Az A csoportban a Bayer Leverkusen a Manchester Unitedet fogadja, a bajnokságban eddig sokat botló angol bajnok még veretlen, de négy meccse nem tudott nyerni vendégként a BL-ben, legutóbb 2012. november 7-én, a Braga otthonában sikerült ez. Amúgy is tele van sérültekkel, eltiltottakkal, így nehéz meccs vár rá Leverkusenben. Ami erőt adhat az MU-nak, hogy a korábbi öt meccsből egyszer sem kapott ki a német csapattól, Leverkusenben pedig egy döntetlen és egy vereség a mérleg. A Sahtar akkor marad versenyben a továbbjutásért, ha most legyőzi a Real Sociedadot. A San Sebastian-i találkozón az ukrán bajnok 2-0-ra nyerte, most is az esélyesebb. A baszk klub először utazik európai kupameccsre Ukrajnába.
A B csoportban a Real Madrid gyakorlatilag már továbbjutott, ha egy pontot szerez a Galatasaray ellen, akkor már az is biztos, hogy csoportelsőként. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a két klub korábbi hat meccsén egyszer sem volt még iksz. Három Real-siker mellett a törökök háromszor nyertek. A Galata kiütéses, 6-1-es vereséget szenvedett Isztambulban a két csapat első meccsén, Madridban kétszer járt, de kétszer is 3-0-ra kapott ki. A Juventus a lehetetlent próbálja meg, innen továbbjutni már igazi csoda lenne. Az olasz bajnok még nem nyert a csoportkörben, ha most mégis sikerül az FC Köbenhavn ellen, és a Galatasaray kikap a Realtól, akkor egyből a második helyre ugrik. Az utolsó körben meg jöhet a mindent eldöntő Galatasaray–Juventus derbi.
A C csoportban a PSG az Olimpiakosszal játszik és szinte biztos, hogy ez a két csapat jut majd tovább. Ahhoz hogy ne így legyen a görög bajnoknak kétszer kellene buknia az utolsó két foordulóban. A párizsi kirándulásban benne van a vereség, a végén a pireusziak a most még utolsó Anderlechttel játszanak otthon. A PSG már idegenben is 4-1-re nyert, a Benfica pedig az eddig egy ponttal álló Anderlecht ellen zárkózhat és növelheti továbbjutási esélyeit. Ennek a két csapatnak amúgy ez lesz a tizedik egymás elleni európai kupameccse, az Anderlecht eddig háromszor nyert, négyszer kikapott, de ami a legfontosabb, Brüsszelben még sosem szenvedett vereséget.
A címvédő Bayern München Arjen Robben, Mario Götze és Thomas Müller góljaival 3-1-re nyert szerdán a CSZKA Moszkva otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában, írta az MTI
A bajor klub – amely már az előző körben kiharcolta a 16 közé jutást – sorozatban tizedik meccsén nyert a BL-ben, erre korábban még nem volt példa. Josep Guardiola csapata ezen felül klubcsúcsot állítottak be, ugyanis sorozatban ötödik idegenbeli európai kupamérkőzésüket nyerték meg, ez korábban csak az 1995/96-os szezonban UEFA Kupa-győztes keretnek sikerült.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, D csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Bayern München (német) 1-3 (0-1)
Gól: Honda (61., 11-esből), illetve Robben (17.), Götze (56.), Müller (65., 11-esből)
PSG: Sirigu, Thiago Silva, Alex, Maxwell, Van der Wiel, Thiago Motta, Matuidi, Verratti, Cavani, Ibrahimović, Lavezzi. Csere: Douchez, Marquinhos, Digne, Ménez, Rabiot, Pastore, Lucas.
Olimpiakosz: Roberto, Maniatisz, Holebasz, Manolasz, Leandro Salino, Bong, Szamarisz, David Fuster, Sziovasz, Campbell, Mitroglou. Csere: Megyeri, Papadopoulos, Paulo Machado, N'Dinga, Domínguez, Weiss, Saviola.
