Temetőkre épült Budapest. Lássuk, hol voltak egykor!

2012. november 1., 10:05 Módosítva: 2014.06.30 16:01



A közelgő halottak napját minden híroldal igyekszik valami megúszós írással átvészelni (én is mindjárt ezt fogom tenni). A hvg.hu egész jó témát talált: összeszedte a mai Budapest területéről a hajdanvolt temetőket, amelyek helyén/felett gyakran ma házak állnak, vagy épp utak futnak. Remek ötlet, jó böngészést hozzá!

Védett lesz több budapesti utcanév. Semmi értelme, de játsszunk el a gondolattal, melyeket lenne érdemes megvédeni és kitől

2012. október 31., 18:05 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Szeged @ Táblák- Arkangyal – Set  3 of 3

 A fenti kép Macskafaraok alkotása és tulajdonképpen semmi köze a cikk témájához.
Még csak nem is Budapesten készült, hanem Szegeden. Viszont nagyon tetszik.

Ismét érdekes írás jelent meg a Bp. XV. blogon, mely bár főleg palotai ügyekkel foglalkozik, ám ez most épp úgy érdekes lehet az egész városra nézve, mint a legutóbbi posztja. Ezek pedig a védett utcanevek! Ennek a lényege az, hogy a kerületek összegyűjtik, melyek azok a közterületi elnevezések, amelyeket nem akarnak soha se megváltoztatni, míg a világ világ, s még két nap, aztán ezeket elküldik a fővárosnak rábólintásra. Hanem ezzel nekem több bajom is van…

Tovább

Egy furcsa fénykép lett a kedvencetek a Városkapcsolóban FRISSÍTVE: na meg egy furcsa vers!

2012. október 31., 12:43 Módosítva: 2014.06.29 12:30

Kiss Norbert

Megszületett a végeredmény az ELMŰ-ÉMÁSZ és az Urbanista közös játékának a Városkapcsolónak a döntőjében. Bár műfaji korlátok nélkül írtuk ki a versenyt, meglepő és örvendetes, hogy több selejtezőre elég írott anyag is érkezett - sőt egy vers a legjobb három közé is bekerült.

Tovább

Épüljön-e torony a Bosnyák téri templomnak?

2012. október 30., 19:01 Módosítva: 2017.11.14 14:30

Forrás: index.hu

"Egy-két kivételtől eltekintve nincsenek szembetűnően jó épületek a Nagy Lajos királyon. A nagy kivétel számomra negyvenes évek stílusát tükröző Bosnyák téri templom, amelyik még a soha meg nem épült torony nélkül is nagyon nagy hatású. (Sőt lehet hogy csak megszokás kérdése, de nekem sokkal jobban tetszik így, csonka toronnyal, mint a tervezett csúcsossal)."

- írtam 2009-ben és az álláspontomat ma is fenntartom. Mindez csak azért érdekes, mert a napokban merült fel (ismét) a Bosnyák tér rendezése és a Mundo építése kapcsán, hogy befejeznék a soha el nem készült tornyot.

Ilyennek tervezte Rimanóczy Gyula:

Tovább

Budapest-klip: dal a négyes metróról - csak erős idegzetűeknek

2012. október 29., 23:00 Módosítva: 2014.06.30 16:01

A dal szinvonalát a metró mélységéhez igazították. De komolyan, a Várbazárt kivel fogják átadni? Sas Józsival? (Tipp: Sadia - kösz!)

Moszkva szerepében Budapest: így lövik szét az összemixelt várost az új Die Hard trailerében

2012. október 28., 19:33 Módosítva: 2014.06.30 16:01

A helyszíneket nem kell összevadászni, mert azt folyamatosan követte a sajtó. Emlékeztetőül, itt az első ízelítő.

Ezekre szavaztatok: kedvenc fotóitok, verseitek és egyperceseitek a városi elektromosságról. De ki nyeri a döntőt?

2012. október 26., 23:43 Módosítva: 2014.06.29 12:30

17143517_04999b0e10865fb75a9856eee4465a5b_l.jpg_800x572

Döntőjéhez érkezett az ELMŰ-ÉMÁSZ és az Urbanista közös játéka, a Városkapcsoló. Az egyes fordulókat itt követhetitek vissza, most pedig lássuk a 12 döntőbe jutott versenyzőt: 9 fényképpet és 3 írást. Szavazni most is egyszerű lájkolással lehet, ne fogjátok vissza magatokat, nyerjen a legjobb: katt ide!

