A Green Bay Packers csapata 300 ezer dolláros, Aaron Rodgers irányító pedig 14 650 dolláros bírságot kapott amiatt, hogy Rodgers megsértette a járványügyi előírásokat.
Rodgers idén augusztusban azt hazudta a sajtóban, hogy be van oltva a koronavírus ellen, miközben egyetlen oltást sem kapott. Ráadásul ezt követően részt vett egy olyan halloweeni bulin is, ahova csak beoltva mehetett volna el (a felvételek tanúsága szerint egyébként maszk sem volt rajta).
Rodgers mellett a csapat másik játékosa, Allen Lazard is 14 650 dolláros bírságot kapott hasonló okokból kifolyólag. Az NFL egyben arra is figyelmeztette a Packerst, hogy akár a jövő évi drafton meglévő választásaikat (pickeket) is megvonhatják tőlük, ha a csapat tagjai nem tartják be a járványügyi előírásokat.
(via Rolling Stone)
Majdnem százszor nagyobb bevételt ért el a január-szeptemberi időszakban a BioNTech biotechnológiai kutatóvállalat, az előző évinél. Ebben igencsak szerepet játszott, hogy a német cég az amerikai Pfizer vállalattal kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást a Covid-19 ellen. A 2008-ban indított startup cég beszámolója szerint 13,4 milliárd euró bevételt ért el kilenc hónap alatt, szemben az egy évvel korábbi 136,9 millió euróval, írta az MTI.
A társaság a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcina révén három negyedév alatt 7,126 milliárd euró adózás utáni nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 351,7 millió eurós veszteséggel. A Covid-19 elleni – Comirnaty márkanévvel forgalmazott – oltóanyag a BioNTech első terméke. Becslésük szerint az év végéig 2,7 milliárd adagot gyártanak belőle, és 2,5 milliárd adagot értékesíthetnek. Az adózás utáni nyereség nagyjából kilencmilliárd euró lehet. Az árbevétel 16-17 milliárd euró között alakulhat.
Ausztriában a járvány kitörése óta először haladta meg a koronavírussal fertőzöttek napi száma a tízezres küszöböt. Az osztrák hatóságok szerdai tájékoztatása szerint 11 ezer 400 új esetet azonosítottak az utóbbi 24 órában.
Az egészségügyi minisztérium előrejelzése szerint a fertőzöttek számának további növekedésével alig két héten belül a kórházak intenzív osztályai elérhetik a kritikus telítettségi szintet. November harmadik hetére a fertőzöttségi ráta százezer lakosra vetítve elérheti az ezret.
A járványügyi helyzet romlása miatt Ausztriában szigorítások léptek hatályba hétfőn a koronavírus ellen be nem oltottak számára.
A kormány döntése értelmében csak beoltott vagy gyógyult személyek mehetnek éttermekbe, szépség- és masszázsszalonokba, fitnesz- és sporttermekbe, szállodákba, látogathatnak mozikat vagy színházakat, ahol 25 főnél többen gyűlnek össze.
Az úgynevezett 2G szabály értelmében az oltás óta legfeljebb kilenc, a gyógyulás óta legfeljebb hat hónap telhet el, és csupán a negatív PCR-teszteredmény felmutatása hétfőtől már nem elegendő. A munkahelyeken viszont továbbra is elég a negatív koronavírusteszt felmutatása.
A járvány kezdete óta Ausztriában 911 175 ember kapta el a fertőzést, és 11 577-en haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe. A 8,9 milliós ország lakosságának 65 százaléka esett át a teljes immunizáción és már zajlik az emlékeztető oltások beadása.
Egy tanulmány szerint az amerikai Fox News és más konzervatív beállítottságú televíziócsatornák nézői nyitottabbak a koronavírussal kapcsolatos álhírekre és összeesküvés-elméletekre, jóllehet a Kaiser Family Foundation kutatása nem állapítja meg, hogy egyértelmű összefüggés lenne az álhírekre való hajlam és a televíziócsatornák tartalma között.
A tanulmány hét elterjedt tévhitet vizsgált, köztük:
A CNN, NPR vagy az MSNBC nézőinek töredéke, úgy 15 százaléka értett egyet vagy nem utasított el négy vagy több állítást, míg a Fox News nézőinek 36 százaléka.
