A félelem elleni felvonulásra hívják a brüsszelieket vasárnap délután két órára a régi tőzsde épülete elé. „Minden európait megtámadtak, a jogaikat, a szabadságukat – mondta Emmanuel Foulon, az esemény szervezője. – Fontos, hogy megmutassuk: Belgium nem hagyja, hogy legyűrje a terrorizmus. Ez az összejövetel az együttélés szimbóluma lesz, és a szolidaritásé, ami elengedhetetlen ezekeben a mindannyiunknak nehéz pillanatokban.”
Foulon a belga szocialista képviselő, Marc Tarabella munkatársa az Európai Parlamentben.
Az esemény Facebook-oldalán eddig hatezren jelezték érdeklődésüket.
Fontosabb részletek:
A kórházakban is belenéznek a biztonsági őrök a betegek és a látogatók táskáiba, akik belépnek az épületbe. Én csak az EU-s negyedben álló kórház kávézójába ugrottam be megvenni a mai újságokat, és az őr megkért, hogy mutassam meg, mi van nálam. A vizsgálat nem volt túl alapos: két fényképezőgépet és a laptopomat tartottam a hátizsákban, egy felületes szemlélő számára akármelyikben lapulhat robbanószer, de nem vette őket alaposabban szemügyre, remélem, pontosan tudta, milyen jeleket kell keresnie.
Az Európai Parlamentbe nem engedtek be, csak az ott dolgozó munkatársaknak biztosítják a belépést. „Narancs riasztás” van érvényben, mutatta az öt biztonsági őr egyike, aki a bejárat előtt állt. A négy készültségi szintből ez a második legsúlyosabb. A kkor lép érvénybe, „ha olyan veszély keletkezik vagy rendkívüli események történnek, amelyek veszélyeztetik a személyzet épségét, az információkat, épületeket és az egyéb vagyont, és amelyek az Európai Bizottságot vagy annak működését veszik célba, még ha a támadás meghatározott tárgyát, célját vagy idejét nem is azonosítottak” – áll az Európai Bizottság erről szóló határozatában.
Olaszországot nem fenyegeti kiemelt terrorveszély, de a hatóságok minden szükséges biztonsági intézkedést megtettek a brüsszeli robbantásos merényletek után, mondta az MTI szerint Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán. Megerősítették a repterek, pályaudvarok, metróállomások védelmét.
Az eddiginél is több fegyveres katonát és rendőrt látni. Páncélos járművek sorakoznak a Colosseum körüli utcákban. A Szent Péter térre vezető sugárút több pontján is ellenőrzik az embereket, a térre csak fémdetektoros ellenőrzés után lehet bejutni. A város viszont így is tele van turistákkal, írja az MTI.
A La Repubblica úgy tudja: az olasz belügyminisztérium kizárja, hogy az ország területén "terrorcsoportok" készülnének merényletre, inkább "magányos farkasok" akcióitól tart. Az újság szerint a belügyminisztérium dzsihadista csoportokhoz köthető, rejtett internetes honlapokat talált, amelyeken Ferenc pápát keresztes harcosként ábrázolták.
A Vatikán viszont bejelentette, hogy Ferenc pápa egyetlen húsvéti programját sem mondja le. Szokása szerint golyóálló mellényt sem visel a tömegeseményeken.
Közel a terminálhoz, ahol a robbanás történt. A királyi pár később majd az egyik kórházban találkozik sérültekkel.
#BrusselsAttacks - Le Roi Philippe vient de déposer une gerbe de fleurs à l'aéroport de Zaventem #RTLinfo pic.twitter.com/KFYxrFZyyk
— RTL info (@rtlinfo) 2016. március 23.
"Az M3-as metró az Árpád híd megállón megállás nélkül áthalad hatósági zárás miatt" - írja a BKK a Facebook-oldalán.
Egy olvasónktól kapott információ szerint a rendőrök épp egy gyanús női táskát vizsgálnak az Árpád hídnál, kint van egy bombakereső is.
A Dózsa György út és a Forgách utca között pótlóbusz jár.
Miközben Barack Obama amerikai elnök megérkezett Argentínába, Joe Biden alelnök jelezte, hogy az Egyesült Államok kész bármilyen segítséget megadni Belgiumnak a terrorizmus elleni harcban. (Reuters)
Panic #ATLAirport TSA instructed everyone to run and clear main terminal pic.twitter.com/XuXNJtgsbV
— Jimmy Alignay (@jimmyalignay) March 23, 2016
Orbán Viktor az Operatív Törzs ülése után többek között célzást tett arra, hogy utasítást adott arra a belügyminiszternek, hogy készítsen elő alkotmánymódosítást a brüsszeli merényletekre reagálva.
