele, hogy vagyunk hárman, ott van nekünk Noé, és ha így marad, akkor is nagyon-nagyon boldogok leszünk” – fogalmazott a műsorvezető-színésznő.

  • Születésnapi fotón az ünnepelt.

    Képernyőfelvétel (57).png
    Fotó: YouTube

    Jákob Zoltán két lány és egy fiú büszke édesapja, nagyobbik lánya a napokban lett nagykorú. A milliárdos üzletember nagyobbik lánya, Liliána december 3-án ünnepelte a 18. születésnapját, amely jeles napról egy közös fotó is készült az édesapjával. A fiatal lány tiarával fején egy születésnapi tortával az oldalán fotózkodott Jákobbal, aki az alábbi sorokat fűzte az Instagram-posztjához:

    Nagylányom, Lili ma lett 18 éves. Csodálatos felnőttkort Neked Drága Kincsem!

     – írta Jákob Zoltán aki korábban azt is elmondta: néha meggyűlik a baja a gyerekneveléssel, főleg, amikor gyermekeire is visszahat a vagyona. Az üzletember és lánya között viszont láthatóan remek a kapcsolat.

    (via Femina)

  • Az utolsó hétre fordulva meglett az első gyilkos.

    arulok gaspar nori
    Fotó: RTL

    Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban civil szereplőkkel teli évadában végre sikerült gyilkost fogniuk az ártatlanoknak, miután hosszas ideig csak a sötétben tapogatóztak. Közrejátszhatott a sikerükben, hogy ezúttal már napközben is nyíltan egymásnak mennek a gyilkosok, ami az esti kerekasztal-ceremónián sem volt másképp.

    Bár a számok továbbra is az árulóknak kedveznek, de a köztük lévő ellentétek már szétfeszítik a szövetségüket. Réka próbálta a figyelmet Gáspárra terelni, aki viszont azzal kontrázott, hogy a halállistás eset után egyértelműnek látja, hogy valójában csak szerepet játszik. Timi ebbe a szóváltásba becsatlakozva védelmébe vette Gáspárt, és megvádolta Rékát, hogy gyilkos. A többség voksával utóbbit száműzték, aki az igazság körébe lépve felfedte a kilétét.

    „Timi nagyon-nagyon ügyes volt. Annyira aljasul és annyira csendben csinálta a kis tervét, hogy erre nem készültem fel. Bevallom, meglepett. Logikusan zavarnia kéne, hogy kiejtett, de közben azt gondolom, hogy zseniális húzás volt, úgyhogy valahol így magamban meg tapsolok, és tökre értem, hogy miért csinálta. Nem tudok rá haragudni” – mondta kiesése után Réka a riportszobában.

  • Kása Eszter váltotta az elnöki asszisztensi pozíciójában a menedzsert. 

    kása keseru
    Fotó: RTL; Németh Kata / Index

    Ahogy arról beszámoltunk, Keserű Balázs, Az álommeló győztese másfél év után otthagyta Balogh Levente cégét, hogy új kihívások után nézzen. A fiatal menedzser elárulta, hogy az üzletemberrel közösen döntöttek amellett, hogy külön folytatják, hiszen egy nagyon intenzív, feladatokkal teli másfél év van mögöttük, és mindketten úgy látják, itt az ideje, hogy Keserű továbblépjen. A döntés a második évad győztesét, Kása Esztert is váratlanul érte.

    „Rengeteget segített, főleg eleinte. Olyan kérdésekkel fordulhattam hozzá, amelyekkel nem szerettem volna Leventét zavarni. Biztosan a jövőben is sikeres lesz, nagyon sokat tanulhatott Leventétől” – magyarázta a Bestnek Kása. Az elnöki asszisztens mindenesetre teljes erőbedobással folytatja a munkáját, amit néhány hónapja a kazahsztáni világkiállításon kezdett el.

    Elképesztően izgultam, azt hittem, már sikerült levetkőznöm a megfelelési kényszerem, de tévedtem. Nagyon igyekeztem jól teljesíteni, és a kezdeti nehézségek ellenére úgy érzem, egészen jól veszem az akadályokat. Az álmaimat élem, de ennek meg is van az ára, mert egyszerűen nem tudok kikapcsolni. Bár most nem is ennek van itt az ideje. Nyáron például kivehettem egy hosszabb szabadságot, elmentem nyaralni Horvátországba, de néhány nap után kocsiba pattantam, és visszajöttem dolgozni, mert úgy éreztem, itt van rám szükség.

