A német családi pótlékból lakást lehet bérelni
Az összeg négyszerese a magyarnak, nem csoda, hogy szankciókat vezettek be a csalók és az úgynevezett "polipozók" ellen.
Az összeg négyszerese a magyarnak, nem csoda, hogy szankciókat vezettek be a csalók és az úgynevezett "polipozók" ellen.
Sebastian Edathy beismerő vallomást tett. Most támogatnia kell a gyermekvédelmi alapot.
Végre ismét együtt láthattuk bolondozni az Ikrek két főszereplőjét. Egyikőjük életműdíjat kapott Hamburgban.
De csak akkor, ha befejezi a futballt. A fiát viszont már német válogatottként látná.
Az Augsburg hőse lett Hitz a német futballbajnokságban.
Harminc áldozata is lehet a németországi férfinak, aki titkon szívgyógyszereket adagolt.
Német és osztrák rendőrök is segítik a magyarok munkáját.
A koppenhágai merénylet után Netanjahu ismét felszólította a zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. Merkel szerint mindent megtesznek a biztonságukért.
A pénzügyminiszter szerint a görög kormány pókerjátszmaként kezeli a helyzetet.
Iszlamista támadásról kaptak jelentést a braunschweigi farsangi felvonulás szervezői.
A britek az ötvenes években ilyenekkel akarták Németországot teleszórni egy esetleges szovjet invázió ellen.
Fegyveresek foglalták el az Ukrtelekomot. Közben Amerika kiképzőket küld Ukrajnába.
Ebben nem értettek egyet Merkellel, de abban igen, hogy az európai határok megváltoztathatlanok.
Nulla az esélye, hogy teljesítsék a görög követelést, mondta az alkancellár.
Nem ment jól a görög-német találkozó ma, de legalább ez a mondat elhangzott.
Paksba beszállhat a Siemens, az Airbus szállíthatja a honvédségi helikoptereket. Ezekről állapodott meg Merkel és Orbán a Vs.hu szerint.
Orbán csak a lényegre szorítkozott, Merkel viszont kényes ügyekről is szívesen beszélt.
A Wendelstein 7-X nyáron kezd működni, az MTA mérnökeinek tíz kamerás rendszere fogja védeni a meghibásodástól.
Szeretett KISZ-es lenni. Nem is Merkel a neve. Fél a kutyáktól, és ami mindenkit érdekel: tényleg róla készült-e az a bizonyos meztelen kép?
A titkosszolgálat a BND ebből két milliónyi metaadatot el is tárol, akár tíz évre is.
Az egyesített Németország első elnöke híres beszédében a vezető politikusok közül először mondta ki: szembe kell nézniük a náci múlttal.
A német bajnokságban második Wolfsburg 4-1-re legyőzte Guradiola új tikitakáját.
Felfüggesztette Németország a külföldi fuvarozókra kötelező minimálbért. Az EU-nak kell döntenie.
A csomagológép meghibásodása miatt alumíniumdarabok kerültek a felvágottakba Németországban. Utánajártunk: a hazai termékek nem érintettek.
Saját autót nem hoz, a testi épségére a Bundeswehr kommandósai vigyáznak. Lesznek lakások, ahová nyomozók költöznek be a látogatás idejére.
Hiába próbál a magyar kormány tőkét kovácsolni a kancellár látogatásából, a német fél addig húzta az időt, ameddig csak lehetett.
Ilyen lánykérésről még biztosan nem hallott! Lehet erre nemet mondani?
A háború alatt 200 millió Pervitin tabletta fogyott a fronton. Bőven voltak mellékhatásai.
Útitársainál nem voltak papírok, 56 napot volt fogdában miattuk Passauban.
Papíron. Berlint továbbra sem emlegetik egy lapon Milánóval vagy Párizzsal. A probléma gyökereiről azonban megoszlanak a vélemények.
Az EU párbeszédet kezdeményezett a német kormánnyal a bevezetett intézkedésről.
Már javában folyt a hidegháború, amikor Vorosilov kimondta: a hadiállapot megszűnik.
A potyautas Izland nem áll jól, a selejtezőn szintén elvérző németek menetelnek a szabad jeggyel.
Amédy Coulibaly segítői lehettek. Németországban egy berlini iszlamista sejt ellen nyomoznak.
Braunschweigban 5000 ellentüntető körbevette a 300 bevándorlásellenes felvonulót, a rendőrség lépett közbe.
Elmarad a tüntetés, miután a rendőrség szerint merénylők akartak gyilkolni a tömegben.
A muszlimoktól sem. A terrortól viszont egyre jobban félnek.
A terrorellenes razziában több mint 250 rendőr és kommandós vett részt.
Leckéztették Obamát.
Mellesleg rendbe kellene szedni a német hadsereget, mondta a NATO-főtitkár.
A drezdai Pegida bevándorlásellenes tüntetésein olyan elégedetlen kispolgárok vonulnak fel, akik nem is nagyon láttak bevándorlót. A gazdasági bevándorlóktól óvnak, mint Orbán Viktor is. Vezetőjüket testi sértésért és drogkereskedésért ítélték el.
Az iszlám megsértése miatti büntetést kegyetlennek és embertelennek nevezte a német kormány.
Meg a kacsákat. A madárinfluenza terjedését akarták megállítani.
A brit királynőt férje is elkíséri a júniusi útra.
Fél évszázados tradíció Németországban egy régi brit kabaréjelenet megnézése újév napján. Ez a világ legtöbbet ismételt tévéműsora.
Ne a német államon élősködjenek, menjen mindenki haza a segélyért. Rossz így a rendszer.
A Neuschwanstein-kastély télen is varázslatos.
A Neuschwanstein-kastély télen is varázslatos.
Egyéniben az olimpiai bajnok alpesi síelő Maria Höfl-Riesch, és a diszkoszvető Robert Harting nyert.
November elején lopták el a kaput, amin a hírhedt náci jelmondat, A munka szabaddá tesz szerepel.
A németek egy kiállítás ellenére is ugyanannyian voltak a pályán, mint a franciák. Gólt is dobtak.
Tizenötezren tüntettek Németország iszlamizáló-dása miatt, hatezren a tüntetés ellen.
A Carl von Ossietzky-érdemérnet kapta meg az amerikai titkosszolgálat leleplezéséért.
Négy góllal kikaptak a franciáktól. A svédek nagyon megverték a németeket.
Speciálisan kialakított Range Rovereknek veszett nyoma Németországban, a kár negyedmilliárd forint.
A gyerekek nyelvi integrációja remekül halad, az üzletre pedig végre kitehettük a nyitvatartás-táblát. Fél év.