Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Példát szeretne mutatni a nőknek.

    Gáspár Bea a Blikknek adott interjút, melyben többek között arról beszélt, hogy sosem késő karriert építeni, hiszen maga is azután robbant be a gasztronómia világába, hogy lányai már felnőttekké váltak. Gáspár Győző felesége több szakácskönyvet adott ki az utóbbi időben, és szerencsésnek tartja magát, mert a hivatása egyben a hobbija is.

    Az elhivatottságom mellett sok szerencsés véletlennek is köszönhetem, hogy karriert tudtam építeni. Ha ezzel példát tudok mutatni, annak örülök, mert úgy gondolom, hogy nem csupán a roma nők, de sok más nő is elveszettnek érzi magát a mai világban. Támogatom azt a törekvést, ha valaki nem akar a férjétől anyagilag függeni, de ugyanúgy támogatom azt is, ha egy nő meg szeretné élni az anyaság örömeit, és csak később valósítja meg önmagát, ahogy én is tettem.

    Mint mondta, nem véletlen tartja a mondás: minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Éveken át ő is Gáspár Győző „stabil háttérországa” volt, ami ma sem változott, viszont mostmár örömmel vállal főzéssel kapcsolatos munkákat.

    „A lányaimnak már megvan a saját életük, ami nem jelenti azt, hogy ne lennénk ugyanolyan összetartó család, mint eddig, de az utóbbi években, túl a negyvenen, eljött az ideje annak, hogy én magam is kibontakozzak. Szerencsésnek érzem magam, mert nemcsak a lányaim, de Győző is maximálisan támogat ebben, ami szerintem a jól működő házasságunk egyik alappillére” – fogalmazott Gáspár Bea.

  • Elképesztő köztük a hasonlóság.

    A Lancôme vörös szőnyeges gálaestjén vett részt Epres Panni, melyet a méltán híres Louvre épületében tartottak meg. Az eseményen a márka több ikonikus nagykövete is tiszteletét tette, köztük Penélope Cruz, akivel sikerült összefutnia az este folyamán Epres Panninak. 

    A napokban zajló párizsi divathéten a francia főváros egyébként hemzseg a világsztároktól, így a luxusmárka és a Louvre kollaborációja nem is kaphatott volna tökéletesebb időpontot az ünneplésre. Az Oscar-díjas spanyol színésznővel készült közös fotót itt tudja megtekinteni.

    (via Glamour)

  • A két énekesnő a mai napig jó kapcsolatot ápol egymással.

    Békefi Viktória és férje, Feng Ya Ou első közös gyermeke júliusban született meg, és a Mei Liza nevet kapta. Az énekesnő még a Sztárban Sztár leszek!-ben ismerte meg kedvesét, akivel jelenleg életük legboldogabb időszakát élik. A mindennapjaikról és az anyaságról a story.hu-nak mesélt az újdonsült anyuka, melyet 24.hu szemlézett

    Imádjuk az itthonlétet a picivel. Lizi minden nap csinál valami újat, tegnap például először felkacagott, de már utánozza a hangokat, amiket mutatunk neki. Most egy kicsit nyűgösebb, mint szokott, szegénykémnek elkezdett jönni a foga, de ezen kívül tényleg egy tünemény

    – mondta Békefi, aki szinte mindenhová magával viszi kislányát, mert szeretnék őt hozzászoktatni, hogy mindenhol jól érezze magát. Legutóbb például egy esküvőn jártak, de baba a legnagyobb hangzavarban is édesdeden szendergett. Elmondása szerint szakmájukból adódóan amúgy is hozzá kell szoktatni gyermeküket az állandó jövés-menéshez.

    Az a helyzet, hogy a szezon kellős közepébe született bele a pici. Ya Ou végig koncertezett, de az első időszakban igyekeztük úgy intézni a dolgokat, meg ő is a fellépéseit, hogy minél többet tudjon velünk lenni. Ez hál' istennek össze is jött, megvártuk a fürdetéssel vagy éppen elkísértük, ha délutáni fellépése volt. Szerencsére ez a húzós időszak lezárult, és sokkal többet tudunk együtt lenni

    – fogalmazott az énekesnő, aki nemrég visszatért a színpadra egy fellépés erejéig: Tóth Gabi nyárzáró koncertjén énekelt el egy-két dalt. Mint kiderült, a munkakapcsolaton kívül a magánéletben is jó kapcsolatot ápol a Sztárban sztár leszek! ítészével, bátran fordul hozzá tanácsért.

    A várandósságom alatt is többször beszéltünk telefonon, és nagyon sok jó tanácsot adott, mindig meghallgatott. Mi nagyon jó kapcsolatban vagyunk szerencsére. Most is megy az üzenetváltás, küldöm a piciről a képet, és beszélgetünk róla.

    – mesélte Békefi.

  • Harmadszorra házasodik a brazil fenomén.

    A kétszeres világbajnok és aranylabdás brazil futball-legenda, Ronaldo Luis Nazário de Lima hétfőn egy ibizai templomban vette feleségül szerelmét, Celina Locksot. Mint kiderült, az eljegyzésre még januárban került sor egy karibi nyaralásuk során. A 47 éves Fenomén becenéven emlegetett Ronaldo ezúttal egy 14 évvel fiatalabb modellel kötötte össze az életét, akivel már hét éve alkotnak egy párt – írja a Mirror.

    Ma összejöttek a családjainkat egy bensőséges vallásos ünnepségre, és ezzel egy ünnepléssel teli hét veszi kezdetét.

    – olvasható a menyegzőjükön készült fotó mellett.

    A Real Madrid és az Internazionale egykori csatárának egyébként ez már a harmadik házassága lesz. Első féleségétől a korábbi brazil labdarúgó, Milene Dominguestól egy gyermeke is született. Miután házasságuk véget ért, összekötötte életét a modell Daniella Cicarellivel, ami alig pár hónapig tartott.