A hadsereg is rárepült az LSD-re, hogy elmekontrollált katonákat képezzen
Meg tudja tippelni, milyen napra esett 1943. április 16., amikor robbant az LSD-bomba? Persze, csak hatszor kell elhibázni, a hetedik biztos bejön – ha tudjuk a hét napjait. Annyit segítünk, hogy Douglas Adams-t nem kell idézni, aki szerint a „Ma csak csütörtök lehet, a csütörtök sose volt az én napom” (Galaxis útikalauz stopposoknak), bár vad ötletei miatt Adams esetében is felmerült az LSD-használat, de erre nincs bizonyíték. Szóval a csütörtök kiesett, így már csak hat tipp lehet. De megmondjuk és akkor nem kell találgatni, péntek volt, nagy nap a gyógyszerfejlesztők, a drogkutatók és a Földön túli dimenziók híveinek életében. Albert Hofmann 37 éves svájci vegyész véletlenül pont ezen a pénteken futott bele az LSD furcsa hatásaiba, ami az ő életében is mindent felforgatott – a hippikultúráról már nem is beszélve. 40 éve egy BBC-interjúban idézte fel, mi is történt ezen a bizonyos napon.
Elszürkült a világ, már az új autók négyötöde színtelen, és ennek meglepő oka van
Még ha nem is vagyunk autómániások, álljunk meg kép percre és nézzük kicsit a forgalmat. Nem azért, mert hirtelen színvakok lettünk, de az autók többsége fehér, szürke, fekete és ezüst színekben gurul az utakon. Pontosabban nem is színekben, ugyanis ezek az árnyalatok pont hogy semlegesek, színtelenek, akromatikusak. Akár egy fekete-fehér nyomtató szürkéinek ötven árnyalata. Mondhatnánk persze, hogy a magyar gépjárműpark átlagéletkora siralmasan magas, több mint 16 év, és talán korábban ilyen lehetett a divat. Csakhogy a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalatcsoportja, a német BASF legújabb kutatásai szerint az új autók esetében is lehangolóan szürke a helyzet.
A legtöbb új autót fehérben (33 százalék), majd feketében (23 százalék), szürkében (19 százalék) és ezüstben (8 százalék) viszik el a szalonokból – összesen az új autók 83 százalékát (!). És ez érvényes a világ szinte minden tájára. Van ugyan némi eltérés egyes régiók között, például Európában a szürke, Kínában pedig a fekete megelőzi a fehéret, de a világátlagot tekintve az új autók túlnyomó többségét élettelen, monoton, sőt komor árnyalatokban gyártják. De vajon hogy lehetséges ez? Mikor a természet csurig van színekkel?
Sok mindent eldönt az első benyomás, csak nem a szerelmet
Van egy hangfrekvencia, amitől szellemeket látunk, még ha nem is hiszünk bennük
Amióta létezik ember, azóta egyfolytában kísértenek szellemek is. És nemcsak a különféle hiedelmek, vallások világában, de a szellemlátásnak tudományos magyarázata is van, miszerint szellemet látni nem túlvilági jelenség, hanem egy természetes stresszválasz, az idegrendszer stresszre adott természetes reakciója. Szellemekkel találkozni ezért nemhogy lehetetlen, hanem sokaknak van rá esélye.
Sokan átéltük már, ahogy este egy kihalt utcán lépdelve érzékeink felerősödnek, minden zörejre, hangra figyelmesek leszünk, és csak lelkialkat kérdése, hogy fantáziánk mivel tölti ki a kétségbeejtő információhiányt a félhomályban. Ilyenkor egy apró neszt is minden további nélkül képesek vagyunk egy hátunk mögött settenkedő alakként azonosítani, aki szellemként lebeg ki a kandeláber fényfátylából.
Felfokozott, kihegyezett, hiperszenzitív idegállapotba kerülve hajlamosabbak vagyunk szellemet látni, vagy hiszünk annak különféle dolgokat
– állítják már régóta a kutatók.
Na de mi történt egy orvosi berendezéseket gyártó cégnél dolgozó Vic Tandy nevű brit mérnökkel, aki egyik este egyedül munkálkodott a laborban, amikor kényelmetlenül kezdte érezni magát? Hideg verejték öntötte el, tarkóján égnek állt a szőr, és meg volt győződve arról, hogy figyelik. Majd szeme sarkából egy baljós szürke alakot vett észre, aki (vagy ami?) lassan feléje sodródott, ám amikor megfordult, hogy szembenézzen vele, hirtelen eltűnt. „Őszintén szólva rettegtem” – emlékezett vissza Tandy. Rémületében felpattant, és egyenesen hazasietett.
Nem kopnak el az emlékeink, csak benövi a dzsungel
Töltött már tíz percet kétségbeesetten a telefonja keresésével, és leverte a víz, hogy valahol elhagyta, aztán végül a zsebében találta? Vagy életvitelszerűen, a napirend részeként, rendszeresen keresi a kulcsait? És vajon mi történt Bruce Springsteennel, amikor több tízezres közönség előtt elfelejtette egyik legnagyobb slágerének, a már több százszor elénekelt Born to Runnak a kezdősorait? Méghozzá közvetlenül azután, hogy a dalhoz fűződő különleges érzéseiről beszélt a színpadon. A felejtés természetéről lefektetett hagyományos tudományos elképzelések szerint ennek egyszerűen nem lett volna szabad megtörténnie.
