Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Úgy néz ki, hogy egy nyolcéves kisfiú menti meg a Halloweent – olvasható a TMZ-n.

    Harry nem nagyon akarta elfogadni, hogy idén nem járhatja körbe a szomszédságot csokiért meg cukorkáért, hiszen a kötelező másfél méteres távolságtartás kicsit bonyolítaná a dolgot.

    Készített tehát egy úgynevezett cukorkacsúszdát, amely lehetővé teszi, hogy a régi tradíciót most is ünnepelhessék, hiszen így meg tudják tartani egymástól az emberek a szükséges távolságot. A cukorkacsúszda 25 dollárba kerül, a bevételt pedig olyan szervezeteknek ajánlották fel, amelyek hálaadásnapi vacsorát adnak a szükségben élőknek. 

  • Úgy tűnik, az egyiptomiak mellett másoknak is fontos volt a macskaábrázolás.

    Az UNESCO világörökségi jegyzékén szereplő Nazca-vonalak állagmegóvási munkálatai közben felfedezett geoglifa 37 méter hosszú. A lelet megtalálását október 16-án jelentette be a perui kulturális minisztérium.

  • A Lada 50 éves évfordulóját ünnepelték ma az Aeroparkban, az eseményen látható volt többek között rendőrségi, tűzoltósági, repülőtéri és versenyekre készült, úgynevezett tuning Lada is.

    A Ladák nem mellesleg a Ferihegyi repülőtér életében is meghatározóak voltak, évtizedeken át a forgalmi előtér állandó tartozékainak számítottak, különféle földi szolgálatok használták ezeket az autókat a repülőgépek kiszolgálásakor. 

    Az apropót az összejövetelre az adta, hogy idén 50 éve, 1970-ben gördültek le az első Ladák a gyártósorról. A különböző változatokból 17 millió darabot adtak el, Magyarországon több mint 1 millió példány került forgalomba.

    Szöveg forrása: MTI, Fotó: Index

  • A 41 éves énekes a minap gyermekeivel indult bevásárolni Los Angelesben. Legend  a vírushelyzettől függetlenül is sok időt tölt a családjával, a közös programokra pedig most még inkább szükség van, feleségénél ugyanis komplikációk léptek fel harmadik terhessége alatt, október elején pedig megosztották követőikkel, hogy nem sikerült megmenteni a kisbabájukat.

    Chrissy Teigen a friss fotók szerint nem tartott a férjével és a gyerekekkel a kiruccanásra, valószínűleg otthon lábadozik, Instagramos tevékenységét elnézve viszont úgy tűnik, hamarosan ismét feltűnik majd a közösségi médiában.

  • Az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol mérkőzés tévéfelvételének digitális, részben színezett változatát készítette el az egyik kereskedelmi csatorna, és a meccset újravetítik november 25-én, az "Évszázad mérkőzésének" 67. évfordulóján. 

    Az Aranycsapat legendás mérkőzését akkoriban kevesen láthatták, hiszen rádión követték magyarok milliói a mérkőzést, és az interneten fellelhető felvételek rossz kép-, és hangminőségben maradtak fent.

    A felújított verzióban azonban a magyar gólokat színesben lehet majd látni. A november 25-i premiert követően a 6:3 még három hónapig a Telekom-videotékában is elérhető lesz. 

    2020-10-17 14 31 46-A legendás 6 3 újra életre kel - Puskás gól
    Fotó: Telekom HU / youtube
  • Puzsér Róbert nem fogta vissza magát az utóbbi időkben sem, ha a hazai celebek bírálásáról volt szó. Az Önkényes Mérvadó legutóbbi adásában Varga Viktort oltotta, amire nem sokkal később az énekes nyílt levélben válaszolt.

    Amíg a kritikus úgy hivatkozott rá, mint „szemérmetlen pióca”, illetve „ótvar senki”, Varga Viktor ugyancsak hasonló stílusban reagált az elhangzottakra.

