Eladták a házat, és körbehajózzák a Földet
Egy olasz család világ körüli útra indul két árbócos, 17 méteres hajóján. A magát „tengeri medvének” valló Barberis család negyvenes éveiben járó két felnőtt tagját elkíséri három gyerekük, a 11 éves Iago, a 8 éves Nina és a 3 éves Timo, valamint Pepper, a labrador.
„Már júniusban el akartunk indulni, de közbejött a vírus. Vártunk, ameddig tudtunk, de a hajót a házunk árából vettük, és nincs időnk tovább várni”
– mondta Sara Barberis.
Terveik szerint az északnyugat olaszországi La Speziából indulnak, és először a Baleári szigetek felé indulnak, majd Gibraltár érintésével érik el az Atlanti-óceánt. A Kanári-szigeteken várják ki a járvány fejleményeit, és onnan haladnak tovább a Karib-tenger felé.
„A gyerekek és a kutya is kiveszi a részét a ránk váró feladatokból”
– tette hozzá nevetve a férj.