Zoltán
21 °C
36 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már tizenhét éve, hogy először sokkolta a filmkedvelőket Jigsaw története és a 2004-es első darab akkora siker volt, hogy számos folytatást és előzményfilmet is megélt. Az utolsó Fűrész filmet 2017-ben mutatták be, a legújabb alkotás már a kilencedik lesz és Magyarországon a Spirál: Fűrész hagyatéke címmel kerül majd a mozikba. 

    Chris Rock elsősorban stand uposként, komikusként (Várandósok, Nagyfiúk) ismert, ám voltak már próbálkozásai az akció műfajban (Halálos fegyver 4, Rossz társaság) is, ám ezt a filmet nem csak főszereplőként, hanem producerként is jegyzi. Lehet, hogy ezért nem bízta a véletlenre és kérte fel maga mellé a Samuel L. Jackson, aki az apját alakítja a thrillerben. A magyar nyelvű előzetes kellően libabőrkeltőre sikeredett, reméljük a film sem kelt majd csalódást. 

    Egy jelenet a Spirál: Fűrész hagyatéka című filmből.
    Egy jelenet a Spirál: Fűrész hagyatéka című filmből.
    Fotó: IGN Hungary
  • A legújabb Bond-lány 33 éves lett – még április 30-án, azonban most tudtak összegyűlni a barátok és a család, hogy megünnepeljék ezt a nemes napot.

    Ana de Armas Instagramon mutatta meg medencés buliját, és kedves sorokkal köszönte meg a jókívánságokat. Csodás évre számít az elkövetkezendő 8 hónapban.

    Annyira hálás vagyok, hogy a szeretteimmel ünnepelhettem meg a születésnapomat. Köszönöm az ajándékokat, leveleket, virágokat, tortákat és minden szeretetet! Igyunk erre a csodálatos évre, ami következik!

    – írja posztjában.

  • Fura jelenségeket láthatott, aki szombat éjszaka felnézett az égre, ugyanis többen is jelezték az Indexnek, hogy teljesen egy vonalban levő és azonos sebességgel haladó fényeket/csillagokat láttak, munkatársunk pedig gyorsan kiderítette, hogy pontosan mit is láthattak a bámészkodók. 

    Aztán a hajnal sem volt unalmas, mert magyar idő szerint vasárnap reggel 5 óra 24 perckor darabokra hullva visszatért a Földre a kínai Hosszú Menetelés–5B hordozórakéta, amely az épülő kínai űrállomás főmodulját vitte fel április 29-én.

    Aki pedig szerencsés volt, láthatta a Tejutat is, például a salgói vár felett, de Salgótarján közelében mindenképp.

  • Két srác fogta magát, és beszerzett különböző spéci maszkokat a netről, hogy aztán hagymával, dezodorral és fingószprével teszteljék azok szűrőképességét. Van vicces része is a videónak, például az, amikor az egyikük egy nagy vizesballonból készített védősisakot tesztel. De persze az is mókás, amikor a katonai maszkra ráküldik a palackba zárt műfingot. 

    Képernyőfotó 2021-05-09 - 15.50.50.png

    Roppant tanulságos videó. 

  • Mindig érdekes, ha egy sokak által élvezett szolgáltatásról kiderül valami belsős infó. Izgi, amikor az éttermi dolgozók mondják el, hogy mit utálnak a munkájukban és a vendégekben, az is jópofa, amikor a légiutas-kísérők teszik ugyanezt, vagy mondjuk amikor különböző területeken dolgozó emberek mesélik el, hogy milyen egy hollywoodi sztárral dolgozni.

    Most az állatkertek kerültek elő, és a dolgozók elmondtak pár igen sötét titkot a munkájukkal kapcsolatban. Ezek persze nem igazak minden egyes állatkertre, de van olyan, ami általánosítható.

    • Egy alkalmazott szerint a madárház elég veszélyes hely. A madarak nyilván nem fogják szétszedni a dolgozót, aki eteti, itatja őket, és takarítja a lakhelyüket, az állatok másként tartják terror alatt az embert. A papagájok például minden gond nélkül leszarják a dolgozókat. Szó szerint. És ezt nem véletlenül teszik, ugyanis megvárják, amíg az illető felnéz, mire ők céloznak, és már röpül is az ember arcába a madárkaka.
    • A csimpánzok a legagresszívebbek. Lehet félni az oroszlántól, a tigristől és más nagymacskáktól, de egyik sem olyan agresszív, mint a csimpánz, amely tényleg képes vadállat módjára letépni az ember kezét, hogy azzal verje őt agyon. Ezt állítja egy állatkerti alkalmazott.
    • Azokban az állatkertekben, ahol vannak medencék, és a medencékben vannak delfinek, gyilkos bálnák, ott az sem kizárt, hogy az egyedeket időnként az állatkert elviszi pároztatni. Ez is egy megoldás, csak egy kicsit macerás ezeknek az állatoknak a szállítása. Elég a Szabadítsátok ki Willyt! című filmre gondolni. Ott sem volt elég azt kiabálni, hogy Szalana Éjon Ájszisz! Az állatkertekben egyszerűbb, ha a helyszínen megoldják, és inszeminációt hajtanak végre. Tehát valakinek le kell csapolnia a hímivarsejteket, és el kell helyeznie a megfelelő helyre, tetszik érteni?
    • Soha nem szabad felbőszíteni a tevéket. A tevék ugyanis leköpik ilyenkor az embert. Ez nem hangzik olyan durván, de érdemes tudni, hogy ez valójában nem sima köpet, nem egyszerű nyál, hanem inkább hányás. És nagyon büdös.
    • Ha látunk cuki pici naposcsibékkel teli kis üvegkalitkát, és esetleg valaki azt mondja nekünk, hogy „jaj, ezek az aranyos kis jószágok majd el lesznek ám küldve iskolába, stb.”, ne higgyük el feltétlenül: egyes állatkertekben ezek a kis cukiságok kígyók eledeleként végzik.

