Térkép, Galéria, Videó
Kapcsolódó térkép
vizallaskep

A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lassan minden a helyére kerül

Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kapcsoljuk a parlamentet

    Ahol a kormány minden napirend előtti felszólalási lehetőségét az árvíznek szenteli. Nagy a nemzeti összefogás, de az ellenzéknek még ez is kevés.

  • Ezt írta:

    Nekünk ott van telkünk, pont az érintett területen. A korábbi szomszédunknak pedig most a Csalogány utcánál van a háza, a vízátfolyásnál.

    A lezárást kicselezve el tudott sétálni nem lezárt területen a Csalogány utca közelében, és azt látta, ott áll a víz, az ő házukban is.  A nagy TEK-es mentőakció mégsem járt annyira sikerrel.

    Mi meg parázunk, mert nekünk pár utcával odébb van a házunk.

  • Az Index tudósítója szerint az Orbán Viktor által a jelenlegi veszélypontok közé sorolt Kisapostagon valóban kritikus a helyzet. Az éjjel átszakadt az egyik nyúlgát, az emberek most is homokzsákokat pakoltak. Egy nyaralótulajdonos az Indexnek elmondta, bár saját nyaralóját sikerült megvédenie, a víz továbbra is fenyegeti a települést. Kisapostagon 37 ingatlan található a vízparton, nagy részük üdülő. A lakosság száma 90 fő, eddig még senkit nem kellett kitelepíteni.

    Rengeteg helyről érkeztek a faluba önkéntesek, tudósítónk például a Puskás Labdarúgó Akadémia buszát látta parkolni, ők is feltehetőleg segíteni érkeztek, vagy a buszt biztosították az önkéntesek szállításához. A faluban ezerfelé dolgoznak az emberek a gátakon.

  • A Dunához közel fekvő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem területén is több helyen szivárog. A Nukleáris Technikai Intézetében működő reaktort a hétvégén a portaszolgálat óránként, a műszaki készenléti ügyeletes naponta kétszer ellenőrizte. Kamerával és elektronikus eszközökkel figyelik a közművezetékek földfelszín alatti csatlakozópontját. Aszódi Attila, az intézet igazgatója szerint egyelőre minden rendben van, de több helyen nehézséget jelenthet a talaj ázása és a talajvízszint emelkedése.

    20130610 arviz 07
    Fotó: Philip János / bme.hu /

    Az intézet közleménye szerint a reaktor bejárata mindenképpen a víz szintje felett marad, radioaktív szivárgással nem számolnak. Az oktatóreaktor egyébként éppen nem működik, szoksásos karbantartását végzik. Nincs szüksége külső energiaforrásra és külső hűtésre sem, ezért az árvíz sem veszélyezteti a biztonsági rendszereket.

  • tudósítóink Kisapostagról Bátára és Bajára mennek és jelentkeznek be a legfrissebb hírekkel.

  • Az oldal üzemeltetői nevében nagyon köszönjük az elmúlt napok felajánlásait, soha nem látott mértékű tenni akarást tapasztaltunk szerte az országban. A Ti erőfeszítéseiteknek is köszönhetően több millió homokzsák védi a Duna-menti településeket, emellett rengeteg eszköz-felajánlás érkezett.

    A védekezés szervezettségének köszönhetően azt tapasztaljuk, hogy ma már kevesebb önkéntesre és tárgyi felajánlásra van szükség Budapesten, valamint a Duna északi szakaszain.

    A figyelmünket ezért most már a déli területekre, valamint a helyreállításra kell összpontosítanunk. Mi arra törekszünk, hogy a továbbiakban is tájékoztassunk Titeket a felmerülő igényekről. (Árvíz 2013 Összefogás)

  • Én azt üzenem a horányi telkéért aggódó kedves olvasójuknak, hogy nem sétálgatni kellett volna neki, hanem zsákolni a több tucat helyi lakossal, fiatallal, öreggel, önkéntessel együtt.

    egy TEK-es

  • A másik fele pedig citromsárga a figyelmeztető előrejelzés szerint. (OMSZ)

  • Tizenegyre emelkedett a csehországi árvíz áldozatainak száma. Négy embert továbbra is keresnek. Egy ötvenéves szlovák férfi valószínűleg ittasan vízbe esett, és megfulladt. (MTI)

  • ha a Duna déli szakaszán él és van információja az ottani készülődésről, védekezésről! Mi a helyzet Dunaföldváron? Kell-e aggódni Baján? Ide várjuk levelét: tema@mail.index.hu

  • Még egy olvasó reagált a korábbi bejegyzésre:

    Személyesen is kint dolgoztam, mint önkéntes tegnap olyan este 9-ig a Horány Csalogány utca – Hársfa  utca – Tölgyfa utca által bezárt területen a TEK-es csapattal. A srácok kőkeményen dolgoztak a helyszínen. Vízügyi szaktudásuk hiányát – honnan is lenne? – lelkesedésükkel pótolták. Eddig az időpontig szivárgások voltak, de nem törte át a víz az épített vonalat.

