Ebben a japán hotelben mindössze 1 dollár egy éjszaka, mégis nagy ára van az ott-tartózkodásunknak
Megoszlanak a vélemények.
Szokatlan koncepcióval üzemel egy hotel Japánban: mindössze 100 yenbe/1 dollárba, azaz kevesebb mint 400 forintba kerül egy éjszaka, cserébe viszont a szobák be vannak kamerázva. A vendégeknek, mintha csak a ValóVilág villájába költöznének be, vállalniuk kell, hogy ott-tartózkodásuk alatt végig élőben lehet őket nézni a YouTube-on, a 1 Dollar Hotel csatorna streamjén. A kamerák hangot nem rögzítenek, így a beszélgetések privátok maradnak, és a fürdőszobákban sincsenek felszerelve velük.
Az ötletgazda szerint manapság a fiatalok már teljesen máshogy állnak a magánszféra kérdéséhez, így nem is túl meglepő, hogy már többen is igénybe vették a szállás szolgáltatásait. Sokak szerint megbotránkoztató a dolog, míg mások azzal érvelnek, a videózás tudtában úgysem csinálnának semmi olyat, amelyet annyira szégyellniük kéne, pláne egy nyaralás alatt, amikor jószerivel csak aludni és tisztálkodni járnak hoteljükbe.