Budapest-klip: Riddler és egy csomó megfejtésre váró vágókép

2010. október 18., 21:08 Módosítva: 2014.06.30 15:57

Hello!
láttam, hogy szoktál Budapesten készült klipeket is kitenni. van egy magyar szám amit nagyon szeretek, és nem csak a klip hanem a szöveg is Budapestről szól. a stílus hip-hop de nem ilyen kurvázós, társadalmi problémákra reflektál a srác a számaiban. a klipet is ő készítette magának kézikamerával.
üdv
Tibi

Milyen a jó óvodaépület? Gödöllőn az esztétikumnak rendelték volna alá a praktikumot?

2010. október 18., 08:49 Módosítva: 2014.06.30 15:57

Zöld Óvoda fotó:godollo.huA régi vagy az új játszóterek-e a jobbak kérdésben már volt egy vita korábban is, de az óvodaépületekről még nem. Talán azért sem, mert egyértelműen jobbak az újak. Más kérdés, hogy talán lehetnének még jobbak. Valkár Éva, lakberendező ergonómiai szempontból nézte végig a nyáron átadott gödöllői Zöld Óvodát és írta meg véleményét. Finoman fogalmazva, nem volt tökéletesen elégedett az eredménnyel, pedig számomra - aki csak képekről ismerem az épületet - kifejezett szimpatikus az új környezet. Na de a szakértő figyelmeztetett is: " kívülről szuper, laikusként belülről is jól néz ki".

Tovább

Infopark és a lágymányosi campus: totális építészeti és városszervezési csőd?

2010. október 17., 13:51 Módosítva: 2014.06.30 15:57

Foto: infopark.huÁllandó vita tárgya, hogy miként nyúljunk hozzá a sűrűn beépített belső kerületekhez, miközben egy tökéletes fekvésű, szinte szűz területet bénáztunk el az elmúlt húsz évben. Levélírónk pontokba szedve írta le a problémáit, amihez én csak annyit tennék hozzá, hogy ha a terep beépítése előtt csak 2-300 méterel beljebb hozzák a most rakparton futó utat, akkor most lehetne egy gyönyörű Duna-parti ligetünk. Ugyanis semmi nem indokolja, hogy a terület legértékesebb részén fusson...

Tovább

Különleges loft a Kossuth utcában. 6,5 méteres belmagasság, klassz faszerkezet, kár hogy a Belváros sztrádáján van

2010. október 15., 08:05 Módosítva: 2014.06.30 15:57

4201182 25081122 l[1]Annyi csúnya és vicces ingatlanhirdetés szerepelt mostanában az Urbanistán, hogy ideje valami igazán klasszat is bemutatni - igaz, ez sem szeplőtelen. Régi, nagy belvárosi műteremlakások, meg bátran egybenyitott tetőteri loftok ritkán bukkannak fel a pesti ingatlanpiacon, legalábbis jó állapotban (bár azért elő-elő fordulnak), úgyhogy igazi csemegének tűnik ez a kecó. Az ára elég borsos, de ha összevetjük a Marina milliós négyzetméterárával, akkor már nem olyan rossz (na persze ott a dunai panorámát kell megfizetni).

Tovább

Európai díjat kapott Nagykanizsa városi tereinek láncolata

2010. október 14., 17:28 Módosítva: 2014.06.30 15:57

 

Bár többen is indultak az elmúlt években a European Council of Spatial Planners pályázatán, magyar terv még soha nem nyert rajta. Idén azonban megtört a jég, Nagykanizsa városi tereinek láncolata különdíjas lett.

Tovább

Sokkolóan népiesch amerikai konyha a Marina Parton

2010. október 13., 10:16 Módosítva: 2014.06.30 15:57
Marina

 

Szeretem a népművészetet, talán éppen ezért sokkol ez a népiesch amerikai konyha, amely ebben a hirdetésben szerepel. Már önmagában igen fura a beazonosíthatatlan tájegységről származó művészete, meg az a rejtélyes funkciójú könyöklő, de igazán szép egységet alkot a plazmatévével, bézsbe barnuló ülőgarnitúrával, üvegvitrinnel, aranylábú dohányzóasztallal, elefánton álló zsiráffal, na meg a légkondi beltéri egységével. Mindez ráadásul a Marina Parton! [Tipp: Szily Laci - kösz!]

Tovább

Budapesti helyszínek a Windows reklámjaiban

2010. október 12., 17:29 Módosítva: 2014.06.30 15:57

helló!

