Óriási eredményt ért el Kusztor Péter (BMC-Amplatz) a kiemelt kategóriás, WorldTour csapatokkal teli osztrák körverseny második országúti szakaszán. A 198 km-es, 1822 méter szintkülönbséget magába foglaló etap végén Kusztor a harmadik helyet szerezte meg.
54 kilométerre a céltól történt a legnagyobb tömegbukás a Tour de France harmadik szakaszán hétfőn, amibe belekeveredett a sárga trikós Fabian Cancellara is.
Óriási bukás történt a Tour de France hétfői, harmadik szakaszán, amikor a pelotonban elesett egy versenyző, ezzel mint a dominó, úgy dőltek el a mögötte jövők.
Már a Tour de France második szakaszán olyan események történtek, amelyek meghatározhatják akár a verseny végkimenetelét. Alberto Contador és Chris Froome ideiglenes szövetsége máris nehéz helyzetbe hozta a nagy négyes másik két tagját.
Vígh Zoltán és Cseh Veronika volt a leggyorsabb a XVI. hegyikerékpáros Duna Maratonon. A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a férfiak versenyén Vígh az utolsó frissítőpont előtti meredek emelkedőn szakította le Buruczki Szilárdot. A harmadik helyen Blazsó Márton érkezett be az esztergomi célba.
A német Andre Greipel nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második, vasárnapi szakaszát, amelyen összetettben a svájci Fabian Cancellara állt az élre.
Az Utrecht és Zelande közötti 166 km-es etapon az okozott izgalmat, hogy az eső és a szél, illetve bukások miatt több csoportra szakadt a mezőny. A nagy esélyesek közül Alberto Contador és Chris Froome a 25 fős élbolyban volt, de a címvédő Vincenzo Nibali, valamint Nairo Quintana, illetve az összetettben élen álló Rohan Dennis a másodikban. Végül 1:27 perc volt az üldözők lemaradása a célban, így jelentős különbség alakult ki a favoritok között.
A sprinterek közül Greipel mellett Mark Cavendish és a mezőnypontversenyt (zöld trikót) az elmúlt három évben megnyerő Peter Sagan is az élbolyban volt. Cavendish indította meg a hajrát, de Greipel és Sagan gyorsabbnak bizonyult nála, sőt még Cancellara is, aki az újabb harmadik helyéért kapott négy másodperces jóváírásnak köszönhetően állt élre összetettben három másodperccel megelőzve a szombati nyitóetapon második Tony Martint.
Eredmény:
2. szakasz, Utrecht-Zelande, 166 km:
1. Andre Greipel (német, Lotto) 3:29:03 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo) azonos idővel
3. Fabian Cancellara (svájci, Trek) a.i.
Az összetett élcsoportja:
1. Cancellara 3:44:01 óra
2. Tony Martin (német, Etixx - Quick-Step) 3 mp hátrány
3. Tom Dumoulin (holland, Giant) 6 mp h.
Hétfőn az Anvers és Huy közötti 159,5 km-es etap vár a mezőnyre.
Az auszrál Rohan Dennis nyerte a Tour de France első szakaszát. A favoritok közül Vincenzo Nibali teljesítette leggyorsabban az időfutamot.
Minden idők egyik legnagyszerűbb versenyére van kilátás a Tour de France-on. A sárga trikóért négy potenciális győztes megy, hárman, Alberto Contador, Chris Froome, Vincenzo Nibali korábban már nyertek is Tourt, Nairo Quintanának ugyan csak második helye van a francia körversenyről, de tavalyi Giro d'Italia-győzelmével bizonyította, számolni kell vele.
Hogy ki, milyen jó időfutam menő, az most nem sokat számít, a 102. Tour egyértelműen a hegyekben dőlhet el.
Az eredeti tervekkel ellentétben a holland rendőrök mégsem zavarják majd meg a francia kerékpáros körverseny Rotterdamon áthaladó, második szakaszát.
Normális helyzetben megünnepelték volna a belorusz bringás országúti bajnoki címét, de Andrej Kraszilnyikau elkövette azt a hibát, hogy nem hagyta csapattársát és egyben csapatfőnökét nyerni, aki így csak második lett.
A HegyiBringa Kft. idén ötödik alkalommal szervezte meg az Erdőbénye Drótszamár Fesztivált. A gyerekek és a felnőttek is két távon versenyezhettek. A legfiatalabb versenyző 2011-ben, míg a legidősebb 1944-ben született.
A felnőttek egy közép- (42 km, 1160 méter szinttel), és egy hosszú távon (62,5 km, 1780 méter
szinttel) mérkőzhettek meg, de a szervezők egy 21 km-es, versenyen kívül vezetett túrával is készültek Kelet-Magyarország egyik legszebb térségében.
A szervezők idén technikásabb és erősebb pályával, szalag nélküli környezetbarát jelöléssel, természetes anyagokból, kézműves, egyedi érmekkel készültek a bringásoknak.
A legtöbb országban a hétvégén rendezték a kerékpáros országúti bajnokságok mezőnyversenyét. Sokaknak ez a Tour de France előtti utolsó komoly erőpróba, de nem mindenki profitál belőle. A francia bajnokságon nagyot bukó sprinter, Nacer Bouhanni például sérülései miatt maradhat le a francia körversenyről.
