Egy angoltanár kapott egy levelet Trumptól, kijavította, majd visszaküldte
Sose packázz egy tanárral, mert ami megalázó volt gimiben, az akkor is megalázó, ha te vagy az Egyesült Államok elnöke - valami ilyesmi tanulsága lehet annak a sztorinak, amiről a Huffington Post számolt be. Egy dél-karolinai nyugdíjas angoltanár, bizonyos Yvonne Mason írt egy levelet Donald Trumpnak, amelyben azt javasolta, hogy az elnök találkozzon személyesen a parklandi iskolai lövöldözés áldozatainak családjaival. Erre aztán
kapott egy választ Donald Trumptól, ami viszont olyan rettenetesen volt megírva, hogy a tanárnő nem bírta ki, hogy ne fogjon tollat és javítsa ki a hibákat.
Mason aztán a levelet kitette Facebookra, és azt írta mellé, hogy így, ahogy van, vissza fogja küldeni a Fehér Háznak. Azt mondta a levélről, hogy ha egy általános iskolás felső tagozatos diák írta volna, akkor hármast adna rá, egy gimisnek viszont már legfeljebb egy kegyelemkettessel tudná értékelni a fogalmazást.
A levélben leginkább a mondatszerkezetekkel volt baj és azzal, hogy bizonyos szavak, mint a nemzet indokolatlanul és helytelenül nagybetűvel voltak írva. Mason hozzátette, hogy
a levelet valószínűleg nem Trump írta személyesen
hanem valamilyen kommunikációs munkatárs a Fehér Házban, ami persze még rosszabb, mert azt remélné az ember, hogy ha már az elnök nem tud gimis szinten kommunikálni, legalább a beosztottjai kompenzálhatnának ezért.
Igaz, az sem kizárt, hogy az elnök emberei direkt írnak helytelenül az elnök nevében, mert ez is hozzá tartozik Trump népies imázsához. Nemrég például arról lehetett olvasni, hogy a kommunikációs stáb direkt helyesírási és fogalmazási hibákkal írja meg az elnök Twitter-bejegyzéseit, hogy legyen kontinuitás az elnök emberei és a saját maga által írt posztok között.