Illegális fakivágás indult ott, ahol az Auchan terjeszkedni akar

2010. szeptember 25., 17:42 Módosítva: 2014.06.30 15:56

 

Van ugye a dunakeszi láp ügye, amiről az Urbanista is írt: az Auchan terjeszkedni akar egy területen, mely a környezetvédők szerint láp, márpedig minden láp védett Magyarországon, vagyis amit az áruház akar tenni az tilos. "Független szakértők" "bebizonyították" ugyan a vízzel borított területről, hogy valójában csont száraz homok, a végső döntést egyelőre még nem mondták ki. Ám egy olvasónk szerint az Auchant ezt vagy nem érdekli, vagy már előre tudja mi lesz a döntés. Egy Facebookon terjedő üzenet szerint:

Tovább

Az LMP tervei Budapesten - interjú a párt szakértőivel a városgazdálkodásról és városüzemeltetésről

2010. szeptember 22., 09:45 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Néhány hete arra kértem az Urbanista olvasóit, hogy írják meg, mire kíváncsiak a főpolgármester-jelölteket indító pártok programjából – én pedig felteszem a kérdéseket nekik. Nem politikáról, nem ideológiáról és nem kritikákról szólnak az interjúk, hanem szigorúan városfejlesztési és -üzemeltetési kérdésekről. Elsőnek a Lehet Más a Politika két szakértőjével sikerült asztalhoz ülnöm. Az LMP fővárosi listájának harmadik helyén szereplő Somfai Ágnes és Pongrácz Gergely, a párt közlekedési munkacsoportjának vezetője válaszolt az olvasók kérdéseire.

 

Tovább

Hajléktalantanya a Lajos utcában. Az önkormányzat válaszra sem méltatja olvasónkat

2010. szeptember 21., 08:27 Módosítva: 2014.10.05 15:05

Panaszkodom én itt az önkormányzatokra, hogy egy-két hete nem reagálnak, de egy olvasónk már három hónapja várja a válaszlevelet az illetékesektől. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én ugye a sajtósokat keresem, akiknek egyáltalán nem törvényi kötelességük válaszolniuk - sőt létezniük sem -, bár ahol vannak, ott elvileg azért vannak, hogy próbáljanak meg jó képet kialakítani a munkaadójukról.

(Egyébként ez a sajtós dolog nem feltétlenül függ össze azzal, hogy jól működik-e az önkori, bár azért erős jelzésértéke van. Személyes tapasztalatom szerint az V. és a XIII. kerületben, valamint a fővárosnál készségesek a sajtósok, gyorsan reagálnak az érzékeny kérdésekre is, a VII., a IX. és a XI. válaszra sem méltat. A legjobb persze a XVII. kerület, ahol a polgármester személyesen kommentel az Urbanistára - le a kalappal előtte.)

Na de kanyarodjunk vissza az eredeti témához (a kerületi sajtósok egy külön posztot érdemelnének), itt most A. problémája következik, aki megpróbálta szóra bírni a II. kerület önkormányzatát egy hajléktalanügyben - teljesen hiába.

 
Tovább

Ilyen lett a margitszigeti apácakolostor

2010. szeptember 16., 18:42 Módosítva: 2014.06.30 15:56

dzsilla: kolostor 012

 

Meghívott a Főkert a margitszigeti domonkosrendi apácakolostor (vagyis a dömés klastrom) parkosításának bemutatójára. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudok elmenni, mert eddig is tetszett ez a helyreállítás: hogy legalább itt-ott visszaállítottak valamit eredetiben, meg csináltak egy jó kis látogatói hidat. Gyerekeknek ideális jövő-menős, mászkálós hely lett belőle. Kíváncsi voltam milyen lett a parkja. Szóval nem tudtam elmenni, de Dzsilla, a kitűnő Budapest Kirakat blog szerzője igen. Ez bölcs döntésnek bizonyult részemről, mert így ő bőrig ázott, én meg nem.

Tovább

Hol legyenek Budapest szórakozónegyedei?

