88 találat az Indexről, és a környékéről.
Fellebbez az ELTE-ről elküldött HÖK-ös
A tavalyi gólyatáborban történt erőszak eltussolásával vádolt egykori HÖK-vezető.
Sowunmi az LMP-be igazolt, bár mindig másra szavazott
„A labdarúgásban nincs helye rasszizmusnak, politikai megnyilvánulásnak" – recsegte a hangszóró az ajkai sporttelepen. A magyar válogatott történetének egyetlen színes bőrű focistája az Ajkában játszik, Székesfehérváron pedig indul az önkormányzati választáson.
Két NB II.-es meccset is elmosott az eső
Siófokon és Ajkán sem játszanak szombaton.
Holtan találták meg az Ajkáról eltűnt férfit
Eltűnése helyszínétől néhányszáz méterre találták meg holtan.
Nagy erőket mozgósítanak Kristóf megtalálására
A 25 éves ajkai férfi még a múlt hét elején tűnt el, szerdára nagy volumenű kutatást terveznek.
Nagyon durva: látnivalóként emlegetik a magyar katasztrófa helyszínét
Különleges helyként említik a vörösiszap-katasztrófa helyszínét.
Nagyon durva: látnivalóként emlegetik a magyar katasztrófa helyszínét
Különleges helyként említik a vörösiszap-katasztrófa helyszínét.
Fehér port kapott a hűtlen kezeléssel vádolt ajkai polgármester
Schwartz Bélának elég sok ellensége lehet, főleg mióta Moslékos Józsinak és Mangalica Tibornak nevezte Ajka képviselőit.
Súlyosan megégett egy ajkai férfi
Egy fa melléképület gyulladt ki a városban.
A polgármesteri hivatalba tört be
A somlószőlősi férfi megfeledkezett a riasztóról.
Ráfázott a Moslék Józsira Ajka polgármestere
Schwartz Béla egy kicsit elengedte magát a május elseji beszédében. Most megfizet érte.
Autóval ütközött, gerince sérült a motorosnak Ajkán
A motoros súlyosan megsérült, az ajkai kórházba vitték.
Fizetett, mert elhitették vele, hogy pedofil
Az ajkai férfi megállapodott két nővel, hogy megérintheti a a fiatalabb nemi szervét. Utólag elhitették a fiatalabbról, hogy mégsem 19, hanem 13, és egy rakat pénzt kizsaroltak a férfiból.
Hátba szúrta párját egy nő Ajkán
Az 53 éves nőt a családi házban vették őrizetbe. A férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Újraélesztettek egy 17 éves fiút a strandon
Két percig volt víz alatt az ajkai strand medencéjében.
Újraélesztettek egy 17 éves fiút az ajkai strandon
Újraélesztettek egy 17 éves fiút az ajkai strandon, majd a mentők a veszprémi kórházba vitték.
Kigyulladt autóban halt meg egy ember Veszprém megyében
Az ismeretlen emberről még nem tudni, férfi vagy nő volt.
Fegyverrel fenyegetőzött egy autós Ajkán
Egy járókelő szóvá tette, hogy a 21 éves férfi tilosba hajtott, mire az fegyvert ragadott.
Elütött egy idős kerékpárost a jobbikos Ferenczi Gábor
A képviselőt elvakította a nap, nem vette észre a kilencvenhárom éves nőt, aki meghalt.
Bíróság elé állt Ajka MSZP-s polgármestere
Zsarolás és hűtlen kezelés a vád. Schwartz Béla fiktív szerződéssel akarta megmenteni a fociklubot.
Iratokat foglaltak le az ajkai óvodákban
A polgármester úgy tudja, a rendőröket elsősorban a túlórák érdekelték.
A volt vezérigazgató szerint nem magas a vörösiszap pH-értéke
Baksa György szerint a 13-as pH-érték normális.
Pénzbírság az ajkai polgármesternek
A vád szerint a majálison Moslékesnek nevezte Ékes Józsefet, Ravasz Tibort meg mangalicának.
NB II.: Győrben nyert az Ajka
Élen a Békéscsaba és a Puskás Akadémia.
Megy a huzavona az ajkai iskola körül
A Kúria felfüggesztette a Veszprémi Törvényszék ítéletét, az önkormányzat határozatai hatályosak.
Négyes ikerpályán is ámulhatnának az angolok
Pécsen egymást érik a stadionok. Újpesten is halmozódnak. Horvát a világ legikerebb futballpályája.
Hűtlen kezelés és zsarolás miatt vádat emeltek az ajkai polgármester ellen
A polgármester a focicsapat lincencéhez akart pénzt szerezni.