Részeletes szabályok, miegymás itt olvasható.

A nap képe: fura hirdetés Mátyásföldön

2012. október 26., 16:50 Módosítva: 2014.06.30 16:01

17140619_0387df357eefd4f51a5491c9ca233288_l.jpg_800x600

Még csak Húsvét sincs, hogy történhetett?

Ilyen lesz az új Ferenciek tere, amikor betömik az alagutat

2012. október 24., 12:50 Módosítva: 2014.06.30 16:01

j11m_1_1351075598.jpeg_1280x923

Részletek hamarosan, addig is böngésszétek a projekt pörgethető-görgethető panorámaképét! (A 3D gombra kattintva jön be a látványterv, ne kérdezzétek, miért)

Az új építési ügyintézés inkább fog hasonlítani egy közösségi oldalra, mint az e-mailezésre. ÉTDR - érvek pro és kontra

2012. október 24., 09:58 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Az engedélyköteles építési terveket januártól alapvetően nem személyesen vagy postán, hanem elektronikus úton küldhetjük be. Aki azt hiszi, hogy ez magyarul beszkennelt tervek e-mailezését jelenti, az téved: az ügyintézés sokkal jobban fog hasonlítani egy közösségi oldalra, mint a hagyományos levelezésre. Ez nem azt jelenti, hogy ismerősnek jelölhetem a szimpatikusan nagymellű építésügyi előadót az önkoriban, hanem azt, hogy a terveket feltöltöm, aztán megoszthatjuk (vagy csak egy részét osztjuk meg), mások kommentelhetik, beleszerkesztgetnek, bejelölhetnek rajta ezt-azt. 

Tovább

Hulla a kertkapuban. Mit keres egy közszemlére kitett valódi csontváz egy hévízi családi ház előtt?

2012. október 22., 20:27 Módosítva: 2014.06.30 16:01

IMG 2435

Hévíz remek hely: itt van Európa legnagyobb melegvizes tava (amely ráadásul egyedülálló módon nem vulkanikus, hanem tőzegmedrű), Budapest után ez a város büszkélkedhet a legtöbb vendégéjszakával, ami szép teljesítmény egy párezres településtől, a gazdag oroszoknak hála pedig még az ingatlanpiaca sincs olyan mélyen, mint az országos átlag. Ám ami számomra mindennél érdekesebb volt, mikor nem is olyan rég ottjártam, az a fenti ház.

Tovább

Vers Öveges professzorral, novella kertvárosi Grinccsel és haiku az ATM-ről: irodalmi selejtező a Városkapcsolóban

2012. október 21., 21:06 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Mindenkit szeretettel köszöntünk az ELMŰ-ÉMÁSZ és az Urbanista közös játékának, a Városkapcsolónak az utolsó fordulóján. A verseny célja, bemutatni a városi elektromosságot a legkülönfélébb módokon. Bár zömmel fényképek érkeztek, az első verses-novellás selejtező után hirtelen elkezdtek áradni a szöveges alkotások is. Ezeket olvashatjátok alant. A legjobbakra szavazzatok az írás végén található linkkel (vagy itt), hogy alkotója a döntőbe kerülhessen (ahol már garantált ajándék vár rá). A játék részleteit itt olvashatjátok, most pedig szavazásra és irodalmi élvezetekre fel!

Tovább

Miért a József Attila-lakótelep és Wekerletelep a legnépszerűbb Budapesten? Érdekes észrevételek wekerlei építészektől

2012. október 19., 17:24 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Tamás Anita - Wekerlét like-olták

 

Nem is olyan régen ért véget az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a Városnegyed-bajnokság, melyet a József Attila-lakótelep nyert meg, szorosan a nyomában Wekerleteleppel. Ennek apropóján hívtak meg Kispest TV műsorába. Az én szereplésem nem annyira tanulságos (hacsak azt nem veszem annak, hogy most már nyilvánvaló: tényleg el kellene mennem fodrászhoz), annál érdekesebb, amit a Wekerlei Társaskör két építész vezetője - Somlói Judit elnök és Szeghi Gábor, elnökségi tag - mondott. Nem csak lakóhelyükről, hanem a szomszédos JALTP-ról is.

