Hombre egy csomó képet töltött már fel urbanista-címkével, közülük több is a szabadkai színház átépítését mutatja. Hogy pont ezt választottam a klassz fotók közül, annak oka csak a legnagyobb nagyításban látszik. Az óriásplakáton ugyanis felirat hirdeti: "jó színház port kavar!" Mennyivel jobb szövege ez, mint "az okozott kellemetlenségért..." vagy "Önökért épül a ..." kezdetű feliratok. (Bár ebből a műfajból személyes kedvencem a templomok ajtajába ragasztott telefonkikapcsoltatós felszólítás, mely így kezdődik: "Jézus Téged is hív. De nem mobiltelefonon.")
"A konyha és a fürdő egy légtérben van a nappalival" - írja a hirdetés erről a XVI. kerületi kecóról, amelyik ráadásul klasszul fel is van újítva, tehát nem azért van a fürdő a konyhában mert ott lehet melegíteni a lavórba a vizet. A barna csempét nem nagyon szeretem a fürdőben, de itt tök jól megy a konyhabútorhoz. Nevezzük mondjuk amerikai fürdőszobának az amerikai konyha mintájára. (Annak mondjuk örülök, hogy amerikai vécé nincs a konyhában.) Amúgy meg kifejezetten tetszik: szemmel lehet tartani a fazekakat a kádból, az ember kicsit kiugrik, megkavarja a levest és visszacsobban a habokba. [Nagyításhoz katt a képre. Tipp: rufufu. Kösz!]
Mindenki előtt közismert, hogy mennyire gyűlölik egymást a budapesti városblogok, hogy klikkekre, pártokra bomolva kiabálnak kígyót-békát egymásra. Közöttük talán csak az Urbanistának sikerült megőriznie függetlenségét, én ugyanis nem csatlakoztam egyik párthoz sem: érdek nélkül, őszintén utáltam mindenkit. Na de most lezárjuk a sokakat zavaró háborúskodást és tiszta lapot nyitunk a városblogger-történelem nagykönyvében: 16-án szerdán 18 órától fröccsözünk a Kőlevesben (mármint a Kertben-lásd kommentek) a Városképp, a Forrás:Budapest, a 8ker, a Táj-kert, a Városjáró, a Sadia-Mintti, a MuMa és talán a Retek/Csak a szépre! bloggereivel, valamint Thylessel (-szel?). (A Budapest Jövője és a Budapest Száksz sajnos nem ér rá, de üdvözletét küldi, a lista pedig remélhetőleg folyamatosan bővül). Akit érdekel a város és/vagy szereti a fröccsöt, jöjjön. A program persze változhat, mert például, ha a Kőlevesben (ahol még soha nem jártam) rossz a bor, akkor sörözni fogok. [fotó: agatha/indafotó]
Építőanyag-lerakat import sárral és norvég fecskenyállal, óriásplakát a 12 százalék amőbát tartalmazó Pocsolya üdítőről és a Madárijesztő című horrorfilm posztere. A Miskolcon "még úgy 10 napig" látható Madárváros elfér egy lombkoronában, de ennyi zsenialitás van belegyömöszölve, mint a Pécs 2100 projektbe. A madarak békésebbek, mint a politikusok és rosszabbul fogalmaznak feljelentéseket, ezért alighanem kisebb visszhangja lesz mint a kulturális főváros paródiájának, pedig legalább olyan jó. (Lehet, hogy felnyomom az egészet a Magyar Madártani Egyesületnek, hátha felháborodnak és akkor kap egy kis reklámot a Madárváros is.) Pár fotó alant, jó sok fotó pedig a Kétfarkú Kutya honlapján, mely sajnos még mindig nem linkelhető posztonként, de így legalább továbbpörgettek a többi alkotásra is.
Ildikó képéhez egyszerűen nem lehet hozzáfűzni semmit. Töltsetek fel urbanista cimkével képeket az Indafotóra, és egyből idekerültök a jobb hasábba, na meg az Index címlapjára!
"Svédország legnagyobb utazási irodai hálózata, a TICKET, nyári-őszi nagyvárosi úti célok eladási top-listája alapján a válság nyertesi között van Budapest is." - írja a Resource "Míg ugyanis az amerikai nagyvárosok visszaestek, addig Barcelona, Budapest és Prága profitált a megváltozott piaci környezetből. Az értékesítési top-listán Budapest a 9. helyre jött fel, megelőzve a 10. helyezett Prágát." Hurrá! Kíváncsi vagyok, mennyit javítottak a statisztikán a múlt héten ideérkezett szurkolók.
