Orbán Viktor arra emlékeztetett, 16 évet voltak ellenzékben, de voltak már nehéz kormányzati éveik is, nehéz volt eltalicskázni a Gyurcsány-korszak utáni romhalmazt, nehezek voltak az árvizek, nehéz volt a migrációs betörés időszaka, és a Covid hónapjait sem kívánja senkinek, de egyik sem volt olyan nehéz, mint a legutóbbi két év, a háború, a szankciók, az energiaválság és a vágtató infláció.
A nehéz helyzeteken úgy lehet úrrá lenni, hogy világos célokat tűz ki az ember, minél nehezebb a helyzet, a célok legyenek annál világosabbak és konkrétabbak. Ezért mi konkrét célokat tűztünk ki: a példátlan nyugati nyomás ellenére nem belekeveredni a háborúba. A szankciók ellenére biztosítani az energiaellátást. Az energiaárak száguldása ellenére megvédeni a rezsicsökkentést, a munkahelyeket és a családtámogatást. Az elszabadult infláció ellenére megőrizni a nyugdíjak értékét, a jegybankot kisegíteni, 10 százalék alá vágni az inflációt. Kivédeni Brüsszel kiéheztetési kísérletét és kivontatni a gazdaságot a recesszióból. Jelentem a kongresszusnak: a kitűzött célokat elértük.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a béke oldalán maradtak, az energiaellátás biztosított, a rezsicsökkentést, a munkahelyeket, a családtámogatásokat megvédték, az infláció 10 százalék alatt, a határon túli magyarok felé vállalt kötelezettségeket is teljesítették.
A miniszterelnök a legfontosabbnak azt nevezte, igazi hadikos huszárcsínynek, hogy Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit zátonyra futtatták, a gazdaság nőni fog,
persze azt a pár eurót, amivel még tartoznak, be fogjuk hajtani, hajrá, Navra!
Orbán Viktor szerint innen már látszik, hogy ép bőrrel átvágtuk magunkat az aknamezőn, és bár hadizaj uralja a tájat, ismét megindultak előre és felfelé, a gyarapodó, tervezhető és biztató magyar élet irányába, „velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak”.
A kormányfő úgy látja, lesz új lendület, számottevő növekedés, több jövedelem, magasabb minimálbér, kifizetik a 13. havi nyugdíjat, bőkezűbb otthonteremtés és gálánsabb babaváró hitel lesz. Azt üzenik, hogy „nem kell félnetek, jó lesz, hajrá, Misi”.
Az energiaszuverenitás ügye abszolút összekapcsolódik Magyarország szuverenitásával – mondta Koncz Zsófia a Hír TV élő műsorában a kongresszusról. Az államtitkár hozzátette: ezért került be a téma a nemzeti konzultációba és a kongresszuson is napirendre kerül majd. Koncz Zsófia szerint bár Brüsszel szeretné eltöröltetni a rezsicsökkentést, de ebből a kormány nem enged a családok miatt.
A jövő évi önkormányzati választásokkal kapcsolatban Koncz elmondta: az energiaválság miatt folyamatosan egyeztetnek az önkormányzatokkal, mindenhová elmennek, a legkisebb falvakban is beszélnek erről a témáról. Koncz saját térségére, Tokajhegyaljára kitérve elmondta: egy történelmi léptékű fejlesztés zajlik most épp ott, teljesen megújul Tokaj főutcája, amellyel további érdeklődőket csábíthatnak majd a térségbe.
A Fidesz kongresszusának küldöttei ezekben a percekben dobják szavazataikat a gyűjtődobozokba.
Brüsszel sikereiről, a brüsszeli bürokraták eredményeiről szeretnék beszélni – kezdte Deutsch Tamás, majd csöndben maradt, végül hozzátette: „Ennyi.”
Döbbenetes, velőtrázó, fájdalmas azt látni, hogy a brüsszeli bürokraták ma fanatikus háborús agitátorokká váltak. Egy olyan intézmény vezetőiről van szó, amely intézmény békeprojektként jött létre
– fogalmazott az EP-képviselő, hozzátéve: reggel óta, amikor egymással találkoztak, több mint száz ember halt meg Ukrajnában a háború miatt, a tanácskozásuk végére ez a szám meghaladja a háromszázat, „ebben a helyzetben a dollárbaloldal európai parlamenti képviselői a háború eszkalálódása, a fegyverszállítások mellett törnek lándzsát”.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, Magyarország minden brüsszeli támadás ellenére évek óta sikeresen védi déli határait, az Európai Uniót. Nap nap után azt tapasztalják Brüsszelben, hogy rájuk akarják kényszeríteni, hogy „szabadon csatangolhassanak gender érzékenyítő kommandók a magyar óvodákban és iskolákban”, értik az üzenetet, ezért szigorítani fogják a gyermekvédelmi törvényt.