2010. szeptember 15., 11:00 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Szimpla Kert 1Egyszer egy gyógyszergyár vezérigazgatója azt nyilatkozta, a magyar adórendszerrel nem az a baj, hogy ilyen vagy olyan, hanem hogy évente változik és lehetetlen előre tervezniük, miközben egy orvosság kifejlesztése akár egy évtizedig is eltarthat. Nos hasonló a helyzet a szórakozóhelyekkel is, meg a nyugalomra vágyó polgárokkal egyaránt.

Tovább

Bekerítették a Kéthly Anna teret

2010. szeptember 15., 05:51 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Mint Jokkura jelezte egy kommentben (majd néhány fotóval illusztrálta is), pár napja bekerítették a Kéthly Anna teret. Gyorsan megkérdeztem a Greenpoint7 irodaház üzemeltetőjét mit tud róla, mivel a parkocskát annak idején az épülettel együtt hozták létre. Ők rendkívül gyorsan és készségesen válaszoltak, hogy ezt nem ők csinálták, ezt a területet nem ők kezelik.

Tovább

Szexbolt nyílik a kétszáz éves ezüstműhelyben. Vajon miért illik jobban ide, mint a szintén pályázó az ötvösművészeti központ?

2010. szeptember 14., 10:08 Módosítva: 2014.06.30 15:56

ÖPrandtner Háztvösművészek egy csoportja úgy döntött, hogy kibérli a VII. Kerületi Önkormányzattól a Király utca 11. bolthelyiségét. Beadták a pályázatot. Logikus lépés, hiszen a Pollack Mihály tervezte Prandtner Házban kétszáz éve is ezüstművesműhely működött, az épület domborművei máig ezt idézik. Ráadásul a téma kitűnően illett volna a Király utca új tematikájához, ugyanis - mint arról az Urbanistán is többször volt szó - szeretnének belőle egy "dizájnutcát" létrehozni. Szóval a lelkes kis csoport terve remeknek tűnt, mint a Népszabadság nem is olyan rég írta:

Tovább

Szálloda és mélygarázs épül a Nagycsarnok mögötti terecskére. De pontosan milyen és mekkora?

2010. szeptember 13., 08:44 Módosítva: 2014.06.30 15:56
A Nagycsarnok mögött - forrás: építészfórum.hu

 

Beépítenek egy budapesti teret? - kérdezi kétségbeesve egy olvasónk. Nem is olyan rég szerepelt az Urabnistán a Nagycsarnok mögötti Csarnok tér parkosításának látványterve, ahol már a kommentekben is felmerült az épülő hotel terve. Kétségtelen, hogy az ott is bemutatott, fenti látványterven áttetsző szürkével jelölt épület helyén nem olyan rég fák voltak...

Tovább

Milyen volt a lakhelyed 150 éve? Utcaszinten böngészhető XIX. századi Magyarország-térkép a neten

2010. szeptember 10., 10:05 Módosítva: 2014.06.30 15:56

 

Biztos mindenki elgondolkozott már azon, hogy vajon mi volt száz-kétszáz éve azon a helyen, ahol most él vagy amerre nap mint nap jár. Nos nem is olyan nehéz megtudni. Magyarországról három katonai felmérés készült, az első még az 1700-as évek végén, az utolsó Ferenc József idején. Mai ésszel felfoghatatlan, hogy tudtak ekkora területet ilyen pontossággal feltérképezni az akkori technikai felszereléssel. Mint most Balázs leveléből megtudtam, a II. katonai felmérés felkerült a netre (itt böngészhetitek) és ráhúzva a műholdas felvételekre, jól látszik, mennyire pontos. 

Tovább

Gyermekmunka a Millenárison. Hulladék-újrahasznosító kamion mint játszótér

2010. szeptember 9., 11:15 Módosítva: 2014.10.05 15:03

20100908079Mivel mostanában gyakorlatilag minden napra jut egy játszóteres poszt, ma se maradjunk anélkül. A Millenárison ma nem csak a Zöld Péteren lehet játszani a gyerekeknek, hanem egy kamionból kibontott hulladék-újrahasznosító izében is. Nem valami unalmas előadást tartanak itt a hulladékok reciklálásáról, mert ugyan mi is lehet rosszabb egy unalmas előadásnál?

