Kihantolnák Shakespeare csontjait
Pont ettől félt az író is, ezért elátkozta azokat, akik háborgatni merészelik a sírját.
Pont ettől félt az író is, ezért elátkozta azokat, akik háborgatni merészelik a sírját.
Napi egy óra még belefér, a másfél óra viszont már kifejezetten káros a kutatók szerint.
Korábban már egy kérdőív formájában kifaggattam az olvasókat, hogy mi, hogyan változzon a TC címlapon, de amit akkor nem árultam el, az az, hogy a szerkesztőség is külön kitöltötte a kérdéssort.
Két űrhajós egy évet tölt az űrállomáson, hogy megfigyeljék a súlytalanság hosszú távú hatását.
Az elmúlt száz évben bizonyíthatóan, az 1970-es évek óta egyre komolyabban, mondják német kutatók.
Magyar kutatók szerint a THC nem orvosi használata rombolja az idegsejteket. Hat nap füvezés után hat hét alatt áll csak helyre az agy.
Kár, hogy a szert hatóanyagát több országban betiltották, mert roncsolja a májat.
Ezt már lehet, hogy ön is észrevette, de most eláruljuk a jelenség tudományos hátterét is.
A pontos tudományos magyarázat, és minden más, amit tudni akart a hajáról.
Ha éppen nem a szerkesztőségben pakolom az anyagokat a címlapon, akkor műszaki menedzser szakos hallagatóként ülök az előadásokon, írom a beadandókat a könyvtárban, vagy tanulok a vizsgákra.
Ha nem, nem baj, eddig másnak se mondott. Magyar kutatók viszont rájöttek, hogy ez a törmelékek egyik univerzális állandója. A kis darabokból mindig gömb, a nagyobbakból pedig ez az arány lesz. De miért is jó ezt tudni?
Sugárkezelés után is működő hatóanyaguk a kozmikus háttérsugárzásra is jó lehet.
225 kutatást összegeztek a szakértők, hogy végre kimondhassák: a gyógymód nagyjából azonos hatásfokú a varázsgömbből jóslással. A placebó hatás persze működhet.
Az ausztrál Nemzeti Egészségügyi Tanács 1800 tanulmányt összesített, de nem talált semmit, ami igazolná, hogy a homeopátia valóban működik.
Nem a pigment a kulcs, ráadásul találtak egy bőrréteget, ami visszaveri az infravörös sugarakat.
Az Egyesült Államok különböző egyetemein kérdezték meg a 18 és 22 év közöttieket, milyen fanszőrzetet viselnek.
Az OFI kutatása szerint a minőségibb oktatást nyújtó iskolákban kevesebb a bántalmazás.
Újabb részletek derültek ki arról, miért jó, hogy az ájtatos manók nem akkorák, mint egy kenguru.
Nobel-díjat érdemel a modern fizika legfontosabb kérdését 1998-ban megoldó rajzfilmfigura?
A Szexrandi.hu felmérése szerint a magyarok szeretnek a kollégájukkal szexelni.
Több mint ezerévesek, a kutatók szanszkrit-tibeti-kínai-angol szótárt készítenek hozzájuk.
Egy friss kutatás szerint bár a filmekben nem ez látszik, a lehető legrosszabb ötlet egy bevásárlóközpontban elrejtőzni az előhalottak elől.
A kutyák képesek olvasni az emberi érzelmekben, ezt osztrák és magyar kutatások is megerősítik.
Egyetemi kutatók figyeltek meg 360 diákot - megmutatjuk, mire jutottak!
Májzsugor, légzőszervi betegségek, fertőzések is a cigaretta számlájára írhatók. A leszokás segít.
Főleg, ha egy génváltozattal is párosul. Amerikai kutatók gyerekeket vizsgáltak.
Tudományos kutatás is igazolja. Kell ennél jobb hír?
A hozzájuk tartozó felhasználónevekkel együtt, ami elég szokatlan. Így jobban lehet elemezni őket.
Spanyol kutatók 2780 égitest forgási sebességéből jöttek rá erre.
Minden ötödik, 28. hét előtt született gyerek figyelemzavarral küzd, nehezen kommunikál.
Kutatók szerint csak a Craiglist 16%-kal növelte a fertőzöttek számát az USA-ban.
A kutatók két majomközösséget egyesítettek, az egyik elkezdte úgy hívni a kaját, ahogy a másik.
Egy holland kutatás szerint jót tesz a stressz-szintjüknek, de ez nem magyaráz mindent.
Vulkán + víz + mikrobák = rengeteg arany. Amerikai kutatók szerint ez kellett ahhoz, hogy kialakuljon a világ legnagyobb aranylelőhelye.
Egy amerikai egyetem egy kínai céggel karöltve bebizonyította, hogy távmunkában hatékonyabbak vagyunk. Csak az a fránya magány ne lenne.
Egy új dán kutatás szerint heti három alkalommal, 8 km/órás tempóban érdemes futni, különben baj lesz.
Októberben végeztek felmérést az uniós közlekedési szokásokról, amiből kiderült, a dánok és a hollandok után mi bicajozunk a legtöbben.
Az adatok egyértelműek, az viszont nem, miért van ez így. Nem a genetika, a szülők tehetnek róla.
Közel 3,5 ezer ember agyát vizsgálták meg kutatók, a különbségek az eltérő mechanizmusból erednek.
A mellkasán találtak ma már szabad szemmel nem látható vonalakat.
Egyes vegyi anyagokkal lehet összefüggésben. Amerikai kutatók 31 ezer embert vizsgáltak.
Javítja a prospektív memóriát, a páciensek figyelmeztetés nélkül emlékeznek tennivalókra.
Persze sokan úgysem hordják ezeket pár hétnél tovább.
Egy egyszerű módszer, ami bármikor segíthet beindítani a memóriát.
A Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói megfigyelték a 67P magnetoszférájának születését.
Hogyan hatnak a céljaink a boldogságérzetünkre? És a korunk? Na, és a gyerekkori barátaink? Különben is, mit tesz a boldogság a testünkkel? Az elmúlt évek legérdekesebb pozitív pszichológiai kutatásait szedtük össze.
Korábban a vérszívó legyek és más ragadozók elleni fegyvernek hitték, pedig úristen, dehogyis.
Ha senki nem tudná meg, sokan közelednének akár erőszakkal egy amerikai kutatás szerint.
A madarak, halak és tengeri gerinctelenek nincsenek biztonságban.
A Charlie Hebdónál gyilkoló testvérpárt eddig hiába kutatta rengeteg rendőr Párizs mellett.
Az ólajtó nyikorgására is riasztották a falvakat ellepő rendőröket a hajszában átfésült kis településeken.
A testvérpár ismerősei, rokonai közül. 90 szemtanút hallgattak meg, az Interpolt is bevonták.
Az egyikük kertjében föld alatt kutatták a mikrobákat, új gyógyszerek jöhetnek.
A tömegükből és a sebességükből kiderül, mikor születtek. Idővel lelassulnak.
Amerikai kutatók szerint csak a hormonterápia nem elég, pedig sok férfi csak azt kap.
Brit tudósok húsz éven át követtek 2521 embert. Hogy lehet valaki egészséges elhízott?
Bécsi kutatók szerint az új stílusok hangszerelése is egyre egyszerűbb lesz.
A vörösbor eddig az volt, ami antociánokat tartalmazott, de a fehér fajtákban is van belőle.
Oregoni kutatók leitattak pár zebrapintyet a tudomány érdekében.
Szintetikus tej, szexi fehérneműre izguló patkányok és botoxos mellplasztika: kutatásból és felfedezésből soha nem elég.