Az EP-képviselő kifejtette,
a brüsszeli bürokrácia törvénytelenül tartja vissza az uniós forrásokat, azért teszi ezt, mert politikai kifogása van velünk magyarokkal kapcsolatban, nem tetszik az, ahogy 2010 óta döntünk, és mivel leginkább ez a közös döntés Gyurcsány Ferencéknek nem tetszik, ezért kitalálták azokat a politikai zsaroló feltételeket, amelyeket aztán jogi köntösbe öltöztettek.
Deutsch Tamás végül elmondta, „a dollárbaloldal szerint akkor vagy tőről metszett európai, szinte két lábon járó európai érték, ha Brüsszel parancsait követed és nem a magyar nemzeti érdeket képviseled. A dollárbaloldal azt akarja, hogy Magyarország úgy táncoljon, ahogy Brüsszelből fütyülnek.”
A politikus világossá tette: „Lassan mondom, hogy esetleg a dollárbaloldalon is megértsék. A hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, a szuverenitás, a patriotizmus tartozik a legfontosabb európai értékek közé, nem pedig az, ha valaki a saját hazája ellen áskálódik. Aki jobban gyűlöli a politikai ellenfelét, mint amennyire szereti hazáját, akinek fontosabbak a brüsszeli elvárások, mint saját hazája érdekeinek képviselete, az nem csak a hazája ellen, hanem Európa ellen cselekszik. Aki a saját hazája szuverenitását védi, az Európa szuverenitását védi. Változás kell Brüsszelben, a jobboldali konzervatív szuverenista erők nagy győzelmére van szükség.”
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (akit Varga Judit a fiatal Mikszáth Kálmánnak nevezett) először technikai információt osztott meg: a szavazóládák mellett helyezték el azokat az adománygyűjtő ládikákat, amelyekbe a főpolgármester tevékenységéért végletekig rajongó polgártársak elhelyezhetik
a gondosan összekuporgatott angol fontjaikat, dollárjaikat és euróikat; egy a fontos, hogy mikroadománynak tűnjön, tehát kizárólag kötegelt, frissen nyomtatott és sorszámozott bankókat helyezzenek, vagy legyenek kedvesek leadni.
Tovább folytatva elmondta, hogy az első szó a gratulációé, mert az előző kongresszus óta lezajlott egy országgyűlési választás, amelyen az ellenfeleiket,
Gyurcsány pártjának összes tagozatát egyben, élükön egy megszállott politikai természetgyógyásszal, úgy elvertük, mint jég a határt. Gratulálok mindenkinek a szép eredményhez.
Mit csinál az ellenfelünk? – tette fel a kérdést. Ezután a sorban az ellenzéki pártokat ostorozta.
Arról tájékoztatott, hogy az Árnyékkormány kezdeményezésére megalakult az Országgyűlésben a mesterséges intelligencia munkacsoport, nyilván velük született hiány miatt alakult ez meg. „Kinek mit intézett a kormánya, ugye.”
Kocsis Máté szerint a momentumos politikusok felszólalásait már egy ilyen program írja, „és talán jobb is így”. Velük kapcsolatban még elmondta, hogy nemrég azt találták mondani, hogy a Dohány utcai zsinagógában ezentúl szentmiséket is tartanak, illetve Fekete-Győr András kiszámolta, hogy a 2032-es olimpia 2030-ban lesz.
Azok is ők voltak, akik idén hetekig birkóztak egy építési kerítéssel. Nagy segítség volt ez minden magyar családnak.
A Párbeszéd „nagyon nehéz időket él”, mert „az amerikai baloldal el van most foglalva a háborúval, nem tudnak velük elég időt tölteni, ráadásul a szavazóik száma is még a saját felméréseik alapján is elérte a nullát.
Úgyhogy most itthon új gazdatestet keresnek a választásokra. Jelenleg zöldnek hívják magukat, a főpolgármesterük annyi méhlegelőt hozott létre, hogy saját márkás mézzel is előrukkolhatnak, de van egy kis zavar, mert a többiek viszont nem a fákat szeretik, hanem az antifákat.
