A mai nagy rohanás végén most tudom csak megköszönni minden barátomnak és ismerősömnek, hogy nevem napján gondolt rám és elküldte jókívánságait. Köszönöm! Ezúton kívánok én is minden druszámnak boldog névnapot! Isten éltessen titeket!
– írta Facebookján Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Ismerősei, akik csak ekkor eszméltek fel, hogy elfelejtették felköszönteni, gyorsan be is pótolták. „Akkor pihenj egy jót, szép időt hoztak a Sándorok, és még egyszer boldog névnapot″ – írta Éva, majd jött Csilla, aki az egész család nevében köszöntött: „Nagyon sok boldog névnapot kívánunk mi is a XXXX u. 18 alól. (Dr. ifj. XXXX Tibor és családja). Volt olyan is, aki a jókívánságok mellett hálálkodott is a miniszternek, például Petra: „Isten éltesse Miniszter urat! Köszönjük a tegnapi kunszentmártoni rendezvényt!".
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
A XX. kerületben a fideszes Földesi Gyula előtt. Hillernek 38,3 százalékkal elég határozott esélye van a 66 százalékos feldolgozottság mellett.
Sárváron már elvitte a leadott szavazatok több mint felét Ágh Péter a Fideszből, simán nyert 90 százalékos feldolgozottság mellett is. Vas megye másik két körzetéből Körmenden 76 százalékos feldolgozottságnál is simán nyert a fideszes V. Németh. De Hende Csabáék is előkaphatják lassan a pezsgőket, mivel Szombathelyen is nagyon vezet a Fidesz, 52 százalékos feldolgozottságnál csaknem kétszer annyi szavazata van, mint a baloldali Neménynek.
Ez nagyon durva
– hördülnek fel többen, amikor a tévé csupanarancs térképen mutatja a Fidesz 96-10-es választókerületi fölényét.
Nem történik semmi, Mesterházy valószínűleg a beszédére készülhet és egyeztet a többi párttal. Ahogy korábban is sejthető volt, minden bizonnyal marad pártja élén. Mennek ide-oda a pletykák, egyelőre nem úgy tűnik, hogy Gyurcsány neki akarna ugrani.
Nagyon izgalmas a helyzet a XVIII. kerületben, ahol Kunhalmi Ágnes ugrott be Simon Gábor, az MSZP eltávolított elnökhelyettese helyére. Kunhalminak 38 százaléka van. A második a fideszes Kucsák László 37 százalékkal. Percről perce változik, hogy ki vezet. Kunhalminak 16 492 szavazata van, a második 16 060-nal üldözi.
Simon Róbert és Kara Ákos fogja képviselni Győr városát az Országgyűlésben 2018-ig. A fideszes jelöltek most 56, illetve 50%-kal állnak, igaz, az előbbiében a feldolgozottság még viszonylag alacsony, csak 26%-os.
Pest megye kettes választókerületében a fideszes Csenger-Zalán Zsolt 47 százalékkal vezet, a második a kormányváltók által indított Dr. Szabóné Müller Timea Nóra 24 százalékkal, a jobbikos Császárné Kollár Tímea Annamáriának 12 százaléka van, míg az LMP-s politikus 10 százalékon áll 22 százalékos feldolgozottságnál.
A Godot emeletén beszélik meg, hogyan tovább. Már Juhász Péter is bement, az újságírógyűrű egyre szélesedik a bejárati ajtóval szemben. Közben a tömegben a legnagyobb kérdés, vajon a Godot-nak van-e hátsó kijárata.
Az LMP bejutásával kevesebb lesz az esély a kétharmadra, mondta Gulyás Gergely (Fidesz) a Hír TV-ben. Ha most is 386 képviselőt választanának, akkor is nagy többsége lenne a Fidesznek, mondta Gyurcsány Ferenc kritikájára, miszerint nem volt demokratikus a választás.
Zsigó Róbert (Fidesz) 54,41%-on áll, Teket Melinda a jobbikos Mészáros Istvánnal küzd az ezüstért, mindketten 20 százalék körül állnak jelenleg. Még nincs 50%-os feldolgozottság sem.
Győr-Moson-Sopron megye mind a négy egyéni körzetében fölényesen vezetnek a fideszes jelöltek, jelenlegi állás szerint ráadásul mindannyian 50% felett állnak. Korábbi választásokon Mosonmagyaróváron lehetett a megyében leginkább szocialista esélyekről beszélni, ehhez képest most a párt színeiben ott indított Lehóczki Attila is csak 22%-ot szerez. Óvár képviselője a következő négy évben a fideszes Dr. Nagy István lesz, ezen már nem fog változtatni a még össze nem számolt 20%-nyi szavazat.
Ötven százalék fölötti feldolgozottság mellett a fideszes Dunai Mónika vezet 43,92 százalékkal. Ez magabiztos előny Rákosmentén, a második Lukoczki Károly 32,5 százalékon áll.
Mint négy éve, amikor már az első körben mandátumot szerzett, de a fideszes politikus így is tizenkét százalékkal vezet a kormányváltók által indított Dr. Dorosz Dávid előtt, a feldolgozottság 69 százalék.
