A Facebookon is megköszönte a szurkolást és a szeretet Risztov Éva, aki végül 13. helyezett lett a 10 kilométeres úszásban. Risztov azt írta: "26 év munkája, hajnali kelések, kudarcok és felemelkedések keresztezték utamat". Ugyanakkor boldog, mert bár érem nélkül, de rengeteg élménnyel megy haza.
Bajnokként érkeztem és távozok is Rióból!
Egyszer maradt figyelmetlen, amit ki is használt az orosz Davit Chakvetadze, így ő jutott a 85 kilós kötöttfogású birkózás döntőjébe. 7-1 lett a végeredmény, Lőrincz a világ- és Európa-bajnoki harmadik helyezése mellé Rióban is megszerezheti a bronzérmet.
7-1 az állás
Második intését kapta Lőrincz, ezzel egy pontot kapott Chakvetadze és sajnos a földön is jobb az orosz és több szép támadást is bemutatott, így egy négy és egy két pontos akció révén 7-0-ra vezet.
De ő is jól védekezett, így pont nélkül ért véget az első menet.
De az előző meccseihez hasonlóan most is remekül védekezett, így nincs még pont.
Az orosz Davit Chakvetadze ellen a 85 kilós kötöttfogású birkózás elődöntőjében.
A lengyel Anita Wlodarczyk világcsúcsot jelentő 82,29 métert dobott női kalapácsvetésben a riói olimpia hétfői versenynapján.
Éjjel ment a hasa, kezelték, az előfutamot betegen hajtotta végig, így is nyertek. A válogatott orvosa azt mondta az M4-en, a holnapi döntőre sokkal jobban lesz.
Davit Chakvetadze lesz az ellenfél, aki ellen ki lehet harcolni az olimpiai döntőt.
Lőrincz Viktor legyőzte a világbajnoki ezüstérmes üzbég Rustam Assakalovot, így az olimpiai döntőért birkózhat a 85 kilós mezőnyben. 2-1 lett a vége.
Egy pontot kapott és a földön támadhatta Lőrinczet, de a magyar birkózó továbbra is jól védekezik.
A német válogatott után a címvédő és világbajnok kínai együttes jutott a női asztalitenisz csapatverseny döntőjébe a Rio de Janeiró-i olimpián.
Az ázsiai gárda 3-0-ra nyert hétfőn az elődöntőben a szingapúriak ellen.
Csapatban nemenként 16 együttes indulhatott az olimpián, a küzdelmek kieséses rendszerben zajlanak. A mérkőzéseket három nyert szettig játsszák, a két egyesből, egy párosból, majd ha szükséges újabb egy vagy két egyesből álló párharcok pedig három nyert meccsig tartanak. A női döntőt kedden rendezik.
Átbillentette az üzbéget, így két ponttal vezet Lőrincz.
Az üzbég próbálkozott, de Lőrincz jól kivédekezte. Jön a második menet és Lőrincz rögtön a földön támadhat.
Parter helyzet alakult ki a földön, de Lőrincz szépen megoldotta, így állásból jönnek.
A 10 kilométeres női nyiltvizi úszáson a második helyért hatalmas harcot vívott egymással a vb-címvédő francia Aurélie Muller és az olasz Rachele Bruni, végül előbbi csapott először a táblára.
A zsűri azonban a franciát utólag kizárta, vélhetően a befutónál az olasszal szemben elkövetett szabálytalansága miatt. A magyarok egymás után értek célba: Risztov - a kizárás után - 13., Olasz 14. lett.
Lőrincznek nem a földharcot kell erőltetnie, az üzbég magasabb és erősebbnek is tűnik. Pont még nincs.
Pillanatokon belül kezdődik a 85 kilós kötöttfogású birkózás negyeddöntője, ahol Lőrincz ellenfele az üzbég Rustam Assakalov lesz.
A fiatal úszónő 15. lett hosszútávúszásban, majd ezt mondta az M4-nek:
"Nagyon örülök, az eredményem alapján nem kellene ennyire, de nekem már az is óriási dolog, hogy itt lehetek. Élvezem, hogy itt vagyok, élveztem az úszást is. Egy év elveszett a felkészülésből, amikor úgy volt, hogy nem jöhetek az olimpiára, ez hiányzott, de ettől függetlenül boldog vagyok."
Kopasz Bálint a K-1 1000 méteres versenyen ötödik lett, így nem jutott be a döntőbe.
A 85 kilós kötöttfogású birkózás negyeddöntőjében az üzbég Rustam Assakalov az ellenfél. Egy kis csúszással kell számolni, és Lőrincz előtt még lesz egy összecsapás, de utána már a ő következik.
Férfi K-1 1000 méteren indul Kopasz Bálint.
A riói olimpián pályafutása hetedik aranyérmét megszerző jamaicai Usain Bolt kiállt az amerikai Justin Gatlin mellett a férfi 100 méteres síkfutás vasárnapi döntője után amikor a közönség kifütyülte sportolótársát. Gatlint azért fújolták a nézők, mert korábban doppingvétség miatt eltiltották.
Bolt meg volt döbbenve: "Először éltem át ilyet" - mondta a győztes. "Mi mindannyian tiszteljük egymást, szeretném, ha erre a közönség is tekintettel lenne."
Gatlin hasonlóan pozitívan nyilatkozott Boltról: "Usain a pályán és azon kívül is nagyszerű ember". Az amerikai sprinter korábban kétszer is megbukott a doppingellenőrzésen, másodjára nyolcéves eltiltást kapott, amit csak azért enyhítettek négy évre, mert együttműködött a szervezett doppingolás elleni nyomozásban. (MTI)
Negyedik lett a kajak egyes 200 méteres versenyén, így kiesett.
A holland Sharon van Rouwendaal megnyerte a 10 kilométeres nyílt vízi úszást. Risztov Éva a 14., Olasz Anna pedig a 15. helyezett lett. Az eredmény a következő:
A döntőbe jutás a tét K-1 200 méteren.
A holland van Rouwendaal annyira elhúzott, hogy innen aligha veszíti el a versenyt. Bár még nagyjából 5 perc hátravan, elég nagy csoda lenne, ha Risztov éremközelbe kerülne. A holland versenyző mögött az ezüstért négyen csatáznak: Bruni, Okimoto, Muller és Csin. A két magyar lány sokkal hátrébb van.
A 85 kilós kötöttfogású birkózó Lőrincz Viktor az elődöntőbe jutásért küzdhet az üzbég Rustam Assakalovval, 16.12-től.
Nem tudni ilyenkor, ki és miért kapja a figyelmeztetést. De a mezőnyben mindig elég nagy a küzdelem. Ezért is lenne jó, ha Risztovnak sikerülne előrébb úszni.
A holland van Rouwendaal nagyon meggyőzően úszik, eléggé lehagyott mindenkit, és nem úgy tűnik, mint aki el fog fáradni a végére. Risztov Éva is jócskán le van maradva tőle. Öt versenyző húzott el a mezőnytől, és sem Risztov, sem Olasz nincs ebben az ötben. Innen az éremszerzés is bravúr lenne bármelyik magyartól.