Egészen sokáig úgy gondolták, hogy a felejtés az entrópia elkerülhetetlen következménye. Az emlékezetformálás egyfajta rendet jelent az agyunkban, ami az idő múlásával elkerülhetetlenül szétbomlik, rendetlenséggé válik. Elég hosszú idő után az emlékek elfelejtődnek, mint ahogyan a parti sziklák is a tengerbe omlanak, az új autók darabokra hullanak, a farmernadrág pedig szétfoszlik. A felejtés tehát az információ egyszerű eróziójának eredménye, és csak az ismétlés tudja életben tartani és megerősíteni az emlékeket.
Ez a felejtés klasszikus entrópikus modellje, amely szerint az információk, például a dalszövegek megőrzése folyamatos karbantartást igényel. Ha nem használjuk, akkor elveszítjük az emlékeinket. Ezekre a 20. század eleji statikus teóriákra épültek
a magolást és ismétlést erőltető 20. századi szabványosított, merev, poroszos európai oktatási rendszerek is,
erősen kétes eredményességgel.
Ezért nem éri meg blöffölni, csalni, parvenünek lenni a magyar kutatók szerint
Régóta próbálják megválaszolni azt az egyszerű kérdést kutatók, miért őszinték egyes állati és emberi jelzések, míg mások megtévesztőek? Azaz: miért éri meg őszintének lenni, ha lehet hazudni is? És fordítva?
Az őszinte biológiai jelzések eddig legelfogadottabb elmélete a handicapelmélet volt, amely szerint a jelzések azért egyenesek, igaziak, mert költségesek. Például az udvarló hím pávák színpompás, legyezőként szétnyíló farktollazata azért számít őszinte jelzésnek a hím állapotáról a potenciális nőstények felé, mert olyan sok energiabefektetéssel jár,
annyira költséges, hogy csak az életrevaló hímek engedhetik meg maguknak ezt a pazarló „handicapet”.
Vagyis a hímek nem kevés erőforrást használnak a látványos farokdísz növesztésére, ezzel bizonyítva kiváló minőségüket a nőstények előtt, míg a kevésbé életrevaló hímek nem képesek ilyen pazar díszeket fenntartani. De ez igaz a szarvasbikák bőgésére is. Az egész éjjel kitartóan kiadott áthatóbb, mélyebb, hangosabb, artikulálatlan hörgések dominánsabb bikákat jeleznek a szarvasteheneknek.
Logikusnak tűnő érvelés. Az hívja fel magára sikeresen a figyelmet, aki képes sok energiát „költeni” a meggyőző jelzésre, és ezzel saját magát is sikeresnek mutatni. Magyar kutatók azonban megkérdőjelezik ezt a logikát. Számadó Szabolcs, Dustin J. Penn és Zachar István (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Bécsi Állatorvostudományi Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai) új általános elmélete szerint az őszinteség nem attól függ, mennyire költséges vagy pazarló egy biológiai jelzés,
hanem attól, hogy milyen a befektetés-haszon arány.
A tanulmány azt állítja, az eddig érvényesnek tartott handicapelv félrevezető módon kizárólag a jelzés költségeire összpontosított. Evolúciós kontextusban azonban a biológiai funkciók, így a jelzések sem értelmezhetők a hosszabb távú haszon figyelembevétele nélkül. A valódi vezérlőelv a befektetés és haszon arányban rejlik.
Ez történne, ha hirtelen megszűnne a Föld mágneses tere
Vajon mennyire függünk a minket körülvevő láthatatlan természetes földi mágneses tértől? Csak az iránytűből következtetünk rá, hogy létezik. És pár évtizede már azt is tudjuk, hogy a napszél hozta töltött részecskéket (proton, elektron) a mágneses mező erővonalai (a magnetoszféra) a pólusok felé vezetik, ahol időlegesen gerjesztik a légkör oxigén és nitrogén molekuláit és sejtelmesen táncolni kezd a sarki fény. Elsőre azonban nehéz megmondani, mennyire függünk a mágneses mezőtől, de megszoktuk.
Mindenesetre a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet és a Wigner Fizikai Kutatóközpont Sopron mellett felépítette a Mágneses Nulltér Laboratóriumot, egy olyan speciálisan megtervezett és kivitelezett kutatóteret, ahol a Föld természetes mágneses terét szinte teljesen megszüntették.
A cél olyan kísérleteknek helyet adni, amelyeket csak a világűrhöz hasonló feltételek között lehetne elvégezni. A Földön kívüli térben ugyanis nemcsak súlytalan minden, hanem a mágneses tér is minimális. Nagy pontosságú, finom mágneses méréseket igénylő kutatásokhoz, mágnesességre érzékeny folyamatok vizsgálatához elengedhetetlenek a zéró mágneses körülmények. Például az agyi aktivitás vagy a magzati szívműködés nagyon jól követhetőek lennének az általuk keltett piciny mágneses terek segítségével, de ezeket a tereket elfedi a sokkal erősebb földi mágnesesség.
Egyedülálló módon zárták ki a mágneses mezőt: hatalmas tekercsekkel ellenirányú mágneses teret generálnak, így kompenzálják, semlegesítik a geomágnesességet. A maradékot pedig hatékony árnyékolással tüntetik el a laboratóriumból.