Ózdon Riz Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje vezet 37,06 százalékkal, 68,18 százalékos feldolgozottság mellett, a szocialista Nyakó István 24,95 százalékon áll. A második a Jobbik, Egyed Zsolt, a párt jelöltje 30,12 százalékot kapott. Pedig a megyei gárdakapitány nem ózdi vagy encsi, hanem miskolci.
Dr. Kovács József Dezső (Fidesz) - 48,08%, Bod Tamás (Kormányváltás) - 21,38 %.
Az adatok feldolgozottsága 73,91%. A Haza Nem Eladó mozgalom elindítója, Kásler Árpád hat százalék körül áll.
"Jól állunk Budapesten" - nyilatkozta Gyurcsány mosolyogva az ATV riporterének. Arra a kérdésre, hogy ha nyer a Fidesz-KDNP pártszövetség, fog-e gratulálni Orbán Viktornak, azt mondta: "Nem vagyunk beszélő viszonyban, csodálkoznék, ha felvenné a telefonomat. De nem is rossz, amit mond, lehet, hogy megpróbálom."
A második helyen egyelőre jobbikos áll.
1. Farkas Sándor 46,82%
2. Dudás Zoltán Sándor 24,2%
3. Dr. Komáromi Zoltán Pál (Kormányváltás) 20,46%
A XVI. kerületben, ami a 13-as választókerület a fővárosban. A fideszes államtitkár, Szatmári Kristóf 42,58 százalékon áll. A feldolgozottság 68 százalék.
Közel 70 százalékos a feldolgozottság, nem is lehet már megfordítani az eredményt. Közel 15 ezer szavazata van eddig Lázár Jánosnak, a második helyért a Jobbik és a Kormányváltás jelöltje küzd. Az LMP színeiben induló Nagy Bandó András 7,05 százalékon áll.
Dr. Bohács Zsolt József (Fidesz) és Szabó Sándor (Kormányváltás) között csak néhány százalék a különbség, 35,58-36,1. igaz a feldolgozottság sem túl magas: 13,68%
Csornán majdnem 60 %-kal vezet a fideszes Gyopáros Alpár, a köztársasági elnök szülővárosában 16 %-kal harmadik a baloldali jelölt, Kránitz László, második a 20 %-on álló jobbikos, Magyar Zoltán.
László Tamás eddig 6800 szavazatot kapott, ez 37,98 százalék. A baloldali Móricz Erzsébet 37,09-kal a második. Szoros, ez az egyik olyan mandátum lehet, ahol eldőlhet a kétharmad. Feldolgozottság: 37,34 százalék.
A fideszes Simonka György most is jól áll, körülbelül duplaannyi szavazatot szerzett eddig, mint a jobbikos Jámbor Nándor és a kormányváltó Varga Zoltán.
Szabó Szabolcs Csepelen vezet, de csak egyetlen százalékkal. Ez messze nem annyi, mint amennyire például a Republikon Intézet mandátumbecslése alapján számítani lehetett. A másik két esélyesnek tartott együttes jelölt, Nagy-Korsa Judit és Bátyai Edit nagyon le van maradva, a kormánypárti jelölt több mint 10 százalékkal vezet előttük.
Szabó eredményét persze nagyon megtapsolták az Együtt eredményváróján.
Kovács Zoltán pápai polgármester lazán viszi a képviselői helyet Kövér László és Gyurcsány Ferenc városában. A feldolgozottság már 80% feletti, Kovács pedig 50% felett áll, a baloldali Gőgös Zoltán csak a harmadik a jobbikos Ferenczi Gábor mögött.
Egy forrásunk szerint a Bálnában a többség nagyon szorít az LMP-nek, hogy meglegyen az 5 százaléka, mondván, hogy ők az egyetlen hiteles baloldali párt. A Bálna előtt egyébként akkora a szimpatizánsok sűrűsége, hogy már mozogni sem lehet, sőt, akkora a cellaterhelés, hogy ki kellett jönnünk telefonálni.
A tizenkettes választókerületben a fideszes Földi László vezet 42 százalékkal, a második helyen a jobbikos Volner János áll 31 százalékkal, a feldolgozottság 47 százalék.
a JNSZ megyei kettes körzetben.
Pócs János (Fidesz) - 43,82%
Budai Lóránt (Jobbik) 29.62%
Szekeres Imre (Kormányváltás) 19,83%
Feldolgozottság: 53,01%
44 százalékos feldolgozottság mellett fölényesen, 40,23 százalékkal vezet a fideszes Szabó Zsolt Heves megye hármas választókerületében, aki 2010-ben lett képviselő és Hatvan polgármestere. Az ellene indított szocialista Korózs Lajos mindössze 20,51 százalékon áll. A második Sneider Tamás és a Jobbik, 33,6 százalékkal.
A Kormányváltás legkeményebb drukkerei Gyurcsány hatására letáboroztak a székházzal szemközti kocsmánál.