Budapest

A BKV felmondta az Alstom-szerződést

2010. október 20., 13:11 Módosítva: 2010.12.19 21:30
669

A BKV igazgatója felmondta az Alstommal kötött metrókocsi-szerződést. Lehívták a szerződések alapján már kifizetett 108 millió euró visszafizetésére, valamint a jóteljesítésre vonatkozó  bankgaranciákat, és bejelentették kötbér- és kárigényét a szállító felé. Új metrókocsitendert írnak ki, a 4-es metró további 3-5 évet csúszik.

Így jöttek a metrókocsik tavaly februárban. Várhatóan ugyanígy mennek.
Így jöttek a metrókocsik tavaly februárban. Várhatóan ugyanígy mennek.

Kocsis István vezérigazgató azonnali hatállyal felmondta a metrókocsi-szerződéseket és haladéktalanul lehívta a szerződések alapján kifizetett 50 %-os előlegek (mintegy 108 millió €) visszafizetésére, valamint a jóteljesítésre vonatkozó (10 %) bankgaranciákat, és bejelentette kötbér- és kárigényét a szállító fel, jelentette be a BKV.

Tovább

Elutasították az Alstom fellebbezését

2010. október 18., 17:13 Módosítva: 2010.10.18 18:22
68

Elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az Alstom fellebbezését a 2-es metró szerelvényeinek típusengedélyével kapcsolatban, így a gyártó cég immár jogerősen nem kapta meg a gyártáshoz szükséges típusengedélyt.

Tovább

Emberi csontok a 4-es metró építkezésén

2010. szeptember 28., 15:22 Módosítva: 2010.09.28 15:23
17

Emberi csontokat találtak a 4-es metró Rákóczi téri állomásának építése közben. Az előzetes vizsgálatok szerint a maradványok két embertől származnak, a csatornaépítést végző munkagép egy katonai bakancsot is a felszínre hozott, mondta Pető Szabolcs, a DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője.

Mivel a csontok a helyszíni rendőrségi vizsgálat szerint harminc évnél régebbiek, és a közvetlen közelükben más maradványokat nem találtak, a munkálatokat folytathatják az állomáson.

Bontják a 4-es metró gerendáit

2010. szeptember 9., 14:50 Módosítva: 2010.09.09 14:50
10

Elbontják a készülő Baross téri metróállomás betonszerkezetét kitámasztó betonbordákat, és hamarosan kiírják a pályázatot a tér felszíni rendezésére. A tervek szerint ősszel újra lehet közlekedni a Thököly úton, a végleges állapot viszont csak jövő év végére alakul ki.

Fényképeket küldött be egy helyszínen lakó, megrökönyödött olvasónk, amelyeken az látszik, hogy munkások légkalapáccsal estek neki a Baross téri metróállomás tetejének. Megkérdeztük az ügyről a DBR Metró Projektigazgatóságot, ahol elmondták, hogy a képeken látható betonbordázat az állomás betonszerkezetének ideiglenes kitámasztására szolgált, de már nincs szükség rá, ezért el lehet bontani.

Tovább

Nem fogadták el a metrójelentést

2010. augusztus 18., 17:28 Módosítva: 2010.08.18 17:28
12

Három igen és négy nem szavazattal utasították el a jelentést, amely szerint nem állapítható meg biztonsággal, hogy jól előkészített a projekt, az irányítási struktúrában hiányosságok vannak, az alapvető hatásköri és felelősségi viszonyok pedig hiányosan vannak meghatározva.

Tovább

Nem lesz új Alstom metrókocsi

2010. július 30., 14:58 Módosítva: 2010.10.18 17:14
264

Elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság az Alstom metrókocsikra beadott típusengedély-kérelmet, áll a hatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében. Ez azt jelenti, hogy a fővárosnak fel kell bontania a metrókocsik szállítására kötött 65 milliárd forintos szerzdődést, annak ellenére, hogy az ár felét már kifizették. A főpolgármester összehívja jövő hétre a két városházi bizottságot, és augusztus 20-ra a közgyűlést az ügyben.