Mondjuk a szemétválogatás.

Gyerekmunkásokkal.

Ingyen.

Futószalag mellett.

Nos itt mindez megvalósult, de úgy tűnt, mindenki nagyon élvezte a csocsó jellegű mágneses szelektálóval, meg a szemétlabirintussal együtt. A tegnapi megnyitón az Alma zenekar frontembere mondott pár szót, ami nagyon kedves dolog volt még akkor is, ha én az Alma-Gryllus-Kolompos gyerekzene-szentháromságból inkább az utóbbi kettőre szavazok.

 
Tovább

Legyen belépő a játszóterekre? És bemehessenek-e oda a szülők? - a nap kommentje

2010. szeptember 8., 22:48 Módosítva: 2014.06.30 15:56

A Zöld Péter nagyon jó - volt. Csak egyrészt nehezen karbantartható, másrészt alig karbantartott. Mint sok egyéb esetben, a játszótereknél is - meg általában a köztéri utcabútoroknál, szobroknál, stb. - az utóélettel van baj. Azzal, hogy senki nem érzi úgy: törődni is kellene vele.

Nem lesz népszerű, de külföldön láttam, hogy egy közparkban (ahol egyébként a padok használatáért fizetni kellett: nem is feküdtek rajta hajléktalanok, ellenben a turisták örömmel sétáltak...) a játszótér kerítéssel zárt helyen volt, és némi (nem sok!) pénz ellenében lehetett használni. Mondjuk, mintha itthon egy százast kérnének érte. Viszont ebből a pénzből volt őr, és a kerítésen belül egy bódéban karbantartó műhely, ahol folyamatosan javították-szerelték azokat a mászókákat, körhintákat és hasonlókat, melyek a "rendeltetésszerű használat" következtében mentek tönkre.

Nem mellesleg volt korhatár, mivel a szülőket nem engedték be! Ellenben a kerítésen át szemmel tarthatták a csemetéket, és volt bent felnőtt, aki ügyelt a kópékra - még ragtapasz és fertőtlenítő is volt a keze ügyében, szükség esetére :-) Ez persze csak egy szerény célzás ;-)

- írta gondolatébresztő sorait Mormogi Papa, a Ius Murmurandi bloggere.

Mi épül a Lehel Csarnok mellé? A Lipót Telefonközpontot már lebontották, a tervek szerint hétemeletes irodaház lesz a helyén

2010. szeptember 8., 12:56 Módosítva: 2014.06.29 12:25
v17 003[1] Lipót Távbeszélő Főközpont

 

Több levelet is kaptam az elmúlt hetekben, hogy lerombolták a Dévai, a Váci és a út által határolt telken álló épületet - vagyis a Lehel Csarnok szomszédját - és vajon mi épül majd oda. Nos, ha minden a tervek szerint alakul, egy hét emeletes irodaház.

Tovább

Pompás játszótér nyílt Visegrádon. Olyan mint a Zöld Péter a Millenárison, csak nagyobb és Mátyás királyos

2010. szeptember 7., 13:00 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Joggal kommenteltétek, hogy bárcsak évente lennének választások, egyből több fejlesztés lenne mindenhol. Játszóteret többet is adnak át mostanában, de ez a pár napja nyitott visegrádi mindenképpen kiemelkedik közülük.

A királyi palota és a Duna közötti területen fekszik, ahol alighanem a lovagi tornákat is tartották egykor. A tervezője Kő Boldizsár (a mesekertek specialistája, aki a legendás Zöld Péter játszóteret is tervezte a Millenárison), valamint Czér Péter, a legdögösebb magyarországi kilátó építésze.

Tovább

Thomas 1988-2010. Kinek állíthat emléket a falfestmény a Városmajorban? FRISSÍTVE!!