A válaszadók politikailag is megosztottak voltak. A demokrata szavazók 65 százaléka bízott a CNN vírussal kapcsolatos tájékoztatásában, míg a republikánusoknak csak 17 százaléka. A Fox esetében a konzervatívok fele fogadta bizalommal a csatorna Covid-híreit, míg a demokratáknak csak a 18 százaléka.
A Fox nem kommentálta a tanulmány következtetéseit, de rámutatott, hogy több műsorvezetője is oltáspárti, például Neil Cavuto, aki elkapta a vírust, de mivel be volt oltva, enyhe tünetei voltak. Mindazonáltal a hírt hozó Politico kijelenti: a Fox ettől függetlenül számos vakcinaszkeptikus témát dolgoz fel, élükön Sean Hannity és Tucker Carlson but-what-aboutista retorikájával. (Ez az érvelésnek az a formája, ami a valós kérdésről másra tereli a témát, és mi van a másikkalként fordítható.)
Nem mellesleg Tucker Carlson Fox-megmondóember nyáron az általa mintaállamnak minősített Magyarországon járt, Nyugat-ekéző interjút készített a miniszterelnökkel, és meglátogatta Röszkét.
Az oltás és a kötelező védettségi igazolás ellen tüntetőknek a városközpontokból történő kizárását jelentette be Luciana Lamorgese belügyminiszter szerdán, miközben az oltásellenes megmozdulások helyszínévé vált Triesztben az eddigi legnagyobb járványgócot azonosították.
Luciana Lamorgese egy pármai rendezvényen jelentette be a döntést, és közölte, hogy a tüntetések korlátozására vonatkozó rendelkezést még szerda éjjel aláírja.
Az önkormányzatok és prefektúrák október közepe óta már szigorították az utcai demonstrációk szabályait, de a belügyminiszter teljesen ki akarja tiltani a tüntetéseket a városok központjából. A korlátozás egyértelműen az oltásellenes tiltakozásokat kívánja a peremkerületekbe szorítani, ahol kevesebb figyelem övezné őket.
A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy be akarja tiltani a felvonulásokat is, ezek helyett kizárólag olyan demonstrációkat lehet tartani, ahol a résztvevők egy helyben állnak vagy ülnek az egymás közötti biztonságos távolság betartásával és szájmaszkkal.
Spanyolországban másfél évvel csökkent a születéskor várható élettartam a koronavírus-járvány hatására, írta a távirati iroda. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint a hispán országban 2019-ben 83,9 év volt a születéskor várható élettartam, amellyel Japán és Svájc után a harmadik helyen állt a világranglistán.
Viszont ez év őszére ez a mutató 82,4 évre esett vissza, így mostanra Spanyolországot megelőzi Norvégia, Izland, Izrael, Svédország és Olaszország is. A legnagyobb mértékben, 1,6 évvel az Amerikai Egyesült Államokban csökkent a születéskor várható élettartam.
A madridi egészségügyi tárca adatai szerint a járvány eddig 87 558 emberéletet követelt az ibériai országban. Spanyolországban tavaly tavasszal a járvány első hulláma követelt számos emberéletet. Idén nyárra javult a helyzet: Spanyolország harmadik az OECD-országok átoltottsági rangsorában; Portugáliát és Izlandot követve.
A dél-európai országban a lakosság 79,8 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltások gyártók által ajánlott összes dózisát november elejéig.
Szerbiában kevesebb az új koronavírus-fertőzött, mint egy nappal korábban. A hatóságok kedden 4606 pozitív esetet jegyeztek föl, míg hétfőn 5103 friss fertőzést igazoltak. A Covid–19 kórban és szövődményeiben 61 beteg lelte halálát. Kórházban 6614 pácienst kezelnek, lélegeztetőgép segítségére 277 fertőzött szorul, írta a PannonRTV.
Megnőtt az oltakozási kedv Szabadkán az utóbbi tíz napban, állítják orvosok: bár továbbra is a harmadik dózisért állnak sorba a legtöbben, duplájára emelkedett az első adag vakcinát felvevők száma is. Eddig 18 ezer szabadkai polgár vette fel a koronavírus elleni vakcina harmadik adagját, ez a teljes felnőtt lakosság 16 százaléka.
