Elma de Vriesnek már csak húsz métere volt ahhoz, hogy megnyerje a 200 kilométeres gyorskorcsolyaversenyt, de győzelme szertefoszlott, mikor megakadt a korcsolyája a megtört jégen. Egy pillanatig még úgy tűnt, hogy bukása után a hasassal is nyerő lehet.
A B csoportos svédországi világbajnokságon másodikként végzett a magyar bandyválogatott, így nem jutott fel az A csoportba. A jéglabdának is nevezett sportág idei világbajnokságán a válogatott a döntőben egyetlen góllal, 4-3-ra maradt alul Kanadával szemben.
Marit Björgen hat olimpiai és húsz világbajnoki aranyával, hogy a többi érmét most ne is számoljuk, megkérdőjelezhetetlenül a sífutás egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Szülés után nemrég tért vissza a világkupába, és természetesen nyer is. Nem is váratlan, hogy izomzata miatt megint doppingvádakkal találták meg.
A Orosz Bobszövetség négy évre szóló eltiltással sújtotta Dmitrij Trunyenkovot, aki tagja volt a 2014-es szocsi téli olimpián aranyérmes négyesnek.
A szombaton nyert két aranyérme után vasárnap is hasonló formában folytatta Liu Shaoang az innsbrucki junior rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, hiszen a 18 éves magyar versenyző még két aranyat és egy ezüstöt nyert.
A német Andreas Wellinger 0,3 pontos különbséggel győzött vasárnap a síugrók világkupa-sorozatának németországi versenyén, Willingenben. Az előző négy fordulót megnyerő és a vk-ban éllovas Kamil Stoch, a lengyelek kétszeres olimpiai bajnoka ezúttal csak ötödik lett.
A szombaton lesiklásban harmadik Ilka Stuhec nyert vasárnap, az olaszországi Cortina d'Ampezzóban rendezett női szuperóriás-műlesikló világkupa-viadalon, írta az MTI.
A férfiaknál Javier Fernandez nyert az ostravai műkorcsolya Európa-bajnokságon. A 25 éves spanyol versenyző sorozatban ötödször diadalmaskodott a kontinensviadalon, az erősebbik nemnél ez a bravúr legutóbb a csehszlovák Ondrej Nepelának sikerült 1969 és 1973 között.
Lindsey Vonn többet bukott, mint nyert ebben a szezonban, emlékeztet rá az AP. A sérülés után visszatérő alpesi síző kétszer is ugyanott hibázott Cortina d' Ampezzóban.
Jégtáncban megvédte címét a Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron francia páros az ostravai műkorcsolya Európa-bajnokságon, írta az MTI.
Az osztrák Hannes Reichelt nyerte a férfi alpesi sízők Garmisch-Partenkirchenben rendezett szombati lesiklóversenyét. Mögötte a szakági pontversenyben jelenleg vezető olasz Peter Fill volt a második leggyorsabb, aki a pénteki lesikló vk-viadalon a harmadik helyen végzett, míg szombaton a svájci Beat Feuz zárt harmadikként, írta az MTI.
Bukott, és a közelmúltban sérült karjára esett Lindsey Vonn, az amerikaiak alpesi síző sztárja, de ezzel együtt indul szombaton az olaszországi Cortina d'Ampezzóban sorra kerülő lesikló világkupaversenyen, tudósított az MTI.
A nemzetközi szövetség (ISU) megváltoztatta a jégtáncosok csütörtöki rövidprogramjának eredményét az Ostravában zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon, írta az MTI.
Miklós Edit múlt vasárnap nagyot bukott a zauchenseei sívilágkupa edzésén, mindkét térde megsérült. Ilyet még az orvosok sem nagyon láttak, de ilyen nehéz helyzetből sem lehetetlen a visszatérése, és alig egy héttel a sérülés után már elhagyhatta a kórházat. Olimpiai bajnok és világbajnok síelők példája van előtte.
Alig több mint egy héttel súlyos balesete után kiengedték Miklós Edit alpesi sízőt a kórházból, írta az MTI.
