Budapest

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Hagyó-per: visszalőtt a vád tanúja

2013. május 7., 17:41 Módosítva: 2017.11.10 14:28
614

A BKV-ügyet vezető nyomozó bírók és más hatósági személyek befolyásolását ígérte az egyik tanúnak, ha valótlan terhelő vallomást ír alá - tálalt ki a vád egyik tanúja a BKV-per keddi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken a nepszava.hu helyszíni tudósítása szerint.

P. J. tanú, BKV-alvállalkozó éppen más, azóta felmentéssel zárult ügyben állt kényszerintézkedés alatt, amikor a nyomozó egy közös magánnyomozó ismerősük társaságában megkereste őt. Dr. Bói László rendőr százados, a BKV-ügyet vezető nyomozó a tanú állítása szerint azt ígérte P-nek, hogy egy másik, folyamatban lévő ügyében befolyásolja a bírót és a nyomozást, ha cserébe aláírja az említett magánnyomozó véleményét, elismerve azt saját vallomásaként.

Tovább

A Hagyó-per vádlottja szerint Puch László cége is kapcsolatban állt a BKV Zrt.-vel

2013. január 22., 17:23 Módosítva: 2013.01.22 17:23
11

A hatodrendű vádlott nyomozati vallomása szerint Puch László szocialista politikus Média Magnet Kft. nevű cége is kapcsolatban állt a BKV Zrt.-vel. H. Éva vallomását a Hagyó Miklós és társai elleni, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján ismertették.

Tovább

Hagyó-per: Önök kérték a BKV-nál

2012. november 8., 15:06 Módosítva: 2013.01.22 17:23
31

R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkor politikusainak a kérését - derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.

R. Miklós 2007. január 7-től kommunikációs igazgatóként dolgozott a BKV Zrt.-nél, majd 2007 augusztusától kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettes lett.

Felolvasott vallomása szerint Antal Attila vezérigazgató kérésére 2007 augusztusában találkoznia kellett Schmuck Andorral, aki akkor Hagyó Miklós "bizalmi embere" volt. A találkozón Schmuck Andor bemutatta neki H. Évát - a per hatodrendű vádlottját -, akit alkalmazni kellett a BKV Zrt.-nél.

Tovább

„Nokiás” Balogh Zsolt is visszavonta vallomását

2012. október 9., 14:13 Módosítva: 2012.10.16 18:00
29

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott tagadta bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen folyó büntetőper keddi tárgyalási napján, védőjével egyetértésben törvényszegéssel vádolta az ügyészséget, mert bár nem gyanúsították meg, vádat emeltek ellene.

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait. A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig mintegy másfél milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Tovább

Kiszivárogtak a Hagyó-per vallomásai

2012. szeptember 24., 15:55 Módosítva: 2012.10.16 18:00
55

Kiszivárogtak az elmúlt napokban a Hagyó-per első- és másodrendű vádlottjának, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnek és Mesterházy Ernőnek, Demszky Gábor tanácsadójának teljes, bíróság előtt tett vallomásai. Az elmondottakban Hagyó felfedi, kit hívtak szerinte eredetileg "nokiás-embernek", Mesterházy pedig arról panaszkodik, hogy a rendőrök azzal zsarolták: ha terhelő vallomást tesz Hagyóra és Demszkyre, akkor elengedik.

Hagyó Miklós részletesen, 112 oldalon, 11 fejezetben összegzi ártatlanságát a BKV-ügyben. Ide kattintva letölthető teljes vallomásában kitér a főpolgármesteri hivatal és a közműcégek adminisztratív ismertetésére, és sorba veszi a vádpontokat.

Tovább

Júniusban kezdődik a Hagyó-per

2012. május 16., 13:12 Módosítva: 2012.09.11 10:34

Június 13-án kezdődik Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A bíróság az év végéig 29 tárgyalási napot tűzött ki, közölte Sárközy Szabolcs, a törvényszék szóvivője szerdán. Hagyót és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Tovább

Vesztegetéssel is megvádolták Hagyót

2012. március 23., 15:56 Módosítva: 2012.05.09 11:51
25

A napokban postázta a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében készült teljes vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség. Újdonság, hogy a volt főpolgármester-helyettest vesztegetéssel is megvádolta az ügyészség. Egy példány a birtokunkba került, amit nyilvánosságra hozunk, erre a linkre kattintva letölthető.

A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januártól 2008 augusztusig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.

A volt politikust folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, kétrendbeli vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hivatalos személyként elkövetett zsarolással, 14 társát pedig elkövetőként, felbujtóként vagy éppen bűntársként elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják.

Hagyó eszerint beosztásából adódó befolyásával visszaélve, jogsértő utasításokkal részt vett egyes cselekményekben, másrészt olyan környezetet alakított ki, amelyben bizalmas munkatársai nélküle is képesek voltak az érdekeinek megfelelő döntéseket hozni, utasításokat adni, azokat a BKV vezetői felé közvetíteni.