    Te idegbeteg, produktum nélküli, irigy faszfej. Ezúton szeretnélek megkérni, ha velem akarod promózni (fél órát pofázol rólam a hülye haverjaiddal) a gennyedzéssel teli kamukritikus, negatívságba taszító, igazgyökereket kielégítő műsoraidat, akkor legalább nézz utána, hogy ki vagyok. [...] Ne magadból indulj ki te számító alak, ugyanis nem én használom fel mások hírnevét a tovább jutásomhoz puszta mocskolással, hanem te

    – írta sok egyéb mellett Instagram oldalán az énekes, majd később azt is megosztotta követőivel, hogy már a telefonszámát is elküldte Puzsérnak.


  • Az Index korábbi cikkében megírtuk, hogy ha szerencsénk van, láthatunk medvét a Bükkben is, ám ha még nagyobb szerencsénk van, akkor nem.

  • Különös látványosságra lehettek figyelmesek Shanghaj lakosai a napokban. A belvárosban ugyanis épült egy öt méter magas galambszobor, ami mellesleg éppen egy halom túlméretezett kukoricaszemet szuggerál.

    A meglepő arányok mellett érdekesség, hogy a madár tornacsukát - és talán harisnyát is - visel, aminek a fűzői nincsenek bekötve.

  • Miley Cyrus idén rendesen odacsapott a hírnevének, már ami a botránykeltést illeti. Először elvált férjétől, Liam Hemsworth-től, szerelmi bánatát pedig egy leszbikus kalanddal orvosolta. Ezután egy 22 éves énekessel jött össze, akivel közel egy évig úgy tűnt, nagy a szerelem.

    Az énekesnő azóta főként Instagramon sokkolja követőit meglehetősen hiányos szettekkel, a minap pedig elmesélte, hogy járt egyszer, amikor magával vitte egyik kutyáját a The Voice című tehetségkutató forgatására, ahol a zsűriben ült.

    Cyrus Little Dog, azaz nemes egyszerűséggel kiskutya névre keresztelt kedvence feltalálta magát a színfalak mögött, és amíg a stáb a tévét nézte, nekiesett a vezetékeknek, amik megrázták az állatot.

    Tudjátok, milyen ez. A stúdióban minden tele van kábelekkel. A versenyzők énekelnek, és mindenki azon spekulál, ki nyeri majd meg a versenyt. A kutyám eközben elkezdte rágcsálni a tévé kábelét, amit mind néztünk, és hirtelen csak azt vettük észre, hogy vergődik, mert megrázta az áram

    – mondta az énekesnő egy reggeli műsorban, majd hozzátette, a kutyát azonnal ellátták a helyszínen, és azóta is remek egészségnek örvend.

  • Varga Livius Magam adom – a születéstől a dal utóéletéig című kisfilmjére voksoltak legtöbben a Dalszerzők Napja alkalmából meghirdetett közönségszavazáson. Az Artisjus által indított versenyben összesen 68 könnyű- és komolyzenei alkotó vett részt saját szerzői énjét bemutató videójával. A filmekre péntek éjfélig több mint 11 ezer szavazat érkezett a kosziadalt.hu oldalon. A Quimby slágerének kulisszatitkaiba beavató nyertes szerzőt az Artisjus Egyesület félmillió forinttal jutalmazza. És akkor elég a szócséplésből, most tudjunk meg többet a sláger keletkezéstörténetéről.

    2020-10-17 10 34 09-Index - Mindeközben - Neki megadom, magam, m
    Fotó: A Kutya Vacsorája / youtube
  • Ashley Tisdale szeptember közepén Instagram posztban jelentette be, hogy férjével gyermeket várnak. A High School Musical színésznője a minap ugyancsak közösségi oldalán árulta el, hogy kislánnyal bővül a családjuk.

    Nem kérdés, hogy ez az év nehéz volt. Sokaknak. Fent és lent, érzelmi hullámvasút. Azt hiszem, ez a nap messze a legjobb volt. Sírtam a boldogságtól. Utóirat mindenkinek, aki babváró bulira készül. A torta színe, ami elárulja a kicsi nemét, úgy hat, akár a tűzijáték

    – írta posztja mellett a 35 éves színésznő.