Ezzel Mexikóváros is próbálkozott, de két év elteltével újra engedélyezték.
2024.04.15. 08:30 Módosítva: 2024-04-17 15:21:10
Prostitúció, drog és fegyverek a pást körül.
2023. szeptember 19., 09:09
Bűz terjengett miattuk a lépcsőházban.
2023. augusztus 20., 16:06
2023. augusztus 20., 11:13
Az eb gazdája azt mondta, az állat szájából és orrából is spriccelt a vér.
Ferenc pápát felszólították.
Az ismert énekesnő menedzsere több mint 25 kutyát tartott szörnyű körülmények közt.
44 évig élt fogságban.
A tatai állatvédők mindent megtesznek érte, amíg azt látják, hogy Harcos élni akar.
Öt éven belül százat akarnak felállítani.
Érdekes módon két bíró az állatvédőknek adott igazat.
Van, aki utcára teszi az állatot, ha elmúlnak az ünnepek.
Túl közel került a sziklákhoz, megsérült, és már nem tudtak segíteni rajta.
2021. augusztus 19., 11:30
2021. augusztus 15., 21:58
Egy miskolci társasházban kélt lába.
A tizenöt hónapos kirándulás alatt több száz kilométert tett meg a csorda, amelynek kalandjait az egész ország élőben követte.
Pénzes Ágoston úgy véli, hogy a román környezetvédő szervezet, az Agent Green kizárólag a sajtóvisszhang miatt állít valótlanságokat.
2021.02.13. 06:05 Módosítva: 2021-02-13 16:40:24
Bárki tarthat állatot, akit még nem tiltottak el tőle. Index-körkép, szőrmentén.
2020. december 30., 08:49
Hogy a bajba került kutyákon segíthessenek.
2020. november 13., 12:51
2019. augusztus 6., 08:50
Lénáért már jelentkezett egy nő, hogy örökbe fogadná, de a kocsmárosnő inkább megölette.
Vihar elől menekítette az állatot, de egy pillanatra nem figyelt a férfi a kapura.
2018. december 24., 16:27
Állatvédők, tűzoltók, rendőrök, polgárőrök segítenek a szerencsétlen állatnak, aki folyton elveszti gazdáit.
2018. augusztus 15., 05:22
A gazdája kitette a falu határában, azóta a falu eteti, most viszont az a hír jára, hogy kilőnék. Egy kóbor hungarikum kalandjai.
Különös, velőtrázó események történnek Gencsapátiban. Csak erős idegzetű olvasóinknak!
2016. szeptember 29., 08:57
Az állatvédők haragjától tartott, felakasztotta magát.
2016. augusztus 19., 15:33
Teheneket szállító kisteherautóra támadtak, hogy megvédjék őket, közben megölték az egyik sofőrt.
Látogatási időben érkezett, de nem tudni hogyan jutott be az intézetbe. Hamar megfogták, nem bántott senkit.
Az állatvédő egyesületek által várt tömeg a Nyugatitól a Parlamenthez vonul szombat délután.
Borzasztó szag és látvány fogadta a nyomozókat és az állatvédőket egy csepeli raktárban.
Tyúklopás lehetett a bűne.
A gödöllői férfit állatvédők buktatták le. Azzal védekezett, hogy az egyik kutya megharapta.
2013. december 31., 15:55
Az olasz csaj megköszönte, hogy még életben van, az állatkísérletek ellenzői a halálát kívánják.
Egy francia állatvédő szervezet szeretné elérni, hogy ne szállítsanak kísérleti állatokat.
Felgyújtottak egy rendőrautót is, és 178 állatot menekítettek ki egy gyógyszer-laboratóriumból.
2013. szeptember 24., 18:22
Augusztus eleje óta rejtőzött egy Pest megyei városka patakjában. A farkánál fogva ragadták meg a hétkilós, agresszív állatot.
2013. augusztus 27., 16:13
Az angliai borzpopuláció hetven százalékát lövik ki, hogy 28 ezer tehenet megmentsenek a marha-tbc-től.
2013. augusztus 1., 15:39
A ketrecekben alig volt árnyék, a kutyáknak nem volt ivóvizük. A telep üzemeltetője az állatvédőkre támadt.
Tízezer kutyát fognak lemészárolni és megsütni.
Nem akarják, hogy Namíbiából 148 elefántot, oroszlánt, orrszarvút és borzot vigyenek Kubába.
Öt hónap alatt több állat pusztult el, mint máskor egy év alatt, de nem tudjuk, hogy miért.
A jogerős ítélet szerint méltatlan az állattartásra.
A felperes a SeaWorld nevű vízi élménypark öt kardszárnyú delfinje.
2011. szeptember 9., 17:46
A leszúrt ló tulajdonosának édesanyja és az állatvédők csalódottan vették tudomásul az ítéletet.
"Csönd, ti vendégek vagytok!" – mondta a férfi, aki tavaly Érden, a nyílt utcán szúrt le egy állatot.
2009. szeptember 3., 09:28
Évente harmincmillió csibét darálnak le élve egy iowai keltetőben.
Egy XIII. kerületi férfi kidobta idős ír szetterét első emeleti ablakán karácsonykor. Elítélték.
Az állatvédők tiltakoznak, a fogyasztók szeretik, tegyen igazságot mindenki maga.