2010. szeptember 7., 09:28 Módosítva: 2015.03.10 00:13
Emlékgraffiti a Városmajorban - fotó: Csaba

 

A képeket Csaba készítette, de túl sokat ő sem tudott róla. Mint írta:

"egy fal, talán teniszezéshez készült, az egyik oldala le van betonozva, a másik nincs. A vmajorban, a játszótér és a kosárpálya mellett. A festmény elég újnak tűnik, 1988-2010 a felirat, tehát most készülhetett, és elég nagy, úgy 5x2,5 méter, impresszív."

Tovább

Mikor lesz kész a bevásárlóközpont az Etele téren? Az többek közt a 4-es metrótól függ

2010. szeptember 6., 18:00 Módosítva: 2014.06.30 15:56
etele1

 

Bár van néhány félbemaradt bevásárlóközpont-projekt Budapesten az Európa Center mellé tervezett Origótól a Mexikói úti gigaplázáig, úgy tűnik vannak még lefedetlen helyek - legalábbis a fejlesztők látnak fantáziát a piacon. Például a Futureal az Etele téren. Mint Csilla írta, már javában folyik a terep előkészítése (linkeket én szúrtam bele utólag):

Tovább

A lakosság harmada kerékpárral, harmada tömegközlekedéssel, harmada autóval jár munkába Koppenhágában

2010. szeptember 6., 12:00 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Az Urbanista két éves történetében még egy poszthoz sem született annyi komment, mint a Ditrói Mór utca parkolási gondjaival foglalkozóhoz. Az elfórumosodó bejegyzéshez küldött most Áron, a Cyclechic bloggere egy filmet, amit mostanában feliratoztak - mint írja - a "forgalomcsökkentés, parkolóhely-megszüntetés és bringásítás összes hátrányát nyögő, mindjárt becsődölő és összeomló Koppenhága autómentesítéséről".

Egy lepukkant resti üzemel ott, ahol Budapest egyik legszebb adottságú kávézója működhetne

2010. szeptember 6., 08:00 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Bálint barátom - aki már eddig is jó pár remek tippel látta az Urbanistát - a múlt héten az ARC kiállításra sétált ki, ahol jól felhúzta magát az 56-osok terének és mindenek előtt a Műcsarnok környezetének állapotán. Megkértem pár sorban írja már le, mi bántja - megtette: 

Tovább

Gördeszkapálya épül az Erzsébet téren

2010. szeptember 3., 09:09 Módosítva: 2014.06.30 15:56
034

 

Miként Pösti jelezte egy kommentben, gördeszkapálya épül az Erzsébet téren, a buszpályaudvar - pardon, 2003-ban átkeresztelt és azóta is üresen árválkodó Design Terminál - mellett. Persze ma is majdnem ugyanitt gördeszkázik mindenki a Gödör felőli oldalon (ahol laikus szemmel nézve is teljesen olyan térizék, installációk vagy mik vannak, amelyek, szinte csábítanak a ráhajtásra), ám ha tényleg jól sikerül a fejlesztés, akkor lehet hogy átköltöznek az Új főutca felőli terepre.

Tovább

Ne köpködj az utcán! Egy remek köztisztasági múzeum, pompás gépekkel - amelyet szinte senki sem ismer

2010. szeptember 2., 16:25 Módosítva: 2014.06.30 15:56

~dá~: 100 3353

Volt tegnap Tóta W.-nek egy remek posztja arról, hogy hova lehet vinni egy nagy vas dögök iránt vonzódó fiúgyereket Budapesten, meg hogy miért rossz a Hadtörténeti Múzeum és miért jó a Vasúttörténeti Park. Nekem pedig beugrott róla valamit. Igaz, egy lóvontatású locsolókocsi, meg egy százéves utcaseprőgép egyáltalán nem veszi fel a versenyt egy tömegpusztító fegyverrel, sőt egy komolyabb karddal sem, de tény, hogy van egy remek kis köztisztasági kiállítás, néhány klassz géppel, amit nagyjából senki sem ismer. A célközönség sem annyira a kiskölykök, mint a inkább a megszállott autótörténészek és Budapest-függő bloggerek, de nekik pompás hely.