    (via Story)

  • Huszonkét év után új magyar dámrekord született, adta hírül az Agrárminisztérium. A beszámolóból az derül ki, hogy a Bakony-Vad Vadásztársaság vadászterületén, Veszprémvarsány határában 2024. október 18-án egy cseh bérvadász kiemelkedő trófeájú, érett, aranyérmes dámszarvasbikát hozott terítékre.

    A trófeát a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal vadászati hatósága első fokon 234,96 CIC-pontra értékelte, a bika korát 13 évre (12. felrakás) becsülte. Szakértői felülbírálatát a Gödöllői Királyi Kastélyban az Országos Trófeabíráló Testület november 28-án megtette. Az eredmény: a trófea 6,87 kilogrammos tömeggel 240,41 CIC-pontot ért el, az első fokon megállapított életkort helybenhagyva.

    • Ezzel a pontszámmal maga mögé utasította a legendás, 237,63 CIC-pontra értékelt, 2002-ben a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének területén elejtett, világrekordnak minősített dámszarvasbika-trófeáját.

    A világrekorder cím elnyeréséhez a szabad területen elejtett trófeát még a nemzetközi trófeabíráló bizottságnak is minősítenie kell. 

    A rekord dámtrófea nem előzmények nélküli a Bakony-Vad Vadásztársaságnál: Veszprémvarsányban 2020-ban 6,23 kilogramm tömegű, 232,93 CIC-pontszámú, 2022-ben pedig 7,04 kilogrammos, 224,05 CIC-pontra értékelt dámbika került terítékre. A közlemény szerint a bakonyi vadászterület kiváló élőhelyi adottságai, a kapitális dámtrófeák, valamint az ezek miatt híressé vált helyi dámpopuláció bizonyítják a Bakony-Vad Vadásztársaság sikeres élőhelyfejlesztési, állományszabályozási, korszerű szakmai és génmegőrzési erőfeszítéseinek eredményességét.

  • 1H2A4785-ret
    Fotó: TV2

    Südi Iringó 10 év után tért vissza a képernyőre, ugyanis a Dancing with the Starsban Vomberg Frigyes séf táncpartnereként tűnt fel. A táncművész a Meglepetésnek elárulta, hogy tudatosan tartotta magát távol a nyilvánosságtól, de most úgy érzi, nem is lehetett volna tökéletesebb a visszatérése. Mint mondta, a felkérését követően viszont kért egy nap gondolkodási időt, mielőtt igent mondott volna a produkcióra.

    „Át kellett gondolnom, hogyan tudom összeegyeztetni az életemmel, és persze azt is, szükségem van-e arra, hogy újra az érdeklődés kereszttüzében legyek. 42 éves vagyok, pontosan tudom, mivel jár, ha show-műsorban szerepelek. Fel kellett mérnem, hogy bírom-e majd a fizikai leterheltséget, ugyanakkor a szívem repesett az örömtől, és az járt a fejemben, hogy akármennyire is megterhelő időszak elé nézek, mosolyogva csinálom végig” – fogalmazott Südi, aki úgy érzi, mostanra érettebb lett, megtanulta kezelni a médiával járó fejhajtást, és már nemet is képes mondani.

    Bár a táncosnő boldog párkapcsolatban él, már óvatosan bánik azzal, mit árulok el a magánéletéről. Néhány éve megfogalmazódott benne, hogy ideje lenne új mederbe terelni a hétköznapjait, ezt a változást a pandémia hozta meg.

    Ez az időszak ráébresztett arra, hogy változtatnom kell az életemen, ezért elkezdtem átalakítani a beosztásomat. Elengedtem azokat a táncórákat és stúdiókat, amelyek már nem okoztak annyi örömet, és leredukáltam a tanítási napjaimat. Jól érzem magam kevesebb feladattal, újra várom és vágyom az órákra, és örömmel készülök rájuk. Sokkal élvezetesebbek így a napjaim, hogy nincs teleírva a naptáram, a tanítás újra örömforrás, nem pedig csak munka. Örülök, hogy vannak szabadnapjaim, a Dancing with the Stars által pedig új kihívások értek, pont egyensúlyban van most minden

    – tette hozzá.

  • Gianni Annoni és Debreczeni Zita még 2017-ben házasodtak össze, és azóta két gyermekük is született. A hároméves Gianfranco Máté testvérét 2023 tavaszán köszönthették, aki Gregorio Ádám nevet kapta szüleitől. A kétgyermekes édesanya nemrég a közösségi odalán osztott meg egy képet a fiatalabbik gyermekéről, amihez egy hosszabb bejegyzést is írt.

    Emlékszem, hogy mennyire féltem Gegi érkezése előtt! Rengeteg gondolat járt a fejemben! Folyamatos szorongás és aggodalom a jövőtől, az érzésektől, hiszen nem tudtam akkor még elképzelni sem, hogy tudok majd még egy kis embert annyira szeretni, mint az első kisfiamat!

