Újabb félmilliárd forintot biztosít a Főváros a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-nek (BKK), írja a Népszabadság a keddi számában. A lap György István főpolgármester-helyettes előterjesztésére hivatkozva közli: Budapest közösségi közlekedésének megújulásához a teljes szervezeti és intézményrendszer átalakítására van szükség.
Öt kiemelt beruházás előkészítésére 323,4 millió forint jut. Ezek között az elektronikus jegyrendszer bevezetésének kidolgozása, a személyforgalmi behajtási díj részleteinek kimunkálása, a Széll Kálmán tér átépítése, a Nyugati pályaudvar körüli közterek rekonstrukciója és a BKK "saját beruházások indítására való alkalmassá tétele" szerepel.
A Népszabadság közlése szerint négy buszsáv kialakítására 35,2 millió forintot kér a BKK.
Az esélyegyenlőség érdekében olyan lámpákat szerelnek a metrókra, amelyek az ajtók záródására figyelmeztetik az utasokat – közölte a BKV.
A "vizuális indításjelző berendezések" tesztelése hétfőn a 3-as metró vonalán kezdődik, és egy hónap után az összes kocsiba beszerelik őket.
Összesen 1944 jelzőkészülékre lesz szükség, ezeket a járművek utastéri ajtói fölött helyezik majd el. A lámpák az ajtózáródásra figyelmeztető hangjelzéssel egyidejűleg kezdenek el villogni, és mindaddig fényjelzést adnak, amíg a szerelvény valamennyi ajtaja be nem záródott.
Információink szerint a 30 milliárd forintos előleg elvesztésével megváltozott az Alstom tárgyalási stílusa, eddig a pénz és a metrókocsik birtokában magas lovon ültek, ám a napokban elvesztett per után leszálltak róla, legalábbis így érzékelik magyar részről. Patrick Kron, az Alstom vezérigazgatója jövő hét kedden Budapestre érkezik.
A magyar fél értesüléseink szerint megegyezésre törekszik, ám alapjaiban meg akarja változtatni a metrókocsi-szerződés előnytelen pontjait. Így például kivennék a szerződésből azt a pontot, miszerint vis maior-nak számít, ha nem sikerül megszerezni a metrókocsikra a hatósági engedélyt.
Mivel a bevásárlóközpont építője nem biztosította a biztonságos közlekedés feltételeit, ezért bizonytalan ideig eltolódik a június 16-ától tervezett vágányzár a 3-as metró vonalán, áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében. Azaz, a meghirdetettel ellentétben csütörtökön mégis teljes hosszában jár a metró. A háttérben húgyszag bűzlik. Vagy nem csak az.
A BKK és a BKV bejárást tartott a 3-as metró vonalán a június 16-ától bevezetni kívánt vágányzár helyszínén, és a szakemberek úgy találták: nem valósultak meg a bevásárlóközpont építője által vállat forgalomtechnikai feltételek a metrópótlás megkezdéséhez, nem lenne biztonságos a közlekedés.
A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint a versailles-i bíróság másodfokon igazat adott a BKV-nak abban, hogy jogszerűen lehívhatja a felmondott metrószerződés miatt a franciáktól a mintegy 30 milliárd forintos bankgaranciát.
„A BKV Zrt. részére teljesített bankgaranciák lehívásával kapcsolatban a Polgári törvénykönyv 2321 szakasza szerint a hozott határozat minden rendelkezését hatályon kívül kell helyezni, és az Alstom Transport tiltó kérelmét elutasítani”, határozott most a bíróság, megváltoztatva az elsőfokú, a BKV-t elmarasztaló ítéletet.
A francia bíróság a tervezettel ellentétben szerdán nem tárgyalta az Alstom keresetét, és várhatóan addig nem is kerül napirendre, amíg a metrókocsikat gyártó cég vezetői nem tárgyalnak személyesen a főpolgármesterrel és a kormány képviselőivel.
Az Info Rádió úgy értesült, hogy az Alstom vezetői nemcsak Tarlós István főpolgármesterrel tárgyalnak a metrókocsik ügyéről, ugyanis június 17-én Szentpéterváron találkoznak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel. A megbeszélésen a típusengedély is szóba kerülhet, mivel a Nemzeti Közlekedési Hatóság a tárca alá tartozik. Várhatóan a francia bíróság addig nem veszi napirendre az Alstom ügyét, amíg nem érnek véget az egyeztetések a kormány képviselőivel és a főváros vezetésével.