Évekkel Neil Armstrong halála után özvegye olyanra bukkant, amiről úgy tudták, a Holdon maradt
Több mint 50 éve már, hogy 1969. július 20-án Neil Armstrong és Buzz Aldrin az Apollo–11-küldetés keretében a Hold felszínére lépett, és bár a misszió minden fázisát szigorú protokollok szabályozták, a hazatérésre talán még az indulásnál is szigorúbb szabályok vonatkoztak. A visszatéréshez szükséges felszállótömeg optimalizálása érdekében ugyanis a NASA előírta a feleslegessé vált hardverek és felszerelések hátrahagyását. 2015-ben, évekkel a parancsnok halála után azonban a személyes holmik közül előkerült egy tároló, amelynek elméletben a Holdon kellett volna maradnia.
Armstrong és Aldrin 21 órát és 36 percet töltött a Hold felszínén. A tudományos műszerek telepítése, a fotódokumentáció elkészítése és a 21,6 kilogrammnyi holdkőzet begyűjtése mellett a logisztikai feladatok is kiemelt szerepet kaptak. A holdkomp (azaz a Lunar Module, röviden csak LM) felszállóegységének teherbírása viszont rendkívül limitált volt. A hasznos teher maximalizálása és a sikeres orbitális pályára állás érdekében az előírások szerint a szükségtelenné vált eszközöket – beleértve a hulladékot, szerszámokat és bizonyos műszereket – a Holdon kellett hagyni. Ezen a listán szerepelt egy speciális tárolóeszköz, az úgynevezett McDivitt-táska is – hívja fel a figyelmet az IFL Science.
A mikrogravitációs munkavégzés logisztikája
A tároló az Apollo–9 parancsnokáról, James McDivittről kapta a nevét, aki a mikrogravitációs munkavégzés során fellépő problémák áthidalására javasolt egy könnyen zárható, ideiglenes tárolóalkalmatosságot. Az űrhajósok a zárómechanizmusa és a formája miatt nevezték el „purse”-nek, vagyis női kézitáskának. A táska arra szolgált, hogy az asztronauták a lebegő eszközöket gyorsan biztonságba helyezhessék, amikor a műveleti protokoll miatt nem volt idő azokat a végleges helyükre rögzíteni.
A történelem legelső repülőgép-eltérítője fedezte fel az első magyar dinoszauruszokat
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy dinoszauruszok csak a világ más, egzotikusnak gondolt tájékain éltek. Pedig nemcsak gyapjas orrszarvúk és mamutok hemzsegtek a Kárpát-medencében, hanem magyar dínók is, méghozzá szép számmal.
Nemrég fedeztek fel például két új dinoszauruszfajt az erdélyi Hátszegi-medence területén, Hunyad megyében.
Az egyik hosszú nyakú, növényevő sauropoda (Uriash kadici) 10 méteres volt és 9 tonnát nyomott, a másik (Petrustitan hungaricus) feleannyit. De ugyanitt bukkantak rá a Hátszegi-medence leggyakoribb dinoszauruszainak, a Rhabdodontidae családba tartozó, két méter hosszú, többnyire két lábon járó növényevő dínók több száz maradványára is.
Dr. Botfalvai Gábor, a HUN-REN Paleontológiai Kutatócsoportnak és az ELTE Paleontológiai Tanszékének kutatója – magyar és román őslénykutatókkal – alaposabban is megvizsgálta a 10 négyzetkilométernyi erdélyi terület gazdag dinoszaurusz-lelőhelyeit. Volt olyan öt négyzetméternyi helyszín, ahonnan nyolcszáznál is több dínófosszília került elő, szinte egymáson feküdtek a nagy méretű csontok.
Akár le is lehetne forgatni a magyar Jurassic Parkot, azzal a különbséggel, hogy mindegyik lelet a dinoszauruszok kihalása (66 millió éve) előtti pár millió évből, körülbelül 70-72 millió évvel ezelőttről származik – a jurát követő krétakor végéről. A jurakorra utaló jurrasicot ezért le kellene cserélni krétára (Kréta park), vagy cretaceousra, ami nem hangozna olyan jól.
Szigetekből állt a Kárpát-medence
Akkoriban a Tethys-óceán hullámzott a Kárpát-medence helyén (mára csak a Földközi-tenger medencéje maradt belőle). Kutatók szerint
a mai Hátszeg és környéke egy nagyobb vulkáni szigetként emelkedett ki a tengerből, szubtrópusi klímával és dús vegetációval.
A völgyekben kanyarogtak a sziget folyói, és ahol szétterültek, mocsári környezet alakult ki, ahonnan az ősmaradványok előkerültek. Mivel korlátozott élettérrel és táplálékkal rendelkező szigetről volt szó, az itteni dínók kisebbek voltak a tágas kontinentális térségekben élő rokon fajoknál (akárcsak a hobbit emberrokonok az indonéziai Flores szigetén). A ragadozó dinoszauruszok nagyjából pulykaméretűek, a növényevők pedig legfeljebb 10 méteresek lehettek (de jellemzően inkább 1–5 méteresek).
Nemrég még gyapjas mamutokra vadásztak az Alföldön
Az utolsó jégkorszak utolsó stadiálisában (hideg időszakában), 26–19 ezer évvel ezelőtt már eltűntek a Kárpát-medencéből a Neander-völgyi emberek. Pedig nyomaikat, csontmaradványaikat, pattintott kőeszközeiket megtalálták a Bükk hegység több barlangjában is. Legközelebbi emberrokonaink azonban körülbelül 30 ezer évvel ezelőtt (léteznek 34 és 28 ezer éves becslések is) végleg kihaltak. Európában Gibraltár barlangjaiban leltek rá legfiatalabb csontjaikra.
Homo sapiens csoportok viszont minden bizonnyal vadásztak már akkoriban a Kárpát-medencében.
