![Térkép](http://kep.cdn.index.hu/1/0/993/9931/99314/9931497_292001_c2803b07d257cc9ed8fc1ee11de45ccb_wm.jpg)
Sok mindenben igaza van Orbánnak. Osztrákként hálásnak kell lennünk, hogy távol tartja tőlünk a totális káoszt
- mondta az Österreich című bulvárlapnak adott interjújában Heinz-Christian Strache. Az Osztrák Szabadságpárt elnöke, egyben bécsi főpolgármester-jelöltje a menekültválság kapcsán több határozott kijelentést is tett. A párt ellenzéki, erősen konzervatív-jobboldali-populista párt, korábban a szélsőjobboldalhoz sorolták, egykor a szélsőjobboldali Jörg Haider volt az elnöke.
Strache az interjúban elmondta, minden egyes útlevelet átvizsgáltatna a határon és a zöldhatár védelmét is megerősítené. Sőt, kerítést építene az osztrák határra:
Szükség van a kerítésre, hisz az Ön kertjét is védi egy. (...) Az EU csődöt mondott külső határainak védelmében
- idézte a Mandiner a szavait.
A magyarok szerinte csak azt csinálják, amit az EU-s jogszabályok előírnak: védik a külső határt. (Az interjú eredeti verziójában itt olvasható el.)
A Reuters fotói szerint ma reggel az állomáson már nyoma sincs a tegnapihoz hasonló tömegnek. Vasárnap délután 1000-1500 ember próbált felpréselődni az induló vonatokra Tovarniknál.
Beengedték a horvátországi Bregana és Harmica határátkelőhöz érkező menekültek többségét Szlovéniába hétfőre virradóra - közölte a szlovén rendőrség hétfőn. Az este folyamán mintegy 500 migránst és menekültet engedtek be Szlovéniába. A Harmica határátkelőhöz érkező emberek többségét hajnalban buszokkal vitték tovább szlovéniai befogadóállomásokra, és mintegy százötvenen várakoznak még az átkelőhelynél. A Bregana határátkelőhöz érkező legtöbb embert is elszállították.
Horvát lapok arról számoltak be, hogy a javarészt Közel-Keletről érkező menekültek teljesen elzárták a Bregana határátkelőt Horvátország és Szlovénia között, emiatt végeláthatatlan kocsisor alakult ki a határnál. Az incidens valójában csak egy óráig tartott. Szlovén aktivisták bátorították a bevándorlókat, hogy zárják le a határt, ezzel gyakorolva nyomást a szlovén rendőrségre, amely nem engedi be őket az országba. (MTI)
Hétfő éjféltől Zágráb lezárta a Szerbia és Horvátország közötti legforgalmasabb határátkelőhelyet a bejövő teherforgalom előtt - számolt be a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn. A Belgrádot Zágrábbal összekötő E70-es úton fekvő, Batrovci-Bajakovo átkelőnél Szerbia irányából már körülbelül 10 kilométeres sorban állnak a kamionok - nyilatkozta az RTS-nek a határőrség egyik képviselője.
A két nyugat-balkáni országot nyolc átkelőhely köti össze, hetet már korábban lezártak a migránsáradat miatt, és a teljes forgalmat a Batrovci-Bajakovo átkelőhöz irányították. (MTI)
A két legnépszerűbb dán tévéadó vasárnap este összefogott és egymással párhuzamosan egy háromórás adománygyűjtő műsort sugárzott a szíriai menekültek megsegítésére. A tévénézők összesen több mint félmilliárd forintnyi dán koronát adományoztak ennyi idő alatt. Az összegyűjtött adományokat 12 menekülteket segítő humanitárius szervezet között osztják szét. A két konkurens tv csatorna utoljára 2011-ben szervezett hasonló adománygyűjtés, akkor afrikai segélyszervezeteknek gyűjtöttek.
