Budapest

Füst volt a 4-es metró Gellért téri állomásán

2014. június 1., 12:26 Módosítva: 2014.06.01 19:47
114

Rövid időre leállították a metróközlekedést a 4-es vonalán, mert a Szent Gellért téri állomáson füstöt észleltek vasárnap délelőtt. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a füst megszűnt.

Az első vizsgálatok szerint az egyik mozgólépcső motorja füstölt. Az áramtalanítás után már nem volt gond, így a szellőztetés után visszaengedték az utasokat a Szent Gellért téri állomásra.

Tovább

Újrarajzol 40 buszvonalat a 4-es metró

2014. január 28., 13:17 Módosítva: 2014.01.28 15:12
1102

Március 30-án a tervek szerint megkezdi üzemszerű működését a 4-es metró, ami feleslegessé tesz számos felszíni járatot. A BKK közzétette elképzeléseit: 40 autóbusz-, 4 villamos- és 3 trolivonalon változnak az útvonalak vagy a menetrendek. A VEKE szerint a tervek több helyen javításra szorulnak, mert maratoni városnéző járatok alakulnak ki.

A 6,7 kilométer hosszú 4-es metró elsősorban a 7-es és a 33-as buszcsaládot, valamint a 47-es, 49-es villamosokat váltja majd ki, de csak részben. Ezért ezek a vonalak megmaradnak, de átalakulnak.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alapelve, hogy az utasokat a metró használatára ösztönözze, ahol az megéri. Ott, ahol az átszállás lelassítaná az utazást, az eddigi járatok nagyrészt megmaradnak. A lakótelepekről (Őrmező, Gazdagrét) és az agglomerációból (Budaörs) új járatok visznek a metróhoz, de nem tűnnek el az átszállásmentes belvárosi és újbudai kapcsolatok sem.

Nagyobb méretért kattintson!
Nagyobb méretért kattintson!
Fotó: bkk
Tovább

Kész a 4-es metró állomása a Keletinél

2013. december 31., 11:18 Módosítva: 2014.03.02 16:56
22

Elkészült a 4-es metró tíz állomásából a nyolcadik is: a Keleti pályaudvari állomás kedden megkapta a hatóságoktól a használatbavételi engedélyeket, írja az MTI.

A Keleti pályaudvar a 4-es metró egyik végállomása, márciusra teljesen megújul a tér és vonzáskörzete: megújul a térburkolat, és egy nyitott aluljárón keresztülsétálva lehet majd átszállni a többi közlekedési eszközre.

Tovább

Súlyos biztonsági rés a 4-es metrónál

2013. november 21., 09:40 Módosítva: 2013.11.21 13:48
1243

Információink szerint súlyos biztonsági rés derült ki ma hajnalban a négyes metróban. Éjjel baknak ütközött egy automata szerelvény. Nagy kár nem történt. A legfrissebb informális jelentések szerint a vonat a beállásnál valamiért a rövidebb vágányra váltott, ezért ment neki a baknak. Tarlós István két órára berendelte magához a BKV és a BKK vezérigazgatóját.

A baleset a kelenföldi végállomáson történt. A vonat is rugalmas ütközővel van felszerelve, és a bak is rugalmas, ezért nagy kár nem történt. Információink szerint a szerelvény 25 centimétert tolta maga előtt a bakot. Elsődleges vizsgálatok szerint a biztosítóberendezés a hibás, elszámolta ugyanis a távolságot. A berendezést a Siemens szállítja.

Az, hogy mi lesz a folytatás, a Nemzeti Közlekedési Hatóságon és a közlekedésbiztonsági szervezeten múlik. Elképzelhető, hogy leállítják a próbafutást, vagy újra kell kezdeni az egészet.

A 4-es metrót a tervek szerint jövő márciusban adják át. Azt egyelőre nem tudni, hogy az átadási dátumot érinti-e a súlyos hiba.

Keressük az ügyben a BKK és a BKV sajtóosztályát.

Tovább

Tesztfutás Alstommal az M4 vonalán

2013. március 1., 09:57 Módosítva: 2013.03.05 15:15
131

A BKK Facebook-oldalán tett közzé egy videót, tesztfutás Alstom-vonattal az M4 alagútjában címmel.