[tipp: orgyen. kösz!]
HPL szerint azért maradt egy szakadt újságosbódé a felújított uránvárosi tér közepén, mert egy képviselőé. Lehet. Bár ha én minden hájjal megkent, magam felé hajló kezű képviselő lennék, akkor inkább jól felújíttatom közpénzből a trafikomat. No de nem vagyok politológus, hogy megfejtsem a rejtett összefüggéseket, és szó, mi szó, valóban elég furán hat ez a szakadt bódé az újrakövezett pécsi placcon.
Bár nem a méret a lényeg egy településnél (mint az már több kommenetlős vita közben kiderült), érdekes, amit a Délmagyarország állít: miközben Pécs vagy épp Miskolc lakossága fogy, Szegedé nő. Jelenleg 170 ezer felett van és ha így megy tovább, hamarosan az ország második legnagyobb vidéki városává nőheti ki magát. Igaz, eközben Debrecen lakossága is nő (most épp 206 ezer polgára van), bár azért kisebb ütemben. A csongrádi megyeszékhelyen a növekedés oka a bevándorlás (külföldről, belföldről egyaránt), illetve hogy megállt a kirajzás az agglomerációba. [via: im, fotó: piettro]
A mai nap képét is Sysi, a Kihasználatlanul bloggere lőtte a budai parti sétányon, annyit fűzve hozzá, hogy
"új villamos pálya, a kerékpárosok is szívesen használják, mivel a járdán /bal oldalt/ szinte használhatatlan az út...legfeljebb a kerékpárossal szemben jön majd a villamos..."
Amúgy meg töltsetek fel urbanista cimkével képeket az Indafotóra, és egyből idekerültök a jobb hasábba, na meg az Index címlapjára!
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) piacra dobja több épületét is. A balatoni nyaralók, meg beépítetlen telkek közt alighanem a két budapesti ingatlan a legérdekesebb: a Hauszmann utcai sportcsarnok és a Gyorskocsi utcai irodaház. Lássuk előbb az utóbbit.
Madafaka - aki Ferencz (Yellow Spots) legjobb barátja - ajánlotta Publo Hunny klipjéhez egyik kortársuk, a Warpigs számát, jó sok felújítás előtti metrómegállóval. Amúgy a rendezőt úgy hívják, hogy Antall Nimród, vagyis kicsit olyan az egész, mint egy előtanulmány a Kontrollhoz.
A Kontrax azért emlékezetes a generációmnak, mert először nekik voltak olyan tévéreklámjaik, amelyeket nyugatinak éreztünk, és mindegyikben volt jó nő, nem pedig olyan, amelyikről elsőre lerítt, hogy a megrendelő vállalat vezérigazgatójának az unokája. Egyébként a székházuk is ilyen volt, mármint a rendszerváltáskor menő: csupa üveg, nem csak hasznos négyzetméterre hajtó, és előtte egy kis emelvényen nagy betűkkel ki volt rakva a cég neve, mint az amcsi filmeken. Aztán tönkrementek, de az épület most is áll, és szerintem most is jól néz ki a Hungária és az Egressy sarkán. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy Zugló két legrondább épülete kapcsán felmerült a kommentekben.
Mindenféle eldobott flakonokat, stanicliket és használt óvszereket talán elnéz az ember Budapest utcáin, de azért hűtőgépek lehetőség szerint ne úszkáljanak a Dunában. Akkor már inkább a vaddisznók. A képet sisy lőtte, aki posztolta is tegnap. Amúgy meg töltsetek fel urbanista cimkével képeket az Indafotóra, és egyből idekerültök a jobb hasábba, na meg az Index címlapjára!
