Jason Momoa tagadja a gyerekei előtt, hogy korábban szerepelt a Baywatch sorozatban
A 42 éves színész legutóbb egy ausztrál rádióműsorban adott interjút. A beszélgetés közben a műsorvezető megkérte, idézzen fel egy pillanatot a legnagyobb rajongóival.
Mint kiderült, legnagyobb rajongói egyértelműen a két gyermeke, a 14 éves Lola és a 12 éves Nakoa-Wolf. Persze mindent ők sem nézhetnek meg abból, amiben színész apjuk szerepel.
Sok mindent látnak majd, amit a papa csinál
— mondta az olyan aktuális filmekről, mint az Édes kislányom és a Dűne.
Majd hozzátette:
A karrierem korábbi dolgait nem nézhetik meg. De az új dolgokat láthatják.
A korábbi dolgoknál nem csak a Trónok harcára gondolt, hiszen ő is bevallotta, hogy azt egy fantasztikus sorozatnak tartja. Inkább arra célzott, amikor karrierje elején, több évadon keresztül is a Baywatch sorozat egyik szereplője volt. Úgy tűnik erre nem annyira büszke, ugyanis így folytatta:
Mi itthon nem ejtjük ki a B betűs szót. (...) A B-szó soha nem történt meg.
(Forrás: EOnline)