Őseink 45 ezer évvel ezelőtt tették be a lábukat Európába, ahol szinte biztos, hogy találkoztak Neander-völgyi csoportokkal is, génállományunk 1–4 százaléka ugyanis Neander-völgyi eredetű.
Ha visszamehetnénk ebbe a zord jégkorszaki időszakba, akkor jég helyett legelésző gyapjasmamut-, gyapjasorrszarvú-, rénszarvas-, őstulok-, vadló- és bölénycsordákat láthatnánk, amint próbálnak túlélni a hideg, száraz sztyepp-tundra jellegű táj sovány legelőin. Már hömpölygött a Duna, és léteztek a mellékfolyói is, de alacsonyabb volt vízszintjük. Olyan lehetett a Kárpát-medence, mint a mai Szibéria vagy Mongólia egyes területei: kevés csapadék, erős szelek, ritkás növényzet, füves puszták, mamutsztyepp.
Korábbi elképzelések szerint a mai őshonos növényfajoknak legfeljebb a negyede-ötöde élhetett akkoriban, a többiek sokkal később telepedtek meg a Kárpát-medencében. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportjának témát vizsgáló tanulmánya szerint azonban ennél sokkal gazdagabb volt a növényi élővilág.
Van még két holdja a Földnek, magyar kutatók fedezték fel
Kevés egyértelműbb kérdés létezik annál, mint hogy hány holdja van a Földnek. Egy, nyilván. 53 év után most indult oda (április 2-án) egy újabb űrmisszió. Csakhogy ez nem igaz: létezik még két porholdja is, amelyek a Holddal azonos pályán, tőle 60 fokos távolságban (előtte és mögötte) keringenek a Föld körül, és szinte lehetetlen megfigyelni, ezért bizonyítani a létezésüket.
A HUN-REN Asztropolarimetria Kutatócsoport magyar kutatóinak azonban – saját fejlesztésű, hordozható képalkotó polariméteres távcsővel – a világon elsőként sikerült észlelniük és igazolniuk az összegyűlt bolygóközi porból és sziklákból álló porholdakat. Jelenleg egyedül a magyar kutatók rendelkeznek ilyen hordozható polarizációs távcsővel, amelynek továbbfejlesztett változatát az Isabis Asztrofarm magyar mérőkampányai során használják.
Először Kazimierz Kordylewski lengyel csillagász vetette fel a hatvanas években, hogy a Föld–Hold rendszer L4 és az L5 Lagrange-pontjaiban sűrű porfelhőknek kell lenniük. Sok csillagász azonban szkeptikus volt, mivel nem sikerült megfigyelni azokat, és azzal érveltek, hogy az ott összegyűlő bolygóközi anyagot a napszél, a Nap és a többi bolygó gravitációs ereje úgy is kifújná, kimozdítaná a kényelmes helyzetből.
Amit a történészek elhallgatnak Jézus keresztre feszítéséről
Jézus halála és feltámadása a történelem leghíresebb elbeszélése és a kereszténység központi története. A Biblia szerint nagypénteken feszítették keresztre Jeruzsálemben, majd harmadnapra feltámadt, győzelmet aratva a halál felett, igazolva isteni mivoltát, és elindította a nevében is a kereszthalálra utaló világvallást. Születésével ellentétben mind a négy kanonizált evangélium részletesen beszámol Jézus haláláról. De mennyi kézzelfogható bizonyíték van a kínhalálra és az azt megelőző és követő napok történelmi eseményeire?
Először is le kell szögezni, hogy történészek köreiben nincs azon vita, hogy Jézus történelmi személy volt-e. Részletekről évszázadok óta vitatkoznak, de senki nem kételkedik komolyan abban, hogy Jézus valóban létezett. Történelmi szempontból a húsvéti eseményeket több minden alátámasztja.
A keresztre feszítés ténye pedig a Jézus-elbeszélés egyik legjobban dokumentált drámai pontja, ezért a tudósok szinte egyöntetűen elfogadják annak történelmi hitelességét.
Már Jézus kortársa, Pál apostol is említi leveleiben. De az egyik legfontosabb nem bibliai forrásnak a 37-ben született Josephus Flavius zsidó származású, majd római szolgálatba állt történetíró (előtte a zsidó–római háborúban még galileai hadvezér) első század végén írt, A zsidók története (Antiquitates Judaicae) című munkáját tartják, amiben azt írja, hogy
Jézus »bölcs ember« volt. Csodálatos tetteket vitt végbe. Sok zsidó és görög követője lett. Pilátus elítélte és keresztre feszíttette. A mozgalom követői a kivégzés után sem tűntek el.
Jézus halálának másik alapforrása Tacitus római szenátor és történetíró néhány évtizeddel későbbi mondatai fő művében (Annales, Évkönyvek), miszerint a keresztények „Christust imádják... aki Tiberius császár uralkodása alatt halálbüntetést szenvedett el egyik helytartónk, Poncius Pilátus kezétől”. Tacitus már csak azért is figyelemre méltó, mert kifejezetten barátságtalan a keresztényekkel, ami megerősíti objektivitását. Néró keresztényüldözéseiről szóló írásaiban a kereszténységet „zabolátlan és veszedelmes babonának” minősíti, ami sajnálatos módon Rómában is elterjedt.
Jézus tehát élt, és kivégezték, a részletekben azonban sok a bizonytalanság. Különösen azért, mert a későbbi generációk nem egyszer kibővítették, kiszínezték, alakítgatták a húsvéti történetet.