A közlemény szerint a kérelmet a következők miatt utasították el. Először is nem bizonyosodott be, hogy az alkalmazott fékrendszer megfelel a vonatkozó jogszabályban előírtaknak, illetve nem bizonyított, hogy a fékrendszer legalább olyan biztonsági szintet képvisel, mint a jogszabályi előírások szerint kialakított fékberendezések. A járművön alkalmazott műszaki megoldás nem zárja ki egyértelműen a jármű akaratlan indíthatóságát.

Így jöttek a metrókocsik tavaly februárban. Várhatóan ugyanígy mennek.
Így jöttek a metrókocsik tavaly februárban. Várhatóan ugyanígy mennek.

Emellett az utólagosan elrendelt, és a jármű hibamentes üzemét bizonyítani hivatott tartampróbán feltárt hibák a járműre telepített különféle vezérlőszoftverek további módosítását igénylik.

Tovább

Minden szinten nyom az Alstom

2010. július 30., 13:35 Módosítva: 2010.07.30 16:14

A francia Alstom cég vezérkara Budapestre utazott, és délelőtt óta a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál magyarázza a 4-es és a 2-es metróra megrendelt metrókocsik bizonyítványát. A francia nagykövet is megkereste a magyar kormányt az ügyben.

Péntek délután dől el, kiadja-e az új Alstom metrókocsik engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság, és nagyon úgy áll a helyzet, hogy a kocsik egyelőre nem kapnak engedélyt, írtuk csütörtökön. Ha nincs pénteken engedély, akkor a fővárosi közgyűlés korábbi határozata értelmében fel kell bontani a metrókocsik szállítására aláírt 65 milliárd forintos szerződést.

Tovább

Elmeszelhetik az Alstom-kocsikat

2010. július 29., 18:20 Módosítva: 2010.07.29 18:20
73

Információink szerint nagy eséllyel pénteken dönt a Nemzeti Közlekedés Hatóság arról, hogy megkaphatják-e a hatósági engedélyt a 4-es metró és a 2-es metró vonalára szánt új Alstom metrókocsik. A hatóság emberei a napokban fejezték be a teszteket a BKV-nál. Úgy tudni, hogy a hatóság várhatóan elutasítja az engedély kiadását.

Úgy értesültünk, hogy Ikvai-Szabó Imre, gazdasági főpolgármester-helyettes péntekre válságtanácskozást hívott össze, amelyen az önkormányzat mellett részt vesznek a BKV és a DBR Metró Projektigazgatóság szakemberei is. Az egyeztetés tényét a főpolgármester-helyettesi irodán megerősítették.

Tovább

Tarlós: Be akarjuk fejezni a metróépítést

2010. július 16., 16:06 Módosítva: 2010.07.30 15:24
1

"Be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében" - írta Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt pénteki keltezésű, Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében. "A miniszterelnök, az illetékes szakminiszter és a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje is évek óta egyfolytában a metróépítés befejezésének szükségességéről beszél" - közölte Tarlós István.

Hozzátette, ennek ellenére a fővárosi MSZP - "kiforgatva egy felületesen megfogalmazott sajtómunkatársi nyilatkozatot" - ismét politikai hisztériába kezdett, azzal próbálkozik, hogy felheccelje a budapestieket.

Tovább

Metró helyett buszokat akar a kormány

2010. július 15., 08:48 Módosítva: 2010.07.15 13:27
99

A négyes metróra fordított összegek a fővárosi és vidéki felszíni közlekedés fejlesztése elől veszik el az uniós és hazai forrásokat. Az esetleges folytatásról mindezeket mérlegelve születhet majd döntés, mondta a Blikknek Fekete Rajmund, a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság sajtómunkatársa.