A fideszes politikusoktól és agglomerációs polgármesterektől kapott kemény kritikák után a főpolgármester négy nappal a bevezetés után máris felfüggesztette a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetését. A VEKE által támogatott sávelkülönítés óriásdugókat okozott a Nyugat-Magyarország felől a fővárosba érkező forgalomban az M1-M7-es bevezető szakaszán.
Tarlós István főpolgármester csütörtökön közleményben jelentette be, egyelőre nem lesz buszsáv az M1-M7-es bevezető szakaszán.
A Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató által aláírt rövid közlemény szerint Tarlós István főpolgármester utasítására műszaki problémák miatt haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetését, és a problémák megoldásáig megnyitják a forgalom előtt.
A székesfehérvári polgármester után Budaörs vezetője is nyílt levélben mondta el a véleményét az M7-es fővárosi bevezető szakaszára kitett új buszsávról. Wittinghoff Tamás szerint az életszerűtlen, a hétköznapokat megkeserítő megoldásokkal a valódi problémakezeléstől veszik el az energiákat.
„Ha már segíteni nem tudsz, legalább ártsál.” Ez jutott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármesterének eszébe, amikor szembesült a Budapesti Közlekedési Központ legújabb intézkedésével. Május 30-án, hétfőn új buszsávot adtak át a Budaörsi út befelé jövő oldalán, a Nagyszőlős utcai felüljáró és a BAH-csomópont között. Az autósok elől elzárt sáv miatt a Nyugat-Magyarországról és az agglomerációból érkező forgalom az M1-M7-es közös szakaszán rendszeresen feltorlódik, a dugók időnként a budaörsi Auchanig érnek.
Wittinghoff nyílt levelet írt Tarlós István főpolgármesternek, amiben azt írja, hogy a VEKE elnökének az ügyben tett nyilatkozatai szemmel láthatóan igyekeznek szembeállítani a budapestieket és az agglomerációban élőket. Pedig mindenki tudja, hogy a város és környékének határa mára teljesen virtuálissá vált, valódi szimbiózisban él a főváros a környező településekkel. Ezt a realitást tükrözi az a tény is, hogy BKV buszok járnak a településekre. Mellesleg éppen Budaörs esetében ugyanannyian járnak ki ide dolgozni, mint, ahányan innen Budapestre. Az évtizedes törekvés, hogy egyetlen egységként, egymásra épülve működjön az agglomeráció, és a főváros tömegközlekedése, mindeddig vitán felül állt.”
A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) üzleti tervében hat, összesen sok száz milliárd forintos fejlesztési program előkészítése szerepel, közöttük a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötése, a hármas metró szerelvényeinek cseréje és vonalának meghosszabbítása, illetve a négyes metró továbbépítése Budaörsig és a másik irányba Újpalotáig – írja a Magyar Nemzet.
Információink szerint egyelőre még a BKV-nál is bizonytalanok abban, hogy sül el a pénteken bejelentett metrókocsikivonás. Csúcsforgalmi időszakban (reggel) 10-15 másodperccel hosszabbodik a menetidő, ami szakértők szerint nem vészes. Ám, ha egy szerelvénynek ki kell állnia hiba miatt - ez mostanában elég gyakori -, akkor jön a tumultuózus szcenárió.
Mint arról beszámoltunk, Tarlós István főpolgármester pénteken bejelentette, hogy a metrótüzek után konzultáltak az orosz gyártóval, és kivonják a forgalomból a 40 évesnél öregebb metrókocsikat. Ez a 2-es és a 3-as vonalon összesen 43 kocsit jelent, ami az összes kocsi több mint tíz százaléka.
Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek, közölte Tarlós István pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.
Közlése szerint öt 43 éves, és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek. Bejelentette azt is, hogy az intézkedés következtében a metrószerelvények ritkábban járnak majd. Tarlós István lelkiismeretlenségnek nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket.
