új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ilyen volt a Csók Flashmob
  • Ha már magától nem megy el a főpolgármester:

  • Miután Karafiáth Orsolya arra hívja fel a figyelmet, hogy a Pride nemcsak buli, hanem a jogegyenlőségérté való tiltakozás egy formája is, Peksa Kama, a Budapest Pride szóvivője szólal fel:

    Sorra kerültünk mi is, kipécéztek minket.

    Ahogy közeledtünk a felvonuláshoz, úgy hallottunk egyre inkább homofób megnyilvánulásokat, magyarázta. Peksa Kama szerint felháborító és undorító, ami ebben az országban zajlik, az a környezet, amit a fidesz-kormány teremtett körülöttünk. Annyira rá vannak feszülve a hatalomra, hogy semmi sem szent nekik.A szóvivő arról is beszélt,

    a Pride az a buli, ahová azért jövünk, hogy politikailag jól érezzük magunkat. Nem félünk és nem adjuk fel, minél inkább támadnak, annál hangosabbak leszünk.

  • Az Erzsébet téren már állnak a kordonok, az önkormányzat épülete előtt mintegy 25-30 rendőrautó, kisbusz, a kutyás rendőrök gyülekeznek. Úgynevezett "ellentüntetőből" 25-30-at fedezett fel helyszínen lévő tudósítónk. Budaházy György a már 2015-ben is bemutatott  matracos transzparenssel érkezett a Pride Felvonulás ellen tiltakozni.

    Emlékezetes: Budaházy 2015-ben maroknyi csapatával próbált híveivel együtt bejutni a Pride-ra, egy spongyabobra emlékeztető szakadt matraccal, rajta a szöveggel, hogy „undorító a másságotok”, vagy valami ilyesmi. 2018-ban újított, lecserélte korábbi, meglehetősen elnyűtt matracát, idén viszont ugyanazt hozta, mint tavaly.

  • A menet után buli a Budapest Parkban lesz. A felvonulás alatt is lehet még jegyeket venni a Pride hivatalos after parijára, a Rainbow Party-ra.

  • Karácsony Gergellyel fényképezkedő felvonulókat lehet felfedezni az egyébként szellős Kossuth téren. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt közelében a magyar medve szubkultúra tagjai macizászló alatt gyülekeznek.

  • A szervezők megkérték a résztvevőket, hogy legyenek részesei a csók flashmobnak, amely egészen négyig, a felvonulás indulásáig tart. Eszerint több százan, avagy több ezren csókolózhatnának éppen a Kossuth téren.

    Eközben másik, a helyszínen lévő tudósítónk, Presinszky Judit arról ír, nem sokan kezdenek bele az önfeledt csókolózásba a felszólításra sem. A legtöbben nem tudják, mit kezdjenek magukkal.

  • Miközben külföldről megveregetik a kormány vállát a Pride engedélyezéséért, ők rossz ötletnek tartják a felvonulást, ami szerintük nem old meg semmit. Vagy egyszerűen nem foglalkoznak vele.

    Persze, lehet a Pride-on vonulni, csak minek?
  • Máté Dezső szociológus, társadalomkutató, meleg-roma aktivista szólal fel elsőként a színpadon.

    A Közép-európai Egyetem (CEU) kutatója, az MTA volt munkatársa ma romaként és melegként beszél a Pride résztvevőihez. Úgy fogalmaz, a XXI. század elején azzal kell szembesülnünk, hogy hiányzik a társadalomból a kérdezés motivációja.

    Mintha megállt volna az idő.

    A kilátástalanság, az egymás elleni, az egymással szemben előítéletek szövik át a magyar társadalmat. Nem kérdezhetünk, mert ha mégis, a Figyel listázni fog.Máté arról beszélt, miféle korlátai vannak a gondolkodás szabadságának, és hogy miért fontos megérteni, szolidárisnak kell lenni egymással. Nem kérünk mást, csak szabad tudomány, szabad médiát, és egyenlőséget, mondja.

    Nincsen nagy bajszom, de azt tudom, hogy a család fogalma az színes.

    Máté Dezső felszólította a pártokat, hogy kezdeményezzenek népszavazást a család fogalmának alaptörvényi definíciója ügyében. A kutató szerint ugyanis a most ott szereplő leírás téves.

  • 2007: Szetey Gábor államtitkár a Pride-ot megnyitó beszédében a nagy nyilvánosság előtt először beszélt arról, hogy homoszexuális. Az államtitkár szerint Magyarország történelmi lehetőségek előtt áll, ám ez azt is jelenti, hogy el kell érni, nemi identitásra való tekintet nélkül mindenki egyenlő legyen az országban.

    2014: Lakner Zoltán, politikai elemző Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy meleg. Abban az évben Lakner nyitotta meg a Budapest Pride-ot, ennek okán írt posztot a melegek magyarországi helyzetéről és saját magáról.

    2015: Meleg vagyok - coming outolt Barabás Richárd, a PM fiatal politikusa. A Hallgatói Hálózatban feltűnő, ellenzéki tüntetésekről, politikai performanszokról ismerhető aktivista a blogján és a Facebook-oldalán jelentette be a Pride idején, hogy meleg.

  • Kicsit szellősen, de megtelt a Kossuth tér délután fél négyre. Több százan vannak a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca elején, ahol a menet eleje várakozik. A vonulás a tervek szerint négykor indul.