A DK-t a baloldal „csődör pártjának” nevezte, szerinte Gyurcsány Ferenc emberei folytatták a főváros kirámolását, megbüfiztették a baloldali kis pártokat, mindent megtettek Brüsszelben a hazájuk ellen.
Kocsis Máté szerint az ellenzék megcsinálta azt, amit 1990 óta senki. Külföldi milliárdosok pénzéből akartak itthon kormányra kerülni.
Tagadták, amíg lehetett, aztán csak kiderültek a dollármilliók, a nem létező ládikák, az okirat-hamisítások, a trükkök és a zűrös utalások. Megjegyzem, ha a baloldal új gyakorlatát venném figyelembe, akkor a szavazóhelyiségeket célszerűbb lenne egyenesen bankfiókokban, pénzváltóknál vagy ATM-ek mellett kialakítani.
Egy dolgot máig nem tudni: mit ígértek a dollárokért cserébe. „Egy dolgot azonban biztosan tudunk, mert látjuk, a magyar érdekeket rendre figyelmen kívül hagyják, a külföldi megrendeléseket rendre teljesítik a belpolitikában.”
Na, ők tényleg úgy táncolnak, ahogy azt Soros és a brüsszeli elit elvárja, ahogy ők fütyülnek. Mi viszont nem fogunk, sőt, meg fogjuk védeni hazánk szuverenitását, fel fogunk lépni minden külföldi befolyásszerzési kísérlettel szemben, ezért a vonatkozó törvényeket is módosítani fogjuk. Alaptörvényi garanciát kap Magyarország szuverenitásának védelme, a választáson induló valamennyi szervezetre ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, nem lesz módja a baloldalnak választási trükközésre.
Kocsis Máté a szuverenitási törvénnyel összefüggésben elmondta: három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja majd a büntető törvénykönyv, ha valaki külföldről fogad el pénzt a kampányához.
A tét ugyanis Magyarország szuverenitása, ami nem vicc és nem játék. Tisztelt Kongresszus, a frakció vezetőjeként és két gyermek apjaként is azt tekintem kötelességemnek, hogy erősebb, védettebb és jobb országot hagyjunk magunk után, mint amilyet kaptunk. Ezért dolgozunk a parlamentben, mert ezt kell tenni. És ha közülünk »mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor minden úgy lössz, ahogy lönni köll«
– zárta beszédét Kocsis Máté (aki arra a Rózsa Sándor-idézetre utalt, amit a magyar szurkolótábor is látványosan idézett a szerbek elleni meccsen).
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója felszólalása kezdetén az őszödi beszédből idézett, amit egy poénnal spékelt meg, Karácsony Ferinek és Gyurcsány Gerinek tulajdonította a mondatokat, hozzátéve: „Nagyon hasonlítanak egymásra, leginkább abban, hogy mindketten alkalmatlanok.”
Kubatov Gábor szerint ma Budapest koszos, hajléktalanokkal van tele. Ráadásul óriási mínusszal is küzd a főváros, még idén csődbe mehet. Pedig Tarlós István anno 200 milliárd forintos plusszal adta át a kulcsot Karácsonynak. Teli kasszából, növekvő támogatásból sikerült csődbe dönteni a fővárost – mondta a pártigazgató.
„Közben mennek a trükkök százai, például a BKK-hoz kitolt adóssággal, amelynek ötletgazdája Draskovics Tibor korábbi miniszter” volt Kubatov szerint, megjegyezve: az óriási adóssággal küzdő cégnél milliós jutalmakat fizettek ki. „De nem csak itt osztogattak jelentős jutalmakat, kapott belőle Mártha Imre, a fővárosi közművezér is.” Kapott belőle Kubatov szavai szerint Tordai Csaba is, akinek neve nemrég a mikroadományos botránnyal kapcsolatban is felmerült.
Kubatov a beszéde során tovább ostorozta Karácsonyt, akit a Blaha Lujza téri nyilvános WC miatt Kubatov elmondása szerint barátai budibárónak tituláltak, a biciklisávokkal kapcsolatban pedig megjegyezte: „Csak Geri nyilaitól mentsenek meg minket.”
Felszólalását azzal zárta, hogy már csak 204 nap van hátra, hogy véget vessenek ennek a rémálomnak. „Az ünnepek közeledtével pedig egy dologban biztosak lehetünk, nincs Karácsony Gyurcsány nélkül!” – emelte ki a pártigazgató.