  • Heves felhőszakadás és jégeső is kíséri a Debrecenhez ezekben a percekben megérkező cellát.  Hajdú-Bihar megyében, Nádudvaron és a délnyugati országrészben fekvő Sellyén is jégeső hullott. (időkép.hu)

    debrecen
  • Ismét járható a Rábán átívelő győri Petőfi híd, amit csütörtökön kellett lezárni az árvíz miatt. A védekezési munkálatok miatt el kellett rekeszteni a híd egyik végét, nehogy ezen a ponton kiöntsön a megáradt Rába. (MTI)

  • Fotó: Kern Anikó, Tímár Gábor / MODIS / ELTE Meterorologiai Tanszék

    Az ELTE Meteorológiai Tanszékének felvételein az űrből is jól látható mekkorára duzzadt a folyó április 25 és június 8 között.

    • Az Árpád fejedelem útját a belváros felé lezárták a közúti forgalom elől.
    • A Váci úton, az Árpád úti csomópontnál csak egy-egy sáv járható.
    • A H5-ös HÉV újra a Margit híd felszíni állomásig közlekedik.
    • H5 pótlóbuszok közlekednek a Szentlélek tér – Margit híd, budai hídfő – Széll Kálmán tér útvonalon.
    • A 9-es, 86-os, 160-260-as buszjáratok a Török utcán át közlekednek. (BKK / Facebook)
  • a zivatarok miatt. Erre gomolyognak a felhők éppen. Az Esztergomi kistérségtől a déli határig narancssárga, vagyis másodfokú a riasztás. A zivatarokat jégeső, viharos, óránként 60-80 kilométeres szél és felhőszakadás kísérheti. Esetenként 30 milliméternél több eső is hullhat. Olyan heves zivatarra is számítani lehet, amelyet 90 kilométer/órás szél, és jégeső kísérhet. Heves zivatarok a legkisebb eséllyel Győrtől nyugatra alakulhatnak ki, de teljesen kizárni ott sem lehet őket - írja az OMSZ. Az árvíz szempontjából ez azért fontos, mert az árvíz sújtotta területeken egy ilyen heves esőzés még nehezebbé teszi a víz levonulását az elöntött területekről. (Index/MTI)

  • A közeledő vihar miatt a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civilnek és önkéntesnek be kell szüntetnie a munkát a gátakon. A hivatásos állománynak csak az a része maradhat, aminek megfelelő védőfelszerelése van - mondta a belügyminiszter főtanácsadója. Samu Attila közlése szerint a vihar elvonultával mindenki folytathatja a munkát. A döntés a védekezésben részt vevők biztonsága érdekében született. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Gerillawakeboard a rekordvízben

    Gerillawakeboard a rekordvízben

    Nemcsak a rendőrök, mi is elcsíptük az elárasztott pesti rakpartokon korlátok és KRESZ-táblák között szlalomozó boardos srácokat.

  • Veszélyben a Tassi-zsilip

    Az Országos Műszaki Irányító Törzs megkezdte az árvízi védekezés erői átcsoportosításának megtervezését a Duna Budapesttől délre fekvő szakaszára – közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A munkát nehezíti, hogy a szakértőknek pihenniük kell, továbbá az ár a felső szakaszon is csak lassan vonul le.

    A déli szakaszon egyelőre mindenhol jó állapotban vannak a gátak. Apostagnál és Bátánál meg kell magasítani a töltést, a Tassi-zsilipet pedig folyamatosan vizsgálják, mert még soha sem volt ekkora terhelés alatt.

