Miután átvizsgálták a járműveket, mehetnek tovább. Itt nem találtak embercsempészt és menekülteket sem.
Életbe lépett kedden Dániában az új liberális kormány menekültügyi reformja, amelynek értelmében az eddiginél lényegesen kevesebb pénzt kapnak a megélhetéshez az országba érkező menekültek. A júniusi választásokon győztes jobbközép liberális párt, a Venstre által szorgalmazott új szabályozás alapján például az egyedülállóként elismert menekülteknek havonta már csak 6 ezer korona (252 ezer forint) jár, amely alig a fele a korábban kapott összegnek. Koppenhága célja az intézkedéssel, hogy csökkentse vonzerejét a menedékkérők számára. (MTI)
A Migration Aid-es önkéntesek leterelik az embereket a Baross térről az aluljáróba, vagyis a tranzitzónába. A tér nagy részét sikerült már kiüríteni. Az egyik önkéntes srác odament a földön ülő kis csoportokhoz, és többek közt azzal győzködte őket, hogy lent jobban biztonságban vannak. Simán megy a tér kiürítése, de azért néha feléledeznek a rigmusok, skandálások. Közben a szélsőjobbos fiatalok közül még mindig ott maradt 6-8 szkined, akik álltak és borozgattak, de a biztonság kedvéért azért kaptak egy kisebb rendőri kíséretet, hogy biztosan ne csináljanak mást.
A Barcelónába költözött húgom küldte ezeket a fotókat a Cuatro csatorna ma esti híradójából, ahol kiemelt hír volt a budapesti menekülthelyzet.
Nem láttam a teljes riportot, de a szalagcímek önmagukban is elég beszédesek a rólunk kialakult képről:
Menekültek drámája - Magyarország elzárta a vonatokhoz való hozzáférést a menekültek elől
Magyarország kritikus ponthoz érkezett - lezárták a budapesti pályaudvart
Magyarországon ragadtak - A kormány több ezer menekültet nem enged tovább, lezárták a fővárosi pályaudvart
Marián Kotleba besztercebányai megyei elöljáró Mi Szlovákiánk Néppártjának aktivistáit és szimpatizánsait a szlovák rendőrség nem engedte be Bősre - jelentette a TA3 szlovák hírtelevízió. A nagy közös tüntetés a magyar szélsőjobbal így nem jött most össze.
A menekültek, a rendőrök, a punkok, a cigicsempészek, a turisták és a katasztrófaturisták után újabb csoport jelent meg: a Keleti pályaudvar jobb oldalán, a biciklitárolónál egy nyolc fős szkinhedtársaság gyülekezett.
Fél órája ott vannak, szerencsére nem nagyon csináltak semmit, csak hosszasan kötögették be a bakancsaikat, majd kiálltak egy magyar zászlóval és elkezdtek ria-ria-hungáriázni. Pár menekült köréjük gyűlt érdeklődve, de nem volt attrocitás.
Az egyik zászlótartó fiút megkérdeztem, mi a céljuk az egésszel:
A médiát akarjuk használni, mert láttuk, hogy jó sokan vannak itt, és így ezt majd le fogják adni külföldön is!
Egyébként az az üzenetük, hogy nem kérnek a migránsokból.
Az Európai Parlament (EP) elnöke elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek azt javasolja majd csütörtöki megbeszélésükön, hogy Magyarország működjön közre konstruktív, közös megoldások kidolgozásában.
A német szociáldemokrata politikus megjegyezte: Magyarország jelenlegi politikáját "irracionális vonások és nemzeti egoizmus" jellemzi, a határkerítés pedig láthatóan nem orvosolja a bajokat. (MTI)
A menekültek még nem tudják, hogy a semmire várnak, ugyanis a rendőrség közleménye szerint biztosan nem fogják őket továbbengedni. Már most háromezren vannak a tranzitzónában, és még többen fognak érkezni. Nem tudom, ebből így mi lesz, de sok jó biztosan nem.
Kedd este az ORFK egy közleményt jelentetett meg, amiben megmagyarázta, mit és miért csinál a Keletinél.