Tovább

Ilyen volt, amikor a Gödör helyén még ház állt. Rengeteg remek privát fotó tölthető le nagy felbontásban a Fortepanról

2010. szeptember 1., 19:09 Módosítva: 2014.06.29 12:25
~dá~: Fotó: Fortepan

 

A fenti képet retekblog küldte be a budapesti városbloggerek levlistájára. A különös kompozíció nem Photoshoppon készült, hanem az Eucharisztikus Világkongresszuson 1938-ban (ahol, mint azt a heti betonos Smiló Dávid éles szeme kiszúrta, az oltár a római Szent Péter Bazilikában található mása). Ami igazán érdekes, az a lelőhelye.

Tovább

Két gyönyörű új épület az Állatkertben. Egész gyorsan elkészült a Zsiráfház és a Bölényház, ugyanolyan klassz mint száz éve volt

2010. szeptember 1., 12:07 Módosítva: 2014.06.30 15:56
Bölényház Zsiráfház

 

Néhány napja az Állatkertben jártam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az utolsó simításokat végzik* a Kós-Zrumeczky féle Zsiráf- és zebra-, valamint a Bölény- és bivalyházon. Egyfelől marhára nem kellett volna meglepődnöm, hiszen féléve írtam, hogy a bontás/építés "a tervek szerint még az év első felében befejeződik", de sajnos nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valami ennyire gyorsan és (szinte) határidőre elkészül. Ráadásul nagyon pöpecül néznek ki, hiszen eddig csak fekete-fehérben ismerhettem a két épületet, most meg tessék, itt vannak színesben. 

A lebontott Bölényházért persze továbbra is sír a szívem, de most hogy látom a régi/újat, egyre kevésbé. Fotók és ismertető alant.

Tovább

Mától lehet szavazni a közbringarendszer nevére. Ez az öt ötlet jutott a döntőbe

2010. augusztus 31., 16:12 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Amint az már megjelent az Urbanistán, jövőre startol a közbringarendszer Budapesten és épp most keresik a nevét. Összesen 3727 javaslat érkezett.  A zsűri - a sajtóközleményt idézve -hosszas fejtörést követően ezek közül választotta ki azt az ötöt, amelyekre mostantól szeptember 15-én éjfélig bárki szavazhat. Íme a lista:

Tovább

Terv születik a Csepel Művek hasznosítására. Jelenleg 280 vállalkozás osztozik a 200 hektáros területen

2010. augusztus 31., 14:55 Módosítva: 2014.06.30 15:56

poti: pt 100523 626 „Attól, hogy dunai örökpanorámás ingatlanban őrlöm a búzát, egyetlen fillérrel sem fogom tudni drágábban eladni a lisztet.” – mondta egyszer egy budapesti malom ex-tulajdonosa, amikor arról kérdezték, miért adta el a több mint száz éves épületét.

Az egykori agglomerációs vagy városszéli ipari ingatlanokat mára körbenőtte Budapest és a telekáruk úgy fölment, hogy ma bármi mást (értsd: lakóingatlan, irodaház, kereskedelem stb.) kifizetődőbb ott csinálni az ipari termelésnél.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak nem adható el drágábban a példában szereplő liszt, de az előállítása is többe kerül egy évszázados technológiához épült gyárban, mint egy – valószínűleg összehasonlíthatatlanul rondább, de – korszerű, takarékosan működtethető, jó logisztikai adottságú telephelyen.

Tovább

Tengeralatti szálló épül Bonyhádon. Itt vannak a látványtervek, de ami igazán mókás, az az ajánlószöveg

2010. augusztus 30., 17:08 Módosítva: 2014.06.30 15:56
32 2[1]

 

Abban, hogy egy idén júniusban alakult, ötvenmilliós cég tízmilliárdos beruházással szeretné felépíteni Bonyhádon a világ egyik legnagyobb tengervíz alatti szállodáját, már önmagában több poén van, mint Sas József teljes életművében. De ne ítéljünk elhamarkodottan, egyrészt mert egy nap talán még büszkék leszünk rá, másrészt meg nézzük meg előtte a projekt honlapját, ahol már a látványtervek is megtekinthetők.