    Ezek alapján az állatkert leginkább a rettegés háza, egy horrorpark.

    (Buzzfeed)

  • 181055409 291484079138462 2364655908553606720 n
    Fotó: instagram / katieschlossny

    770 ezer forint értékben vásárolt be magának spongyabobos jégkrémet egy négyéves kisfiú Brooklynban. Nem aprózta el, ez pontosan 918 darab pálcikás fagyit jelent. A tökéletes bűntényt pedig alaposan meg is szervezte, mivel az egész szállítmányt a nagynénje házához rendelte. 

    A gyerek édesanyja egy barát javaslatára kénytelen volt gyűjtést kezdeni, hogy valahogy visszakapja azt a pénzt, amit édesszájú csemetéje spongyabobos jégkrémre költött. 

    Az elkövetőről feltöltött fénykép alapján azonban úgy tűnik, a kisfiú nem bánt meg semmit:

     (via: indy100)

  • A The Mirror értesülései szerint a Goop wellness- és életmódmárkáról ismert színésznő kinoawhisky-koktélokat készítve vészelte át a karantén viszontagságait.

    GettyImages-1150194076
    Fotó: Phillip Faraone / Getty Images Hungary

    Ezt pedig mindennap megtette, ráadásul kettőt is megivott.

    Heti hét éjszaka ittam, tésztát készítettem, és kenyeret ettem. Teljesen elvesztettem a kontrollt

    – mondta a 48 éves Paltrow.

    De állítása szerint soha nem ütötte ki magát, csak pont annyira volt részeg, hogy elkezdje hiányolni a régi bulizós korszakát, és a korábbi dohányzási szokására is azt mondta, hogy hiányzik neki. Ezek szerint még az egészséges életmód királynője is eldobta megrendíthetetlennek tűnő elveit a karantén alatt.

    (Forrás: The Mirror)

  • A PlayStation 5 újratervezése várható egy új, félig testreszabott és főleg olcsóbb, 6 nm-es AMD CPU-val felvértezve – állítja egy játékipari forrás. Egy új online jelentés szerint a PlayStation 5 újratervezett változata

    jövőre kerül gyártásba.

    Bár a hírt még pletykaszinten kell kezelni, azért hozzá kell tenni, hogy a tajvani Digitimes weboldal értesülését Dr. Serkan Toto írta meg tweetjében, aki a tokiói székhelyű Kantan Games Inc. vezérigazgatója és alapítója. A Kantan egy független tanácsadó cég, amely a japán játékiparra összpontosít – magyarán nem egy szokásos, névtelenségbe burkolódzó insider pletykájáról van szó, annál komolyabb a forrás. Annyit azért Toto is hozzátett, hogy a Digitimes portálnak „vannak foltok a múltjában”, tehát

    nem lehet 100 százalékosan megbízni benne.

    A hír igazából azért meglepő, mert új konzolokhoz ilyen szinten legfeljebb két-három évente nyúl hozzá a Sony.

  • Sydney Sweeney első ránézésre nem olyan lánynak tűnik, aki önbizalom-problémákkal küzd. A gyönyörű színésznőnek azonban ugyanúgy szembe kell néznie a közösségi média trolljaival, mint bármelyik kollégájának vagy kolléganőjének. 

    A 23 éves színésznő a napokban belefutott olyan posztokba, ahol rondának nevezték őt, és ez nagyon érzékenyen érintette. Indított is egy élő adást az Instagramon, ahol pityeregve osztotta meg gondolatait.

    Sosem szoktam ilyet, de azt hiszem, nagyon fontos lenne, ha az emberek tisztában lennének azzal, mennyire nagy hatása van a szavaiknak. Tudom, mindenki azt mondja, hogy ne olvasgass ilyeneket (magadról az interneten – a szerk.), de én is csak egy kibaszott ember vagyok! (...) Az embereknek kedvesebbnek kellene lenniük a közösségi médiában, mert ez az egész el van baszva

    – mondta, aztán le is lőtte a videót.

    A kommentekben rengetegen biztosították szeretetükről kedvencüket, és legalább ennyien keltek a védelmére a Twitteren.

    Annyira bunkók vagytok Sydney Sweeney-vel, hogy az valami elképesztő. Neki van a legnagyobb szíve, egy földre szállt angyal. Néha felfordul a gyomrom az internettől

    – írja egyikük.

  • Ahogy mi is megírtuk, sorozat készül Pamela Anderson és Tommy Lee viharos házasságáról. A szexszimbólumot Lily James fogja játszani, aki ki is tett egy képet az Instájára Andersonnak öltözve. James teljesen felismerhetetlen rajta. Úgy látszik, sikerült teljesen Pamela Andersonná átlényegülnie. 

    De nem csak az övé az egyetlen sikeres átalakulás. A Tommy Lee-t játszó Sebastian Stan, aki az Amerika Kapitány: A tél kapitánya című filmből lehet ismerős, ezen a képen már nem annyira ismerős:

    Seth Rogen is szerepelni fog a filmben, ő alakítja majd azt a férfit, aki kiszivárogtatta a házaspár szexvideóját. Elsőre őt is nehéz megismerni:

    (via: HuffPost)