Tovább

4-es metró: befejeződött az alagútépítés

2010. július 1., 10:56 Módosítva: 2010.07.15 08:46
51

Elérte a Baross téri megállót a 4-es metró északi pajzsa is, ezzel befejeződött az alagútépítés az új vonal első szakaszán, közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság. Hamarosan megkezdik a pajzsok kiszerelését, ezzel várhatóan ősszel végeznek majd. A metróépítést néhány hónapon belül a belső beépítéssel és vágányépítéssel folytatják a pesti oldalon, jövőre pedig a rendszereket, áramellátó berendezéseket szerelik be.

Tovább

Fény támadt a metróalagút végén

2010. június 18., 14:51 Módosítva: 2010.06.18 14:51
16

Elérte a Baross teret a 4-es metró déli pajzsa: pénteken jelentősebb műszaki nehézségek nélkül megépült az első szakasz utolsó 450 métere, áll a DBR Metró Projektigazgatóság közleményében. Ezzel a déli alagút építése befejeződött, de hamarosan kész az északi is, majd megkezdődik, és várhatóan őszig véget ér a pajzsok kiszerelése.

A pesti oldalon számos munkafázis csak a pajzsok áthaladása után végezhető, az ottani állomások még hátralévő szerkezetépítési munkái ezután fejeződnek be. A közlemény szerint az alagutak nagyon jó minőségben épültek meg, és ami legalább ilyen fontos: nem okoztak a pajzsok a felszínen említésre méltó mozgásokat, illetve épületkárokat.

Tovább

Öt vizsgálat folyik a 4-es metrónál

2010. június 1., 16:41 Módosítva: 2010.07.15 08:46
7

Összesen öt vizsgálat indult az elmúlt hónapokban a 4-es metró beruházással kapcsolatban, derült ki az Index birtokába jutott negyedéves metrójelentésből.

A jelentés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság két ügyben is nyomoz a DBR Metró Projektigazgatóságnál. A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztály II., valamint a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály 2010 márciusában kereste meg az igazgatóságot.

Tovább

Júliusra elkészül a 4-es metró alagútja

2010. május 11., 16:07 Módosítva: 2010.06.23 22:14
7

Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója elmondta: még 450 méter van hátra a pajzsos alagútépítésből.

"Nagy felszabadultságérzés volt, amikor hétvégén elindult a déli pajzs" - mondta a projektvezető, hangsúlyozva, hogy az alagútépítés egy sajátos és összetett tevékenység, mellyel bármikor és bárhol lehetnek problémák. Ha minden a tervek szerint halad, akkor – bár a budai oldalon jelentős késedelem halmozódott fel - a tavaly novemberi ütemtervhez képest akár két-három hónappal korábban is végeznek a pajzsos alagútépítéssel. Ezt a pluszidőt tartalékként építik bele a projektbe, és szinte biztosan fel is fogják használni.

metro4 epit 39
Tovább

Lejárnak a 4-es metró szerződései

2010. április 15., 09:40 Módosítva: 2010.06.23 22:14
10

Sorra lejárnak a 4-es metró építésére kötött szerződések, a beruházás 2006-os indulásánál ugyanis még úgy volt, hogy legkésőbb 2010 közepére elkészül az első, Baross térig tartó szakasz. Az ellenőrző mérnökcég, a talajmozgást figyelő társaság és a kommunikációs tanácsadó pénzügyi kerete már ki is fogyott, de egymás után érkeznek a különböző kivitelezők csúszásból fakadó többletkövetelései.

Az ellenőrző mérnökcég, az Eurometro korábbi szerződésében rögzített keretösszeg a napokban fogy ki. A szerződés meghosszabbítását előkészítette a DBR Metró projektigazgatóság, ami szerint további 3,5 milliárd forintot fizettek volna a cégnek a beruházás befejezéséig, ám a szerződés megkötését megvétózta a Közbeszerzési Döntőbizottság. Márciusban majdnem le kellett állítani az egész beruházást, amikor hosszas vita után az Eurometro vállalta, hogy a helyzet rendezéséig tovább dolgozik.

Tovább

Jó időre vár a Kálvin téri esőtető

2010. április 1., 14:38 Módosítva: 2010.04.01 14:40

A DBR Metró Projektigazgatóság szerint az áprilisi jó idő beköszöntével fúgázzák a Kálvin téri majdani metróállomás feljárójának tetejét. Az építmény azért ázott be egész télen, mert a fúgázás szétfagyott volna.