2010-es kormányra kerülésünk óta ez a hetedik kongresszus, vajon történhet-e bármi, ami még nem történt meg velünk korábban? – tette fel a kérdést Kövér László. A házelnök szerint „az emberiség elhülyülési folyamatának” korábbi stádiumában lehetett bolondos vicceket mesélni.
Nincs olyan, amit még nem mondtunk el egymásnak az elmúlt 14 vagy 35 év alatt. Tegnap éjjel az is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha öt percig csak együtt hallgatnánk a csendet, vagy énekelnénk egyet? Nem fogom elkezdeni. Otthon valaki rám szólt, hogy a kongresszus nem erre való.
Kövér László összefoglalta, az elmúlt két évben kitört az orosz–ukrán háború, az EU szankciókat vezetett be, „amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen, a háború sem ért véget, aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek örülnek”. Megalakult az ötödik Orbán-kormány, szövetségeseik egyelőre megelégedtek azzal, hogy egy „Andropov-imitátort” küldtek nagykövetnek.
A házelnök azzal folytatta, hogy
a brüsszeli föderalisták megpróbálják kiszervezni az országból a független igazságszolgáltatást, brüsszeli útonállók még a pénzünket is el akarják rabolni.
Miközben Törökországot és egyetlen nyugat-balkáni országot sem sikerült felvenni az EU-ba, özönlenek be a migránsok, Európa közelebb került „saját maga felszámolásához”.
Kövér László abban bízik, hogy az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem után hamarosan újra felfelé ívelő időszak veheti kezdetét.
A házelnök megemlékezett azokról, akiket elveszítettek, majd köszöntötte azokat, akik születtek, köztük Orbán Viktor hatodik unokáját.
Nem lettünk fiatalabbak, de talán boldogabbak igen.
Az ellenzékről úgy fogalmazott, hogy
nem lettek okosabbak és szebbek. Gátlástalanabbak és aljasabbak annál inkább. Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek.
Gyurcsány Ferencék „Káin nyomdokában járó Marx irigy örökösei”. Kövér László úgy látja, az ellenzék csak huszadrangú statiszta a nagy játszmában, „az egész világból tébolydát akarnak csinálni, melynek virtuális falai napról napra magasabbak. Aggodalomra van okunk, de csüggedésre nincs”.
A házelnök végül leszögezte, „ez nem a Soros Gyuri bácsik és Alexek országa”, hanem többek között a Nobel-díjasoké, Rubik Ernőé, Petőfié és Madáché, ez Puskás öcsi és az olimpiai bajnokok szülőföldje, az Árpád-házi szentek, Hunyadi János, Hadik András, és a pesti srácok országa. „Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani az unokáink, dédunokáink számára. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy köszöntheti a Fidesz kongresszusát, de mély szomorúság is van benne, mert a nemrég elhunyt Pásztor Istvánnak kellene most a helyén állnia. Kiemelte: harcostárs volt – „olyan, mint a bátyánk” –, tudott valamit, amit csak az igazán nagy államférfiak; tudta, hogy nem a pillanatnyi széljárás szerint kell cselekedni, hanem haladni rendíthetetlenül a cél felé, „égtartó ember volt”. Ezután egyperces néma felállással emlékeztek Pásztor Istvánra a kongresszuson.
Kelemen Hunor aztán kifejtette: a kisebbségi magyaroknak megszokott léthelyzet a magyarázkodás; azért, hogy értsék és ne értsék félre őket, mindig meg kell magyarázniuk a mondanivalójukat Bukarestben, Pozsonyban és Brüsszelben is, „idegőrlő feladat ez”.
A Magyar Állandó Értekezleten és a szombati kongresszuson is azonban a magyarok közös dolgairól beszélhetnek, a nemzeti identitáson túl egyéb dolgok is összekötik a magyarokat: a magyar nemzet iránti elkötelezettség.
Ez szerinte köszönhető a bátor kopernikuszi fordulatnak, amit az Orbán-kormány végrehajtott: magyarok vannak határon innen és túl, akiket megillet a kormányzati támogatás, a közös felelősség. Ma nem az a kérdés, hogy ki mit kap a másiktól, hanem arról van szó, mit tudunk egymásnak adni, „egymásban megbízva biztosabban és gyorsabban haladunk” – emelte ki Kelemen Hunor. Hozzátette: az összes gond ellenére erősebbek vagyunk, mint az előző 100 évben; a 21. században jobb lesz a magyarságnak, mint a 20. században volt.
