Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sokféle érdekes szállásra kaphatjuk fel a fejünket mostanság, de talán egyik sincs olyan szokatlan, mint az az üdülőhely, amely luxusszállásokat kínál használaton kívüli buszokban.

    A szingapúri Changi Village-ben található szállásadóhely lehetővé teszi a vendégei számára, hogy nyugdíjazott tömegközlekedési buszokban töltsék az éjszakákat. A nem mindennapi vállalkozás szerint az újrahasznosított járműveket elegáns és környezettudatos luxuslakosztályokká alakították át, ezért nyugodtan hathatják álomra fejüket a vendégeik.

    Az egyszintes buszok éjszakánként 120 ezer forintnak megfelelő összegről indulnak, és tágas hálószobákkal, tévésarokkal, fürdővel, mini hűtőszekrénnyel és étkezővel, valamint légkondicionálóval is rendelkeznek. A vendégek a sofőrülésbe is beülhetnek, ha kedvük tartja, bár a buszok értelemszerűen már nem használhatók. 

  • Szerinte nem tudott volna jó gyilkos lenni, a manipulálás ugyanis nem az erőssége.

    Dr. Gyenesei Leila számára is véget ért Az Árulók-Gyilkosság a kastélyban, ahonnan ártatlanként távozott, de a játék alatt többször is megvádolták őt a gyilkos szerepének betöltésével.

    Most a Reggeliben árulta el a műsorvezetőknek, hogyan tudta higgadtan kezelni ezt a szituációt, hiszen ő társaival ellentétben egy perce sem tört össze, pedig intenzív gyanúsítgatás alatt volt az utolsó napokban. Ennek oka szerinte a személyiségéből adódott: a leállások, forgatási szünetek alatt sokat nevetett, vidám és felszabadult volt, ami talán furcsa lehetett az őt egyébként nem ismerő társai számára. Pedig az efféle nyugalomnak és magabiztosságnak köze sem volt a szerepéhez.

    „Én játéknak fogtam fel ezt az egészet. Talán ezzel tudtam egy picit bebizonyítani, hogy ilyen vagyok. Pontosan tudtam, hogy az első nap is vége lehet, és meg is nyerhetem, nem tudhatod, hogy hogy fog alakulni a csoportdinamika. Nem vagy bizonytalanságban, mert nem ez az élet.” 

    Ennek ellenére persze a kastélyban csak ezen járt az esze, próbálta megfejteni, ki ártatlan és kik lehetnek az árulók. Annak viszont nagyon örült, hogy valójában sosem kellett gyilkolnia, az a pozíció ugyanis nem feküdt volna neki – erre még a forgatás kezdete előtt, a műsor külföldi verzióit nézve döbbent rá.

    „Akkor rájöttem, hogy nem tudnám megcsinálni. Az én személyiségem annyira ösztönös, nem tudok manipulálni, ez be kell látni, hogy bizonyos dolgok nem mennek. Ebben a játékban valószínűleg ez nem vált az előnyömre” – mesélte nevetve az olimpikon-jogász.

  • Talán kicsit könnyebb lesz így kivárni 2025-öt.

    Minden videójáték-rajongó szíve nagyot dobbant a Rockstar Games legújabb Instagram posztját látva, a cég ugyanis péntek délután közzétette a Grand Theft Auto 6. első trailerének premierdátumát.

    Már nem kell sokat izgulni, ahogy azt november elején megígérték, jövő hét kedden, azaz december 5-én, magyarországi idő szerint délután 15:00-kor érkezik a várva várt előzetes, amelyből kiderül, mire számíthatunk majd a 11 éve készülő folytatásában, sőt, talán maga a játék megjelenéséről is pontos információkat kaphatunk.

    Az előzetes pletykák szerint valamikor 2024 végén, 2025 elején futhat majd be a már női karakterrel is operáló GTA 6., de talán a keddi kedvcsináló kissé megkönnyíti majd ezt a várakozást.

  • Kiesett társukat búcsúztatták.

    Csütörtök este a piros csapat tagjain volt a sor, hogy a Farm VIP következő párbaját megvívják. Ezúttal Polgár Tünde és Paprika Dorina mérte össze ügyességét, a játékot végül egy hajszál híján, de utóbbinak sikerült gyorsabban teljesítenie.

    Az üzletasszony búcsúja könnyesre sikeredett, de nem csak ő-, gyakorlatilag minden csapattársa a szemét törölgette. A legjobban talán pont ellenfelét viselte meg Polgár kiesésének híre, zokogva tett nagyvonalú felajánlást újdonsült barátnőjének.

    „Tündi, ne haragudj! Nagyon szívesen átadom a helyemet, nagyon szívesen! Kérlek!” – magyarázta Paprika, Polgár Tünde azonban csak a fejét rázta szavait hallva, úgy utasította vissza a dolgot.

    Nagyon büszke vagyok rád! Rád itt van szükség, édesem. Mutasd meg, hogy ki vagy! Szeretlek!