Az ellenzéki pártok közül az MSZP úgy reagált a felvetésre, hogy szerintük Orbán elismerte, hogy a kormány ma nincs felkészülve egy magyarországi támadásra, de ebből nem következhet az, hogy ismét megpróbálja "átnyomni" a parlamenten az egyszer már megbukott, a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítást. Úgy vélik, hogy az nem is a magyar emberek biztonságát, csupán a Fidesz önző hatalmi érdekeit szolgálja.
Az MLP közleménye szerint a párt "a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a kormány a brüsszeli tragédiát felhasználva akarja ismét napirendre tűzni és elfogadtatni az Országgyűléssel a terrorveszélyről szóló alkotmánymódosítást. A Fidesz-kormány betonba vésett alaptörvényének 6. módosítási terve teljhatalmat adna a kormánynak a terrorveszélyre hivatkozva".
Míg a kormányközeli CÖF-CÖKA azonnali alaptörvény-módosítást követel, mint írják, arra kérik a "felelős parlamenti pártokat, hogy a korábbi gyakorlattal szemben ne hátráltassák a kormányt ezen erőfeszítéseiben, ne akadályozzák obstrukciós trükkökkel mozgásterét és támogassák a terrorral szembeni intézkedéseket".
Jövő kedden lett volna Brüsszelben, ám szerda délelőtt a belga futballszövetség lefújta a terrorveszély miatt. Délutánra viszont változtattak, és a portugálokkal egyetértésben mégis megtartják a barátságos mérkőzést, csak Portugáliában: Leiriában lesz, a március 29-i dátum marad. A döntés mögött természetesen a terrorizmus elleni harc áll, a törléssel a terroristák célja érvényesült volna.
Charles Michel belga miniszterelnök kezdeményezésére délután négykor ülnek össze. (Le Soir)
A Le Soir című francia nyelvű belga napilap szerdai száma fekete címlappal jelent meg, a főcím hatalmas betűkkel hirdeti: „Tartsunk ki”.
A La Libre különszámot szentelt a támadásoknak. A franciaországi Le Monde „Brüsszelt megrázta a terrorizmus” címmel indít. La Capitale: „Háború Brüsszelben”. La DH: „A horror”.
Nemzeti gyásznapot hirdetettek Romániában csütörtökre a brüsszeli terrortámadások áldozatainak emlékére, a belga állampolgárokkal való szolidaritás jeleként. Az ország közintézményein félárbocra eresztik a lobogókat, a rádió és televízió-csatornákat és kulturális intézményeket pedig a kormány arra kéri, hogy műsorukat igazítsák a gyásznapról szóló döntéshez. (MTI)
Joëlle Milquet vallóniai közoktatási miniszter azt mondta, hogy a diákok harmada nem ment iskolába szerdán Brüsszelben. (La Libre Belgique)
A belga egészségügyi miniszter elmondása szerint a keddi merényletek 270 sérültje közül 25-nek kritikus az állapota, őket nagyrészt mesterséges kómában tartják. Maggie De Block szerint félő, hogy tovább nőhet az áldozatok száma.
Ezzel 32-re nőhet az áldozatok száma. Közben az RTBF és a Le Soir szerint a reptéren folyó vizsgálatok alatt összeomlott egy fal.
A terror miatt soron kívüli ülést tart az EU-s belügyminiszteri tanács, ahol vitatott témákban kéne döntenie Pintér Sándornak és kollégáinak.
A rendőrség bejelentette, hogy a szokásosnál előbb, már este hétkor bezár a különleges biztonsági intézkedések keretében az összes metrómegálló. (Le Figaro)
Theresa May brit belügyminiszter az alsóház képviselőinek elmondta, hogy nem változott Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint, továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, de a stratégiai fontosságú pontokon szigorodott a rendőri ellenőrzés. Ugyanakkor közölte, hogy az elmúlt 18 hónapban a rendőrség és a biztonsági szolgálatok hét nagy-britanniai terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg. Mindegyik merényletterv vagy közvetlenül az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődött, vagy annak propagandája inspirálta a támadás kitervelőit.
Így emlékeztek az áldozatokra:
.@BrusselsAirport's hjemmeside er gået i grå #Bruxelles #BrusselsAttacks pic.twitter.com/pQRI2fvEOT
— Sebastian Goos (@sebastiangoos) 2016. március 23.
A keddi, brüsszeli reptéren történt terrortámadás első óráiban sok képet mutattak egy földön fekvő, erősen vérző lábú férfiról. Kiderült, hogy a 37 éves Sebastien Bellin, a belga Antwerp Giants amerikai kosarasa, akit azóta már kétszer megműtöttek. Az egész csapat a repülőtéren tartózkodott, éppen Varesébe tartottak kupameccsre. Bellin az első robbanás közvetlen közelében volt, a detonáció majdnem két méterre repítette el. A repeszek a csípőjén és a bal lábán okoztak súlyos sérüléseket. Majdnem egy óráig feküdt a földön, nagyon sok vért veszített. Bellin azért került bajba, mert későn ért a repülőtérre, addigra már az egész csapat becsekkolt.
