Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Több millióról van szó.

    Futótűzként kezdett el terjedni az interneten annak az amerikai nőnek a története, aki a Facebook-oldalán mesélte el, hogy teljesen megváltoztatta az életét az, hogy nemrégiben találkozott Austin Richard Posttal, azaz Post Malone-nal. Renee Brown még december 24-én futott össze az amerikai rapperrel a munkahelyén, a Railyard nevű houstoni bárban, ahová Malone az NFL karácsonyi Halftime Show-ja előtt tért be.

    Bár Malone nem sokat fogyasztott – a blokk szerint mindössze 1 dollárért (körülbelül 400 forintért) vett valamit –, a bartenderként dolgozó Brown felé azonban váratlanul nagylelkű gesztust tett: nagy összegű borravalót adott neki. Az egyedülálló édesanya szinte sokkot kapott, amikor meglátta, hogy a rapper 20 ezer dollár (8 millió forint) jattot szánt neki. 

    „Nagyon szomorú voltam, hogy szenteste dolgoznom kellett, mert otthon kellett hagynom a 9 éves kislányomat. Meg sem gondoltam volna, hogy Istentől megkapom az igazi karácsonyi csodát. Post Malone a legalázatosabb celeb, akivel volt szerencsém találkozni. Szenteste az egész életemet megváltoztatta, ezért örökké hálás leszek. Nagyon köszönöm neked, Austin!” – fogalmazott a nő Facebookján, hozzátéve, a pénz egy részét lakbérre szánja, de félre is tesz belőle. Saját vállalkozást szeretne, ami lehetővé tenné számára, hogy több időt tölthessen kislányával.

    (via LadBible)

  • A Sztárban Sztár All Stars győztese, Gubik Petra a minap a TV2 reggeli műsorában vendégeskedett, ahol arról kérdezték, hogyan töltötte az ünnepi szezont, de a jövőbeli terveiről is szó esett. A színész-énekesnő elárulta, hogy a 2025-ös évben szeretné megtalálni az egyensúlyt szakmái között. Bár őt is utolérte az influenza, mégis nagyon jól érezte magát családi körben, Ajakon az ünnepek alatt, és elégedett az év végével.

    „Nekem az a karácsonyi ajándék, hogy együtt vagyunk. Anyukám és a mamáim uralják a konyhát, én csak fogyasztok” – mondta Gubik, aki nemrég a Da Vinci-kód színpadi adaptációjában kapott szerepet, ami új kihívást jelent számára a színészi pályán.

    Voltunk Párizsban a Louvre-ban egyfajta tanulmányi kiránduláson. Bárcsak minden történelmi darab kapcsán lenne ilyen, hogy ellátogatunk a valódi helyszínre

    – árulta el.

    Jövőbeli terveiről nem árult el sokat a fiatal előadó, de azt határozottan tudja, hogy szeretné megtalálni az egyensúlyt a színház és a zene között. Tavaly megjelent saját lemeze Mi van a zsebemben címmel, amelynek már akusztikus formációja is van.

    Nagyon intim projekt. Sok olyan gondolatom van ebben, ami az én ars poeticám. Nem azért jött létre, hogy szeressék, hanem, hogy azokhoz elérjen, akiket megtud érinteni.

    (via Bors)

  • Sikerült eddig titokban tartaniuk.

    Brenda Song nemrég egy interjúban árulta el, mi az oka annak, hogy vőlegényével, Macaulay Culkinnal csak ritkán beszélnek magánéletükről és két közös gyermekükről, s még ennél is ritkábban állnak egy családként kamera elé. A két kisfiú ugyan járt már nyilvános eseményen – jelen voltak, amikor apjuk 2023-ban felavatta a Hollywoodi hírességek sétányán kapott csillagát –, de az egykori Disney-sztár és a főként a Reszkessetek, betörők! és a Richie Rich – Rosszcsont beforr című filmek főszereplőjeként ismert színész tudatosan igyekszik távol tartani a csemetéket a rivaldafénytől. 