Ebből nagyon úgy tűnik, hogy nem fogják később sem továbbengedni a Keleti pályaudvarnál és másutt összezsúfulódott menekülteket. A közlemény szerint:
Bécs belvárosában fogtak el egy román embercsempészt, aki egy levegőtlen kisbuszban 24 afgán menekültet szállított, közölték az osztrák hatóságok kedden. A menekültek közvetlen életveszélyben voltak. A jármű feltehetőleg Magyarországról érkezett az A4-es autópályán, és Graz irányába tartott. A rendőrök üldözés után állították meg az autót, harmincéves vezetőjét letartóztatták. A 16 év 20 év közötti menekülteket embertelen körülmények között zsúfolták a járműbe. Mivel Ausztriában nem adtak be menekültkérelmet, a nyomozók szerint Németországba akartak utazni. (MTI)
"Van, amikor az embernek nincs más választása, mennie kell" - ezzel a finoman célzó üzenettel fejezte ki az elítélését a Saatchi & Saatchi reklámügynökség a menekültellenes kampányt bonyolító JWT Budapest reklámügynökség munkatársainak. A plakátok kedden hat körül jelentek meg a JWT irodájának a környékén.
Az illegális bevándorlás miatt a magyar-osztrák határ közelében végzett közúti ellenőrzés miatt gond lehet a magyar áruk szállításával - közölte Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke hétfőn az MTI-vel.
Ledó Ferenc szerint a hatalmas forgalmi dugók miatt a kamionsofőrök nem tudják betartani a számukra előírt pihenőidőt. A menetíró-készülék (tachográf) ugyanis dugóban állás közben is méri a gépkocsivezető által megtett utat és a sofőr munkaidejét, ami maximum 9 óra lehet, ennek letelte után 20 perccel 8 órát pihennie kell a sofőrnek.
Így a kamionokat, ha időben célba szeretnének jutni az áruval, két gépkocsivezetővel kell útnak indítani a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Mindez pedig megdrágítja a szállítást és időben bizonytalanná is teszi. A legnagyobb probléma, hogy nem tervezhető az esetleges megállás a határon, mert az ellenőrzés időpontja és időtartama is kiszámíthatatlan, ami így gazdasági kárt is okoz, mondta Ledó.
Káosz és konfliktus lesz a célországokban is, ha nem veszik figyelembe a migránsok befogadásának korlátait,a befogadóké mellett pedig kiemelt figyelmet kell fordítani az új népvándorlási válsághelyzet előidézőinek felelősségére is - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlamenti Elnökök 4. Világkonferenciáján kedden New Yorkban elmondott beszédében. (MTI)
Megkérdeztem a Migration aid egyik segítőjét, hogy a túlzsúfolt tranzitzónában mire lenne most leginkább szükség. Aki segíteni akar, az vigyen ki az alábbiakból délelőtt 11 és este 23 között, a Migration Aid átvevőpontjai ekkor üzemelnek. Cipőből, ruhából van elég, ezekből viszont nincs:
Hogy hol éppen mire van a legnagyobb szükség, azt a szervezet Facebook-oldalán lehet követni.
Az egész Keleti pályaudvari aluljáró az elejétől a végéig, nem csak a tranzitzónában, hanem azon bőven túl is tele van emberekkel, ennyien még sosem voltak itt. Még az aluljáró legtávolabbi pontján is vannak sátrak. Nagyjából háromezer menekült zsúfolódhatott itt össze, köztük olyanok is, akik csak ma érkeztek. Ők még
tegnap annak a reményében indultak el, hogy hallották, a Keletiből továbbengedik a vonatokat.
Mára ugyebár a helyzet megváltozott, így most a frissen érkezettek is itt vesztelgenek a többiekkel együtt. Kérdés, hogy este még hányan érkeznek ide, illetve a többi pályaudvarra, és hogy hány embert engednek majd itt összezsúfolódni. A helyzet élelmiszerellátás szempontjából is kezd gázos lenni, ha még egy-kétezer ember érkezik ide, nehéz elképzelni, mi lesz itt.
A Migration Aid egyik munkatársa is megerősítette:nagyjából háromezren lehetnek és megtelt a tranzitzóna, már nem tudják hová tenni a embereknek. Ha ez így folytatódik, egy matracon ketten fognak aludni.