A videót LoviGabi készítette és tette közzé a youtube-on, itt. A film jó képet ad a vonal készültségéről.

Megvan a típusengedély a Metropolisokra

2013. február 19., 12:53 Módosítva: 2013.02.19 13:03
21

Megszerezte a végleges típusengedélyt a francia Alstom a 4-es metróvonalra szánt, Metropolis típusú szerelvényeire a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól – közölte a gyártó és a Főpolgármesteri Hivatal.

Tovább

Az Alstom-kocsi is befutott a 4-es metróba

2012. november 30., 20:04 Módosítva: 2013.11.14 10:30
179

Az orosz metrószerelvény után az Alstom-kocsik is végigfutottak a 4-es metró alagútjának egy szakaszán. A próbafutás során akadt némi probléma a pályán, de a francia vonat is végigment a pályán.

A szerda esti első, úgynevezett tartampróbán még régi orosz metrószerelvénnyel tesztelték a 4-es metró Etele tértől Móricz Zsigmond körtérig tartó szakaszát, csütörtökön már egy Alstom-vonat is végigment a három állomásnyi szakaszon.

A próbafutás során a Móricz Zsigmond körtértől visszafelé feszültséghiány miatt először 20, majd egy megállóval később 10 percet várokozott az Alstom-kocsi, fedélzetén a BKV, a BKK, a DBR, az Alstom és a Siemens vezetőivel, szakembereivel. Később kiderült, hogy a pihenőidőt az okozta, hogy a vonat visszafelé is ugyanazon a vágányon jött, ami megzavarta a fékezéses energiavisszatápláló-rendszer elektronikáját, ezért az automatika "ijedtében" lekapcsolta a feszültséget, nehogy baj legyen.

Tovább

Miért nincs még kész a Baross tér?

2012. november 26., 11:30 Módosítva: 2012.11.26 11:58
80

Áttervezték a 4-es metró végállomásának felszíni rendezési terveit, az új tervek alapján most kezdődött el a kivitelezés. A munka 4,3 milliárd forintba kerül, és 2014-ben fejeződik be.

A Baross tér felszínének rendezése az új városvezetés hivatalba lépésekor, illetve a BKK létrejöttekor még nem volt vállalkozásba adva a kivitelezőnek, tehát a tér gyors átadására tett korábbi ígéretek eleve tarthatatlannak bizonyultak, áll a BKK közleményében. 2011-ben a BKK felülvizsgálta a korábbi terveket, mivel azok egyes részletei koncepcionálisan hibásnak bizonyultak (például az eredeti tervben a felszíni tömegközlekedési járművek közötti átszállási gyaloglási távolságok nem hogy csökkentek volna, hanem néhány esetben még nőttek is).

A tervek felülvizsgálatát követően a nyertes kivitelező cég megkezdte a munkát. A Baross tér átadása 2014-ben várható.

Tovább

Átfért az Alstom a 3-as metró alagútján

2012. november 14., 12:11 Módosítva: 2012.11.14 12:11
475

Sikeres volt a kedd esti teszt a 3-as metró alagútjában: az orosz kocsiknál szélesebb Alstom szerelvény mindenhol átfért, tudtuk meg a Metróért Egyesülettől. Igaz, a Határ úti megállónál csak 39 milliméter hiányzott a koccoláshoz. Ezen a szakaszon majd sebességkorlátozással kell haladnia az Alstomoknak, ami nem lesz nehéz: amúgy is 25 km/h a legnagyobb megengedett sebesség itt.

Mint arról beszámoltunk, a tesztre azért volt szükség, mert decemberben a 3-as vonalán kezdi meg a próbafutást az első, a 4-esmetróhoz érkező automata szerelvény.

Lovas Gábor felvétele
Lovas Gábor felvétele

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy a próbára nem azért van szükség, mert a vonalon Alstom-kocsik közlekednének a jövőben a forgalomban. Hanem azért, mert a 4-es metró infrastrukturális hiányosságai miatt a 4-esre érkező új, automata üzemmódra is képes szerelvények a 3-as metró vonalán lennének túl a kötelező próbafutás nagy részén, ezzel is gyorsítva a 4-es metró átadási folyamatát.