Húszévente lecsap ránk valami, ami meghatározza, kik vagyunk
Hol van már a slim fit, a mostani tiniken extrém bő farmerek (baggy, wide-leg) lengedeznek. Átesve a ló másik oldalára, már ami a bőséget illeti. Nem kell szenvedni a felvételükkel, szinte beléjük lehet ugrani. Erre mondják a divatiparban, hogy persze, ez a „20 éves trendszabály”. Eddig azonban ez egyfajta urban legend volt, olyasmi, mint az 5 másodperces szabály a földre esett vajas kenyérről, hogy ha gyorsan felkapjuk, nem mennek át az ételre a baktériumok. Ezt egyébként mostanra határozottan cáfolták, nincs biztonságos „időablak”.
Most viszont a Northwestern Egyetem matematikusai vettek egy nagy levegőt, és közel 160 évnyi női ruházatot vizsgálták meg: egy körülbelül 37 ezer ruhadarabból álló adatbázist állítottak össze a Rhode Island-i Egyetem Kereskedelmi Mintaarchívumának és az 1869-ig visszanyúló, többgenerációnyi kifutói kollekció képeinek kombinálásával. Számbavették a ruhák (szoknyák) hosszát, a derékvonal magasságát, a nyakkivágást és minden numerikusan feldolgozható adatot, majd kidolgoztak egy új matematikai modellt. és levonták a következtetést:
ugyanazok a divatirányzatok valóban nagyjából 20 évente újra és újra felbukkannak.
A történelem legnagyobb diktátora, akit máig sokan utánoznak
Nem csak egy volt a politikai merényletek sorában Julius Caesar meggyilkolása Kr. e. 44. március 15-én, március idusán, hanem egy olyan történelemformáló esemény, ami máig ható eszmeiséget hordoz: az emberi közösségek nehezen tűrik az önkényt, a királyokat, az elnyomást. Róma első kőszínházi épületegyüttese, a Theatre of Pompey egyik termében tartott szenátusi ülésre érkezett az akkor már örökös diktátornak megválasztott Caesar délelőtt 10 és 11 között, amikor egy összeesküvő szenátorokból (körülbelül 60 szenátor) álló csoport körülvette, és 23 késszúrással megölték. A merénylet egyik vezetője Marcus Junius Brutus volt, aki nem mellesleg Caesar pártfogoltja volt.
Ő és társai azt állították, hogy a Római Köztársaságot akarják megmenteni, mert Caesar egyre inkább diktátori hatalmat gyakorolt.
Márpedig az ókori Róma köztársasággá válása és a despota királyoktól való zsigeri félelem szorosan összefügg, és az egész római politikai kultúra alapját adta.
Élénken élt mindenkiben az az ötszáz évvel korábbi esemény, amikor időszámításunk előtt 509-ben elkergették az utolsó római királyt, Tarquinius Superbust (igen, így hívták), méghozzá Lucius Junius Brutus, a patrícius „felszabadító” vezetésével és megalapították a Római Köztársaságot, élén nem királlyal, hanem két, egy évre megválasztott consullal, akik egymást ellenőrizték.
Erre jött a sikeres hódító (Galliát, a mai Franciaország területét csatolta a birodalomhoz), az ellenállhatatlan népvezér, Julius Caesar, és kieszközölte, hogy az addig szigorúan fél évre megválasztott, és csak rendkívüli problémák (háború, járvány) megoldására fenntartott dictatori (vis major) tisztséget örökre megkapja.
A mindenkori római félelem a királyoktól adta az alapját annak, hogy Caesar abszolút hatalma mennyire volt provokatív a rómaiak szemében. Brutust pedig állítólagos köztársaság-alapító őse és öröksége inspirálta a diktátorölésben. Meglepő együttállás, hogy a korszak másik jelentős civilizációja, az ókori görögök többsége szinte pont ugyanakkor, időszámításunk előtt 510 körül szabadultak meg (kergették el) a zsarnok uralkodóktól, a türannoszoktól, és innentől kezdett kialakulni az athéni demokrácia.
Diktátor, császár, kaiser, cár, július, a zsarnokölés joga mind Caesartól és az ő páratlan életéből erednek. De tündöklése és bukása nem volt előzmények nélküli. Időszámításunk előtt 88-ban Lucius Cornelius Sulla már bevezetett egy diktatúrát az akkori polgárháborús hangulatban, és példátlan dolgot tett: saját légióival Rómába vonult, fegyverrel átvette a hatalmat, és állami terrorhullámot indított el. Halállistákat készített, rajtuk szenátorok, lovagok, politikai ellenfelek, bárki megölhette őket, vagyonukat pedig megkaphatták.
Kopogtatók és füstölős lábak, avagy mire ébredtek fel az emberek az ébresztőóra előtt?
A cirkadián ritmus mellett a nap folyamán kialakuló fáradtság, alvásigény határozza meg, hogy mikor alszunk el és mikor ébredünk fel. Legalábbis ha nem kell erőltetetten kelni, ha viszont igen, akkor jöhet a telefon, az óra, a gong, kinek kultúrájától és fülétől függően. De vajon őseink hogy és mire keltek? Sok ravasz módszert eszeltek ki, hogy kiverjék magukat az ágyból, ezek közül tekintünk át néhányat, hátha ma is hasznosítani tudjuk őket.