Arról is beszélt, hogy 2024-ben választások lesznek, illetve a térségben is választások következnek. Egyetlen opció van, a cél az, hogy „győznünk kell, nektek is, nekünk is”, ez az egyetlen jó megoldás. Kelemen Hunor szerint azért kell dolgozni, hogy a közösségeket ne hagyják politikai eszköz nélkül, ez morális kötelesség is.
A következő évtizedről is szólnak a 2024-es választások, ennek az átrendeződésnek a magyarok nem lehetnek vesztesei; nem arra szerződtünk, hogy „megmondják nekünk Brüsszelben, hogy mi a jó”, hanem hogy segítsenek minket. Kettős mérce van a romániai magyarokkal és Magyarországgal szemben is. A választás tétjével kapcsolatban Kelemen Hunor azt mondta: a következő évben abban kell segíteni, hogy
a házat megőrizzük, de a rosszul teljesítő személyzetet lecseréljük.
A magyarok folyamatos kihívásokkal állnak szembe, ezen az úton kell közösen haladni – szögezte le Kelemen Hunor.
Semjén Zsolt azzal kezdte beszédét, hogy 79 évvel ezelőtt alakult a KDNP, 1944-ben ellene mondva a náci ideológiának és a német birodalmi megszállásnak, majd 1945 után ellene mondva a kommunista ideológiának és a szovjet megszállásnak. 1956-ban újjászervezték a pártot, végül 1990-ben lettek rendszerváltoztató kormánypárt.
Azóta Orbán Viktor minden korábbi, jelenlegi és jövőbeli kormányának tagja az ország építésében.
A miniszterelnök-helyettes a KDNP-t az egyetlen világnézeti pártnak nevezte a magyar politikai palettán. Minden keresztény párt nagy kérdésének nevezte, ha minden tekintetben hűségesek a tanításhoz, ami sokszor nem találkozik a közízléssel, akkor elveszítik a lehetőséget a kormányzásra. A másik lehetőség, hogy engednek a mainstreamnek, egyre több kérdésben adják fel a keresztény álláspontot, de a kérdés akkor az lenne, hogy mitől keresztény párt?
A magyar válasz erre a kérdésre a Fidesz és a KDNP szövetsége, a Fidesz egy nagy gyűjtőpárt, a két párt szövetsége, kiegészülve a társadalom szinte minden szegmensével
ma a magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb politikai formációja. 2008 óta folyamatosan az abszolút többségnél vagyunk. Politikai csodaként negyedszer nyertük meg kétharmaddal a parlamenti választásokat.
Semjén Zsolt szerint ez nemcsak a politikai konstrukcióból következik, hanem az emberi minőségből is, a szövetségük „kipróbált bajtársi hűség”.
Az ellenzékről elmondta: „Stílszerűen elég rájuk egy vicc. Mint amikor a Grün nősül, te Grün, milyen a menyasszony? Ízlés dolga, nekem speciel nem tetszik.”
Semjén Zsolt úgy látja, ők a magyar küldetés részesei itt és most, „ennek a küldetésnek a fundamentuma Szent István, az a Szent István, aki a keresztény civilizációt választotta, és úgy lett a keresztény Európa része, hogy nem lettünk sem a Bizánci Birodalom, sem a Német–Római Császárság hűbérese”. Semjén Zsolt szerint ma is a keresztény civilizáció és a szuverenitás védelme a feladatuk. Készen állnak arra, hogy folytassák Szent István művét.
Elsőként Szita Károly kaposvári polgármester köszöntötte a résztvevőket. A kongresszus másik házigazdája, Varga Judit „Európa legerősebb pártjának” nevezte a Fideszt.
Jó érzés egy olyan közösséghez tartozni, amelyhez fogható nincs a kontinensen. Ma fontos döntéseket fogunk meghozni, amelyek nem csak a nemzetünkre, hanem egész Európa karakterére hatással lesznek
– hangsúlyozta a volt igazságügyi miniszter.