Tovább

Házkutatás volt a Swietelsky Kft-nél

2012. március 12., 07:14 Módosítva: 2012.05.09 11:51
26

Házkutatást tartottak a BRFK nyomozói a 4-es metró három állomását építő, valamint az állomások belső kiépítését végző Swietelsky Kft. székházában. A rendőrök a metróépítéssel kapcsolatos iratokat vittek el.

Február 21-én házkutatás volt a Swietelsky Kft-nél, erősítette meg értesülésünket a cég. Mint közölték, a nyomozók a 4-es metró építésével kapcsolatos alvállalkozói szerződéseket, számlákat, teljesítésigazolásokat, építési naplómásolatokat vittek el. Tekintettel a terjedelmes anyagra, a dokumentumokat részben papíron, részben CD-n foglalták le.

Tovább

Politikai akció volt az új főmetrós kifúrása

2012. február 29., 06:58 Módosítva: 2012.02.29 06:58
18

Információink szerint Várszegi Gyula, néhány hete lemondott BKV vezérigazgató egy önkormányzati képviselő politikai akciója miatt nem vállalta a 4-es metró projektigazgatói posztját. Ezt megerősíti egy birtokunkba került levél is, amit a főpolgármester Bolla Tibornak, a BKV új megbízott vezérigazgatójának írt.

Megkerestük az ügyben Tarlós István főpolgármestert, aki a levélben foglaltakat megerősítette, nem beszélt viszont arról, hogy melyik frakció melyik képviselője gyakorolt nyomást az ügyben.

Tovább

Várszegi mégse vállalja 4-es metrót

2012. február 24., 11:27 Módosítva: 2012.02.24 12:56
10

A felkínált feltételekkel nem vállalja a 4-es metró építését koordináló DBR Metró Projektigazgatóság vezetését Várszegi Gyula, a BKV volt vezérigazgatója. A főpolgármesteri hivatal hétfőn kommentál.

Várszegi Gyula megerősítette lapunknak a hírt, a feltételekről pedig csak annyit mondott, hogy ez már nem érdekes, nem aktuális a kérdés. Megkérdeztük az ügyben a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályát is, ahol azt mondták, hogy hétfőn kommentálják az ügyet.

Kedden számoltunk be arról, hogy a BKV február 10-én lemondott vezérigazgatója a DBR Metró projektigazgatóság élén folytatja pályafutását.

Tovább

Felfelé bukik a volt BKV-vezér?

2012. február 21., 17:49 Módosítva: 2012.02.22 12:32
99

Információink szerint Várszegi Gyula, a BKV február 10-én lemondott vezérigazgatója várhatóan a DBR Metró projektigazgatóság élén folytatja pályafutását. A főpolgármesteri hivatal nem cáfolta, de nem is erősítette meg a hírt. Ha az eddigi feltételek maradnak, akkor Várszegi DBR-főnökként kétszer annyit kereshet, mint BKV-vezérként.

Nem erősítem meg, de nem is cáfolom, kommentálta értesülésünket Szűcs-Somlyó Mária, Tarlós István főpolgármester kommunikációs igazgatója. Lapunk információja szerint ugyanis Várszegi Gyula, a BKV február 10-én lemondott vezérigazgatója foglalhatja el a 4-es metró beruházást koordináló DBR Metró Projektigazgatóság egy éve üres vezetői székét.

Tovább

Sok milliárd múlhat a mai metróperen

2011. szeptember 12., 12:04 Módosítva: 2013.01.08 16:02
2

Délután kezdődik a Bamco Alagút- és Metróépítő Kkt. kontra Nemzeti Közlekedési Hatóság per a Fővárosi Bíróságon, amelyben a Bamco azt bizonyítaná, hogy jogszerűtlenül állították le az alagútfúró pajzsot 2008-ban a Gellért tér alatt. Ha a cég nyerne, nagyot javulna a pozíciója a kötbértárgyalásokon, ahol legalább 13 milliárd forint a tét. A peren végül nem született ítélet, az eljárás folytatódik.