Kisebb balhéval ért véget az országúti országos bajnokság férfi mezőnyversenye. A későbbi győztes Molnár István elvileg vállalta, hogy kevesebb mezőnymunkája miatt csak második lesz. Aztán mégis lehajrázta Kusztor Pétert.
Megvédte tavalyi címét, így újabb egy évig Vicenzo Nibali viselheti a bajnoki trikót, miután megnyerte a Legnano és Torino között rendezett olasz bajnokságot, írja a Velo.hu.
Molnár István remek sprinttel nyerte meg az országúti kerékpárosok országos bajnokságát. A nőknél Szurominé Pulsfort Diána megvédte címét, immár harmadik éve ő a bajnok.
Láttunk már néhányszor sokkoló képeket kerékpáros bukásról, időfutam indításakor azonban még sohasem.
Bár csupán néhány hete került fel a nemzetközi versenynaptárba, óriási az érdeklődés a Tour de Hongrie iránt. Augusztus 4. és 9. között a magyar országúti körverseny a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség 2.2-es kategóriájú versenye lesz, vagyis a 2016-os riói olimpiára is lehet pontokat gyűjteni, ezzel is magyarázható, hogy rengeteg csapat adta le jelentkezését.
Lovassy Krisztián és Kormos Veronika nyerte meg a bajnoki címet a kerékpárosok egyéni időfutam országos bajnokságán, Debrecenben. A remek formát mutató Lovassy - a címvédő Fejes Gábor távollétében - közel egy perccel volt gyorsabb versenyzőtársainál. A nőknél a Belgiumban légióskodó Kormos ugyancsak magabiztosan győzött, a második-harmadik helyért azonban nagy küzdelem zajlott. Szurominé Pulsfort Diána mindössze négy másodperccel volt gyorsabb a Grazban kerékpározó Király Mónikánál. (MTI)
A jövő szombaton kezdődő Tour de France országúti kerékpáros körverseny szervezői módosították a verseny egyik legnehezebb alpesi szakaszának útvonalát, írja az MTI.
A 2013-as Tour de France győztese, Chris Froome bejelentette, hogy idén kihagyott egy doppingellenőrzést. Nem a brit kerékpáros bújt el az ellenőrök elől, szállodai személyzet akadályozta meg a mintavételt.
A holland rendőrök jobb munkafeltételekért tüntetnek, s ennek részeként azt tervezik, hogy megzavarják majd a francia kerékpáros körverseny Rotterdamon áthaladó, második szakaszát.
Már megszokhattuk, ahogy közeledik a Tour de France, mindig előkerül valami doppingügy. Most éppen Dániában robbant ki botrány. Többek között a versenyzőként és csapatvezetőként is Tourt nyerő Bjarne Riisről derítették ki, hogy doppingolásra bátorította kerékpárosait.
Sérülés miatt nem indul a jövő szombaton kezdődő francia országúti kerékpáros körversenyen Frank Schleck, a 2011-es verseny harmadik helyezettje. A Trek csapat luxemburgi kerekese egy makacs térdsérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést a Tour de France-on. Schleck április végén a Liege-Baston-Liege egynapos versenen bukott nagyot, és a térde azóta fájt.
"A fájdalom egy pillanatra sem múlt el azóta, és a teljes gyógyulásra csak úgy van esély, ha pihenek és egyáltalán nem erőltetem" - nyilatkozta kedden a 35 éves sportoló, aki pályafutása során háromszor végzett a legjobb öt között a Touron, s két szakaszt nyert.
Nicki Sörensen visszavonult országúti kerékpáros hétfőn beismerte, hogy versenyzőként pályafutása elején használt tiltott szereket.
"Doppingoltam. Beismerem teljes egészében. Bárcsak visszamehetnék az időben és semmissé tehetném" - mondta a négyszeres dán bajnok kerekes, aki tavaly hagyott fel az élsporttal.
Házirendi vétséget követett el Szalontay Sándor, a legjobb magyar sprinter, akit ezért hazaküldtek a World Cycling Centerből (WCC), a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) svájci edzőközpontjából, írja az MTI.
Komoly sérülésekkel kellett kórházba szállítani a női angol körverseny első szakaszának győztesét, Lizzie Armitsteadet, aki a befutó után méterekkel egy fotósnak ütközött, majd ezzel tömegbukást okozott.
Perrel fenyegette meg a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség jelenlegi vezetését Hein Verbruggen, a szervezet 1991 és 2005 közötti elnöke, miután az UCI reformbizottsága rá nézve terhelő megállapításokat jelentetett meg.
Bradley Wiggins vasárnap új világrekordot állított fel az egyórás kerékpározásban, de máris kétségbevonták sikerét. A korábbi csúcstartó edzője szerint Wiggins szabálytalan kerékpárt használt a rekordnál.
Hétvégén rendezte a Veszprémi Kerékpáros Egyesület a 2014/2015-ös tanév Mountain Bike Diákolimpia Országos Döntőjét a Magyar Kerékpársportok Szövetségének koordinálásával. A veszprémi Kolostorok és Kertek völgye környezete nagyon jó hangulatot biztosított a közel 200 résztvevős versenynek.
Bradley Wiggins új világcsúcsot állított fel a londoni Lee Valley VeloParkban, egy óra alatt 54,526 kilométert kerékpározott, rengeteget, másfél kilométert javított a korábbi rekordon.