Vitályos Eszter államtitkár, a Fidesz képviselője a HírTV-nek elmondta: mindenki egy kis iránymutatásra, ösztönzésre, motivációra vár. Arról is beszélt, hogy többféle módon kívánják támogatni a magyar családokat, a kormánynak harmincféle támogatása van. Fontosnak tartják, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon. 2010 óta megduplázódott a bölcsődei férőhelyek számára, most is folyamatban van kb. 10 ezer férőhely kialakítása. Azt is mondta, hogy megindult már az önkormányzati választásra való felkészülés a választókerületében (Pest megye, 03. számú választókerület); fontos, hogy helyben ismert, jó jelöltjeik legyenek.
A Fidesz több fotót is közzétett a kongresszusról, az egyiken Nagy Feró, a Beatrice frontembere is feltűnt.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója korábban az MTI-vel közölte, a beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében
A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg:
Délután még több beszéd elhangzik majd: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal. A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja.
Nagy Sándor, Kistelek polgármestere a kongresszusra érkezve az Indexnek elárulta: ismét indul majd az önkormányzati választásokon, kiemelte, hogy várakozásai szerint nagyon komoly változások és sok új lehetőség lesz a Dél-Alföldön. Egy újjáépítés, újjászervezés történik majd a következő időszakban a térségben, olyan mértékű, amelyet Nagy Sándor a szegedi árvíz utáni újjáépítéshez hasonlított.
Farkas Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője, az agrárminisztérium államtitkára az Index kérdésére, hogy mit vár az EP-választásokon, elmondta: ő azt szeretné, ha megerősödne az az oldal, amit ők képviselnek, azaz a konzervatív oldal, bár ezzel kapcsolatban vannak kétségei. Mindenesetre itthon a Fidesz mindent megtesz majd azért, hogy minél több képviselőt küldhessenek Brüsszelbe.
Agrár téren egyébként kiemelte: Európában sokan nem látják, mit okozna egy ukrajnai csatlakozás, amely az egész európai mezőgazdaságot beborítaná.
Azzal pedig nem foglalkoznak a kormánypártnál, ahogy Brüsszel és Alex Soros fütyül, ezt is Farkas Sándor erősítette meg lapunknak. Mint mondta: bár Soros György fia az egész nyugat-európai vezetést akarja kézben tartani, ám ez a fütyülés trombitaszó is lehet, akkor sem foglalkoznak vele.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapest 150 éves születésnapjával kapcsolatban a HírTV-nek elmondta: „az ellenzéknek az alkalmatlansága már mindenhol kiütközik”, és biztos benne, hogy változásra van szükség Budapesten, mert hatalmas lehetőségeket rejt a város. Hozzátette: nem érdemli meg a város, hogy „politikai aktivisták lepusztítsák az önös érdekeik mentén”.
Megkérdezték arról, mit szól hozzá, hogy „jobboldaliak kevésbé kaptak” díszpolgári címet, erre Ferencz Orsolya azt válaszolta, hogy a városvezetés politikai aktivizmust művel városvezetés helyett. Azt is mondta: Gyurcsány Ferenc kiadta az utasítást a városvezetésnek, hogy Budapestet állítsák hadrendbe a kormány ellen, és ezért mindent ennek rendelnek alá.
A Fidesz sikerességének okairól Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökét, valamint Boros Bánk Leventét, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatóját kérdeztük.
A HírTV élő adásában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon aktivistája azt mondta: még nem várható, hogy bejelentik Varga Juditot mint európai parlamenti listavezetőt, ugyanakkor ő az egyik műsorvezetője a szombati eseménynek. Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy Varga Judit vezetheti majd a kormánypártok listáját a 2024-es európai parlamenti választáson. A Fidesz kongresszus másik műsorvezetője Szita Károly kaposvári polgármester.
Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője egy kupával a kezében jelent meg a helyszínen, „Az év megszorítója” díjat adnák át Orbán Viktornak. A párt hangosbeszélős plakátautója is megérkezett.
Köszöntjük olvasóinkat!
Harmincadik tisztújító kongresszusát tartja a Fidesz, amelyen döntenek a párt vezetéséről. A küldöttek két éve újra bizalmat szavaztak Orbán Viktornak, a párt elnökének, valamint az alábbi alelnökök mellett döntöttek:
2021-ben Gál Kinga EP-képviselő váltotta az alelnöki pozícióból a miniszteri munka miatt távozó Novák Katalint – akit azóta köztársasági elnöknek választott az Országgyűlés. Orbán Viktor két éve egyedül indult a pártelnökségért.
A nap eseményeit az Indexen percről percre figyelemmel kísérjük, tartsanak velünk és ne maradjanak le semmiről!