    – fogalmazott az anyuka, aki az egyik barátnőjétől kért tanácsot:

    Válasza a mai napig a fejemben cseng! »Nem kell attól félned, hogy a gyerekeidet nem tudod majd egyformán szeretni és meg kell osztanod a szeretetedet, hiszen a testvér érkezésével a szíved dupla akkora lesz! Így kényelmesen elférnek majd mindketten!« És így lett! Szóval azoknak a kismamáknak szeretnék üzenni, akik így éreztek, mint én, hogy a szívetek egy pillanat alatt lesz még nagyobb és még nagyobb... Majd amikor látod őket együtt játszani és futkározni, nevetni... akkor még nagyobb és még nagyobb és még nagyobb...

  • ZS 5280
    Fotó: Szollár Zsófi / Index

    Balázs Klári és Korda György a Meglepetésnek adtak interjút, melyben elárulták, hogy életmódbeli változtatásokkal próbálnak fittek maradni. Mint kiderült, az énekes házaspár nemrég költözött új lakásba, és az elképesztő nyári hőség dacára is folyamatosan koncerteztek országszerte. Az énekesnő hozzátette, színpadi emberek lévén oda kell figyelniük az alakjukra, nem szeretnének elhízni.

    „Sajnos pár kiló olyan gyorsan felszalad, ezért inkább jobb határt szabni az élvezeteknek. Alkoholt sem iszunk, anélkül is boldogok vagyunk. Gyuri hamarosan 86 éves lesz. Úgy tudom, ő a világ legidősebb énekese, aki még turnézik. A jó fizikai kondícióját csak úgy lehet megőrizni, ha odafigyel magára. Mi egyébként egymás számára sem szűntünk meg nőnek és férfinak lenni. Fontos, hogy 43 év házasság után is vonzónak lássuk egymást” – idézte a 24.hu Balázs Klárit, aki a koncertezésről azt mondja, sokszor lépnek fel fiatalok előtt, de nem nagyon érzékelik a generációs különbségeket.

    Nyugdíjas korúak vagyunk, de a fiatalok is a barátaink. Ha közös műsorban lépünk fel más énekesekkel, odajönnek hozzánk, kedvesek velünk. Zsédával mostanában többször összefutottunk, mindig van miről beszélgetnünk. De ugyanezt el tudom mondani Marics Petiről is, aki egy végtelenül helyes és udvarias srác.

  • Az énekes mindenképpen be szeretné fejezni a saját kézzel épített otthonát.

    Varga Viktor  szeptemberben úgy versenyzett a Sztárbox férfi könnyűsúly kategóriájában, hogy közben a dunai ártérben épült kétszintes otthonát fejmagasságig elöntötte az árvíz. A vitézzé avatott énekes a vízszint apadásáig szinte napi rendszerességgel jelentkezett be a közösségi oldalán, hogy helyzetjelentést adjon követőinek. Ám úgy tűnik, a nehézségek után végre egyenesbe jött, s hamarosan befejeződhetnek a külső munkálatok. Varga erről a Blikknek mesélt:

    Öt éve megy már ez, és habár megnehezíti az életet, hogy egy félkész házban lakom, igazán értékes lesz számomra, hogy saját kézzel építettem. Az emeleten nincsenek még ablakok, és a tetőt is meg kell csinálni, ha ez a kettő megvan, végre tudok majd fűteni. Innentől nem csak rajtam múlik, mikor lesz kész a ház, mert ehhez már segítség kell. Jó lenne, ha tudnék meleg helyeket csinálni öt évnyi fázás után

    – magyarázta a Sztárbox könnyűsúlyú bajnoka, aki a szerepléséért kapott pénzösszeget az otthona befejezésébe fektette.

    A Sztárboxért kapott pénzt már előre, augusztusban elköltöttem. Mondhatni: a házamért verekedtem. Most az otthonom az első, abba fektetek bele. A földszinten minden műanyagból, epoxiból van, és eredetileg is így akartam, hogy amikor jön a víz, utána csak ki kelljen slagolni. Sajnos nem lett kész, az pedig nem lett betervezve, hogy így leomlottak az új falaim

    Mindezek ellenére az énekes szerint csak szépsége van annak, hogy a Duna-parton él. Történelmileg egy nagyon izgalmas környéknek véli, hisz több száz éves erdő van a háza körül. „Elkezdtem berendezni a ház alsó részét, s ha kész lennék, akkor jöhetne újra a művészkorszak ” – tette hozzá.