És amire mindenki kíváncsi volt: mégis milyen a tankcsapdás sör?
Szenvedélyem a szórakoztatás, úgyhogy vásároltam a Soproni Tankcsapda-söréből, ráadásul kétszer, mivel egy kóstolás nem kóstolás, mint tudjuk.
Azt írják a honlapon, hogy a Tankcsapda ízlésének megfelően készítették (tavaly még a Soproni alkoholmentes, gyümölcsös söreiért voltak oda, de az vesse az első követ, akinek egy év alatt nem változik az ízlése), szóval „a klasszikus Soproninál testesebb, komlóban dúsabb, mélyebb színű, és magasabb alkoholtartalmú.”
Ebből, meg a fekete dobozból elsőre valami olyasmire asszociáltam, ami ebben a kategóriában strong lager, kicsit feljebb bock/bak, esetleg märzen néven szokott futni, azaz valami legalább öt és fél-hat százalékos alkoholtartalmú dologra, de persze ennyire nem durvítottak be Sopronban, az említett magasabb alkoholtartalom pontosan 4,8 (a „klasszikus” Soproni 4,5, érdekesség, hogy az 1895 albrand 5,3, mondjuk arra rá is írják nagy számokkal). Az összetevők között feltűnik a magyar nagyüzemi sörök szinte elengedhetetlen összetevője, a kukorica, de hát ez egy olyan jellegzetesség, amit úgy kell elfogadni, mint az időjárást, lehet nyavalyogni, de ez van.
No sebaj, a sör próbája a megivás, és abban a tankcsapdás sör egyébként nem teljesít rosszul. Elsőre a Zipfer märzenje ugrott be, amit most nemrég lehetett kapni itthon is, gondolom valami ilyesmi lebeghetett az élelmiszermérnökök szeme előtt, és amit úgy távolról meg is valósítottak. Valóban kicsit testesebb, édesebb a sör, csak a korty végén van valami zavaró üresség.
Szóval a verdikt: létezik ennél nagyon sok sokkal rosszabb, magyar gyártású nagyüzemi sör, de van persze néhány jobb is (például az említett 1895, és abban nincs is kukorica), szóval ha Ön nem is tankcsapdás, egyet nyugodtan betehet a kosárba.