Valóra vált a gyerekkori álom, először vezetett együtt repülőt apjával a fiatal pilótalány
Már gyerekként is az ő pilótasapkáját hordta, mostanra neki is lett saját.
Ilyen az igazi elhivatottság! Mackenzie Rennhack már gyerekként tudta, mi szeretne lenni, ha felnő:
pilóta, mint az édesapja.
Tervét olyan komolyan vette, hogy már általános iskolásként az ő uniformisához tartozó sapkáját hordta, később pedig, amikor részt vett élete első, rövid tesztrepülésén, nem is maradt benne több kérdés a dolog kapcsán.
Egyetemi tanulmányait aztán ebben az irányban folytatta, a kemény munka pedig kifizetődött, nemrég valóra vált a fiatal lány álma, és először repülhetett együtt első tisztként apukájával. A boldog pillanatban ráadásul egész családja, édesanyja, bátyja és vőlegénye is osztozott, hiszen ők is a Southwest légitársaság járatán ültek, sőt képeket is közölt róluk a cég Instagram-oldala.
„A legfurcsább dolog az volt, hogy kitaláljam, hogyan hívjalak. Kapitány, Mike vagy apa” – idézte Mackenzie dilemmáját a 24.hu.