Orbán Viktor és Magyar Péter is felkeresné ezt a jövendőmondó kulthelyet
Orbán Viktor és Magyar Péter is felkeresné a világ leghíresebb jövendőmondó helyét, a „világ köldökét”, az Omphaloszt, azaz a Delphoi jósdát. Felgyalogolnának a szent úton a mitikus Parnasszosz-hegy (Parnasszus) délnyugati lejtőjén, megállnának 570 méteres magasságban az Apollón templom bejáratánál, befizetnék a megszabott díjat, benyújtanák ólomtáblácskára rótt kérdésüket (ki nyer április 12-én?), majd türelmesen várakoznának a bejáratra vésett felirat alatt: „Ismerd meg önmagadat!”. Ha nagyon fülelnek, hallanák a legbelsőbb szentélyben transzba esett papnő, Püthia kiabálását, sírását, artikulátlan beszédét,
majd megkapnák a választ, ami szinte mindig bizonytalan jelentésű, kétértelmű, olykor egyenesen érthetetlen.
Ezért kizárólag rajtuk múlna, hogyan értelmezik, mit hámoznak ki, erőt, vagy bizonytalanságot merítenek-e a következetesen ködös válaszából.
Az ókori görögök minden nagyobb közösségi döntés, vagy háború előtt felkeresték és kikérték Püthia véleményét.
Ahogy a világhódító Nagy Sándor (a „Fiam, legyőzhetetlen vagy!” rémült választ kapta a megragadott és templom felé húzott papnőtől, aki azt mondta Nagy Sándornak, hogy aznap nincs félfogadás),
Amaszisz egyiptomi fáraó, megszámlálhatatlan más ókori uralkodó, és egyszerű emberek sokasága is. De még a pragmatikusabb rómaiak is rendszeresen az orákulum elé járultak életbevágó kérdéseikkel. Ezer éven keresztül – időszámításunk előtt körülbelül 700-tól egészen időszámításunk után 385-ig – folyamatosan működött a kultuszhely, amikor is a kereszténységet államvallássá tevő Theodosius római császár betiltotta a jövendölést és bezáratta a Delphoi jósda kapuit.
Neander-völgyi macsók sapiens nőkre vadásztak évezredeken át
Csak kapkodták sokan a levegőt, amikor 2010 után kiderült, hogy génjeink 1-4 százalékban Neander-völgyi emberektől származik. Svante Paabo svéd evolúcióbiológus szenzációs felfedezése (elsőként írta le a Neander-völgyi rokonaink teljes genomját, ami 2022-ben orvosi Nobel-díjat ért számára) pedig nem engedte elhessegetni azt a kényelmetlen gondolatot, hogy őseinknek akkor bizony párosodniuk kellett a Neander-völgyi unokatestvérekkel, a magunknál, a Homo sapiensnél primitívebbnek tartott, durva barlanglakókkal, akik elképzeléseink szerint bunkósbottal jártak-keltek, és nem beszéltek összetett mondatokban.
Pedig azóta, hogy mészkőbányászok megtalálták az első csontleleteteket 1856-ban az Észak-Rajna–Vesztfáliai Neander-völgyben (medvecsontoknak hitték először), majd 1908-ban Franciaországban (La Chapelle-aux-Saints),
drámaian javult a neander-völgyiek imidzse.
Görnyedt hátú, szőrős, lomha, ám fölöttébb brutális alakokból, kifinomult szerszámokat készítő, szervezett vadászatokat tartó, csontékszereket készítő, egyenes tartású, intelligens emberrokonokká váltak. Akik talán még a halottaikat is eltemették. Mégis meghökkenést képes kiváltani, hogy a magas, nyurga, fürge észjárású Homo sapiens egyáltalán szemet vethetett és egybekelt a zömök, robusztus, mérsékelten kommunikatív Neander-völgyiekkel. Márpedig ez biztosan megtörtént, méghozzá egy új kutatás szerint
túlnyomórészt neander-völgyi férfiak (vagy inkább hímek?) párosodtak Homo sapiens nőkkel.
És nem a Homo sapiens férfiak tették a szépet Neander-völgyi lányoknak.
Vajon mivel vették le a lábukról a sapiens nőket? Vittek nekik nászajándékba vadkanfejeket? Netán a nők rendelkeztek valamiféle ellenállhatatlan csáberővel, aminek a jégkorszaki környezethez alkalmazkodó robusztus vadászok nem voltak képesek ellenállni? És egyáltalán: hogyan futottak össze?
Így tarolt le mindent az oroszoknál a Nagy Testvér
Miért kell foglalkoznunk egy háromnegyed százada írt regénnyel most, tanulhatunk-e valamit ma is belőle? Orwell 1984-éről van szó, ami az ukrajnai háború kirobbanása után az orosz könyveladások élére ugrott. Az önsegítő könyvek mellett az egyik legtöbbet vásárolt szépirodalom lett, a háború kezdete óta már majdnem 2 millió példány kelt el belőle. Nem véletlenül, a Nagy Testvér totális kontrollját taglaló mű egy fejezete is lehetne, hogy 2022 áprilisában körülbelül ezer ellenzékit, köztük újságírókat tartóztattak le, mert nem értettek egyet Oroszország háborúba lépésével. Akár tizenöt év börtönbüntetésre is számíthatnak – csak mert máshogy gondolják.
De az is igaz, a lakosság most a bojkott miatt nem tud amerikai filmeket nézni, úgyhogy olvas, az 1984-et, mert ez rímel leginkább mindennapjaikra.
Nem is a saját, hanem a rokonaink életét éljük
Utazzunk vissza előző életünkbe! – Tényleg lehetséges ez?