A Bamco a közlekedési hatóság annak a 2008-as határozatának felülvizsgálata miatt indította a pert, amelyben megtiltotta, hogy a fúrópajzsok továbbhaladjanak a Gellért tér alatt. A probléma az volt, hogy a Bamco 2008 augusztusában a hatóság felszólítása ellenére, a szükséges bányakapitánysági jóváhagyás nélkül, újraindította a déli alagútépítő pajzsot és behatolt vele arra a területre, ahol egy majdani átkötő alagútnak kellett volna elkészülnie. A Bamco szerint nem kellett volna engedélyt kérni a továbbhaladásra.

Tovább

Tarlós lemond, ha átszabják a törvényt

2011. augusztus 26., 07:11 Módosítva: 2011.08.26 07:11
235

Legkésőbb 2014 elején átadhatják a 4-es metró első szakaszát – mondta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Tovább

Vízi huzavona a 4-es metró szökőkútjain

2011. július 25., 11:19 Módosítva: 2011.07.25 11:20
27

A 4-es metró három állomásához is terveznek felszíni díszmedencét, csakhogy menekülnek a közműcégek az üzemeltetés elől. Ha nem vállalja el valaki hamarosan, az az építkezés kárára mehet.

A Szent Gellért téri, a Rákóczi téri, és a Népszínház utcai metrómegálló felszínrendezési tervében is szerepel közterületi medence kialakítása. Mint azonban megtudtuk, a medencék üzemeltetésére egyelőre nem találtak jelentkezőt. (Többek között a Főkert vagy a Vízművek jöhetne szóba.)

Tovább

Nem építik át a körtéri metrókijáratot

2011. július 22., 15:04 Módosítva: 2011.07.22 15:05
30

Nem tervezik át a Móricz Zsigmond körtéri metrómegálló felszíni pavilonját, mert az sok időbe telne és a határidők miatt anyagi kockázattal is járna. A helyi civilek néhány hónapja azért kezdeményezték az áttervezést, mert nem akarták a szerintük környezetidegen és túlméretezett fém-üveg épületet.

Fotó: metro4.hu
Fotó: metro4.hu

A DBR metró projektigazgatóság a civil panaszok nyomán megvizsgálta a felszíni metró-kijárat áttervezésének lehetőségét, és arra jutott: a pavilont a jóváhagyott terveknek megfelelően építik meg.

Tovább

2015-től vihet utasokat a 4-es metró

2011. május 25., 21:17 Módosítva: 2011.05.25 21:51
96

Hutiray Gyula szerint nagy valószínűséggel 2015 első negyedévétől lehet majd utazni a 4-es metróval. A fejlesztésekért felelős, megválasztott főpolgármester-helyettes erről a német gazdasági klub (Deutscher Wirtschaftsclub) rendezvényén beszélt.

Tovább

Trafófal keresztezi a Duna-parti sétányt

2011. május 13., 19:37 Módosítva: 2011.05.13 19:37
348

Furcsa jelenségre lehettek figyelmesek a péntek délben átadott Műegyetem rakparton az arra járók: a Duna-part felé eső sétányt egy ottmaradt trafóház keresztezi.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

Megkérdeztük a beruházásért felelős DBR Metró Projektigazgatóságot, ahol elmondták, hogy a belógó trafót még a Gellért téri metróállomás szerkezetépítője helyezte el régebben, és ott is marad még 2012 végéig.

Tovább

Nyomoznak az Alstom-szerződés ügyében

2011. január 19., 15:00 Módosítva: 2011.06.06 06:34
1

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el a BKV és az Alstom közötti, a metrókocsik gyártására és leszállítására kötött szerződéssel kapcsolatban, erősítette meg a Hír tv információját Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. A részletekről későbbre ígért tájékoztatást.

A Hír tv értesülései szerint a hatóságok adatokat kértek a napokban a Fővárosi Önkormányzattól az Alstom-ügyben.

A szerződést a BKV október 20-án bontotta fel, miután az Alstom nem tudta időre leszállítani a 2-es metróra szánt szerelvényeket.

Tovább

Mégsem lesz automata a 4-es metró?

2011. január 6., 15:51 Módosítva: 2011.01.06 16:21
99

A 4-es metrót csak radaros, tehát nem peronfalas védelmi rendszerrel tervezték meg, az előzetes engedélyeket is erre kapta a DBR, ám tavaly a közlekedési hatóság komplex kockázatelemzés készítését írta elő. Az elemzés elkészült, egyeztetés alatt van. A BKV egy belső értekezletén már elhangzott a cég főmérnökétől, hogy peronfal nélkül aligha kapják meg az engedélyt az automata metró üzemeltetésére.