„A törvénytisztelő, adófizető polgárok életét keserítik meg a bevándorlók minden nap, hiszen a határlezárások miatt az ingázók nem tudnak eljutni munkahelyükre, és az áruforgalom is nehézkessé válik a határokon” – idézte Kósa Lajos szavait az MTI. A Fidesz frakcióvezetője az M1 reggeli műsorában úgy fogalmazott, ha ez így folytatódik tovább, akkor kimondhatjuk, a schengeni rendszer megbukott. (MTI)
Négy afgánt csempészett az autójában egy Magyarországon élő román állampolgár férfi, akit a rendőrök a bábolnai autóspihenőben fogtak el. A férfi egy budapesti parkban vette fel az utasait, és Németországba vitte volna őket, ha nem kapják el. A fuvarért egy ismeretlen személy ígért pénzt a sofőrnek, írja a Komárom-Esztergom megyei főügyészség egy közleményben.
Bár ma óriásinak tűnik a szakadék, számos jel mutat arra, hogy Orbán Viktor hamarosan egy megváltozott hangulatú és jobbra forduló Európában kinőheti a rosszfiú szerepét.
Mindeközben angol muszlimok osztottak ételt és italt nekik, de a kenyeret elzárta a Vöröskereszt.
A rendőrök az elmúlt 72 órában a magyar-szerb határszakaszon 950 migránssal szemben intézkedtek. Magyarország többi határszakaszán és mélységében tiltott határátlépés miatt 18757 embert fogtak el a rendőrök, 11 személlyel szemben közokirat – hamisítás, további 3 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.
Hajnalban újabb csoport migráns érkezett a barcsi Dráva-hídon át Magyarországra - számolt be az M1 tudósítója. A menekülteket az éjszaka folyamán négyóránként szállították Horvátországból a határra buszokkal, összesen 800-1000 ember érkezett. A rendőrök a barcsi vasútállomásra kísérik, majd vonatra szállítják őket. Az M1 tudósítója úgy tudja, hogy a 15 kocsiból álló szerelvény nyolc órakor indul Hegyeshalomra.
Gyakorlatilag a nap 24 órájában követik a híreket a balkáni országokba és Görög-, illetve Törökországba buszos utazásokat szervező irodák - írja Világgazdaság. Bár a helyzet folyamatosan változik, kisebb kerülőkkel megoldották a lezárt vagy feltorlódó határátkelők jelentette problémát, például elkerülték Röszkét, amikor lezárták. A szezon már csak két-három hétig tart, így ha a helyzet nem romlik érdemben, akkor nem okoz nagy gondot a migrációs helyzet az őszi buszos utazásokat szervező irodáknak. (MTI)
Az M1 tudósítója szerint körülbelül ennyien voltak, akik éjfél körül gyalog érkeztek Horvátországból a barcsi Dráva-hídon át. A Vöröskereszt és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai várják őket étellel, itallal és meleg ruhával. Innen gyalog mennek tovább a barcsi vasútállomáig. Az M1 információja szerint Horvátországból négy óránként indítják útnak a migránsokat, így hétfőn hajnali négy óra körül újabb csoport várható. (MTI)
Egy menekültektből álló csoport teljesen lezárta a Bregana határátkelőt Horvátország és Szlovénia között vasárnap késő éjszaka, írják az MTI szerint horvát internetes újságok. Azt követelik, hogy engedjék át őket a túloldalra. Néhányan leültek, mások lefeküdtek az útra, az autók nem tudnak átmenni a határon, lényegében leállt a forgalom. A Vecernji List című napilap szerint több kilométeres kocsisor alakult ki.
A migránsok előtt élő pajzsot alkotott nagyjából 60 rohamrendőr, akikkel rendőrkutyák is vannak. Helikopterek köröznek a határátkelő felett, és reflektoraikkal pásztázzák a környéket.
Vannak olyan horvát lapértesülések, amelyek szerint szlovén aktivisták biztatták a menekülteket a határ lezárására, hogy ezzel gyakoroljanak nyomást a szlovén rendőrökre, hogy engedjék át őket az országon.
Szóval itt.