37 találat az Indexről, és a környékéről.
Érdemes odafigyelni, hiszen valójában nem kerül pénzbe az új ügyfélkapu.
Küszöbön egy új korszak a lakossági ügyintézésben.
Az ügyfélkapu rendszerének átalakulása komoly galibákat okozhat.
Mutatjuk, mit érdemes tudni a változásról, és azt is, mi lesz az Ügyfélkapu helyett, ha megszűnik.
Azt hiszed, hogy a jogszabályok betartásával védve vagy? Nagyobbat nem is tévedhetnél. Valójában a vevő szabálykövetésén múlik minden az eladáskor.
Ezt a levelet nem szabad figyelmen kívül hagyni a szülőknek, mert gondok lehetnek.
Az eddig ismert Ügyfélkapu megszűnik, de helyette más módokon érhetjük el az online ügyintézést. Mutatjuk, hogyan.
Ez vár az Ügyfélkapura a valóságban.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda is megszólalt az ügyben.
Ma már minden autósnak a saját ügyeit kell hatékonyan menedzselni, régen véget ért az a korszak, amikor még mindenért szólt előre a hatóság.
Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van.
A Telekom ügyfelei számára újabb lehetőség nyílik.
Közeleg a határidő, ami mindenkit érint.
Hamarosan lejár a leadási határidő.
Egyelőre három Békés vármegyei településen elérhető a szolgáltatás.
Majd egy teljes napig nem lesznek elérhetőek egyes szolgáltatások.
Ismertették, mire kell figyelni.
2023. december 17., 13:21
Tudtad, hogy ha nem is *teljesen* ingyen, de egy ideje jóval olcsóbban és kevesebb járkálással is megúszhatod a jogsid meghosszabítását?
2023. december 11., 09:23
Mutatjuk a részleteket!
Már a figyelmeztetést is közzétették.
A bürokrácia végtelen útvesztője picit kényelmesebbé válhat jövőre.
Bíznak abban, hogy most már minden rendben lesz.
Félmunkát végzett a NAV? Nem lehet nyilatkozni az adó 1+1 százalékáról.
Az esti üzemzavar után gyorsan lépett az adóhatóság, korrekt gesztust tettek.
Egyetlen kormányzati rendszerbe sem lehet belépni.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a hibát.
A hiba elhárításán jelenleg is dolgoznak.
A jogosítványt terhelő büntetőpontok száma online is lekérdezhető.
2022. szeptember 27., 18:14
Fontos információk érkeztek a 2023-as általános eljárásról.
Még fizetni sem kell érte.
Útlevél gyorsan, egyszerűen igényelhető a kormányablakokban.
Ha van köztartozásunk, érdemes még a bevallás előtt igényelni.
Szeretnének beleszólást az adótechnikai lépésekbe is.
Mozgóurna március 30-ig kérhető a helyi választási irodától.
2020. szeptember 9., 09:22
Hétszázezerrel csökkent azoknak a száma, akik személyesen intézik az ügyeiket.
Az adóhatóság idén is minden adózónak elkészíti a bevallási tervezetét, csak ellenőriznünk kell.
2019. december 11., 06:38
Próbáltad már beküldeni az adásvételit az Ügyfélkapun? Ha már bent van, akkor jó, na de addig...