Kevés nevetségesebb videó létezik annál, mint amiben Halle Berryről alig bírják levenni a túl szűk ruhát
A fűzős ruha szó szerint rászorult a színésznőre, úgy kellett lerángatni róla.
„A szépségért meg kell szenvedni ” – tartja a mondás, amelyet Halle Berrynél nem sokan ismerhetnek jobban, az 57 éves színésznő ugyanis a napokban egy túl szűk ruha miatt került kínos helyzetbe.
Az Oscar-díjas színésznő pénteken egy fűzős, fekete-fehér Anna Quan ruhában mutatkozott; magabiztos vonulásáról még egy videót is posztolt az Instagramjára, de aztán jött a feketeleves: még stylistja, Lindsay Flores sem tudta kihámozni Berryt a feszes öltözékből, bárhogy is próbálkoztak. Bizarr mutatványukról, amelyet végignevettek, egy videó is készült, amelyet a Macskanő című film sztárja szintén megosztott a közösségi platformján.
– Miért adtad rám ezt? – kérte számon a színésznő a stylistját, mire az rávágta:
– Mert jól nézett ki!
A rajongók szerint teljesen érhetetlen már az is, hogyan bújt bele a felsőbe, míg mások azt várták, mikor kerül elő az olló, amely igencsak megkönnyítette volna Berryék dolgát.
S íme egy videó arról is, hogy a színésznő milyen magabiztosan sétálgatott szerelésében. Akkor feltehetően még nem sejtette, mire vár rá.
Hasonló videó egyébként korábban is készült a színésznőről , csak akkor nem a vetkőzés volt problémás, hanem az öltözés: a túl szűk nadrágot úgy kellett rászenvedni Berryre, akinek úgy tűnik, a stílus jóval fontosabb a kényelemnél.
(via PageSix)