Egyes szempontokból nem is olyan nagy baj, hogy elhúzódik a vita az Alstommal a metrókocsik leszállításáról, mert biztonsági okok miatt elképzelhető, hogy a 4-es metró vonalára nem is enged automata vezérlésű metrót a közlekedési hatóság. Információink szerint a napokban egy belső egyeztetésen a BKV 4-es metróért felelős üzemeltetési főmérnöke azt mondta: egyelőre úgy néz ki, a járművezető nélküli rendszer a hatóság miatt nem mehet. A fő kifogás, hogy nincs peronfal.

Tovább

A Városháza nem tett le a 4-es metró második szakaszáról

2010. december 29., 11:30 Módosítva: 2010.12.29 12:00
11

A főváros cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint az önkormányzat letett volna a 4-es metró második szakaszának megépítéséről. A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója azt mondta: akkor lesz gazdaságos a beruházás, ha elkészül a folytatása is.

Szűcs-Somlyó Mária közölte, a beruházás második szakasza azért nincs benne a város jövő évi költségvetési koncepciójában, mert egyelőre az első szakaszt akarják befejezni, valamint a BKV-t működtetni.

Tovább

Nem építik tovább a 4-es metrót

2010. december 29., 07:09 Módosítva: 2010.12.29 07:09
811

A kockázatok sokasága és az akár 56-100 milliárd forintot is elérő hiány miatt Budapest jövé évi büdzséje válságköltségvetés lesz, derül ki a Népszava birtokába került koncepcióból. Csak a legszükségesebb fejlesztésekre lesz pénz, a 4-es metró folytatására nem.

Tovább

Az Alstom beperelte a BKV-t, és nem fizet

2010. november 12., 13:37 Módosítva: 2010.11.15 08:40
58

A BKV információink szerint nem tud hozzáférni az Alstom 37 milliárd forintos bankgaranciájához, amit egyébként a metrókocsi-szerződés garantálna a magyar közlekedési cégnek. A francia vállalat ugyanis beperelte a BKV-t, azzal az indokkal, hogy csak pénzt akar szerezni a működéshez. Ez ingatja Kocsis István vezérigazgató székét, nem a keddi kommunikációs baki.

Az új metrókocsikat gyártó Alstom Transport beperelte a BKV-t egy nanterre-i bíróságon, ezért a magyar közlekedési cég nem tud hozzáférni a 37 milliárd forintos bankgaranciához, ami a metrókocsi-szerződés felmondása után járna neki.

Úgy tudjuk, hogy az Alstom érvei egyszerűek: a franciák állítása szerint a BKV nem azért mondta fel a szerződést és akarja lehívni a felmondás esetére járó 37 milliárd forintnyi bankgaranciát, mert gondjai vannak a szerelvényekkel, szerintük az események valódi mozgatórugja az, hogy a magyar cég nehéz pénzügyi helyzetben van, és gyorsan forrásokhoz akar jutni. Az Alstom érvei alátámasztására idézi Tarlós István főpolgármester sajtónyilatkozatait, amelyekben a BKV nehéz anyagi helyzetéről beszél.

Tovább

Nem mondható fel az Alstom-szerződés?

2010. október 21., 14:51 Módosítva: 2010.12.19 21:30
9

Az Alstom sajnálattal értesült a BKV azon bejelentéséről, amely szerint a közlekedési vállalat felmondja a budapesti 2-es és 4-es metróvonal szerelvényeinek szállítására kötött szerződést, áll a cég lapunknak elküldött közleményében. A vállalat vezetőit meglepte a bejelentés, mert megítélésük szerint a szerződés felmondása nem alkalmazható.

Az Alstom hangsúlyozza, hogy a szerelvények műszaki paraméterei teljes mértékben megfelelnek a BKV által jóváhagyott és a Nemzeti Közlekedési Hatóság által 2007. augusztusában kiadott előzetes típusengedélyben rögzített szempontoknak.

Tovább