Kampányidőszakban csúcsra jár a káröröm, de vajon miért a legszebb?
Most már Párizsban sem kötelező a szex
A francia Nemzetgyűlés múlt héten egyhangú szavazással ratifikálta a házastársi kötelesség eltörlését, vagyis a házasságon belül nem lesz többé kötelező a szexuális kapcsolat. Most csodálkozhatunk, hogy eddig talán kötelező volt? Hát némi csúsztatással, ugyanis a francia polgári törvénykönyv, a még Napóleon által bevezetett és máig érvényben lévő Code Civil szerint négy kötelesség fakad a házasságból: a hűség, a segítségnyújtás, a támogatás és az életközösség. De ez utóbbit gyakran összemosták az „ágyközösséggel”, vagyis a házastársi kötelességgel.
Nem csak Donald Trumpot, mindenkit jól átvertek Grönlanddal
„Imádom a térképeket. És mindig azt mondtam: »Nézzétek ennek a méretét. Hatalmas. Ennek az Egyesült Államok részének kellene lennie«” – mondta újságíróknak Donald Trump Grönlandról. Hozzátette: „Ránézel a térképre. Én ingatlanfejlesztő vagyok. Ránézek egy sarokra, és azt mondom: »Meg kell szereznem azt az üzletet az épülethez, amit építek«, stb. Ez nem annyira más”.
Donald Trump vonzalma a világ legnagyobb szigetéhez, és hogy mindenképpen megszerzi azt, nem új keletű. Már első elnöki ciklusában, 2019-ben egy nagyszerű „ingatlanmegállapodást” javasolt Dániának, de az anyaország gyorsan elutasította. Azóta is ahányszor csak ránéz a világtérképre, ellenállhatatlan vágy fogja el a gigantikus ingatlantelek, Grönland iránt. Bár néha Izlandnak nevezi, ahogy a napokban a davosi Világgazdasági Fórumon, de a csáberő nem ereszti.
Pszichológusok, pontosabban a kartográfusok Grönland-illúziónak nevezik a jelenséget, és úgy tűnik, eddig senki nem merte még megmondani az elnöknek, hogy az áhított jeges ingatlan távolról sem olyan nagy, mint amilyennek a falon látszik.
A világ legismertebb világtérképei ugyanis erősen torzítanak a sarkok felé.
Nem sokat törődött ezzel eredeti alkotója, a flamand Gerardus Mercator mester, merthogy nem politikai, hanem hajózási térképet akart szerkeszteni, és 1569-ben ki is jött forradalmi atlaszával. A nagy földrajzi felfedezések korában élt, amikor a mohácsi csata után minket is tartósan elfoglaló Oszmán Birodalom elállta a kelet felé vezető tradicionális kereskedelmi utakat. Ezért egész Nyugat-Európa kénytelen volt hajóra szállni és nyugat felé tapogatózni, evickélni az ismeretlen óceánok felé.
A Mercator-féle térképek legfontosabb tulajdonsága, hogy szögtartóak, szélességi és hosszúsági köreik négyzethálót alkotnak, amelyek kelet–nyugati és észak–déli irányokba mutatnak, afféle állandó iránytűként. Egy Mercator-térképpel a fedélzeten
Ezért elég volt egy iránytű, egy szögmérő és egy vonalzó, és minden bonyolult számolgatás és táblázat nélkül még a legegyszerűbb hajós is képes volt elnavigálni célja felé.
(Más nagy léptékű térképeken a kelet–nyugati irányt jelző szélességi és az észak–déli irány jelző hosszúsági körök íveltek. Ezért ott kellett lennie a szeren annak, aki pontosan akarta használni azokat.)
Ezért finomabb gagyi fehér műanyag kiskanálból a joghurt
Így kotyvaszthatnak aranyat az önjelölt alkimisták
Kedves modern alkimisták, van egy jó és egy rossz hírünk! A jó hír, hogy a laboratóriumi aranycsinálás ma már nem sarlatánság, hanem a magfizika által igazolt jelenség. Nem kell hozzá más, mint egy atomreaktor, egy részecskegyorsító vagy – ha igazán nagyban gondolkodunk – egy felrobbanó csillag. A rossz hír? Nos, mire az első gramm aranyat előállítanánk, valószínűleg több adósságot halmoznánk fel, mint amennyit a középkori királyságok összesen értek.
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan lehetne aranyat „gyártani”, először érdemes megnézni, honnan származik az a készlet, amit ma a Földön ismerünk. Az ékszereinkben csillogó nemesfém ugyanis nem földi eredetű.
Bár kevesen tudják, az arany és más nehéz elemek a világegyetem extrém eseményei során jönnek létre. A jelenlegi asztrofizikai modellek szerint elsősorban neutroncsillagok ütközésekor, illetve bizonyos szupernóva-robbanások során zajló gyors neutronbefogási folyamatok hozzák létre őket. Az így keletkező anyag szétterjedt az űrben, majd a Naprendszer kialakulásakor beépült a formálódó Föld anyagába.
Nem a NAV a kemény, hanem a trükkösen adóztató, pénzhamisító Árpád-házi királyok
Minket tartanak hunoknak, pedig Attila ijesztő serege németekből állt
Január 23-án nyitja meg kapuit a Nemzeti Múzeum Attila-kiállítása, ahol – sok más mellett – száz éve nem látott alkotás várja a látogatókat. Ennek apropóján rögtön az elején érdemes tisztázni, hogy a Hungária név a bolgár–török onogur („tíz törzs” vagy „tíz nyíl”) különböző népekből álló sztyeppei törzsszövetség nevéből származik a 600-as évekből, aminek egy ideig a magyarok is vélhetően részei voltak, és valószínűleg szláv népek ragasztották ránk az onugor nevet.