A városháza számításai szerint ez azt jelenti, hogy a 2-es metróvonalon 2 perc 20 másodperc helyett 2 perc 30 másodpercenként jár majd a metró, a 3-as vonalon pedig 2 perc 30 másodperc helyett 2 perc 45 másodpercenként.
Érdekes műszaki megoldást vett észre a csepeli HÉV-en egy olvasónk: az elromlott áramszedőt kötéllel kötözték le, aminek alsó végét a jármű hasa alá rögzítettek - esőben. Szólt a vasutasoknak, mire azt a választ kapta, hogy a szükség nagy úr. A BKV kérdésünkre közölte: az évtizedek óta alkalmazott megoldás teljesen szabályos, és semmiféle élet-, balesetveszélyt nem hordoz.
Ma (2011.05.16.) reggel a HÉV-re akartam felszállni a csepeli végállomáson (Pest felé), amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kötél lóg az egyik vagon áramszedőjéről, írta Ferenc lapunknak.
A levél így folytatódott: "Miután volt pár perc még az indulásig, gondoltam, beszólok a forgalmi ügyeletre, hogy ott felejtettek egy kötelet, ami nyilván nem kívánatos, hogy esőben, menetszélben lobogjon a jármű mellett...
Tizenkét villamosvonalon kezd felújításokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nyáron; a fedezet a BKV-nak minden évben átutalt beruházási támogatás, amelyet az idén egymilliárddal forinttal növeltek, azaz összesen tizenegy milliárdra emeltek.
A BKK közleménye szerint, amellett, hogy megnövelték a csak felújításra költhető támogatás összegét, a prioritásokat is megváltoztatták: jelentősen több pénz jut a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztésére, így pályafelújításra, járműbeszerzésre és -felújításra is.
A nemrégiben lezárult sikeres trolibusz-tender eredményeként alacsonypadlós használt csuklós trolibuszok érkeznek a fővárosba, áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében. A 15 darab használt MAN trolibuszból idén ősszel már forgalomba állhatnak az első járművek.
A használt járművek beszerzése nem helyettesíti az ezzel párhuzamosan az autóbuszpark, a trolibuszok és a villamosok jelentős részének lecserélését célzó nagyprojekteket, melyeket a BKK megkezdett.
Vasárnap lép életbe a fővárosi közösségi közlekedést meghatározó, a járatok forgalmi jellemzőit tartalmazó új paraméterkönyv, melyet idén először a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) készített elő a BKV-val közösen, közölte a BKK. A legfontosabb változás, hogy a 6-os villamosok a Nagykörúton éjjel-nappal közlekednek, felváltva a zsúfolt éjszakai buszjáratot.
Információink szerint ajtóhiba miatt állt ki a forgalomból a kedden kiégett metró, azután kezdett füstölni az ajtóvezérlő szerkezetnél. Korábban ez a kocsi száguldott nyitott ajtókkal a Ferenc körút és a Klinikák között, mert elromlott egy relé. A 35 éves 3-as metró felújítását régóta tervezi a BKV, de nincs rá pénz. A kék metróban szinte havonta füstöl valami, a tűzoltóság tavaly már elmarasztalta a BKV-t.
Értesüléseink szerint ajtóprobléma miatt állt ki a Forgách utcai és az Árpád hídi megálló közötti kihúzó vágányra a később kiégett szerelvény. A szabályzat szerint ilyen esetben ki kell szállítani az utasokat, és félre kell húzódni a szerelvénnyel.
Leszakadt a felsővezeték a 2-es villamos vonalán reggel Budapesten, a IX. kerületben. Hercegh Zoltán, a BKV fődiszpécsere elmondta, egyelőre nem tudni, miért szakadt le a vezeték a Közraktár utcában. A műszaki hiba elhárításáig a villamosok helyett pótlóbuszok viszik az utasokat a Kossuth tér és a Vágóhíd között.
A BKV-adminisztráció akasztotta meg a Moszkva teret és a Flórián teret már sikeresen színesre pingáló Világ-Kép Kulturális Egyesület legújabb projektjét. Ezúttal a Zöld Kakas Líceum hátrányos helyzetű diákjai festenék vidámra a Pöttyös utcai metrómegálló környékét, ám a BKV szerint az állomás mészkő fala nem erre való.