A hatóságoktól Paul Van Tigchelt pedig azt mondta az ügyészségi sajtótájékoztatón, továbbra is marad a legmagasabb fenyegetettségi szint, és a támadásokkal összefüggésbe hozható több gyanúsított is szabadlábon lehet.
Ma reggel megindult a metróközlekedés azon a vonalon is, ahol a robbantás történt, de a Maelbeek megállónál pótlóbuszok járnak. Igaz, nem olyan könnyű feljutni rájuk, ugyanis a bejáratnál rendőrök és katonák egyenként megvizsgálnak minden felszállót. Amikor előbb a Schuman állomásnál szálltam fel a metróra, előbb hosszan sorba kellett állnom, majd egy katona alaposan elemlámpával átvizsgálta a táskámat, sőt megkért, hogy a kabátomat is nyissam szét, hogy nem rejtegetek-e valamit. Ezzel együtt senki sem elégedetlenkedik, mindenki teljesen együttműködő.
Ahogy megírtuk, Brüsszel polgármestere szerdán bejelentette, hogy a Maelbeek állomás hetekig zárva lesz a rendőrségi vizsgálat és a károk elhárítása érdekében.
Az ügyész azt is elmondta, hogy Schaerbeekben egy kukában megtaláltak egy notebookot, rajta egy feljegyzéssel (kvázi vallomással) Brahim el-Bakraoui-tól. Ebben azt írta, sietnie kell, nem tudja, mit tegyen, mindenki keresi, nincs biztonságban, és ha sokáig húzza az időt, akkor egy cellában köthet ki „valaki mellett".
A Délmagyar.hu szerint valamivel 12 után egy férfi hang hívta a rendőrséget és azt mondta, bombát fog robbantani Szegeden, a Klauzál téri Budapest Bank épületében. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, lezárták a bank épületét és a teret és bombakereső kutyákkal átvizsgálták a környéket.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése után Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke elmondta, nincs arra utaló információ, hogy a brüsszelihez hasonló merényletre készülnének Magyarországon. Minden európai országban fokozott biztonsági intézkedésekre van szükség. Amíg kiderülnek a brüsszeli robbantások körülményei, addig Magyarországon is indokolt a kettes terrorkészültségi fokozat fenntartása.
Frederic Van Leeuw ügyész azt is megerősítette, hogy a három támadót a reptérre szállító taxis segített a lakásuk megtalálásában. Ott 15 kg, a párizsi támadásoknál is használthoz hasonló TATP típusú robbanószert, detonátorokat és egy szögekkel teli táskát találtak.
Az ügyész azt is megerősítette, hogy egy embert éppen kihallgatnak. Egy másik embert is korábban kihallgattak már, de őt azóta elengedték.
Brahim testvére, Khalid el-Bakroui követte el a metróban a merényletet. A második kocsiban volt a robbanás, ahogy azt már kedden jelezte a brüsszeli közlekedési vállalat.
A támadásoknak 31 áldozata, 270 sérültje van, mondta Frederic Van Leeuw ügyész.
A belga ügyészség sajtótájékoztatóján elmondták, hogy az egyik testvért, Brahim el-Bakraouit az ujjlenyomata alapján azonosították a reptéri támadók közül, ő áll középen a már kedden kiadott képen. A másik öngyilkos merénylőt, a korábban kiadott fényképen a bal szélen álló férfit még nem azonosították. Az első robbanás 7 óra 58 perckor történt, a második 37 másodperccel később. Kalasnyikovot a korábbi hírekkel ellentétben nem találtak a reptéren.
Az ügyész azt is megerősítette, hogy a harmadik férfit egyelőre nem fogták el, továbbra is keresik. A fehér ruhás, kalapos férfi otthagyta a táskáját a reptéren, de még a robbanások előtt elment. Az ő táskájában volt a legerősebb robbanótöltet, ami azonban nem robbant fel a tűzszerészek megérkezéséig, senki sem sérült meg.
Azt nem erősítette meg, hogy tényleg Najim Laachraouiról van szó, ahogy az a belga médiában megjelent.
Brüsszel polgármestere bejelentette, hogy hetekig zárva marad a Maelbeek metróállomás, ahol kedden az egyik robbantás történt. Ennek az az oka, hogy a rendőrség még vizsgálja a helyszínt, és csak ezután mérheti fel a közlekedési vállalat a keletkezett károkat.
A La Dernière Heure azt írta, hogy a taxitársaság diszpécsere nem értette jól a taxirendelést, ezért nem egy kisbuszt, hanem egy átlagos autót küldtek. A lap szerint ezért nem tudtak minden csomagba rejtett robbanószert a reptérre szállítani.