841 találat az Indexről, és a környékéről.
A matematikust a jó szándék vezérelte, amikor előállt ötletével, hogy a Holdat atomfegyverekkel kellene megsemmisíteni.
A testünkkel kapcsolatos érdekességekért nem kell az űrig mennünk.
2024.07.09. 09:40 Módosítva: 2024-07-10 07:08:16
A SpaceABC-t az Európai Űrügynökség már beválasztotta programjába.
A felfedezés megváltoztathatja a Hold kialakulásáról korábban felállított elméletet.
Elsőre egyszerű játéknak tűnik, pedig épületeket készítenek belőle, nem is akárhol.
Adataik szerint nem kolosszális bolygóütközés után keletkezett.
De tényleg!
A Naprendszer kialakulásáról is következtetéseket lehet majd levonni a minták segítségével.
A tengerek mindössze öt százalékát derítettük fel.
Különleges együtt állásra számíthatunk.
Az amerikaiakkal szerettünk volna a Holdra jutni, de ők a japánokat választották.
Elsők között kerülte meg a Holdat, és elkészítette az egyik leghíresebb űrfotót.
Javában zajlanak a kutatások, hogy minél frissebb és finomabb ételeket lehessen készíteni és fogyasztani az űrben. A projekt a célegyenesbe fordult.
Egy kínai űrszonda által szerzett minták segítségével.
A rakéták által szétfújt anyag komoly veszélyt jelent a közelben található technikára.
Az amerikaiak holdra szállását egy röpiratban kérdőjelezték meg először.
Nagyon ritkán látható a szemet gyönyörködtető jelenség.
2024.05.18. 18:09 Módosítva: 2024-05-19 19:40:37
A Naprendszer legnagyobb bolygója nem puhányoknak való terep.
A misszió kulcsfontosságú az ország számára.
De hogy kerül oda?
Április 26-án éjszaka különlegesen szép együttállás lesz megfigyelhető az éjszakai égbolton.
A különleges jelenségnek köszönhetően más képet fest majd az éjszakai égbolt.
Sajnos már tudjuk, mi volt az.
Valóban páratlan lesz a két bolygó, a hold és egy üstökös nyújtotta égi látvány.
A Hold sötét oldalára mennek.
Csodák éjszakája következik!
Teljes egészében csak Amerikában lesz látható a napfogyatkozás. A világ többi részén ez látható majd belőle.
Egy egész népet felháborított, hogy a Holdat tulajdonképpen temetőként használnák.
Szükség van rá az Artemis-programhoz, később pedig a Hold üzleti hasznosításához is.
Mennyire legális vagy épp etikus a földön kívül temetkezni?
A hélium-3 drágább, mint az arany.
Gyönyörű látványoságokkal kecsegtet a tavaszi égbolt.
Emellett egy üstökös is megfigyelhető lesz.
2030-ig leszállnának a Holdon.
Bárkinek szabad, aki képes eltalálni a Holdat?
Kíváncsisággal, no és kisfia játék távcsövével indult Tőkés Bertalan fényéveken átívelő hobbija.
Ötven év után visszatérhet az ember az égitestre.
Csillagtérkép segíti az útját.
Felbecsülhetetlen értékű információk derülhetnek ki a Föld szomszédjáról.
2024.02.15. 16:26 Módosítva: 2024-02-16 17:24:20
A Debreceni Egyetemen már tanítják az űrmezőgazdaságot.
Gyönyörű égi jelenségek jönnek csütörtök és péntek este.
Hamarosan eléri légkörünket és becsapódik a ERS-2 műhold.
2024.02.11. 12:25 Módosítva: 2024-02-12 13:42:50
A kis lépés lehet a földön kívüli boldogság titka.
Neked is feltűnt már az a látványos fénygyűrű, ami néha a Hold körül jelenik meg? Most megtudhatod, mi okozza.
Nagy felbontású képeket készítettek az égitestről.
Játékgyári miniholdjáró küldött képet a tényállásról.
Néhány nap múlva lesz látható a jelenség.
Szivárog az üzemanyag. A következő cég februárban próbálkozhat.
Jelen állás szerint egy évet csúszik a projekt.
2023. december 16., 17:30
A Hold folyamatosan távolodik a Földtől, és amint túl messzire kerül, az életünk már soha nem lesz olyan, mint korábban.
2023. november 23., 20:10
Vitatott kérdés, hogy Elon Musk rakétájának darabja, vagy inkább egy kínai Hosszú Menetelés.
Exkluzív, nappali csillagászati esemény várható.
2023.11.04. 19:21 Módosítva: 2023-11-05 15:55:54
A kiállítás 60 asztrofotós 100 munkáját mutatja be.
Ha lemaradt róla, nálunk most bepótolhatja!
Hamarosan nyílik a Csillag-Képek 2023 Országos Asztrofotó Kiállítás.
Az elemzés elemzése lerántotta a leplet a szégyellős égitest koráról.
Korrigálták a kormeghatározást.
Ötven év után még több árnyék vetült a Holdra.
Így kápráztatta el az amerikaiakat a napfogyatkozás.
Az eszköz még augusztusban szenvedett balesetet.