A kiskörúton és vonzáskörzetében az Alterra végzi a 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni beruházásokat, válaszolta kérdésünkre a DBR Metró Projektigazgatóság. A munkák végső befejezési határideje 2010. szeptember vége, a villamosmegállót, így a lépcső fölötti esőtetőt is eddig kell átadniuk.

Korábban arról számoltunk be, hogy a Kálvin téren, az új metróállomás építése miatt nemrégiben felszerelt építmény csak vizuálisan teljesíti feladatát: egy kis eső eláztatta a lépcsőt.

Tovább

Ingyen is dolgozik a 4-es metró mérnökcége

2010. március 22., 13:04 Módosítva: 2011.01.31 11:58

Információink szerint egymás kezébe csapott a BKV, és a 4-es metró ellenőrző mérnökcégének, az Eurometronak a vezetése: a cég tovább dolgozik hozomra addig, amíg el nem dől, ki veszi át a helyét a beruházásban. Mint BKV-s forrásból megtudtuk, így elhárul a veszély, hogy a metróépítést hónapokra leállítsák, az Eurometro pedig várhatóan utólagosan próbálja majd behajtani az ideiglenes időszakra járó díjat.

A múlt hét közepén tárgyalt a két cég vezetése, ahol az Eurometro részéről az OTP-s érdekkörű tulajdonos is részt vett. A megbeszélésen eredmény született: az Eurometro bejelentette, hogy folytatják a munkát. A BKV részéről ezt elfogadhatónak tartják, mert nem kell leállítani a kötelező ellenőrző mérnök hiányában a metróépítést, az Eurometro pedig valószínűleg abban bízik, hogy a hamarosan kiírandó pályázaton újra elnyeri a megbízást.

Tovább

Kirúgják a 4-es metró mérnökcégét

2010. március 11., 13:00 Módosítva: 2011.01.31 11:58
3

A fővárosi közgyűlés átvágta a gordiuszi csomót a 4-es metró ügyében: a BKV átveszi a független mérnöki teendőt ellátó Eurometro 65 emberét, hogy a beruházás folytatódhasson. A cégnek ugyanis lejárt a szerződése, a meghosszabbításra viszont pályázatot kellene kiírni, ami legalább fél év szünetet jelentene az építkezésben. Kiderült, hogy az épíkezés vezetője nem közbeszerzési dzsungelharcos.

Klados Gusztáv, a 4-es metró beruházás projektigazgatója az előállt helyzetzetről a fővárosi közgyűlés ülésén elmondta: már 2009 elején tudtak arról, hogy az építkezés elhúzódása miatt baj lesz független mérnök cég, az Eurometro megbízásával. A szerződést ugyanis fix díjra kötötték, a kilenc milliárdos keret pedig mára kimerült, de munka lenne még.

Tovább

Létszámemelés a 4-es metrónál 50 millióért

2010. március 8., 15:30 Módosítva: 2010.03.08 15:30

Öt új embert venne fel a 4-es metró építését koordináló DBR Metró Projektigazgatóság a megnövekedett feladatkörre hivatkozva. A bérkeret így 50 millió forinttal emelkedne meg. A társaság idén 1 milliárd 187 millió forintból gazdálkodik.

Idén tovább növelné létszámát a DBR Metró Projektigazgatóság: 5 embert vennének fel. A létszámfejlesztés 50 millió forintba kerül. Az igényről szerdán vagy csütörtökön dönthet a fővárosi közgyűlés. A projektigazgatóság idei költségvetése 1 milliárd 187 millió forint.

Tovább

Kipucolták a budai metróalagutat

2010. január 23., 08:49 Módosítva: 2010.01.23 09:01
34

A 4-es metró budai állomásai közel száz százalékban szerkezetkészek, a metróalagutat kipucolták és előkészítették a vágányok beépítéséhez. Nagy munka a Szent Gellért tér alatt folyik, ahol az építők nekiláttak annak az átkötőalagútnak, ami miatt korábban majdnem felbontották a metrószerződést.