A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 28 éves versenyző a következő időszakban szülővárosában, Csíkszeredán gyógytornászával, Zakariás Évával dolgozik és ha a tervek szerint alakul a felépülése, akkor várhatóan szeptemberben síelhet újra.
Akárcsak a múlt hétvégi két versenyen, vasárnap is Kamil Stoch nyerte a síugrók világkupa-sorozatának lengyelországi versenyét Zakopanéban.
Lindsey Vonn szombaton 77. világkupafutamán nyert, sérülése után elég magas szinten tért vissza, meg is könnyezte a győzelmét Garmish-Partenkirchenben.
A svájci Beat Feuz nagyot ment a legendás kitzbüheli lesiklópályán, az utolsó szakaszra nagy előnnyel fordult, de bukott, be sem tudta fejezni. Így az olasz Dominik Paris nyerte a világkupafutamot.
A világ legnehezebb lesiklópályájának a kitzbühelit tartják, ott nyerni nagyjából olyan, mint egy kerékpárosnak behúzni a Tour de France-t, vagy egy teniszezőnek Wimbledont. A pálya alján elérhető 140 kilométer per óra feletti tempó, a vad vonalvezetés, az ugratók és a balesetek teszik rettegetté a Streifot. Most éppen ott rendeznek világkupát.
A vasárnap súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit számára nem változtak a célok: továbbra is a jövő évi, pjongcsangi téli olimpiát szeretné megnyerni.
Többórás műtétet hajtottak végre vasárnap éjjel Miklós Edit térdein az ausztriai Innsbruck melletti magánklinikán, miután az orvosok szalagszakadást, porcsérülést és csonttörést állapítottak meg a vasárnapi sérülése után, írta közleményében a Magyar Sí Szövetség. Miklós Edit a körülményekhez képest jól van, délután konzultál majd orvosával. Várhatóan hat hónapig tart a rehablitációja.
Keszler Andrea ezüstérmet szerzett 1000 méteren vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók torinói Európa-bajnokságán az MTI híre szerint.
Szombaton Liu Shaoang lett ezüstérmes 1500 méteren, ugyanebben a fináléban testvére, Liu Shaolin Sándor negyedik, Knoch Viktor pedig ötödik lett.
Miklós Edit nagyot bukott a zauchensee-i sívilágkupa edzésén. Mindkét térde megsérült, a jobb súlyosabban. Vége a szezonjának, a februári világbajnokságon sem indulhat.
Lindsey Vonn-nak nem sikerült a csúcsra visszatérnie a zauchensee-i világkupán, de nem ez volt az igazi meglepetés. Egy eddig nem igazán jegyzett, magas rajtszámmal induló síelő megverte az összes favoritot lesiklásban. Az osztrák Christine Scheyer Lara Gutot, Ilka Stuhecet is verte.
Miklós Edit három verseny után az ötödik a lesikló világkupában, úgy érzi, a hátrelévő öt futamban meg tudja tartani ezt a helyet, de még előrébb is léphet. Sokat fejlődött új edzőjével, Stefan Albplanalppal, aki látja a nagy lehetőséget a sízőben, nem véletlenül indította egy férfi versenyen is.
Liu Shaoang ezüstérmet szerzett 1500 méteren a gyorskorcsolyázók torinói rövidpályás Európa-bajnokságának szombati napján, számolt be a magyar versenyző sikeréről az MTI.
Miklós Edit szombaton nem kapott esélyt a havazás miatt, hogy újabb pontokat gyűjtsön a sívilágkupában. A törölt lesiklóverseny miatt Lindsey Vonn visszatérése is csúszik.
Minden magyar egyéni induló mindhárom távon sikerrel vette a pénteki előfutamok jelentette akadályt a gyorskorcsolyázók torinói rövidpályás Európa-bajnokságának nyitónapján.
A lesikló világkupa pontversenyében vezető norvég Aksel Lund Svindal visszalépett a szombati wengeni futamtól, a szakág legendás versenyétől.
A csütörtöki után a pénteki női lesikló edzést is törölték a szervezők Altenmarkt-Zauchenseeben, így veszélybe került a szombati világkupafutam megrendezése, amelyen Miklós Edit is indulna.