"Kedves Barátom! Akkor fogsz igazán felháborodni, ha megtudod azt, h Bp. főépítésze és forgalom tervezői még mi mindenre készülnek. A Március 15-e tér körül a forgalom meg fog szűnni, kivéve a Pesti Barnabás utca tengelyében. Ha megnézed a lap tetején a képet (mármint ezt - dá), akkor láthatod a rendezési terv részletét a Piarista közön keresztül vezető sétánnyal, a feltöltött térrel (megszűnik az ásatást bemutató gödör). A felháborodásod tovább fog növekedni, amikor szembesülsz az Erzsébet hídi tervvel, amely szerint a bicikliseknek át kell adni irányonként egy-egy sávot, hogy lassítsák a belváros forgalmát. A Váci utcai szakaszokat összekötő aluljáró fölé gyalogátkelőt akarnak létesíteni, hogy a lámpa is lassítson. 2011-ben akarják megvalósítani ezeket az elképzeléseket, amelyekhez a Piaristáknak semmi közük sincsen."
Akár a nap kommentje is lehetett volna galad hozzászólása, csakhogy elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem képet keresni hozzá. Találtam is egyet, ami a budapesti alagutas cikket illusztrálta. Ami meglepő rajta, hogy ott eggyel több épület van a Március 15-e téren (összehasonlítva ugye ezzel). Vagyis beépítenének a térre még valamit a Piaristák elé, ahol most gyep van. Szó szerint zöldmezős beruházás lenne. (Igen tudom, ez csak egy látványterv, nem kell komolyan venni, az alagút soha nem fog megépülni, és amikor a cowboyt lelövik a filmben, igazából nem hal meg, mert csak egy színész. De akkor is érdekes.)
A képet Sándorház lőtte a vurstliban. Amúgy meg töltsetek fel urbanista cimkével képeket az Indafotóra, és egyből idekerültök a jobb hasábba, na meg az Index címlapjára!
Bár manapság nem igen divat szeretni, én nagyon bírom Makovecz legtöbb épületét. Az azonban a szubjektív megítéléstől függetlenül is tuti igaz, hogy a kortárs építészek közül egyedül neki van marketingértéke az ingatlanosok körében. Magyarul ő az egyetlen ma is élő tervező, akit fontosnak tartanak megemlíteni az ingatlanhirdetésekben. Lássuk, mi mindent lehet kapni ma Magyarországon az ő nevével. Meglepő módon nem a tipikusan "Makoveczes" épületek vannak túlsúlyban, inkább azok, amelyek alighanem korai munkái lehetnek.
A napokban volt egy Budapest, Budapest című 53 perces film a Dunán, amit ugyan nem láttam, viszont 8keres Lesley igen. Úgyhogy el is küldte nekem a linkjét. Író, zenész, táncos, filmes beszél benne Budapestről, jó sok képpel. Ez így persze elég izzadtság szagúnak hat, pedig nem az. Csomó jó felvétel van benne, klassz helyek, ötletek, meg egy rakás Budapest-klip sorozatban is felbukkant klip. Nézzetek bele, a végén például kiderül, hogy a quimbys Kiss Tibi szerint kinek kellene vezetnie a fővárost!
Drága Indafotóra töltögető Olvasók! Akik urbanista címkét akasztanak a fotóikra, azok képei most nem csak itt, a jobboldali sávban (meg esetleg a nap képe rovatban) jelennek meg, hanem az Index.hu címlapján is, ahol a jobboldali sávban szintén folyton pörög egy Indafotós diavetítés. Mostanában az urbanistás képekből merítve. Szóval hajrá, töltsetek városos, épületes, ingatlanos kattintásokat az Indafotóra!
Irodai csúszdát ugyan már láttam képen (például a Google svájci irodájában van egy), de nem gondoltam, hogy Magyarországon egy Kalazanci Szent Józsefről elnevezett intézményben jelenik majd meg. (Ha valaki tud más hazai előfordulásról, kommentelje.) A névválasztás (CDO vagyis Calasanz Downtown Offices) nem véletlen, hiszen ez a piaristák épülete, ahol az iskolai hasznosítás mellé egy kis üzleti is belefér: a tetőn irodaházat, a földszinten presztízsmárkák boltjait alakítják ki.
Ahogy arról az Urbanistán is szó volt, Erick van Egeraat "kissé módosította" a Városháza Fórum tervét és egy 65 méteres tornyot biggyesztett az épülethez. Hogy hogy fog kinézni azt mostanáig nem tudtuk, de a hg.hu-ra ma feltették a látványtervet. További részletek ott.