Miután a budapesti Keletiben nem engedik fel a vonatra a menekülteket, a Bécsig eljutó 150 migráns valószínűleg a Magyarország nyugati határáról induló személyvonatokon juthattott át Ausztriába. A menekülteket Bécsben most is önkéntesek várják. Az osztrák rendőrség adatai szerint hétfőn 17 óra és éjfél között 3650 menekült érkezett Budapestről a bécsi Westbahnhofra. Közülük kb. ötszázan a pályaudvaron éjszakáztak. Az osztrák vasúttársaság egy álló vonatban és üresen álló irodákban helyezte el őket. (Der Standard)
Kissé oldottabb most a hangulat, kijöttek a Baross térre a magyar punkok taréjjal, ők az egyik fő látványosság. A szírek most velük fotózkodnak: azt mondják, nem láttak még ilyet, nálunk otthon, Szíriában ugyanis nincsenek punkok. Pedig:
Miközben hétfőn 3650 menekült érkezett Magyarországról a bécsi Westbahnhof pályaudvarra, kedd délutánig mindössze mintegy százötven - közölte az osztrák rendőrség szóvivője. Roman Hahslinge elmondta, hogy kedden a menetrend szerinti járatok futottak be a bécsi pályaudvarra, szám szerint nyolc, és még további négyet várnak. Tájékoztatása szerint a kedden érkezett mintegy százötven migráns többsége már tovább is utazott az osztrák fővárosból. A szóvivő szerint azért érkeztek ilyen kevesen, mert a magyar hatóságok lezárták a budapesti Keleti-pályaudvart. (MTI)
Egy fiatal szír srác segített nekem lefordítani, hogy mit skandálnak a Baross téren ülő társai. Ezt:
Szóval alapvetően barátságos rigumsokat kiabálnak és békésnek tűnnek.
Még mindig nagyjából 70-80 ember ül a Keleti előtt a Baross téren, gyakorlatilag ülősztrájkot tartanak. Azt mondta az egyik első sorban ülő szír férfi, hogy nem tudják, meddig lesz ez, ugyanis nem beszélték meg, mi a stratégiájuk, de minél tovább ott akarnak maradni,
így tiltakoznak a magyar kormány ellen, amiért nem engedik őket tovább.
Mindjárt hét óra, és még mindig nem tudják, miért nem engedik őket tovább. Vagyis továbbra sem tájékoztatták őket, miért kell vesztegelniük: még mindig csodálkoznak rajta, hogy tegnap elmehettek, ma meg nem, és miközben reggel még lehetett jegyet venni, most már azt sem engedik nekil. És igazából azt sem tudják, hogy ez az egész a magyar vagy a német kormány miatt van-e.
Úgy tűnik, elfáradtak, nincs már hangos kántálás sem, néha az üres ásványvizes üvegekkel dobolnak. Sokan visszamentek a tranzitzónába, egyértelműen kevesebben vannak most fent a téren, mint délelőtt voltak.
Bömbin hol angolul, hol arabul skandálnak a migránsok valamit. Volt, amikor azt kiabálták, hogy
a magyarokkal nincs bajunk, csak engedjetek menni,
volt, hogy "Szabadság, szabadság!"-ot skandáltak, vagy azt, hogy "ENSZ, segíts!".
Fent, a bejárat előtti részen vannak a férfiak, a skandáló-kiabáló tömeg és a rohamrendőrök között pedig kb. 70-en ülnek, a migránsok között pár segítő civil is feltűnik. Lent, az aluljáróban pedig főként a nők és a gyerekek várakoznak.
Nagyon nem tetszik a menekülteket segítő segélyszervezeteknek, hogy a francia kormány egy 1500 főt befogadó, zárt menekülttábort létesítene Calais-ban. Az ellenzéki politikusok is ellenzik a tábor létrehozását, mondván, hogy ugyanarra a sorsra jutna, mint a hírhedt, szintén a Csalagút közelében épített Sangatte őrizetes ház. A Sangatte falain belül rendszeres volt az erőszak és maffiaállapotok uralkodtak. Olyannyira, hogy az eredetileg a koszovói menekültek befogadására létesített intézményt 2002-ben be is kellett zárni. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Sangatte tábor eredetileg néhány száz főt tudott volna csak fogadni, de végül ezrek otthona lett, azaz túlzsúfolttá vált - ezért is lett aztán kaotikus. (The Local)
Egy csempészcigit terítő figura ugyanis a rendőrsorfaltól három méterre árulja a cigit a menekülteknek.
Röviddel a szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk Néppárt kedd délutáni tüntetésének megkezdése előtt beidézte a szlovák rendőrség a mozgalom vezetőjét, Besztercebánya megye elnökét, így a nemrég Orbán Viktort dicsérő Marian Kotleba nélkül tartották meg a bevándorlók elleni tiltakozás jegyében összehívott menetet, Nagyszombatban (Trnava). Az eseményen néhány százan vettek részt.
A tüntetők egy része jelenleg buszokkal tart a dél-szlovákiai, 90 százalékban magyarok lakta Bős felé, hogy ott folytassák tiltakozásukat, ahogy ők fogalmaznak, "Európa iszlamizációja ellen". Bősön a szlovák kormány, az Ausztriával történt megállapodás értelmében, 250 férőhelyes menekülttábort alakított ki a Szíriából érkezőknek. A településen augusztus másodikán népszavazást tartottak, és az érvényes, de nem ügydöntő véleménynyilvánításon a megjelentek 96 százaléka a tábor létrehozása ellen szavazott.
