127 találat az Indexről, és a környékéről.
Az amerikai X Games-sztár romantikus ígéretet tett a feleségének, 15 évébe telt, hogy teljesítse is.
Óriási érdeklődés mutatkozott az utcai sportok budapesti selejtezője iránt: az új látogatók csak a távozók helyére mehettek be.
A britek legfiatalabb olimpiai érmese a Dancing with the Starsban vitézkedett, Párizsról azonban lemarad.
A sportág a budapesti Ludovika Campus után Párizsban bizonyítja jelentőségét.
Feledhetetlen élménnyel és pillanatokkal gazdagodott a helyszínt zsúfolásig megtöltő szurkolósereg Sanghajban.
A magyar breakesek bravúrral még eljuthatnak Párizsba.
A Ludovika Campuson négy sportágban 120 nemzet – köztük a magyar – képviseletében 464 sportoló küzd több mint 150 kvótáért.
Hazai pályán teljesülhet az álmuk.
Úgy néz ki, hogy a lassan már 57 éves színésznőn nem tud megöregedni.
A rendőrség vizsgálatot indított.
Még öt napig elmerülhet a női gördeszkások világában.
Na, ki akar deszkás isten lenni?
Az izlandi hatóságok megtalálták a repülőt – négy holttesttel együtt.
Ahol a nőket nem éri hátrány – megalakult a Girl Skate Session.
2021. augusztus 22., 09:39
Szabadságérzés korláton és medencében.
A minap próbáltuk ki a Hyundai Ioniq 5-öt, és eléggé odavagyunk tőle. De mitől olyan menő műszaki értelemben?
Sky Brown koponyatörést szenvedett, ám jövőre már ott akar lenni az olimpián.
Gui Khury elsőként csinálta meg az 1080-as fordulatot félcsőben. Még nem is élt, amikor Hawknak sikerült a 900.
2019.10.13. 12:19 Módosítva: 2019-10-14 10:28:27
A Pajtás magazin fotósa a veszprémi úttörők Gördülő Napján örökítette meg, hogyan száguldoztak görkorcsolyán és a gördeszkán a fiatalok a szocialista panelrengetegben.
Magyarország negyven évvel ezelőtt üdvözölte a veszélyes nyugati hóbortot, ami aztán az önkifejezés fontos eszköze lett.
Gördeszkázás közben ütötte el egy furgon.
A Szovjetunió ölelésében teljesen mást jelentett gördeszkásnak lenni, mint Kaliforniában. Ezt a világot mutatja be egy cseh dokumentumfilm, amiből az is kiderül, hogyan segítette Miloš Forman a deszkás közösséget.
Sky Brown táncban és szörfben is jó, már gyerekeket segítő alapítványa is van.
Pedig nem stadion kéne nekik, csak egy rendes fedett gyakorló- és versenypálya.
2018. december 20., 19:57
A gördeszkával rongáló fiú felvette a mobiljával, mit mondtak neki a rendőrségi furgonban.
Csütörtökön a Széll Kálmán téren történt az eset.
A rendőrség vizsgálja, hogy baleset vagy szándékos károkozás történt.
2018. november 12., 10:37
90 km/h-s tempóval szállt bele a lejtőző szakág brazil versenyzője egy motorosba.
2018.07.22. 12:09 Módosítva: 2020-07-22 09:02:22
2020-ban már ott lesznek Tokióban, és simán ellophatják a show-t a jelenlegi sztársportok elől. Kanadában jártunk, ahol rájöttünk, ennél jobban nehéz lenne ötvözni egy versenyt és egy fesztivált.
Ez a mutatvány valószínűleg tilos és biztosan nagyon veszélyes.
Minőségi, gyors, ráadásul elég jó a hatótávja. De nem való mindenkinek.
2017. december 14., 12:34
2017. november 25., 20:31
Műanyagszéket dobott egy villamos elé és egy üzlet kirakatát is be akarta törni.
A 20 éves nő egy gördeszkával esett volt barátjának az utcán.
2016.12.02. 13:46 Módosítva: 2016-12-02 22:35:01
Augusztusban a sínek között találták meg. A magyar hatóságok szerint öngyilkos lett, de most Bécsben újraboncolták, és már gyilkosság miatt nyomoznak.
Az ügyből vádemelés lett, pedig közösen találták ki ezt a hülyeséget Rajkán.
A modernista építész fomabontó, vese formájú medencéje új funkciót kapott a kaliforniai szárazság idején.
2016. szeptember 7., 16:36
Három tubus ketchup, némi művér és rengeteg sör fogyott el az új Mayberian Sanskülotts-klip forgatásán.
2016. augusztus 11., 18:25
Gurulna, de a biciklizés nem opció? Sebaj, gördeszkázni megint/még mindig menő. Jöjjön hát pár szakértői tipp szerkesztőségi minisztorikkal!
Úgy gördeszkázik Boomer, ahogy ön sosem fog. Ráadásul még szolgája is van, aki egy kutya.
A Red Hot Chili Peppers új klipjét a Doktor House-ból és a Bakelitből is ismert Olivia Wilde rendezte.
2016.06.14. 23:54 Módosítva: 2016-06-15 11:07:15
A hatvanas évek amerikai deszkásai Bill Eppridge fotóin ma is a szabadságot szimbolizálják. Nagykép.
Ha ez önmagában nem elég vagány, a Ford még Dolph Lundgrent is beveti.
Vagyis a gördeszkán nyugodtan ülni, ami elég ritka. És elég cuki is.
Fagyási sérülések miatt lebénultak a hátsó lábai, de átalakítottak egy játék gördeszkát.
2015. december 17., 09:41
Na persze, nem nálunk, ahol csak szülni szabad, hanem Spanyolországban. De milyen!
Későn kattintott a fényképezőgéppel? A Panasonic Lumix DMC-FZ300-zal többé nincs ilyen. Odaadtuk két profi gördeszkásnak, hogy a budapesti forgalomban próbálják ki a gépet.
A Guinness rekordok könyvébe is bekerülő bulldog 10 éves volt.
Tillmannak szívritmuszavara volt.
Minden idők legnagyobb ugrását mutatta be egy amerikai deszkás. Óriássáncról zúgott le hozzá.