Tovább

Hagyó honlapja ellentámadásba lendül

2012. március 21., 15:30 Módosítva: 2012.05.09 11:51
32

Kitették az első írásbeli ítéletet, és a hozzá kapcsolódó dokumentumokat a Hagyó Miklós támogatói által szerkesztett hagyomiklos.com weboldalra. Az ítéletet még január közepén hozta meg a volt főpolgármester-helyettes - a BKV-s ügyektől elkülönülten kezelt - magánokirat-hamisítási ügyében a bíróság, első fokon felmentve Hagyót a vád alól.

A weboldal az összefoglaló szövege szerint arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, miként szolgált a magánokirat-hamisítási ügy miatti büntetõeljárás indokul arra, hogy az illetékes hatóságok Hagyó Miklós elõzetes letartóztatásának, illetve házi õrizetének meghosszabbítását indítványozzák, és miként adott helyt ezen indítványoknak az eljáró bíróság.

Tovább

BKV: Bolla Tibor nem gyanúsított

2012. január 23., 15:28 Módosítva: 2012.01.23 15:28

A BKV közlése szerint egyetlen jelenlegi vezetőjük vagy dolgozójuk sem érintett a Hagyó-ügyben, így Bolla Tibor, a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese sem.

A társaság gazdasági vezetőjének neve is felmerült korábban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szóvivőjének foglalkoztatásával kapcsolatban. A BKV akkor azt közölte, hogy nem Bolla Tibor a felelős Horváth Éva foglalkoztatásáért, hanem egy főosztályvezető, akit már elbocsátottak.

Tovább

Húsz év börtönt is kaphat Hagyó

2012. január 11., 17:05 Módosítva: 2012.07.13 12:18
104

Jogi szakértők szerint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes maximális büntetése 20 év börtön lehet a szerdán benyújtott vádirat alapján, Antal Attila, Balogh Zsolt volt vezérigazgatók legfeljebb 16 évre, míg Mesterházy Ernő 8, és Szalainé Szilágyi Eleonóra is 8 évre számíthat, ha nagyon szigorú a bíró.

Mint arról beszámoltunk, a Központi Nyomozó Főügyészség benyújtotta a vádiratot Hagyó Miklós és 14 társa ügyében. Jogi szakértőket kérdeztünk, hogy a vádirat alapján mekkora büntetést kaphatnak a vádlottak.

Tovább

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

2011. december 21., 13:51 Módosítva: 2011.12.21 16:23
114

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben. A kiszivárgott nyomozati iratok alapján elmondható, hogy bár több vallomásban is utaltak a gyanúsítottak a pártfinanszírozásra, több szál vezetett a legfelsőbb politikai körök felé, a nyomozás megrekedt Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő meggyanúsításánál. A 21 gyanúsított zöme másod-, harmadvonalbeli BKV-s, vagy kisvállalkozó.

A nyomozati iratokból kiderül, hogy vesztegetéssel végül egy embert sem gyanúsítanak az ügyészek, még az elhíresült Nokiás dobozos ügyben sem. A vád lényegében a hűtlen kezelés: ennek különböző szinteken és különböző értékben elkövetett tényállását próbálják majd bizonyítani.

Tovább

Atkári szerint Mesterházy a Combinót tolta

2011. november 16., 10:45 Módosítva: 2011.11.16 12:06
6

A Combinóval nyertes Siemens mindkét vetélytársát mószerolta Demszky Gábornál a főpolgármester egykori tanácsadója, Mesterházy ErnőMesterházy a 4-6-os villamostenderrel kapcsolatos tevékenységét etikátlannak értékelte Atkári János főpolgármester-helyettes, emiatt 2002-ben ki is tiltatta a Városházáról a tanácsadót. Atkári rendőrségi vallomásából kiderül, hogy Mesterházy az Alstomot a villamosbeszerzést finanszírozó bankkal hozta hírbe, míg a harmadik pályázó Bombardierről azt állította, komolytalan cég, más város már befürdött vele.

Érdekes adalékkal szolgált Atkári János volt főpolgármester-helyettes tanúvallomása (innen letölthető), amit a Hagyó Miklós és társai ellen indított ügyben tett, főleg Mesterházy Ernővel kapcsolatban. Eszerint aggályosnak mondható befolyásolási kísérlet történhetett 2002-ben, a nagykörúti villamostender idején, az Alstom cég képviselője a villamosvételt finanszírozni tervező Európai Beruházási Bank vezetőjével tárgyalt egy bécsi cukrászdában. A villamostendert végül a Siemens nyerte, de az Alstom pár év múlva még nagyobb üzletet vitt, a metrókocsik szállítását.

Tovább

MikiLeaks: Balogh Zsolt a nyakát féltette

2011. november 14., 14:12 Módosítva: 2012.10.30 15:03
16

Sárga rizses csirkét ettél a barátnőd gödöllői lakásában, és ott kértél évi 15 milliót tőlem, mondta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes szemébe Balogh Zsolt volt megbízott BKV vezérigazgató kettejük szembesítésekor. Hagyó azzal vágott vissza, hogy nem kért pénzt, és egyébként is a kanapén teáztak. Balogh az életét - konkrétan a nyakát - féltette, Hagyó szerint a volt igazgató  könyörtelen hazudozó. A MikiLeaks akták sorozatunkban a Hagyó-ügy 45 ezer oldalas nyomozati iratait dolgozzuk fel.