Balesetben meghalt egy motoros Ajka mellett
A motorkerékpár összeütközött egy másik járművel, az Ajkáról Ajka-Bakonygyepesre vezető utat a rendőrség lezárta.
Meghalt egy motoros Ajka mellett
Az Ajkáról Bakonygyepesre vezető utat lezárták.
Megfúrták a Hit Gyülekezete iskolaátvételeit
A kormányhivatalok akadályozták meg, hogy az egyházhoz kerüljön két iskola fenntartása. A Hit Gyülekezete szerint diszkriminálják őket.
Tűz ütött ki egy ajkai iskolában, senki nem sérült meg
A gyerekek kint vannak a sportpályán, az épület több helyisége füsttel telt meg.
Tűz ütött ki egy ajkai iskola pincéjében
350 tanulót küldtek ki a sportpályára. Nincs sérült. Az épület több helyisége füsttel telt meg.
Hatezer állást veszélyeztet a Mal válsága
A szakszervezet a kormánytól kéri a tartozások és bírságok sora miatt bajba került cég megvédését.
Megnyitott az ajkai járda-gate
Vádemelési javaslattal zárult az ajkai önkormányzatnál hűtlen kezelés gyanúja miatti nyomozás.
Munkahelyüket féltik a Mal dolgozói
A 6 ezer embert foglalkoztató timföldgyár működése kezd ellehetetlenülni.
Félbeszakadt az Ajka-Zalaegerszeg
2-0-s vezetésnél szurkolók rohantak a pályára, 25 percet állt a játék.
A kormányhivatal perel az ajkai iskoláért
A Hit Gyülekezetének adnák a szakképzőt.
Kizuhant egy kislány a negyedikről Ajkán
A nyolcéves kislányt csütörtökön életveszélyes koponyasérüléssel szállították kórházba.
Bezárhat a Mal, fűtés nélkül maradhat Ajka
A cég 1,4 milliárddal tartozik az erőműnek, az leállítaná szolgáltatását. 6000 ember kerülhet utcára.
Amerikai magyarok ültek az összetört Porschéban
A sportkocsi egy oxigénszállítóval ütközött össze a 8-as főúton szombaton, a feleség meghalt.
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják az ajkai polgármestert
A nyomozók szerint az MSZP-s politikus egy már átadott járdaszakasz építésére kötött szerződést.
Az ajkai iskola is a Hit Gyülekezeté
A hajdúsámsoni általános iskola után az ajkai szakképzőt is az egyház működtetheti.
Tüntessen, akinek nem tetszik a Hit Gyülekezete
Ilyen még nem volt, önkormányzati iskolák fenntartását venné át a Hit Gyülekezete. Az ellenzők szerint a Fidesz kiengedte a szellemet a palackból, amikor a HGY-t történelmi egyházi szintre emelte.
Vallásszabadságukat féltik az ajkai gimisek
A Hit Gyülekezete venné át az ajkai gimnázium fenntartását. Ezt a szülők és tanárok nem néznék jó szemmel.
Két iskolát kaphat Ajkán a Hit Gyülekezete
A Jobbik magyarellenességtől fél, a polgármester szerint a gyülekezet máshol viszont már bevált.
Két bankrablás volt Veszprém megyében
Egy veszprémi bankban egy lövés is eldördült, egy ajkai kispostáról viszont nem tudtak pénzt elvinni.
Rendkívüli kiporzás az ajkai vörösiszap-tározónál
Bányakapitányság vizsgálja, hogy milyen lehetőségei vannak a további kiporzás megakadályozásának.
Már csak két városban veszélyes a levegő
Tatabányát és Székesfehérvárt jelzik pirossal.
Gázosítva hozzák felszínre a szenet
Dorog, Ajka és Pécs térségében bányászná így, széngázgyártással, a széntelepeket egy ausztrál cég.
Anyját védve halt meg a fiú
Nem jogerősen tizenhét évi fegyházra ítéltek egy férfit nevelt fia megöléséért.
Halálos vonatgázolás Ajkánál
A középkorú nőt a szénosztályozónál ütötte el a vonat.
Helyi fideszeseket jelentett fel az ajkai polgármester
A szocialista Schwartz Béla a Fidesz négy helyi vezetője és a KDNP városi elnöke ellen becsületsértés miatt tett feljelentést.
Vörösiszap-katasztrófa: egy év elúszott
A terület rehabilitációját csak szóban támogatja a kormány, átfogó termőhely-alkalmassági terv nincs.