    Az egy nagyon különleges pillanat volt. Nem hagyhattuk ki. Dakota (Culkinék hároméves kisfia – a szerk.) annyira félt a rengeteg kamerától. Ez az egyik oka annak, amiért távol tartjuk őket a rivaldafénytől. Nem értették, mi történik. […] Ők nem kérték, hogy a nyilvánosság előtt élhessék az életüket

    – mesélt Song, aki megosztotta,

    második kisfiukat Carsonnak hívják.

    A Zack és Cody élete című Disney-sorozatból és a Titkos megszállottság című filmből is ismert színésznőnek a lesifotósokról is megvan a maga véleménye, azok ugyanis gyakran a nyomukban járnak, hogy megörökíthessék a gyerekeket.

    Rólam akár egész nap csinálhatnák a fotókat. Engem nem érdekel. De ha a gyerekeimről van szó, az más!

    Brenda Song és Macaulay Culkin 2017 óta alkotnak egy párt, eljegyzésükre 2023-ban került sor.

    (via Page Six)

  • Noel november végén született, az Instagram-felhasználók szerint pedig még korai neki a hordozó.

    „Multitasking” – ezzel a megjegyzéssel tett közzé a minap egy videót az Instagram-oldalára Tornóczky Anita, megmutatva, milyen módszert talált ki arra, hogy november végén született kisfia, Noel gondozása mellett az otthoni teendőit és szeretett kutyáit is el tudja látni. Az ex-műsorvezetőnő a felvétel tanúsága szerint a kisfiát hordozóba szokta tenni, miközben elkészíti kedvencei vacsoráját, követői azonban nem hagyták szó nélkül a dolgot: kommentben többen arról írtak, a hordozó nem újszülötteknek megfelelő, ezért nem tesz jót a kisfiúnak.

    „Nyilván mindenre sosem jut idő, úgyhogy kellett egy megfejtés, hogy hogyan tudom egyszerre büfiztetni a gyereket és közben a kutyáknak vacsorát készíteni… Noel nagyon élvezi, mert közben itt nézelődik, hogy mi minden történik, és jövünk-megyünk. Azt is élvezi, hogy közel van hozzám, és ha netán jön egy kis bukás vagy büfi, akkor itt vannak textilpelenkák benn, amik felfogják, ami kijön. Ilyen nagyon praktikus módszereket dolgoztunk ki arra, hogy hogyan lehet egyszerre ellátni a kutyákat és közben az anyukai teendőknek is eleget tenni” – magyarázta videójában Tornóczky, akit a hordozó miatt többen bíráltak a kommentszekcióban. Bejegyzéséhez emiatt később hozzátette:

    Tudom, hogy nem tökéletes az eszköz, bár naponta 15 percnél többet nem tölt benne. Nem a hordozási technikát kívántam bemutatni ebben a videóban, cuki rövid szösszenetnek szántam. Senki nem tökéletes…

    – jegyezte meg az okleveles habilitációs kutyakiképző.

    Egy frissebb bejegyzésben már arról írt követőinek, hogy minden gyermek számára előnyt jelent, ha kutyával nő fel.

    „»Mi lesz a kutyákkal, ha meglesz a gyerek?« A kérdés, amelyet sosem értettem. Sajnos vannak, akik családtagként kezelik a kutyát, de csak addig, amíg gyerekük nem születik. Utána mehet az udvarra, a vidéki rokonhoz vagy menhelyre… A kutya szempontja pedig csak egy a »kalapból«. Neked is segít a gyereket gondozni, terelgetni, és a gyereknek is nagyon jót tesz. Minden gyermek számára hatalmas előny, ha kutyával nőhet fel. Csökkenti a szorongásukat, a stressz-szintjüket, és még a szocializációjukat is támogatja. Ezen túl segít számukra a kötődési problémák kezelésében: nem véletlen, hogy meglehetősen tudnak ragaszkodni egy állathoz.”