Breaking: eltűnt a hírhedtté vált blikkes fiú a Hild térről

2012. október 17., 09:46 Módosítva: 2014.06.30 16:01

idjt_1_1350459653.jpeg_640x427

"Tegnap este még épp jót mosolyogtunk azon, hogy az új rikkancs szobrot a Hild téren egyesek biciklitárolónak használják, ma reggel pedig, ahogy jöttem a munkába azt látom, hogy hűlt helye a szobornak. Van valami információtok erről?" - írta Fruzsi nevű kedves olvasónk.

Tudjátok ez a hirhedtté vált "blikkes fiú", akinek a kezébe eredetileg egy Estet terveztek Krúdy halálhírével, aztán az önkormányzat jobbnak látta azt egy mai bulvárlapra cserélni. Lehet, hogy mégis visszaállítják az eredeti verziót? Vagy csak egyszerűen ellopták?

Fotó: Huszti István / Index

Frissítve: Mint az Origo megtudta, azért vitték el, hogy megerősítsék a lábazatát.

A Margitsziget a világ öt legjobb kocogóhelye közt

2012. október 17., 09:21 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Sugi: szigeti-délután-

Meglepő helyeken botlik az ember Budapestbe. Az Irish Times bloggere összeszedte a világ legjobb városi futóhelyeit és a top ötbe mi is belefértünk. A lista amúgy úgy alakul, hogy:

1. Dublin, Phoenix Park (ez csak természetes - mindig is szerettem az írek patriotizmusát)

2. Los Angeles, Silver Lake

3. London, Hyde Park

4. Sydney, Dover Heights

5. Budapest, Margitsziget

Remek társaság, kifejezetten jó szerepelni benne. A szerző a sziget, a Duna és a panoráma szépségei mellett kiemeli a futókört és hogy egyszer fejbe dobták egy vízilabdával. Kell-e ennél több? Ti tudtok még klassz futóhelyeket a városban vagy máshol? Nekem kapásból csak a sashalmi Havashalom park jut eszembe, ahol nem is olyan rég alakítottak ki futóutat.

Fotó: Sugi - indafotó

Műalkotás tepsiből, hungarocellből, kábelekből és műanyag játékokból. Az elemet cserélni is lehet benne! - Városkapcsoló

2012. október 16., 12:37 Módosítva: 2014.06.30 16:01

2012-10-16

Nos mint arra már utaltam rá, az ELMŰ-ÉMÁSZ és az Urbanista közös játéka, a Városkapcsoló olyan népszerű lett, hogy nem volt szívem lezárni a jelentkezési határidőt hamarabb: így két pótselejtezőt iktatunk be, így bemutathatunk minden alkotást, amit a városi elektromosságról küldtetek nekünk. Lesz majd szombaton egy verbális (nyolc versenyzővel, versekkel, haikukkal, egy- és kétperces novellákkal, horrorral és humorral), és itt van ez, a vizuális (hat versenyzővel, fényképekkel, vektorgrafikával és egy különös mixed media alkotással). 

Műfajtól függetlenül a szavazataitokra várnak: a selejtező győztese a döntőbe kerül. (A nyolc selejtezőgyőztes mellett még négy vigaszágas is továbbjut, azok, akik a legtöbb szavazattal maradtak le a selejtezőgyőzelemről.) A szabályokról, eredményekről, különféle tudnivalókról itt olvashattok.

Most pedig tessék kattintani a legszimpatikusabb képekre és lájkolni. Hajrá!

Tovább

Ilyen is lehetett volna Nagy-Budapest. Egy elképzelés 1947-ből: Mátyáskirályváros, Rákosváros és 36 közigazgatási egység

2012. október 16., 08:05 Módosítva: 2014.06.30 16:01

A fenti 1947-es térkép már önmagában is valódi kincs ekkora felbontásban (Kossuth híddal, meg az épülő levő külvárossal és ipari negyedekkel stb.), ám ami miatt a bpxv blog közzé tette, az ott felül a legkisebb térkép. Ez volt Nagy-Budapest közigazgatási terve 36 egységre bontva. (Hogy Cinkota és Vecsés miért nem kapott saját számot, azt nem tudom.)

