Rogán Antal havi 70-100 ezer forintot, a Bajnai Gordon Facebook-profilját kezelő Együtt-PM „néhány százezer forintot”, míg Papcsák Ferenc alkalmanként „pár tízezer forintot” költ a facebookos megjelenései szponzorálására. Mesterházy Attila MSZP-elnök, a baloldali Összefogás miniszterelnök-jelöltje nem árulta el, mennyit szán erre.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
is, hogy tudósított.
Angolul köszönti az újságírókat, majd magyarra vált. Köszönetet mond a választást lebonyolítóknak.
Ritkán látunk magyar minisztert rockzenészhez illő háttér előtt, de Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megtalálta a megfelelő díszletet a karcagi egyéni győzelem ünnepléséhez. Kár, hogy gitár helyett íj akadt a kezébe.
A megkezdett út, az egy nemzetépítő út, ezt mindenki érzékeli, és értékeli még az is, akinek időnként egy-egy eleme nem tetszik. (MTI)
Mesterházy pártelnök marad, de nem valószínű, hogy 2018-ban is ő lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Gyurcsány egyelőre nem vállal nyílt konfliktust, de az MSZP várható lemorzsolódásából a DK kerülhet ki győztesen. Nehéz évek várnak a négy parlamenti helyet szerző Együtt-PM-re, Bajnai mandátumának a sorsa egyelőre nem dőlt el.
További részletekről ebben a cikkünkben olvashat.
Nemcsak Kedves Ismerősei, de az Égiek és az Elköltözöttek is vele voltak. Így aztán nem csoda, hogy 51,9 százalékkal nyert Debrecenben.
Legalábbis Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője szerint, aki ezt írja a Facebookon:
Török egyéni jelöltként 18,4 százalékot kapott Kiskunhalason, a fideszes Bányai Gábor mellett a Jobbik jelöltje, Farkas Gergely is megelőzte (a 98,93 százalékos feldolgozottság melletti adatok szerint).
A Facebookon ma a politikusok többsége kevéssé izgalmas üzenetekben köszöni meg a választók támogatását, de legalább akad köztük olyan, ami nyelvileg érdekes. Hiszékeny Dezsőnek például egy mondatban háromszor sikerült használnia a „siker” szót:
Sikerünk közös siker, mindenkinek a szavazata, segítsége hozzájárult a sikerhez.
A hagyományosan baloldali XIII. kerületben biztosra lehetett venni a Kormányváltók jelöltjeként induló MSZP-s Hiszékeny Dezső sikerét, a 98,85 százalékos feldolgozottságú adatok szerint 51,67 százalékkal nyert.
Ertsey Katalin a Facebookon közzétett poszjában úgy számol: 19 nő ülhet majd az új parlamentben, ami a képviselők 14,3 százaléka. Az LMP soraiban ez az arány 40 százalék, a baloldali pártoknál 15, a Jobbiknál 8,6, a Fidesznél pedig 6,7 százalék lesz.
Ez némileg még annál is rosszabb arány, mint amivel a Policy Solutions számolt februárban: az elemző cég 20-ra becsülte a parlamenti mandátumot szerző nők számát. Az egyéni jelöltek és az országos listás helyek megoszlása alapján korábban mi is minden idők legmacsóbb parlamentjével számoltunk.
Bármilyen nagy többséget is szerzett Orbán, ez nem menti fel az alól, hogy tiszteletben kell tartania az EU jogát és értékeit
– reagált a magyar országgyűlési választások eredményére Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője.
Swoboda szerint a magyar miniszterelnök "az elmúlt néhány évben olyan törvényeket vitt keresztül, amelyek túlmentek azon, ami elfogadható egy európai demokráciában". A részleteket cikkünkben olvashatja.
A Kormányváltók tegnap esti, Jókai utcai sajtótájékoztatóján senki nem gratulált Orbán Viktornak, kivéve Fodor Gábort, aki ezt a sajtótájékoztató után a Hír TV-nek adott interjújában tette meg – tudtuk meg a Liberálisok sajtósától.
A Liberálisok hétfő reggel a Facebookon közzétett köszönetnyilvánításukban is gratuláltak a Fidesznek.
Meddig számolják a külföldi szavazatokat, mikor lesz végleges listás eredmény és új kormány?
Így emlékeztek meg a magyarországi választásokról az angolszász sajtóban. Összeszedtük, mit írt a Reuters, a Bloomberg, a Financial Times, a Wall Street Journal és az Associated Press.
Hiszik vagy nem, de az MSZP utolsó fellegvárának védelmezője, a XIII. kerületi alpolgármester, Hiszékeny Dezső Bajnai Gordonhoz hasonlóan a baloldal futballcsapatát erősíti. Ő is kapus, és a képek tanúsága szerint nem is akármilyen. Via
Az egymás iránti gyűlöletre és széthúzásra buzdító politika helyett az egymás iránti bizalomra épülő politikai kultúra győzött a Tatai-medencében
– mondta Bencsik János. (MTI)
és azt is csak azért, mert a nemzetközi piaci hangulat is borúsabb ezen a hétfő reggelen. Így mozgott az euróval szemben az utóbbi egy héten:
Úgy látszik, van olyan szintű választás utáni örömmámor, amikor az ember már a saját pártja nevét sem tudja helyesen leírni.
A parlament Delegációs termében lesz.
Nem szabad változtatni, most meg fogjuk mutatni, aludjunk. Ilyesmi üzenete volt az MSZP vasárnapi eredményváró rendezvényének.
Talál-e még néhány ezermilliárdot a Fidesz egy újabb csodaszerre, vagy szétmállik az építmény? – kérdezik a reggeli lapok. De vajon melyik lap szerint érkezett
valóban nagy jövő kapujához
az ország? Lapszemlénkhez kattintson ide.
Összességében jól vizsgázott az új választási rendszer, a helyi választási irodák 98 százaléka jól dolgozott, mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. Az átjelentkezésekről azt mondta, hogy "személyi erősítéssel" el lehetne elkerülni a sorokat. Elképzelhető, hogy az állandó lakosok külön szavazókörben fognak szavazni. (MTI)
Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Jobbik, amely minden, az ország érdekét támogató javaslatot támogatni fog. Ezt ígérte Vona Gábor pártelnök a Kossuth Rádióban. Vona többet várt, mert „nem sikerült megakadályozni a Fidesz kétharmados többségét”, de 20 százalék feletti eredményükkel Európa legerősebb euroszkeptikus nemzeti pártjává váltak. (MTI)
Tegnap az emberek óriási többsége mondta azt a kormányváltó hollóknak, hogy hess...
Két százalékot rontott 2010-hez képest, de Schiffer és Szél tényleg a szarból hozta vissza a pártot. Az MDF-minta segített.
Ezt mondta Heim Péter, a kormányközeli Századvég elnöke, és azt is, hogy idén kifulladhat az államosítási hullám. Itt elolvashatja, mit mondott ő és sok más hazai, illetve külföldi gazdasági elemző a választások eredményére.