A D csoportban – ahogy egy másik posztban olvasható – a kora esti meccsen Moszkvában is nyerni tudott a Bayern München. Ez pedig azt jelenti, hogy a bajorok mellett a Manchester City is már továbbjutott. Hogy ki lesz az első, az az utolsó fordulóban dől el, amikor a Bayern a Man Cityvel játszik. Az első meccsen, Angliában nyert a Bayern 3-1-re, a PL-s klubnak ennél jobb eredményt kell majd elérnie. A Manchester City a Tottenham lemészárlása után most valami hasonlóra készül a cseh bajnok, a Viktoria Plzen ellen is. Amúgy is a City az utolsó négy meccsén 18 gólt lőtt, hetet a Norwich-nak, ötöt a CSZKA Moszkvának és hatot a Spursnek. Az angolok most játszanak először hazai pályán cseh csapattal az európai kupákban.
Juventus: Buffon, Chiellini, Martín Cáceres, Bonucci, Pogba, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Tévez, Llorente. Csere: Storari, Ogbonna, De Ceglie, Peluso, Marchisio, Vučinić, Quagliarella.
FCK: Wiland, Jacobsen, Bengtsson, Mellberg, Sigurdsson, Claudemir, Delaney, Gíslason, Bolaños, Jörgensen, Toutouh. Csere: Jensen, Margreitter, Remmer, Kristensen, Santin, Pourie, Amankwaa.
Sahtar Donyeck: Pjatov, Kucser, Sevcsuk, Rakickoj, Sztepanenko, Fred, Bernard, Douglas Costa, Alex Teixeira, Srna, Luiz Adriano Cserék: Kanibolockij, Krivcov, Hübschman, Fernando, Eduardo, Ferreyra, Taison.
Real Sociedad: Bravo, Ansotegi, Cadamuro, De la Bella, Elustondo, Martínez, Xabi Prieto, Pardo, Griezmann, Vela, Castro Cserék: Zubikarai, González, José Ángel, Gaztañaga, Ros, Seferovic, Agirretxe.
Bayer Leverkusen: Leno, Szpahics, Ömer Toprak, Donati, Reinartz, Rolfes, Bender, Can, Castro, Szon Hjeung-Min, Kiessling. Csere: Lomb, Sztafilidisz, Wollscheid, Hegeler, Kohr, Derdiyok, Kruse.
Manchester United: de Gea, Evra, Jones, Ferdinand, Evans, Smalling, Giggs, Nani, Valencia, Kagava, Rooney. Csere: Lindegaard, Büttner, Anderson, Young, Cleverley, Hernández, Welbeck.
Anderlecht: Proto, N'Sakala, Deschacht, Nuytinck, Kouyaté, Mbemba, Vanden Borre, Praet, Gillet, Bruno, Mitrovic Cserék: Kaminski, de Zeeuw, Milivojevic, Tielemans, Vargas, Najar, Acheampong.
Benfica: Artur, Luisão, Maxi Pereira, Garay, Sílvio, Fejsa, Gaitán, Matic, Pérez, Lima, Markovic Cserék: Oblak, Jardel, Almeida, Sulejmani, Djuricic, Cavaleiro, Rodrigo.
Manchester City: Hart, Richards, Lescott, Kolarov, Demichelis, Milner, Nasri, Javi García, Fernandinho, Dzeko, Agüero. Cserék: Pantilimon, Zabaleta, Boyata, Jesús Navas, Yaya Touré, Huws, Negredo.
Plzen: Kozácik, Limbersky, Procházka, Rajtoral, Cisovsky, Horváth, Petrzela, Kolár, Tecl, Duris. Cserék: Bolek, Hejda, Hubník, Rezník, Kovarík, Wágner, Bakos.
Madrid: Casillas, Pepe, Ramos, Marcelo, Arbeloa, Bale, Casemiro, Di Maria, Isco, Illarramendi, Jesé Rodríguez Cserék: Diego López, Carvajal, Nacho, Xabi Alonso, José Rodríguez, Benzema, Morata.