érdemes egy pillantást vetni az amerikában tegnap sugározni kezdett új telefonos reklámokra, van benne néhány budapest helyszín is:

http://www.youtube.com/watch?v=EHlN21ebeak

csináltam pár screenshotot is hozzá, én csak a városligetet, a hullámvasutat és a körutat ismertem fel, de lehet, hogy van még benne néhány másik, a játszótér pl. nagyon gyanús. gondoltam, a magyarországon forgatott videoklipek rovat mellett ez is belefér. abban sem vagyok biztos, hogy ezt itt konkrétan nem valamelyik belvárosi utcában forgatták:

http://www.youtube.com/watch?v=Dv-fbO-_xl0

üdv, péter

Tovább

Mit tegyünk, ha nem tudjuk, hogy kell leírni egy utca nevét? Biztos, ami biztos, a páros oldalon írjuk így, a páratlanon úgy

2010. október 12., 08:02 Módosítva: 2014.06.30 15:57
Csibor utca hosszú í-vel Csibor utca rövid i-vel

Tudom, hogy nem egyszerű dolog a csibor szó helyesírása. Amíg nem lett egy ilyen nevű zenekarom, én is biztos hosszú í-vel írtam volna. A II. Kerületi Önkormányzat azonban érezhette, hogy valami nincs rendben, csak nem tudták eldönteni mi a helyes. Úgyhogy a páros oldalon így írták, a páratlanon úgy. Salamoni döntés! [Kösz a tippet Dzsillának!]

Világdíjat nyert a magyar építészeti túraoldal, az artur.org.hu

2010. október 11., 20:34 Módosítva: 2014.06.30 15:57

artur.org.huKét rangos elismerést is kapott az Artur.org, építészeti túraoldal, aminek azért is örülünk, mert az egész projekt kurátora Kovács Dani, egykor maga is blogger volt, mostanában meg ugye főszerkeszt. Íme a Kortárs Építészeti Központ sajztóközleménye:

Tovább

Modern társasházat terveznek Gül Baba türbéje alá. Illik-e?

2010. október 11., 10:14 Módosítva: 2014.10.05 15:06

GüllEgy társas házat terveznek a Gül Baba utcába, nagyjából a türbe alá, ami Gabriellának nagyon nem tetszik. Mint írja:

Tisztelt Urbanista!Az oldalon nem találtam a Gül Baba utcára vonatkozóan semmit.Szeretném megtudni,hogy ki fogadta el ezt az ottani milliőbe szerintem nem illő épület trvét?Hogy  lehetséges a több mint 100 éves házak nagyjábóli összhangját ilyen durván megbontani ?A türbét se modern stílusban újították fel tehát az egész utca valamint a fölötte levő türbe elüt ettől a kockatervezésű háztól.Mondja már meg valaki ,hogy miért garázdálkodnak kedvenc városomban ami egyre kevésbé tetszik és nem csak nekem.Lehet a stílusokat keverni de nem árt a harmóniát megteremteni és akkor nem érzi idegennek az ember.Imádom a modern építészetet,de nem értem miért a város régi értékeit kell eldózerolni és miért nem lehet a külső kerületeket felhozni a mai színvonalra? Üdvözlettel Gabreilla

 
 
Tovább

Itt játszódott a tegnapi X-faktor. Ezek szerint még mindig nem lakik senki sem az egymilliárdért hirdetett nádfedeles házban

2010. október 10., 15:11 Módosítva: 2014.06.30 15:57

vadászház

Bevallom nem ismerem az X-Faktort*, gőzöm sincs hány párhuzamos vagy egymást követő helyszínen játszódik, de egy biztos: a tegnapi rész egyes jeleneteit ebben a nádfedeles vadászkunyhóban forgatták. Mindez csak azért érdekes, mert épp egy éve szerepelt az Urbanistán, hogy közel egymilliárdért próbálnak túladni a  "a Velencei-tó északi partja mögött rejtőzködő", "saját bejáratú női hálószobával" rendelkező ingatlanon.

Tovább

Hajléktalanelhárítás New-Yorktól Tokióig - a nap kommentje

2010. október 9., 21:08 Módosítva: 2014.06.30 15:57

goldentriangle

 

A legendás blogger, Bitter Brúnó (ki mostanában itt meg itt posztolgat) fűzte az alábbi kommentet a Vasláncokkal a hajléktalanok ellen. Meghökkentő megoldás a Hajós utcából című poszthoz:

Tovább

Ferde focipálya épül a Városligetben

2010. október 8., 14:00 Módosítva: 2014.06.30 15:57
Dombfoci a Városligetben

 

A 7ed7 TérFesztivál záróeseményeként holnap délelőtt ferde pályás focibajnokságokat rendeznek híres emberekkel a városligeti Királydomb lankáján. Kár, hogy csak egy napig tart, mert ez a "dombfoci" igen szórakoztató dolog lenne egész évben - a térfélcsere pedig úgyis kiegyenlítené az esélyeket. Amúgy szintlén holnap belga sörök fesztiválja lesz a Vajdahunyadvárban, vagyis minden adott az igényes futballhuliganizmushoz.

Kinek szavazzuk meg a Média Építészeti Díját?

2010. október 8., 08:01 Módosítva: 2014.06.30 15:57

Vannak a szakma által odaítélt elismerések (mint amilyen például a múlt heti Év háza), meg azok, amelyekről a felhasználók döntenek. Ilyen népítéleten alapul például a Média Építészeti Díjának első köre: ki lehet választani, melyik hét megvalósult épület és melyik hét terv kerüljön majd be a döntőbe, ahol furcsa módon nem a szakma és nem is a nép, hanem médiás emberek döntenek a címről. Ne tessenek morgolódni, ez csak játék - ráadásul nagyon szórakoztató! Szóval lehet szavazni, ugyanis a nevezést lezárták, mindenki kattintgathatja a kedvenceit. Hajrá! Részletek a díjról itt.

Tippeljük meg, mennyibe kerül egy átlagos, 55 négyzetméteres lakás Monacóban!

2010. október 8., 07:25 Módosítva: 2014.06.30 15:57
~dá~: Monacói ingatlanárak (fotó: Trurl és Klapanciusz)

 

Klapanciusz, a Belváros bloggere  küldött pár képet Monacóból, köztük egy utcai ingatlanhirdetését is. Egy 55 négyzetméteres, második emeleti, amerikai konyhás, zuhanyfülkés kecót ajánlgatnak rajta, amelyben annyira nincs semmi különös, hogy még a sok szekrényt is kiemelik előnyként. Panorámáról természetesen szó sincs, igaz napfényes. Nos szerintetek mennyibe kerül ez a fenti "lakótelepen":

Tovább

Segítsünk a MOME-sokank! Valami kérdőív...

2010. október 7., 11:37 Módosítva: 2014.06.30 15:57

 Sziasztok!

Formatervező hallgatók vagyunk a MOME-ról és egy olyan tárgyat szeretnénk tervezni ami élvezhetőbbé, használhatóbbá teszi a köztereket, esetleg ráveszi az embereket, hogy több időt töltsenek kint. Ahhoz, hogy a valós igényeknek megfelelő tárgyat hozzunk létre, minél több ember véléményére lenne szükségünk. Ezért kérjük a segítségeteket, ha van rá lehetőség légyszíves rakjátok ki a blogra.

https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dEtFay1HNkZCRHFaaXJaN2dBU3cwX0E6MQ

Köszönjük! Göb Ági, Töős Dani, Siptár Ábel, Morvay Máté

Eladó a világ legkisebb lakása: öt négyzetméter 43 ezer fontért

2010. október 7., 10:19 Módosítva: 2014.06.30 15:57
~dá~: világ legkisebbje

Legalábbis több lap szerint ez a Róma belvárosában található, öt négyzetméteres, portásfülkéből kialakított kis lakás a világrekorder a piacon. 43 ezer fontért kínálják, ami nagyjából 13,2 millió forintnak felel meg. Szép kis négyzetméterár. Pesten a legkisebb, hat négyzetméteres lakás irányára csak 2,9 volt. (Via:Born Ric/Telegraph/Metro. Tipp: Cook Kapitány, Kösz!)

Vasláncokkal a hajléktalanok ellen. Meghökkentő megoldás a Hajós utcából - FRISSÍTVE

2010. október 6., 15:45 Módosítva: 2018.10.21 16:42
Hajós utca - hajléktalanmentesítés

Akár képrejtvénynek is fel lehetne adni azokat a fotókat, amelyeket Peti, a Horánszky 1. bloggere küldött. Na de jöjjön inkább a megoldás:

Tovább

Fényfestés a Várkert Bazárban

2010. október 5., 17:49 Módosítva: 2014.06.30 15:57

DSC 0071

 

Bár falra hányt fotonoknál azért több kellene szegény Várkert Bazár - Budapest szégyenének -, megmentésére, mindenesetre szépek azok a képek, amiket Dzsilla küldött a 7ed7 legutóbbi akciójáról. A rendezvényről és a hozzá kapcsolódó ötletelésről bővebben itt, még több kép alant:

Tovább

Ez lesz Sólyom új lakása? A volt köztársasági elnök ebbe a belsőliftes, három szintes ikerházfélbe költözhet

2010. október 5., 08:00 Módosítva: 2014.06.30 15:57

solyomEgész nyáron azt találgatta a sajtó, vajon hová költözik a leköszönő köztársasági elnök. Nem igazán kényeztették el Sólyomot, nővérszállót, volt drogambulanciát és romos villákat akartak rátukmálni. Nem is értem, miért nem ugrott be mindjárt az illetékeseknek az az ingatlan, amely állítólag a Sándor-palota hű mása - igaz egyáltalán nem hasonlított rá, viszont most csak 690 millió, a két évvel ezelőtti 730 helyett. Ha valamikor, hát most most eladhatta volna az ingatanos.

 

Már épp azon voltam, hogy a sok lelakott lakás helyett ajánlok a KEH-nek egy újszerű szuterént akciósan, amelynek egyetlen szépséghibája, hogy a házmesteri teendőket is a lakó látja el a társasházban, amikor ma végre megtalálták a tutit: egy 260 négyzetméteres ikerházfél, telekrésszel. 
Tovább

Facebookon is lehet követni az Urbanistát

2010. október 4., 18:18 Módosítva: 2014.06.30 15:57

Az Urbanista töretlenül folyatja vebkettes menetelését. Bár a Tumblr-oldal némileg gyengélkedik, Google Readeren több mint ötszázan követitek a blogot, a Twitter-csatornánk pedig úgy dübörög, hogy a FCSM hetek óta kutatja az okát. Ja és miután nemrég felvarrták a gombokat a blog.hu-ra, volt olyan poszt, amit több mint 2600-an lájkoltatok. Na és akkor a lényeg: most már Facebookon is lehet követni az Urbit - mint az itt jobb oldalt látható kedves emberi fejek formájában. Tessenek kattantani kérem!

(Már csak azt kéne valahogy kitalálnom, hogy pótolják ezek az oldalak a posztolást...)

Mi a magyar szellem szimbóluma? A taxilámpa. Egy indiai-amerikai blogger egy jelzőtáblából levezeti népünk kultúráját

2010. október 4., 12:00 Módosítva: 2014.06.30 15:57

 

Vannak ugye a közhelyek, hogy ami az orrunk előtt van, azt nem vesszük észre, meg hogy csak egy kívülálló látja meg a bennünk rejlő értékeinket, blabla. Nos Aditya Dev Sood, a 3quarksdaily.com indiai-amerikai bloggere, most mindezt a közhelyt igazolja, mikor egy utcai jelzőlámpából levezeti népünk kultúráját

Ott vannak ugyanis a kivilágítható taxidrosztjelek szerte a Budapesten, amelyek olyan különös betűkkel készültek, hogy több irányból is olvashatók. Jól néznek ki, bár valahogy nem lettek annyira ikonikusak, így utólag visszagondolva nem is tudom, miért.

Tovább

Csendautomata a Moszkva téren. A kampánycsend alatt bárki kipróbálhatja - FRISSÍTVE!

2010. október 3., 07:40 Módosítva: 2014.10.05 15:06

Csendautomata a Moszkva térenAzért jó, hogy Design Hét, meg Placcc van Budapesten, mert az ember óhatatlanul belefuthat óriás őshüllőkbe, hídlábfreskókba és csendautomatákba. Ez utóbbi bár izgalmasabbnak hangzik, mint amilyen valójában, roppant érdekes dolog. Az ember bemegy a Moszkva téren egy dobozba, amiben csend van. Ahogy a Placccosok közleményükben írják:

 
Tovább

Meghökkentő lelátó a város szélén. Hófehér, modern, illene egy Poirot-filmbe és egy Budapest I/B osztályú csapaté

2010. október 2., 15:36 Módosítva: 2014.06.29 12:25
20100925101

 

A múlt héten a kisfiamat kísértem el egy focibajnokságukra az újmátyásföldi Ikarus telepére, ahol meghökkentő élményben volt részem. Egy kisvárosi hangulatú sporttelepről van szó, amely azért elég nagy, mivel a hajdan világhírű buszgyáré volt, s bár az egyik fele magánkézbe kerülve hervadozik, a másik köszöni jól van.

Szóval egy Budapest I/B osztályú csapat pályájáról van szó, ahol az ember mégsem vár meglepetéseket - erre tessék. Véletlenül kell belebotlanom egy izgalmas épületbe, amelyik alig fél éve épült és sehol nem hallottam róla, pedig nagyobb visszhangot kaphatott volna - ráadásul nem is lakom messze tőle.