Végigjártuk a 4-es metró budai szakaszát, ahol az állomások már elnyerték végleges formájukat. A Tétényi úti és a Bocskai úti állomáson már csak a középperon hiányzik, a Bartók Béla úti állomáson pedig már elkezdtek dolgozni a belsőépítészek.

Tovább

125 milliót követel Újbuda a metróépítőktől

2010. január 6., 14:16 Módosítva: 2010.03.04 18:48
5

Információink szerint az újbudai önkormányzat december végén felszólította a DBR Metró Projektigazgatóságot, hogy fizesse meg azt az összesen 125 millió forintra rúgó közterülethasználatidíj-tartozást, amelyet a kivitelezői felhalmoztak 2008-ban és 2009-ben. Az igazgatóság szerint a követelés jogos, de méltányosságot szeretne.

A XI. kerületi önkormányzat jegyzője december végén felszólítást küldött a DBR Metró Projektigazgatóságnak, hogy fizesse ki elmaradt közterülethasználatidíj-tartozását. A 2008-2009 évi tartozás összege 125 millió forint. A Strabagnak ebből mintegy tízmillió forintot, a BPV-Metrónak 104 milliót, a Swietelskynek pedig 11,5 milliót kellene kifizetni, mint állomásépítő kivitelezőnek. De a kerület szerint ha ők nem fizetnek, akkor a BKV-hoz tartozó DBR Metró Projektigazgatóságnak kell állni a számlát, mint megrendelőnek.

Tovább

Üdvözli a főváros az ellene indult vizsgálatot

2009. december 3., 15:42 Módosítva: 2009.12.03 17:49

A fővárosi önkormányzat készséggel és örömmel áll az ügyészségi vizsgálat elé a 4-es metró és a Margit híd ügyében, közölte csütörtökön a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája.

A főváros vezetése a kezdődő választási kampány részének tekinti Karsai Péter MDF-es politikus múlt heti parlamenti felszólalását, akinek megalapozatlan, ténybeli tévedésekkel zsúfolt beadványát feljelentésként értékelte az ügyészség, olvasható a hivatal közleményében.

Tovább

Nem cserélik oroszra az Alstom kocsikat

2009. november 19., 14:41 Módosítva: 2009.11.19 15:49

Nem tervezi a BKV, hogy orosz metrókocsikra cserélné az Alstom metrókocsikat, mondta az Indexnek Guba János,a Dbr Metró Projektigazgatóság igazgatóhelyettese, az Alstom-projekt vezetője.

Az Indexhez tartozó, külső szerkesztésű BKV-figyelő blogban jelent meg, hogy a BKV hazaküldi az Alstom kocsikat, ha az idén nem sikerül forgalomba állítani őket és orosz kocsikkal válthatja ki azokat.

Tovább

Hamarabb végezhetnek a fúrópajzsok

2009. november 13., 17:09 Módosítva: 2009.11.13 17:24

A tervezettnél akár pár hónappal korábban is végezhetnek az alagútfúrással a 4-es metró pajzsai, mert a pesti oldali talajhoz a vártnál jobban tud alkalmazkodni a gép és emiatt gyorsabban tud haladni, valamint az új alagútfúró személyzet is lényegesen képzettebb, mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója az MTI-nek adott interjújában. Hozzátette ugyanakkor, hogy a pesti oldalon is várhatóak nehézségek, például a Rákóczi térnél és a Keleti Pályaudvarnál.

Tovább

Elindult a fúrópajzs a Kálvin térről

2009. november 10., 10:43 Módosítva: 2009.11.10 13:20

A tervezettnél három héttel korábban indulhatott el a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa a Rákóczi tér felé, áll a DBR Metró Projektigazgatóság közleményében.

A pajzs kedd hajnalban haladt át a 3-as metró alagútja felett, mindössze másfél méter távolságra attól. Hamarosan indul a pajzs északi párja is.

Tovább