Tóth Andi véleményezte Tóth Gabi munkásságát
Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a zenésztársáról.
Tóth Andi a Refresherrel készített egy videót, melyben az énekesnőnek egy egytől ötig terjedő skálán kellett értékelnie többek között véletlenszerű tárgyakat, helyszíneket és személyeket. Tóth Gabi neve is előkerült az interjú egy pontján, akivel mostanság amúgy is sokat foglalkoznak különféle híroldalak. A Sztárban Sztár korábbi mentora hármasra értékelte a zenésztársát, majd rögtön meg is indokolta, miért:
Szerintem egy gyönyörű nő, zseniális hangja van, viszont a személyiségünk valahogy nem tud egymással találkozni semmilyen módon
– fogalmazott Tóth Andi.
A két énekesnő útja egyébként már nem először keresztezi egymást, nemrég a Sztárban Sztár leszek! című műsorban találkoztak, ahol Tóth Gabi a zsűriasztalnál foglalt helyet, Tóth Andi pedig vendégelőadóként érkezett a stúdióba, hogy duettezzen az egyik versenyzővel. Akkor újra előkerült egy régi sztori, ugyanis mindketten úgy emlékeztek, hogy a másik tiltotta le őket minden közösségimédia-felületen.