Lehet, hogy az elfogódottság is szerepet játszik abban, hogy megtetszett ez a lelátó, ugyanis nagyon szeretem a "Poirot-hangulatú" épületeket. Ezért bírom Brünnt, meg a Pasarétet. Érdekes, hogy nálunk ez a stílus valahogy a sportépületekhez kötődik (például ehhez a régi teniszpályához, vagy ehhez az egészen új sportkomplexumhoz). Na de lássuk a szóban forgó kis remeket.

 

Tovább

Tizenhét méteres fadinoszaurusz épül az Erzsébet téren

2010. október 1., 15:44 Módosítva: 2014.06.29 12:25
f2

 

Nem gondoltam volna, hogy 15-20 éve indult dinóláz máig kitart. Amúgy szeretem őket, még akkor is ha bosszant, hogy emiatt már senki sem használja a tisztességes nevüket (sárkánygyík) és egy alsós általános iskolás több őshüllőt tud felsorolni latinul, mint az utcájában élő állatot magyarul. Na de mint mondtam, én szeretem őket, ez a nagy fa monstrum az Erzsébet téren meg egész jónak ígérkezik - átmeneti jelleggel. Sajtóközlemény és korábbi fotók alant:

Tovább

A Jobbik tervei Budapesten - interjú Staudt Gábor főpolgármester-jelölttel közlekedés- és városfejlesztésről

2010. szeptember 30., 08:12 Módosítva: 2014.06.29 12:25

Néhány hete arra kértem az Urbanista olvasóit, hogy írják meg, mire kíváncsiak a főpolgármester-jelölteket indító pártok programjából – én pedig felteszem a kérdéseket nekik. Nem politikáról, nem ideológiáról és nem kritikákról szólnak az interjúk, hanem szigorúan városfejlesztési és -üzemeltetési kérdésekről. A Jobbik programjáról Staudt Gábor, főpolgármester-jelölt nyilatkozott az Urbanistának.

Tovább

Alkalmi választási plakáthelyek: külföldön is hasonló a helyzet - a főváros válaszol

2010. szeptember 29., 21:17 Módosítva: 2014.06.30 15:56
~dá~: Politikai plakáthely Olaszországban

 

Amikor néhány napja azon dohogtam, hogy milyen mostohán bánnak az önkormányzatok a sajtóval/blogokkal, nem véletlenül emeltem ki ellenpéldaként többek közt a fővárost. Azt viszont elfelejtettem hozzátenni, hogy nem csak a sajtósaik nagyon fürgék, de ott van Bojár Iván András, városarculati tanácsnok, akivel sok kérdésben lehet egyetérteni vagy nem, de az tagadhatatlan, hogy dicséretes módon a blogokban is jelen van: posztol, kommentel vagy - mint most is - ír egy normális hangvételű, vitatkozó levelet. Ezúttal a balesetveszélyes plakátok témájában - melyről nem is gondoltam, hogy hozzá tartozik:

Tovább

Hogyan tizedeljük meg a választókat? Most is vannak életveszélyes választási plakáthelyek Budapesten

2010. szeptember 28., 16:31 Módosítva: 2014.06.30 15:56
Fwd: Hogyan tizedeljük meg a választókat

 

Már a tavaszi választásokkor is szó esett az életveszélyes ideiglenes választási plakátokról. Már akkor sem értettem miért kivételeznek a politikai pártokkal, ha köztéri reklámokról van szó, hogy miért olyan randák a táblák, mint a BKV jegyárusbódéi (mondjuk, ha carrarai márványlapokat tennének ki valószínűleg idegesebb lennék), illetve hogy miért muszáj őket életveszélyesen kihelyezni. Ez utóbbi Maxot is bosszantja, aki akárcsak tavasszal, most is levelet küldött, pár mobilfotóval:

Tovább

Óriás festmény készül a Nyugati téri felüljáróra

2010. szeptember 25., 19:34 Módosítva: 2014.06.30 15:56
~dá~: Óriás festmény a Nyugati téri felüljárón - látványterv

 

Van ugye az épp most zajló Placcc Fesztivál, meg a kreatív városszépítő 1000%.  A dolgok szerencsés együttállásának köszönhetően az 

 

"alkotócsoport tagjai ezekben a napokban óriási falfestményt készítenek a Nyugati téri felüljáró  hídpilléreire a PLACCC Fesztivál keretein belül. A teljes alkotás várhatóan a hét elejére készül el, és a következő években a főváros egyik legforgalmasabb csomópontját fogja díszíteni.  "

Tovább