Rendkívül érdekes, ahogy a történelmi település- és településrész-határokhoz ragaszkodva próbálták kialakítani a közigazgatási egységeket. Így aztán olyan furcsaságok születtek (volna), mint a jókora Rákoskeresztúr (31) közepébe ágyazott önálló Rákoshegy (30) és Rákosliget (29). A mellette levő rendőrtérkép ennél már logikusabb, nagyobb egységekben gondolkodik és sokban hasonlít a mai felosztásra.

Tovább

Budapest-reklám: a Samsung mellett végre nem névtelen statiszta fővárosunk, mindenki el tudja olvasni, hol játszódik a film

2012. október 16., 00:01 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Az utóbbi időben elképesztően sok reklámban (és filmben) tűnt fel Budapest, ár/szépség arányban alighanem verhetetlenek vagyunk! Többen is megjegyeztétek, kár, hogy nem derül ki, hol is játszódnak a jelenetek, így nincs igazán marketingértéke a hirdetéseknek. Nos most, ha csak egy egész rövid pillanatra is, de látszik a városnév! Bizzunk az összeesküvéselméletekben, hogy tudat alatt bevésődik a reklámnézők retinájába. (Tipp: Levente - kösz!)

A nap képe: két világ határa a Duna Plázánál

2012. október 15., 12:00 Módosítva: 2014.06.30 16:01

425962_497243653620317_475381322_n.jpg_960x720

Száradó ruhák és üveg-acél épület a zöldellő vasúti kerítés mögött. A képet Gáspár Sára készítette és töltötte fel az urbanista Facebook-oldalára. Kösz!

Budapest-klip: rejtvény Csibor-werkfotókkal. Aki elsőnek kitalálja a forgatási helyszíneket, ajándék cédét kap!

2012. október 15., 10:00 Módosítva: 2014.06.30 16:01

IMG 3645

Van egy zenekarunk a Csibor, amelyet előszeretettel szoktam ajánlgatni az Urbanistán, akár van keresnivalója a blogon, akár nincs. Most épp van, hiszen remek helyszíneken forgattunk egy klipet a Borbála című számunkra Videoanita közreműködésével (akinek több alkotását is posztoltam korábban - még mielőtt megismertük volna egymást).

A dal a Gmail-csetről szól tulajdonképpen, de a forgatókönyvírásnál kicsit tágabban értelmeztük a kommunikációt. A sztori lényege nagyjából az, hogy százegynehány évvel ezelőttről idecsöppen egy úr, aki elmegy a régi jól bevált csajozós helyeire, ahol sorra kudarcot vall a mai nőkkel. Aztán bánatában egy modern bárban köt ki, ahol rámosolyog a szerencse egy hasonló "időutazó" képében.

Tovább

Budapest-reklám: gigantikus Fütyülős vonul a városban

2012. október 15., 07:57 Módosítva: 2014.06.30 16:01

Azért persze kicsit meg vannak hekkelve az utcák, szóval ne ez alapján próbáljunk tájékozódni. A Zwack-reklámok, amúgy elég erősek fővárosunk megbütykölésében: a Vilmoséban egyszerűen lerombolják az egészet, az Unicuméban cseppfolyósítják az úttesteket. (Tipp: Sadia, kösz!)

Tudtátok, hogy ilyen klasszak a budapesti metróaluljáró-lámpák? Újabb rakás remek fotó a Városkapcsolóban

2012. október 14., 18:02 Módosítva: 2014.06.30 16:01

2012-10-14

Hölgyeim és Uraim ez lenne hivatalosan az uccsó selejtezője az ELMŰ-ÉMÁSZ és az Urbanista közös játékának, a Városkapcsolónak, de olyan mennyiségű anyagot küldtetek be, hogy még két pótselejtezőt iktatunk be (amelyekben lesznek fényképek, mixed media alkotások, versek, haikuk és egyperces novellák is, na de ne szaladjunk előre). Az alábbi fotókra a már megszokott módon szavazhattok: kattintás+lájkolás technikával, október 19-ig. A részletes szabályok itt olvashatók, a legutóbbi irodalmi selejtezőben pedig még holnap délig folyik a véres küzdelem - hajrá!

Tovább