Hány búvár halt meg a norvég olaj miatt?
Még a búvárok életét sem sajnálták a norvégok, hogy a tenger mélyén rejlő olajat felszínre hozzák. Erről szól a Halálos mélység.
Még a búvárok életét sem sajnálták a norvégok, hogy a tenger mélyén rejlő olajat felszínre hozzák. Erről szól a Halálos mélység.
Eredetileg Új-Zélandra ment a Belügyminisztérium 36 éves kriminalisztikai szakértője, de eltűnt.
Csehországban találták meg a rokonait. Bántalmazták, ezért felejthette el, hogy kicsoda.
A norvég külügy még nem kapta meg, ezért reagálni sem tud rá. Nem tudni, pontosan mikor adták fel.
A hóban találták a norvég rendőrök a magas, kék szemű, kelet-európai akcentussal beszélő férfit.
Többet adtak el az S-ből márciusban, mint a Golfból és a Leafből együtt.
Henri Matisse Nő kékben kandalló előtt című képét a náci vezér egy francia műkereskedőtől vette el.
Egy norvég kidobó, aki meglehetősen furcsa dallal tarolt hazájában. Megmutatjuk.
A nyolcéves, norvég kislány a Szomorú vasárnap Billie Holiday-féle verziójával csal könnyet mindenki arcára.
Így emlékeznek 2011 júliusára.
A férfi még a tulajdonost is felhívta, hogy a benzinkártya felől érdeklődjön.
Ellenszavazat nélkül nyert a pályázata.
Petter Northug nagyban játszik és sokat nyer.
A szürke ötven árnyalata lekerült a listák éléről.
A norvég váltó utolsó tagja, Svendsen elszúrta, a visszavonuló Björndalen még érmet sem nyert.
Emberkísérletet vettek videóra Norvégiában. A főszereplő egy kisgyerek, aki nagyon-nagyon fázik.
A norvég sífutó Sundbyt saját édesanyja osztotta ki élő adásban, a helyezése nagy csalódás volt.
A tömeggyilkos Playstation 2 helyett új konzolt akar, és közben fájdalmas börtönre panaszkodik.
Egy tízéves fiú elkötötte szülei kocsiját, de árokba borult. Ki kellett találni egy hihető sztorit.
A vascsővel verekedő amerikai korcsolyázók leégtek, Hunyady Emese már Ausztriának nyert aranyat.
Sekélyes, de vicces: miniszterek, filmesek és kutatók reagáltak, Booth magyarázza a bizonyítványát.
Az 1952-es oslói olimpián ugrott először triplát műkorcsolyázó. Százezer ember tolongott a sísáncnál.
Minden másképp alakult volna, ha nincs a német, majd a szovjet megszállás, mondta a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
Az élet marha drága, de jó, panaszkodni pedig csak a magyar tanfolyamon szoktak: a kint élő magyarok mesélnek Északról.
A dánok a gyógyszerektől boldogok, a finnek alkoholisták és öngyilkosjelöltek, Izland egy lakhatatlan zátony. Egy brit író lehúzta a Harisnyás Pippit kimaxoló Északot. Ön ott él? Mit gondol?
Szép, több száz éves faházak válnak hamuvá. Nem tudják megfékezni a lángokat.
26-26 lett Norvégia ellen a kézi Eb-n, megvan a továbbjutás. Lékai fantasztikusan játszott, Szöllősi fontos gólokat lőtt, Császár és Mikler is kellett.
Kevés kristálytiszta vizű tó maradt a bolygón: a következők a kivételek! Nézd meg a képeket!
Kevés kristálytiszta vizű tó maradt a bolygón: a következők a kivételek! Nézd meg a képeket!
Ezer éve százával építették őket, ma már alig 30 áll belőlük, azok is egyre rosszabb állapotban.
Kormoránok kergették az oktalan állatokat a norvég partokhoz. Itt csapott le a fagyos szél.
Nem is gondolnád, máshol milyen furcsa hagyományok vannak.
Nem is gondolnád, máshol milyen furcsa hagyományok vannak.
Varázsolj téli hangulatot a monitorodra képeinkkel: íme, a legszebb havas, jeges tájak.
Varázsolj téli hangulatot a monitorodra képeinkkel: íme, a legszebb havas, jeges tájak.
Norvégiában az embereket. Az út egyik oldaláról alig tudtak átmenni a másikra. Durva videó Ivarról.
A címvédő Angolát verte öt góllal.
Örököse nincs, így adomány lesz a 300 milliárd.
Egy 26 éves norvég férfi hazafelé tartott, de nem emlékszik, hogy került a hó alá.
Lovassy Krisztián a Team Fixit.no csapatába igazolt.
73 embert vettek őrizetbe, 44-en már beismerték, hogy gyerekpornót terjesztettek. A nyomozók szerint ez csak a jéghegy csúcsa.
Szép és fiatal, ez nem tetszett sokaknak.
Jönnek a vegetáriánus hétfők. Így harcolna a norvég hadsereg az éghajlatváltozás ellen.
Tovább gyűrűzik az NSA-botrány. 1 hónap alatt 33 millió telefonbeszélgetést figyeltek meg.
A Hilde szélvihar Norvégiában, Svédországban és Finnországban is kiütötte szolgáltatást.
Az igazán mókás kandikamerás tréfák azok, amelyek bármelyikünkkel megeshetnének.
Nézd meg képeken a Preikestolent!
Nézd meg képeken a Preikestolent!
A világ egyik legjobb kártyása kihívott egy politikust.
Egy középkorú külföldi késsel térítette el a buszt, megölt két utast és a sofőrt.
Aksel Hennie gyertyákat rögzített a szakállába, tüzet gyújtott és énekelt saját szülinapja alkalmából.
Egy norvég férfi 27 dollárért vett Bitcoint négy éve. Most 886 ezer dollárt kaszált.
Nem volt olcsó, de így télen is élvezhetik a napfényt.
Az Adriai-tenger alatt 2,8 milliárd hordónyi olaj lehet.