Érdekesség, hogy a településen szintén kedden délután a szélsőjobboldali Jobbokhoz köthető Hatvannégy Vármegye Mozgalom is tüntetést szervezett, akik napokkal korábban közleményben magyarázták el híveiknek, miért fognak az egyébként magyarellenes, 2006-ban még a rozsnyói Kossuth-szobrot köpködő Kotleba-féle csoportosulással együtt tüntetni a bevándorlók ellen. A bősi polgármester hivatalos közleményében távolmaradásra intette a helyi lakosokat a szélsőségesek rendezvényeiről.
Frissítés: kedd este aztán kiderült, a rendőrök nem engedték be a szlovákokat Bősre tüntetni.
A Keleti pályaudvarnál a Kerepesi oldalán sok a rendőr, épp nemrég jött egy váltás. Hat mikrobusz és hat járőrautó áll itt, többségében készenlétisek vannak kint. Nem nagyon van náluk pisztoly, csak gumibot. A készenlétiseknél paprikaspray sincs, másoknál viszont van. Az egyik rendőr az előbb arról beszélt, neki azt mondták, hogy
24 órát simán itt lesznek, úgy készüljenek,
de kaját nem kellett hozni otthonról, azt kapnak. Elmondása szerint ilyen nem mindig szokott lenni.
Mára világossá vált, hogy egyes európai vezetők az európai értékekkel és érdekekkel ellentétesen viselkednek, amikor a bevándorlási kihívásokkal kell szembenéznünk - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek a szlovéniai Bledben rendezett stratégiai konferencián, kedden.
Az Európai Unió (EU) által javasolt kötelező kvóta megszabására épülő politika két okból is megbukott Szijjártó Péter szerint. Miközben 60 ezer ember újraelosztásáról beszélt az EU, addig csak Magyarország déli határára 160 ezer menekült érkezett az idén - mondta. Második okként említette, hogy mindez gyakorlatilag biztatást jelentett a bevándorlók, és ami még ennél is súlyosabb, az embercsempészek számára.
Maradhat zuglói bérelt székhelyén a Mastermobilker Kft., amelyet az elmúlt napokban összefüggésbe hoztak az ausztriai menekülttragédiával. A cég nevén volt – mint kiderült, csak rövid ideig – az a Volvo hűtőkocsi, amelyben 71 menekült halt meg. Az egyébként is zavaros Mastermobilker „központja” egy székhelyszolgáltatónál volt, ahol a tragédia után jelezték, azonnali hatállyal kijelentik a céget. A rendőrségi vizsgálat azonban tisztázta a kft.-t, kiderült, hogy továbbadta a kocsit, így a szolgáltatónak már sem indoka, sem jogalapja nincs, hogy kidobja az eddigi ügyfelét.
Magyarországnak nagyon határozottan vissza kell utasítania minden olyan vádat, amely azzal illeti az országot, hogy a bevándorlók kérdésének kezelése ügyében nem elegendő, amit tesz - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, aki délután megbeszélést folytatott a budapesti osztrák nagykövetség ügyvivőjével. Őt azt követően kérettek be, hogy Werner Faymann osztrák kancellár hétfő esti nyilatkozatában közvetve bírálta Magyarország eljárását amiatt, hogy a menekülteket hagyja továbbutazni Ausztriába. (MTI)
Most már kétszer annyian vannak itt kint a Keleti pályaudvarnál. Sokat kiabálták arabul, hogy szabadság, majd aztán angolul is. Két magyar lány beült közéjük egy "Let them go, where is humanity" transzparenssel. A kedvenc jelenetem azonban nemrég az volt, amikor a rendőrök a Kerepesi bejáratnál megállítottak egy srácot azzal, hogy migránsok nem mehetnek be.
Majd kiderült, hogy cigány származású magyar fiúról van szó.
Románia novembertől fogadja az uniós kvótarendszer szerint elosztott első menekülteket, írja az MTI. Románia 1705 menekült befogadását vállalta uniós tagországokból. A menekültek Görögországból vagy Olaszországból érkeznek majd.
Bukarest további 80 olyan menekültet fogad be, aki az Európai Unión kívüli menekülttáborokból jön. Érkezésük fokozatos lesz, a hatóságok ellenőrzik őket, és aki közülük nem kapja meg a menedékjogot, nem maradhat Romániában.