Élelmes vállalkozó 25 ezres stadiont épített egy autópálya-pihenőre? Vagy ez egy fedett körforgalom, amit Virág elvtárs emberei építettek, ezért nincs belőle kijárat? Nem drága Hölgyeim és Uraim, ez egy japán földalatti autópálya-körgyűrű egyik lejárata.
A legegyszerűbb persze az lenne, ha a házak meg a bútorok csak úgy nőnének. Végül is van ilyen, igaz úgy tűnik sokkal több macera van velük, mint a hagyományos technológiákkal. Egy-két példát már betettem a napi linkek közé, vagy a linkblogba, de a DRB most egy nagyon klassz összeállítást készített a témáról. Igaz, nem mind teljesen élő anyagos. Mondjuk a nádból készült mindenféle nem olyan nagy szám, mikor az Alföldön is van/volt egy rakás vasaló, meg kunyhó ilyen anyagból. Viszont a valódi élő anyagból készült cuccok tényleg elképesztőek, íme pár példa:
Na akkor a homárosodás jegyében következzék egy olvasói levél. Egy kicsit talán kusza, de hát "zűrzavaros megoldásokról" lesz benne szó, meg egy csomó érdekes észrevételről. Lássuk hogy látja egy helyi építész a Hollán Ernő utca sétálósodását, amiről egyébként Solaitid írt egy remek posztot a napokban. Onnan loptam a képeket is "a kis mérges arcú szöszkével" együtt.
Ezt a klipet még azokban a vészterhes időkben küldte csakaszépreretek, amikor naponta voltam kénytelen német eurodance-slágereket posztolni a budapesti helyszín miatt. Most megtaláltam:
Helló!
Nem, nem euro-dance klipet küldök neked, viszont Budapesten forgatták sőt, még magyar szöveg is van benne. Ez Roger Sanchez - You Can't Change Me című videója, itt link: http://www.youtube.com/watch?v=Xy7LisYhV_s
Jó mulatást!
csakaszépretek
Már meg sem lepődök, hogy egy New York-i house dj klipjét is (részben) itt forgatták. További budapesti klipek itt.
Ha szeretnéd, hogy a Te fényképed is megjelenjen az Urbanistán, akassz rá egy urbanista-címkét az Indafotón és máris ott van a jobboldali sávban. [Fotó: retek, a Retekblog és a Csak a szépre! bloggere]
Talán a falra akasztott házi szőttes kevert meg, de amikor először megpillantottam ezt a fotót, elsőre az ugrott be, hogy ez egy organikus stílusú (vagy legalábbis organizálgató), magyar családi ház nappalija. Nos nem egészen. Ez a közelmúltban 150 év börtönre ítélt (mégis menő) Bernie Madoff Long Island beach-i villája. Itt egy csomó fotó róla, itt meg egy videó, meg egy rakás adat, hogy mekkora volt és mennyibe került - de ezekkel nem untatnék senkit. A mai sajtó ezzel van tele, ugyanis a héten piacra dobják a vityillót.
Napisajtó-tengely nagyobb térképen való megjelenítése
Bár az Index költözéséről nem szeretnék sokat írni (van arra egy remek külön blog), nem tudom visszafojtani az örömöt, hogy tavaly felállított összeesküvés-elméletünk újabb bizonyítást nyert. Bár akkor még csak arról volt szó, hogy mind a négy politikai napilap az 1-es villamos mentén található, most már úgy tűnik ennél is komolyabb méditengellyé kezd válni ez a vonal. Ugynais a Flórián térre költözik az Index.hu (arról nem is beszélve, hogy idejön az Inforádió és a Napi Gazdaság is - mely egyébként már most is az 1-es mentén van). Vajon kinek áll ez érdekében? Miért hallgatnak az illetékesek?
A tegnapi nagy zuglói izlésvitában kommentelte oda Ököl, a dr-oid bloggere a következőket:
T. Urbanisták!
Ezt az épületet nap mint nap láttam az 1-es villamosból. Mindig filóztam, vajon szívesen laknék-e benne. Tudtok valami közelebbit erről?
Én csak varjúvárként hívom.
www.panoramio.com/photo/15737325
Úgy látszik nem csak német eurodance-előadóknak kötelező Budapesten forgatniuk klipjeiket, hanem a románoknak is. Íme Katácska levele:
Rovataink a Facebookon