A Hungary elnevezés tehát nem azt jelenti, hogy a „hunok földje”.
Pedig adná magát, hiszen a 400-as évek közepén az Alföldön, valahol a Duna–Tisza közén volt a hun nagykirálynak, Attilának (Etelének) a székhelye. (Pontos helyet nem tudhatunk, mert nem kővárosban, hanem nomád udvarházakban élt. Viszont komolyan felmerült a mai Budapest és Szolnok között fekvő Tápiószentmárton térsége.)
Ennek ellenére a magyar eredetmondák szerint a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor testvérek révén a hun és a magyar két testvérnép, és jó ötszáz évvel később Árpád vezér is Attila örökségéért érkezett, majd vette birtokba hét (vagy nyolc) törzzsel a Kárpát-medencét. Már csak a presztízs és az identitás miatt is a dicső Attilára hivatkoztak, hogy a magyarok nem betolakodók, hanem jogos jussukat jöttek elfoglalni.
Alig pár évtizedig lehetett csak hunokról hallani, mégis gyökeresen megváltoztatták a történelmet.
Sztyeppei pásztorkodó, lovas íjász, nomád népként a 300-as évek vége felé kezdtek a Nyugatrómai Birodalom felé nyomulni a Volga folyó felől. A pontos okok nem teljesen világosak, de a szárazabbá váló éghajlat és a sovány legelők valószínűleg erőteljesen közrejátszottak abban, hogy olyan elánnal indultak Európa felé, mintha nem lett volna holnap.
Mindenkit tönkrevertek szélsebes, rugalmas, sokszor cselből megfutamodást színlelő, hátrafelé is nyilazó lovascsapataik. Igen, pont, mint ötszáz évvel később a honfoglaló magyarok, nem csoda, ha hunoknak neveztek minket nyugaton (tegyük hozzá, a hunok letűnése után a szintén keletről a Kárpát-medencébe érkező, és itt Avar Kaganátus néven 250 évre berendezkedő avarokat is hunokként emlegeti több krónika). De a harcmodorbeli hasonlósággal, és hogy mi is sztyeppei nomád pásztorkodó, lovas íjász nép voltunk, ki is merült a hun–magyar „rokonság”.
velünk Ellentétben a keleti germán törzseket igencsak szoros kötelék fűzte a hunokhoz.
Mivel a kelet-európai síkságokat akkoriban jórészt különféle germán törzsek lakták, a Belső-Ázsiából származó hun népesség megállíthatatlan nyugatra menetelése valóságos lavinát indított el közöttük. Egymás után, pánikszerűen szedték a sátorfájukat (helyükre később szláv törzsek érkeztek) – elkezdődött a népvándorlások kora. Először a gótok, majd a vandálok, a szvébek (valószínű a későbbi svábok), a burgundok, az alemannok menekültek a hunok elől, és törtek be a már roskadozó, de még mindig gazdag és kívánatos Nyugatrómai Birodalom provinciáiba. És pecsételték meg hamarosan, végleg és örökre, a nyugatrómai civilizáció és a világ legnagyobb városa, Róma sorsát.
Szemét dolog a szorongás, megakadályozza, hogy azzá legyünk, akivé válhatnánk
Véget ér a férfiuralom kora, a nők újra kezükbe veszik a gyeplőt
Naponta 5-6 liter sört gurított le mindenki szívószállal a legelső városokban
„A szükség nagy úr, azt kell enni, ami van” – így szólhatott a Homo sapiens legalább 200 ezer éves történetében a kényszerű vezérelv. Nem véletlenül kezdtek azonnal növényeket termeszteni és állatokat tartani az emberek, amint a kellemesebbé és szokatlanul egyenletessé váló éghajlat ezt megengedte 8-10 ezer évvel ezelőtt és telepedtek le megalapítva az első falvakat, városokat. Ettől kezdve – ha csak nem volt katasztrofálisan rossz a termés – már lehetett felesleget felhalmozni, előre tervezni, feljebb lépni a motivációk Maslow-piramisán és kulináris élvezetek felé kacsintgatni.
Mégis jó sokáig kellett várni, mire rögzítették a történelem ma ismert legrégebbi ételreceptjeit. Nem azért, mert nem léteztek ilyenek, hanem azért, mert szájhagyomány útján öröklődtek. Ezért is állnak nagy becsben azok az időszámításunk előtt 1730 körül készült ékírásos mezopotámiai (babiloni) agyagtáblák, amelyek már 1911-ben a connecticuti Yale Egyetem Babiloni Gyűjteményébe kerültek, de először csak egy 1985-ös Yale-kiadványban jelentek meg nyilvánosan „Korai mezopotámiai varázsigék és rituálék" címmel. A táblákat végül a francia Jean Bottéro ókori közel-keleti történész fordította le a német Reallexikon der Assyriologie asszirológiai enciklopédiába. Akkor derült ki, hogy a táblákon nem rituális gyógyszer-, hanem kulináris receptek szerepelnek. Igaz az ételeket ehetetlennek nyilvánította. A közelmúltban azonban felülvizsgálták az ősi főzési útmutatókat, és meg is főzték azok egy részét.
Rovataink a Facebookon