Az egyesület a köztérszínesítés mellett elindított egy oktatási programot, talált hozzá támogatókat, szponzorokat. A programban a ferencvárosi Zöld Kakas Líceum nevű szakközépiskola diákjaival festenék ki közösen a Pöttyös utca metrómegállót. Ez olyan iskola, ahova csak hátrányos helyzetű gyerekek járnak.
Megvalósíthatósági tanulmány készül az új, legkorszerűbb technikát alkalmazó elektronikus jegyrendszer bevezetésének költségéről, az elérhető megtakarításról, és a kiépítés ütemezéséről, ha a fővárosi közgyűlés jövő heti ülésén elfogadja az erről szóló javaslatot.
A Budapesti Közlekedési Központ elkészítette az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről szóló alapkoncepciót. A dokumentum szerint az elektronikus viteldíjrendszernek tudnia kell használni bankkártyákat, mobiltelefonokat, vagy a később bevezetendő állampolgári azonosító kártyát. Az elképzelések szerint az utasok egy feltölthető kártyát kapnának, amelyről a leolvasó egyszerűen levonná az egységeket. A rendszer célja, hogy az utasok azonosítása gyors legyen, és a kártyát másra is lehessen használni.
Hétfőtől a 178-as buszok ismét a Naphegy tér és a Keleti pályaudvar között, vagyis a régi útvonalukon járnak a fővárosban.
Az Aréna pláza ugyanis felmondta a három éve kötött szerződést, amelynek alapján ezek a járatok meghosszabbított vonalon, a Stadionokig mentek. Ezzel egyidejűleg megszűnik a 178A járat.
Az elmúlt évekhez képest meglepően csendes, több hónapos tárgyalássorozat után csütörtökön megegyezett a BKV menedzsmentje a közlekedési cégnél működő érdekképviseletekkel az idei béremelésről, írja a Népszava.
Szalóczy Pált a 3-as metró vonalán is utolérte a korszerűsítési hullám: az egyik szerelvényen egy hete Tarcsa Zsuzsa mondja helyette, hogy az ajtók záródnak.
A BKV tájékoztatása szerint folyik a metrószerelvények hangrendszerének (egyebek mellett az erősítő, a hangszórók, a tárolóegység) korszerűsítése. Mivel a megállók neveit bemondó, jelenleg is hallható hang egy ősrégi, korának megfelelő módszerekkel digitalizált, mára már igen rossz minőségű felvétel, egy hete a BKV próbaképpen módosította a 3-as metró egyik szerelvényén.
Március végén megkapja a BKV a beígért 19 milliárd forintos állami támogatást, majd várhatóan júliusban átvállalja az állam a közlekedési cég 77 milliárd forintos adósságát, jelentette be Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón.
A fővárosi önkormányzat már tavaly év vége óta lobbizik a kormánynál a BKV pénzügyi egyensúlyának rendezéséért. A közlekedési cég 30 milliárd forintos hiánnyal küzd idén, ráadásul 77 millird forintos adósságállománya is van, aminek csak a kamat- és törlesztési terhei évi 4-5 milliárd forintra rúgnak.
Jogorvoslati kérelmet nyújtott be az Orangeways Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) annak megállapítására, hogy a BKV Zrt. "valós és okszerű indokok nélkül" minősítette eredménytelennek a midibusztendert.
Az Orangeways közleményében azt írta: "A pályázat messze legkedvezőbb ajánlatát benyújtó Orangeways Zrt. álláspontja szerint a BKV által megjelölt indokok nem felelnek meg a közbeszerzési törvény azon feltételeinek, amelyek mentesíthetik az ajánlatkérőt az ajánlatok elbírálásának kötelezettsége alól".
Áfával majdnem 7000 forintba kerül egy körülbelül 40x10 centiméteres fémtábla a rajta levő fóliával együtt, amellyel a BKV 5000 megállóban arra figyelmezteti az utasokat, hogy tilos a dohányzás. A drága matricák az elmúlt napokban sorra lepotyogtak. A szállító cég garanciálisan cseréli őket.
Egy komplett tájékoztató tábla ára hordozó felülettel és fóliával együtt 5466 forint plusz áfa, tájékoztatta lapunkat a BKV jogi igazgatósága.