Galatasaray: Eray İscan, Gökhan Zan, Nounkeu, Chedjou, Eboué, Felipe Melo, Selcuk İnan, Bruma, Drogba, Umut Bulut, Amrabat. Cserék: Ufuk Ceylan, Semih Kaya, Sabri Sarıoglu, Ceyhun Gülselam, Sneijder, Riera, Burak Yılmaz.
A spanyolok teljes kerete 48 BL-meccsen játszott eddig, az ellenfél Sahtarból csak maga Dario Srna játszott ennyin.
A szurkolók pechjére azonban nem játszik a portugál. 40 ezer C. Ronaldo álarcot osztottak ki a szurkolók között, akik egy hatalmas drapériát is kifeszítettek a szélső arcképével, ezzel is jelezve, hogy őt támogatják a közelgő Aranylabda-szavazáson.
helyzetbe került, de lesen állították meg, pedig egyedül lépett ki.
A 100 millió eurós walesi szélső a pálya megszokott oldalán bukkant fel ebben a támadásban, az ellenkező oldalon Di Maria, de már most látszik, hogy váltogatják az oldalakat.
Isco ugratta ki Bale-t, aki gyanús, hogy lesen volt, az asszisztens azonban nem jelzett. De nem is számított, a walesi ugyanis kicsit túl erősan csavart, és nem csak a kapus, de a kapu mellett is eltekerte az egyébként szinte kihagyhatatlan ziccert.
Zlatan Ibrahimovic lőtte a vezető gólt, van der Wile adta a gólpasszt.
A balon vittek végig egy támadást, majd Marcelo passzolt középre Jesének, de a fiatal spanyol eggyel tovább tolta, mint kellett volna, és fennakadt a török védőkön.
Kaputól kapuig rohannak, ez fárasztó lesz.
Vezet az Anderlecht a 17. percben. Mbemba kapott jó beadást, de kis szerencse is kellett hozzá, hogy a mellel levett labda visszakerüljön hozzá a védőtől. Utána azonban könyörtelenül bevágta közelről.
A vezetéssel ugyanannyi pontja (4) van a belgáknak, mint a Benficának és mivel a PSG is vezet, ezért csak három ponttal vannak az Olimpiakosz mögött. Ha minden így marad, nagyon izgalmas lehet a csoportban az utolsó forduló.
Sokkal többet támad, mint a Manchester United, ebben a pillanatban Castro hagyott ki egy nagyot, nem mellékesen lesről indulva.
Evans az utolsó pillanatban mentett, egyre jobban beszorul a Manchester United.
Rooney ment el a bal oldalon, szépen tette középre, a másik oldalon jött Valencia, aki becsúszva lőtt a kapuba, Bayer-Manchester United 0-1.
Hárman is lőttek, háromszor pattant le a védőfalról, utoljára Evans kísérlete.
Nagyon sokszor inkább a szép, de körülményes, és nem a hatékony megoldást választja a spanyol csapat, amin el is mennek a helyzetek. Viszont 25 perc után már 2,5-szer annyit passzoltak, mint a törökök.
Ő volt az utolsó ember, ez nyilvánvaló, így rántotta le Ümüt Bülütet, ami teljesen felesleges volt, hiszen Casillas fogta volna az indítást. Ancelotti le is kapja Jesét, aki helyett Nacho jön a védelembe.
Ilyen egyszerű játék a futball. Rooney ívelt be, megint balról, most szabadrúgásból, Szpahics fején csúszott meg és csapta be saját kapusát, már 2-0-ra vezet a Manchester United.
Vidal lőtte a torinóiak vezető gólját, amelyet Jacobsen kezezése miatt adott meg a játékvezető, a svéd Jonas Eriksson.
Perez ívelt be egy szabadrúgást, aminél három portugál is a védők mögé került. Végül Matic ugrott a legmagasabbra és be is fejelte, 1-1.