Íme egy kis ingatlanoslecsó-különkiadás:

Tovább

A pesti Országház kupolájának mása egy bécsi templomon. Illetve fordítva

2010. augusztus 26., 21:30 Módosítva: 2015.10.09 08:53
1
Budapesti Parlament vs. bécsi Kirche Maria vom Siege Budapesti Parlament vs. bécsi Kirche Maria vom Siege

Lehet, hogy újszülött vagyok, de nekem is új volt az a párhuzam, amire Edit hívta fel a figyelmemet. Lássuk, miről is van szó:  

Tovább

Olvasónk szerint tarthatatlan a helyzet a XIII. kerületben: a folyamatos sétálóutca-építések miatt már nem lehet parkolni

2010. augusztus 25., 22:42 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Bár magam inkább sétapárti vagyok, de ez nem jelenti, azt, hogy ne érteném meg az autósok problémáit. Sőt, ha olykor mégsem értem meg, a hangjuknak még akkor is szívesen helyt adok. Hogy mennyire van igaza Péternek, és hogy mennyire megnyugtató az alpolgármester válasza, azt a Nyájas Olvasókra bízom. Mindenesetre a "további problémák" alatt szereplő észrevételekkel azt hiszem közlekedési módtól függetlenül mindenki egyetért, azokat tényleg orvosolni kellene. Íme a levél, és a levélváltás az önkormányzattal:

Tovább

Mit kérdeznél a főpolgármester-jelöltektől, a leendő városvezetőktől?

2010. augusztus 24., 06:26 Módosítva: 2014.06.30 15:56

A tervek szerint még a választások, sőt ha lehet, még a kampányhajrá előtt megkeresem valamennyi főpolgármester-jelöltet indítós szervezetet, hogy egy szakpolitikusok vagy akár maga a jelölt beszéljen a terveiről. Nem lesz szó ideológiáról, pártokról, koalícióról, személyi kérdésekről és arról, hogy mit csinálnak rosszul mások. Kifejezetten arra vagyok kíváncsi, hogy az Urbanistás témákban milyen lépéseket terveznek.

Vagyis: közlekedés - és főleg tömegközlekedés - fejlesztése, úthálózat, városszerkezet, közigazgatás, kerületek és főváros viszonya, önkoris cégek hatáskörei, köztisztaság, ingatlanfejlesztések, nagyberuházások, városkép, közterek, arculat, miegymás.

Gondolom az Urbanista olvasói is ilyesmire kíváncsiak. Vagy nem? Itt a lehetőség, hogy mindenki idekommentelje vagy megírja nekem a kérdéseit és én felteszem azokat az interjúk során, hogy egy-egy jobb ötlet később ne vesszen el a kommentek özönében.

A környék, ahol "nem laknak prolik". Ennek a XIII. kerületi lakásnak a verses hirdetése prózában is elég érdekes lenne

2010. augusztus 23., 23:00 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Ingatlanosirodalmi barangolásunkat a XIII. kerületben folytatjuk. A szerző, aki magát is beleköltötte a versbe, szép feszes rímekben dicséri portékáját, a végén enyhe szabadverseléssel. Mondjuk nem egy József Attila, legalábbis azt hiszem soha nem érdemli ki a munkásosztály költője címet...

Tovább

Sok klassz kép Budapestről, Nyíri Zsolt honlapján

2010. augusztus 21., 17:48 Módosítva: 2014.06.30 15:56

Kaptam egy levelet, ami elsőre annyira elrémített, hogy meg se nyitottam a benne szereplő linket. De mivel másodszor is megkaptam, klikkeltem és rájöttem, hogy a honlapon rengeteg remek fénykép van Budapestről. Mindenkinek jó böngészést tehát a hétfői posztokig!

Tovább