2010. szeptember 14-én szembesítették egymással Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest és a több pontban is rá valló Balogh Zsolt korábbi megbízott BKV-vezérigazgatót.

Balogh Zsolt megbízott BKV vezérigazgató, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor főpolgármester 2008 áprilisában
Balogh Zsolt megbízott BKV vezérigazgató, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor főpolgármester 2008 áprilisában
Fotó: Beliczay László

Az Index birtokába került, és a MikiLeaks aktákban teljes egészében nyilvánosságra hozott szembesítési jegyzőkönyvből (innen egészében letölthető) számos érdekesség derül ki az üggyel kapcsolatban.

Tovább

Hagyó vallomásaival indul a MikiLeaks

2011. november 10., 07:13 Módosítva: 2012.10.30 15:03
162

- Demszky a médiának rendszeresen azt nyilatkozta, hogy nem tud semmiről, gyakorlatilag én lettem kinevezve az úgynevezett főgonosznak, aki kézi vezérléssel irányít mindent - panaszkodott vallomásában Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes, akit az ügyészség bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsít. Hagyó lényegében nem emlékszik semmire, sír, panaszkodik, másokra tolja a felelősséget. Most induló sorozatunkban, a MikiLeaks aktákban nyilvánosságra hozzuk a Hagyó-ügy nyomozati irataiból a legérdekesebbeket. A volt főpolgármester-helyettes vallomásaival kezdjük.

Hagyó Miklóst két nagyobb és több kisebb ügyben bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítja az ügyészség. Az egyik ilyen ügy a szentendrei HÉV tájékoztató tábláinak ügye, amelyben Hagyó a gyanú szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként, hivatali helyzetével visszaélve arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját, hogy évi 15 millió forintot adjon át neki.

Tovább

Kétmilliárdos kenőpénz kerülhetett szóba a 4-es metrónál

2011. október 20., 12:59 Módosítva: 2011.11.08 16:14
274

Antal Attila volt BKV-vezérigazgató szerint egy Hagyó Miklós által közvetítőnek jelölt személy a jelenlétében kétmilliárd forint kenőpénzt kért a Swietelsky Építő Kft.-től azért, mert BKV-s belső információkkal hozzásegítették a 4-es metró 40 milliárdos belsőépítési tenderének megnyeréséhez.

Birtokunkba került a Hagyó-ügy nyomozati iratai közül Antal Attila volt BKV-vezérigazgató aláírt tanúvallomása, amelyben azt állítja, hogy szemtanúja volt egy kétmilliárd forintos korrupciós ügy előkészületének. Ha a kihallgatáson Antal igazat mondott, ez lenne az eddigi legnagyobb összegű nyilvánosságra került vesztegetési kísérlet  Magyarországon.

Tovább

160 millióba került Demszky főtanácsadója a BKV-nak?

2011. október 12., 07:31 Módosítva: 2011.11.08 16:11
219

Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor volt főpolgármester bizalmasát és tanácsadóját azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy utasította a BKV-t, kössön szerződést egy céggel a közlekedési cég területeinek takarítására. A hétmilliárdos szerződést az ügyészség szerint drágán kötötték meg, 160 millió forint kárt okozva a BKV-nak. Mesterházy birtokunkba került vallomásában nem nagyon tér ki a konkrét ügyre, ám rendkívül érdekes: első kézből kapunk élethű képet belőle a Demszky-éra végét jellemző politikai csatározásokról, hatalmi viszonyokról.

Mesterházyt azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy a BKV egyes vezetőit arra utasította, hogy a PQS-Plural Kft.-vel kössenek takarítási szerződést, amely cég egyébként a munkák elvégzésére önmagában nem volt képes. Ezért a PQS-Plural Kft. képviselője 2008-ban rávette a BKV-nál már régebb óta takarítást végző Renomé Kft.-t egy konzorciumi szerződés megkötésére. A szerződés értéke hétmilliárd forint.

Tovább

Jól van, Zsoltikám: egy Nokiás-doboz hányattatásai

2011. október 8., 17:15 Módosítva: 2011.11.08 16:10
364

Jól van Zsoltikám! - mondta Balogh Zsoltnak Hagyó Miklós, majd ülve a hasához szorította a Nokiás-dobozt. Így vett át a volt főpolgármester-helyettes a volt BKV-igazgatótól 15 millió forintot, az igazgató vallomása szerint. Egy másik 15 millió érkezését a Hévízi tóban úszkálva nyugtázta, egy harmadik tétel pedig A4-es talpas borítékban érkezett, legalábbis ez derült ki a birtokunkba került kihallgatási jegyzőkönyvből.

Elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább