Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
3 °C
8 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hamarosan újabb szörnyfilm érkezik a moziba, ami a világ leghíresebb grófja helyett annak szolgájára fog fókuszálni. 

    Az Universal Studios csúfosan megbukott Szörnyverzumának kezdetén, amikor Tom Cruise főszereplésével mozikba küldték az új Múmiát, ami finoman szólva sem aratott osztatlan sikert.

    GettyImages-1354211387
    Fotó: Leon Bennett / Getty Images Hungary

    Ezek után kicsit visszavettek, majd elkészítették Elisabeth Mossal a Láthatatlan embert, ami sokkal kisebb büdzsével operált, ellenben a kritikusok és a nézők is szerették.  Nemrég pedig bejelentették, hogy folytatják a klasszikus szörnyek felélesztését, mégpedig Drakulával. Pontosabban annak csatlósával, Reinfield főszereplésével, akit Nicholas Hoult formál majd meg.

    Azonban nincs Reinfield Drakula gróf nélkül, akit nem más fog eljátszani, mint Nicolas Cage!

    Az új filmről egyelőre annyit lehet tudni, hogy nem veti majd meg a humort, illetve modern környezetbe helyezi át a gróf és szolgája történetét.

    Cage számára nem lesz ismeretlen a vérszívó szerepe, 1998-ban már játszott hasonló karaktert a Vámpír csókja című filmben, ahol legendásan ripacskodása mai napig kísérti a nézőt.

  • Már nem kell sokat aludni, hogy sok-sok év után újra végig követhessük Carrie Bradshaw és barátnői életének alakulását a Nagy Almában.

    szex és new york.png
    Fotó: HBO Max / youtube

    Végre megérkezett az És egyszer csak… című sorozat első trailere, aminek hangulata egyelőre nem okoz csalódást, csak nosztalgikus érzéseket. Az előzetesből kiderül, hogy Carrie ezúttal már egy podcast műsorban osztogat tanácsokat a párkapcsolat, barátság és divat terén, Mr. Biggel pedig még mindig tart a szerelmük. Samantha hiánya ugyan az előzetesből is érezhető, de próbálják betölteni az űrt olyan színésznőkkel, mint Nicole Ari Parker és Sara Ramirez.

    A sorozat december 9-én érkezik az HBO GO kínálatába.

  • Nakatsuka Hajime japán fotós hobbiból madarakról készít közeli felvételeket, amiket Instagram-oldalán oszt meg.

    Ő készítette ezt a különleges képet az őszapó nevű madárfajról, aminek nemcsak neve, de kinézete is nagyon mókás.

    Repülés közben például teljesen úgy néz ki, mint egy hógolyó. 

    Az északi őszapó egész Európában és Ázsia nagy részén előforduló madár, Magyarországon az európai és északi alfaja őshonos.

  • Jennifer Lopez tűsarkúban is tollpihe módjára emelgette a húszkilós zsákokat.

    Hatalmas a szerelem Benniferék háza táján. Jennifer Lopez és Ben Affleck (nem közös!) gyermekei már az idei Halloweent is együtt ünnepelték, a napokban pedig egy jó ügyért is összefogtak.

    A mozaikcsalád jótékonykodott egy kicsit, az énekesnő és a színész együtt pakoltak tele egy kamiont tartós élelmiszerekkel. Egymás mellett emelgettek közel 23 kilós rizses zsákokat is, ami JLonak még magassarkúban sem esett nehezére. A szervezkedésben a gyerekek is a szüleik segítségére siettek. A róluk készült fotókat ide kattintva lehet megnézni.

    A páros egyébként az utóbbi időszakban rendkívül elfoglalt. Forgatásaikkal telis-tele van a naptárjuk, az énekesnő nemrég fejezte be a munkálatait a The Mother című filmhez, ami előreláthatólag 2022-ben debütál majd.