  • Tudósítóink Bátára érkeztek, és hamarosan a vihar is követi őket. Dezső András kollégánk arról számolt be, hogy önkéntesek egy csoportja éppen vonul le a gátakról és a sportcsarnokba tartanak, hogy ott vészeljék át a vihart. A BM nemrég kiadott utasítása szerint ugyanis csak a hivatásos állománynak is csak az a része maradhat ott, akinek megfelelő védőfelszerelése van. Amint elmegy a vihar, mennek rögtön vissza dolgozni a civilek.

  • Budapestre is hamarosan érkeznek a zivatarfelhők, Érd és a Népliget felett is mammás az ég, ami erőteljes labilitásra utal - írja az Időkép.

    -img2013.jpg-2013-06-10-16-11-08
    Fotó: / idokep.hu
  • Apropó, ha nem akar az árvízi hírekről lemaradni akkor sem, amikor éppen kismacskákat lájkol, kövesse az Index Facebook-oldalát! Erre, erre, csak tessék!

  • Már eleredet az eső Bátán, érkezik a vihar. A védműveken dolgozó önkéntesek, akik levonultak a helyi sportcsarnokba az eső és a szél elől, azt mondták az Indexnek, hogy több emberre lenne szükség, kevesen vannak. Egyikük beszámolója szerint például az egyik gátszakaszon maximum egy tucatnyi ember dolgozott csak. A vihar miatt ugyanakkor nem minden civil vonult fedél alá, aki ott akart maradni dolgozni, maradhatott.

    A helyiek Dezső András kollégánknak azt mondták, sok a holtág a vidéken, emiatt is kritikus a településen a helyzet. Ráadásul Bátán (például Kisapostaggal ellentétben) nem nyarlók, hanem lakóházak vannak a leginkább veszélyben. A Duna várhatóan szerdán fog tetőzni, addig még van némi idő a védekezésre.

  • Martonyi János külügyminiszter telefonon megköszönte Szlovákia budapesti nagykövetének és a horvát külügyminiszternek, hogy kormányuk kifejezte a szolidaritását, és érdeklődtek az árvízzel kapcsolatban. Peter Weiss nagykövet műszaki mentési segítséget ajánlott fel. A magyar és a szlovák árvízi operatív szervek felvették a kapcsolatot. Ha kell, a horvát partnerekkel is számíthat Magyarország a védekezési feladatok koordinálására, kölcsönös segítségnyújtásra. (Külügyminisztérium)

  • Rendkívüli buszsávot jelöltek ki a Hegyalja úton a rakpartok lezárására és a Ferenciek terén zajló munkák miatt. A buszsávot az Avar utca és Döbrentei tér között alakították ki, hogy a buszok ne ragadjanak benne a dugóban. A buszsávot a taxik is használhatják. (BKK Facebook)

  • A Bogdánffy út és a Szent Gellért tér közötti szakaszról van szó. Ide továbbra is behajthatnak a 86-os, a 133E és a 233E jelzésű autóbuszok. Ezzel a külső kerületekből érkező forgalmat a Rákóczi hídra és a Petőfi hídra akarják terelni. (BKK Facebook)

  • Fénykép került elő a délelőtti szívszorongató pillanatról, amikor a kiscsoportosok a homokozójukat áldozták be az árvízvédelemre a Szentlélek térnél. Egy olvasói levélből kiderült, hogy ők a Mókus Óvoda Csiga csoportja.

    ovi
  • Most azt várjuk, hogy lemenjen a víz, ami egyébként változóan van jelen, az 50-es medencében le-fel ingadozik. Víz alatt van minden, a gépház, kapcsolószekrények, a kazánok, és lehet, hogy az is, amit nem látunk. Igazából ez a legnagyobb probléma. Azt sem tudjuk, mi ázott el, mi van pontosan víz alatt, ez majd csak akkor derül ki, ha hozzáférünk a helyiségekhez és elkezdődhet a takarítás. Nagyon bízom benne, hogy a hétvégén, csütörtök körül már megindulhat a helyreállítás. Lehet, hogy egy hét, lehet, hogy egy hónap múlva nyithatunk újra. Az csak egy dolog, hogy kitakarítjuk, majd feltöltjük a medencéket, azok felfűtése, üzemben tartása a létesítmény műszaki állapotától függ. Majd a víz eldönti, mikor nyitunk. Látok esélyt arra, hogy meg tudjuk rendezni például a két hét múlva kezdődő masters vízilabda Európa-bajnokságot” - Dala Tamás, az Olimpiai Központ vezetője (Magyar Vízilabda Szövetség)

  • Árvízi körkép

    (Honvedelem.hu)