  • A Parlament mellett, megfelelő távolságban már most 25 fekete ruhás "ellentüntető" gyülekezik. Szórólapjuk szerint a Légió Hungária tagjai, akik azt követelik, hogy "Magyarországon törvény tiltsa a szexuális devianciák bármilyen jellegű propagálását". Jelmondatuk: "Lázadj a modern világ ellen! Légy normális!

    Huszonöt fekete ruhás tüntet a parlamentnél
  • Korábban is figyelmeztettünk arra, hogy délután változik a forgalmi rend Budapest belvárosában a Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti Budapest Pride felvonulás miatt.

    A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint lezárják:

    • a Szalay utca - Falk Miksa utca - Markó utca útvonat,
    • a Bajcsy-Zsilinszky utat a Stollár Béla utca és a Deák Ferenc tér között,
    • az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között,
    • a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Lánchíd között,
    • a Széchenyi István teret,
    • az Eötvös teret,
    • a Lánchidat,
    • az Apáczai Csere János utcát az Eötvös tér és a Petőfi tér között,
    • valamint a Petőfi teret és a Március 15. teret.
  • Első felszólalóként az Országház előtt Karafiáth Orsolya költő arról beszél, hogy tegnap a Pride-dal kapcsolatban egy interjúban azt kérdeztek tőle, hogy nem fél-e. Ő azt válaszolta: nem hajlandó félni!

  • Zajlik a szokásos biznisz: egy standnál szivárványos zászlókat lehet vásárolni. A nagyobbak 2500, a kisebbek 1500 forintba kerülnek.

    2019-07-06
    Fotó: Presinszky Judit
  • Mit jelent vajon a 24. Budapest Pride mottója, azaz az, hogy "Van egy közös a történetünkben". A Pride szervezői ezt írják az esemény Facebook-oldalán:

    Van egy közös a történetünkben. A családunk, az iskolánk, a munkahelyünk, a lakóközösségünk, a falunk, a városunk, az országunk, a hobbink, a kedvenc filmünk, a sport, amit űzünk, a közösségeink azok, melyek biztonságot, állandóságot, barátságokat, szórakozást, fejlődést jelentenek számunkra. Segítenek nekünk eligazodni a világban, általuk határozzuk meg magunkat és velük, a közösség tagjaival érezzük igazán, hogy nem vagyunk egyedül. A Budapest Pride is ezt jelenti sokak számára, és nem csak az LMBTQ emberek számára.

    Manapság az élet minden területén azon van a hangsúly, hogy ki-miben és mennyivel jobb, vagy rosszabb a másiknál, hogy észre sem vesszük értékeit. És ez túlmutat az LMBTQ közösségen, hiszen a különféle csoportok is összefonódnak más tulajdonságok, élethelyzetek, érdeklődési körök, vagy bármi egyéb mentén. A 2019-es fesztivál és felvonulás szóljon arról, hogy a különbségek helyett keressük egymásban a hasonlóságot, a közös pontokat, mert csak ezek által fogunk sikeres, boldog közösséget alkotni.

  • Mindeközben a Bazilika előtt felállított színpadon Vadász Sándor és felesége készülődnek. A magukat csak hívő párként definiáló Vadászék szerveztek ugyanis koncertet és istentiszteletet "az Isten szerinti családért". tudósítónknak hangsúlyozzák, senki ellen nincsenek, de szerintük nem élnek teljes és boldog életet azok, akik mögöttük el fognak vonulni majd a Pride felvonulás résztvevőjeként.

  • “Tök jó, hogy itt vagytok! Mindjárt kezdünk!” 10 perc és elkezdődnek a beszédek, ezért a szervezők arra kérték az embereket, hogy jöjjenek közelebb a színpadhoz!

  • A felvonulók szerint 2018-ban egyszerre jobb és rosszabb is volt melegnek lenni Magyarországon. A Pride-ról Novák Katalin családügyi államtitkárnak is küldtek jókívánságokat.

    Kézen fogva megyek a párommal, és úgy néznek rám, mint a szemétre
  • A 24. Budapest Pride Fesztivál alkalmából 33 ország magyarországi nagykövetsége és a British Council pár napja közös közleményt adott ki, amelyben támogatásukról biztosították a fesztivált, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjait, valamint jogukat az egyenlőséghez, diszkriminációmentességhez, gyülekezéshez és békés és törvényes önkifejezéshez.

    Az aláírók között ott van az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Dánia, Ecuador, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Kanada, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Mexikó, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovénia és Új-Zéland nagykövetsége is. 

    További részletek ebben a hírünkben.

  • Aki a Nádor utca felől közelítené meg a Kossuth Lajos teret, az felejtse el – jelenti a helyszínről tudósítónk. A rendőrök itt visszafordítják az embereket és a Garibardi utcán keresztül a térhez terelik őket. Itt a szervezők kizárólag beléptető kapun keresztül engedik át az érkezőket.

  • Minden tudnivalót összegyűjtöttünk ebben a cikkünkben. De az útvonal ebből a térképből is egyértelmű:

  • Nagy a hőség, a legtöbben árnyékot keresnek, néhány ponton vizet osztogatnak a résztvevőknek. A szervezők korábban figyelmeztették is a felvonulókat a Facebook-oldalukon, hogy érdemes fejfedőt, illetve vizet vinni a Kossuth térre.

  • A teljes Kossuth Lajos tér és Parlament kordonokkal és készenléti rendőrökkel van körbekerítve, a szervezők csak néhány ponton engednek be, ahol átnézik a táskákat és mindenkit megkérnek, igyanak bele az palackokba, amiket magukkal hoztak.