Az utolsó világbajnoki csoportmérkőzéseket rendezték Európában, eldőlt kik mehetnek egyenesen Brazíliába és kiknek kell pótselejtezőt játszaniuk. A sorozat egyik meglepetéscsapat Izland lett, a vb-ért játszhat. Ukrajna megszórta magát, de Anglia verekedte ki magát Brazíliába. A tét nélküli svéd-német nyolc gólt hozott. Pont ennyit kapott San Marino is.
A franciák kéréssel fordulnak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA), mert szerintük méltánytalan a jövő évi, brazíliai világbajnokság európai pótselejtezőjének kiemelési rendszere.
A jelenlegi állás szerint az 1998-ban világbajnok franciák a pótselejtezők gyengébb négyeshez tartoznak majd, de szerintük hátrányban voltak, mivel a riválisokkal ellentétben egy ötös csoportba kaptak besorolást, így kevesebb tétmeccset tudtak játszani. Ezek pedig, nagyobb súllyal esnek latba a ranglista elkészítésekor, mint a barátságos találkozók.
Oroszország és Spanyolország kényelmes helyzetben van, elegendő egyetlen pontot szereznie ahhoz, hogy kvalifikálja magát a jövő évi tornára, ráadásul egyik csapatra sem vár nehéz feladat, előbbi ugyanis Azerbajdzsánban lép pályára, utóbbi pedig Grúziát fogadja. A csapat vereség esetén is megtarthatja vezető pozícióját, amennyiben üldözője, Portugália, illetve Franciaország is hibázik, vagy nem megfelelő gólkülönbséggel nyer.
A G csoportban a bosnyákok és a görögök ugyanannyi pontot gyűjtöttek, előbbiek gólkülönbsége sokkal jobb, így ők vannak jobb helyzetben. Az a feladatuk az első hely megtartásához, hogy legalább annyi pontot szerezzenek Litvánia vendégeként, mint a görögök hazai pályán Liechtenstein ellen.
A H csoportban a legizgalmasabb a helyzet: az angolok egy ponttal előzik meg az ukránokat, de amíg a szigetországiak Lengyelországot látják vendégül, addig Ukrajna San Marinóban lép pályára. Az ukránok valószínűsíthetően nyernek a miniállamban, így a csoport megnyeréséhez arra van szükségük, hogy a lengyelek legalább egy pontot szerezzenek Londonban.
A magyar játékvezető a Bulgária-Csehország vb-selejtezőt vezeti majd, segítői Erős Gábor és Ring György lesznek.
Európán kívül is játszottak selejtező mérkőzést, Afrikában a harmadik körben, Ghána 6-1-re győzte le Egyiptomot.
Meglepetésre Belarusz 3–0-ra verte Japánt felkészülési mérkőzésen. Dél-Korea–Mali 3-1. Brazília–Zambia 2–0. Fülöp-szigetek–Pakisztán 3–1. Kirgizisztán–Tadzsikisztán 1–4. Az Uganda–Ruanda-meccset valamiért elhalasztották.
A csoportelsőségért hajtó Görögország a hetedik percben Szalpingidisz révén szerzett vezetést Liechtenstein ellen. Akkor nyerheti a G csoportot, ha Bosznia ikszel vagy kikap Litvániától.
Ha Oroszország legalább egy döntetlent játszik Azerbajdzsánnal, megnyeri az F csoportot. A legjobb úton van efelé. Sirokov góljával a 16. percben már 1-0-ra vezetett.
Az oroszok mögött a második helyen állnak, de akár meg is előzhetik őket. A 30. percben Varela gólja jelentett 1-0-t nekik Luxemburg ellen.
A 36. percben Nani növelte az előnyt.
A 45. percben Ben Basat góljával 1-0-ra megy Észak-Írország ellen, de ezzel csak harmadik helyét tudja megerősíteni az F csoportban.
A szigetország története során először érheti el vb-pótselejtező. Sigþórsson 12. percben szerzett góljával 1-0 Norvégia ellen. Ezzel másodikok Svájc mögött az E csoportban.
már a 12. percben vezet Lettország ellen. Jakubko a gólszerző. Sokat azonban nem érnek vele. Csak a harmadik helyet tudják bebiztosítani a G csoportban.
A 9. percben Rasmussen talált be a máltaiknak, a 11.-ben pedig Agger lőtt be egy büntetőt. Hiába nyernek majd, és jönnek be esetleg a B csoport második helyére, olyan kevés pontjuk van, hogy még pótselejtezőre sem jók.
Braan a 30. percben egyenlített Izland ellen. Az izlandiak azonban még egy ponttal is pótselejtezősök lehetnek, ha Szlovénia nem veri Svájcot.
A 16. percben már 2-0-ra vezet Szlovákia Lettország ellen.
Izrael–Észak-Írország 1–1
A 68. percben Ibisevics lőtt gólt Litvániának, és ha így marad az állás, akkor ők lesznek a csoportelsők, a görögöknek a pótselejtező jut.
A portugál a Real-csatár nélkül 3-0-ra vezet. A harmadik gólt Postiga szerezte Luxemburg ellen.
Azerbajdzsán egyenlített a 90. percben. Oroszország 22 ponttal nyerte az F csoportot, egy ponttal megelőzve Portugáliát.
A német-svédnek már nincs igazi tétje. A németek már kint vannak a vb-n, a svédek pedig biztos csoportmásodikok. A presztízs azonban még megvan. A hatodik percben Hysén szerzett vezetést a svédeknek.
Második 11-esét is belőtte, Dánia pedig a 39. percben már 4-0-ra megy Málta ellen.
Ugyan már kint vannak a vb-n, de a B csoport negyedik helyezettjétől, Örményországtól kikapni akkor is szégyen volna. Erre most megvan az esély, Movsziszjan az ötödik percben talált be.
Az A csoportból Horvátország másodikként már pótselejtezős lett. A harmadik Szerbia már 2-0-ra vezet az utolsó Macedónia ellen.
Ausztria 1-0-ra vezet a teljesen amatőr Feröer-szigetek ellen. Ivanschitz a 16. percben lőtt gólt.
de azért egyenlített Kazahsztán ellen. Keane a 17. percben lőtt be egy 11-est.
Franciaország 1-0-ra vezet Finnország ellen. Ha nyernek, akkor sincs sok esélyük az I csoport első helyére. A spanyoloknak már egy döntetlen is elég a grúzok ellen.
Florenzi egyenlített a 24. percben az örmények ellen. 1-1.
Kolarov 38. perces büntetőjével 3-0-ra megy Szerbia.
O'Shea góljával 2-1 az íreknek.
16 perc alatt kettőt rúgott San Marinónak, ezzel pillanatnyilag vezet a H csoportban. Az Anglia-Lengyelország-meccs jelenleg 0-0. Ha nem nyernek az angolok, pótselejteznek.