A beoltottak aránya 47 százalékos, ami jóval az országos átlag alatt van. Mától a Moderna oltóanyaga is felvehető.
Csak a koronavírus elleni védettségi igazolással léphetnek be hétfőtől a képviselők a Parlamentbe Horvátországban – jelentette be a zágrábi házelnök.
Azoknak, akik nem kaptak oltást és nem rendelkeznek gyógyultsági igazolással, teszteltetniük kell magukat. Amennyiben ennek az eredménye negatív, szabad az út előttük, és részt vehetnek a vitákban. Akik elutasítják a tesztelést, videolinken keresztül kapcsolódhatnak be a parlement munkájába
– mondta Gordan Jandroković.
November 15-től kiterjesztik a Covid-igazolványok használatát minden horvát állami és önkormányzati hivatalra, valamint az állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekre és kereskedelmi vállalatokra, köztük az oktatási intézményekre is. Azoknak, akik nem kaptak oltást és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.
Romániában csaknem 6300 fertőzöttet jegyeztek fel szerdán mintegy 54 ezer teszt kiértékelése után. Ez javulást jelent az előző naphoz képest, akkor több mint 7500 új esetet regisztráltak, írta a Maszol.ro portál. A Covid–19 kórban és szövődményeiben 405 beteg lelte halálát.
Már meghaladja az 1,72 milliót a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 9435-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor mintegy 1,53 millió ember felépült a betegségből. Jelenleg 17 438 Covid-fertőzöttet ápolnak kórházban, 1823 pácienst intenzív osztályon kell gondozni. Egészségügyi intézményben kell 310 kiskorút ellátni, 24 gyermeket pedig intenzív osztályon ápolnak Romániában.
Szlovákiában az alkalmazottaktól a munkahelyükre való belépés előtt oltási igazolást, negatív koronavírustesztet vagy a Covid–19 betegség leküzdését igazoló orvosi igazolást kérhetnek majd– döntött a pozsonyi kormány. Ugyanez lesz érvényes a szolgáltatóegységekre is: aki nem lesz hajlandó azonosítani magát, azt nem fogják beengedni a vendéglátóhelyekre vagy a tömegrendezvényekre. A rendőrök szintén jogot kapnak arra, hogy oltási igazolvány, a betegség leküzdéséről szóló igazolás vagy negatív teszt felmutatását kérjék az emberektől, írta az Újszó.com.
Közben újabb antirekord született Szlovákiában. Már hétezernél több, egészen pontosan 7055 PCR-teszt lett pozitív a csaknem 25 ezerből kedden. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek csaknem 68 százaléka nincs beoltva. A Covid–19 és szövődményei 53 beteg életét követelték az elmúlt 24 órában Szlovákiában.
Az Oxfordi Egyetem nemrég ismertetett egy kutatást, amely szerint a világ 37 országában a koronavírus-járvány eddig körülbelül 28 millió életévet vett el az emberektől.
A kimutatás szerint a koronavírus miatt a vizsgált országokban ötször annyi életév veszett el, mint a 2015-ös influenzajárványban, amely a legrosszabb szezonális epidémia volt az évszázad kezdete óta.
Újabb gyógyszergyártó céggel szövetkezett az Európai Bizottság a koronavírus ellen.
A brüsszeli testület 60 millió adagnyi vakcinát vásárol a Valnevától, írta a bloomberg.com.
A francia cég védőoltása elölt vírust juttat a szervezetbe, az immunrendszer erre védekezési mechanizmust indít el. Ezen, a védőoltások esetében már évtizedek óta bevált technológián alapul a kínai Sinopharm vakcinája is.
A szerződés értemében az Európai Bizottság 27 millió dózist vesz a Valnevától jövőre. Ezenkívül újabb 33 millió adag érkezik az unióba 2023-ban. A francia cég korábban azt jelezte: vakcinája a tesztelések során hatékonyabb eredményt ért el, mint az AstraZeneca védőoltása.
Egyébként ez már a nyolcadik gyógyszergyártó cég, amellyel az Európai Bizottság kontraktust létesített koronavírus-vakcina vásárlására.
A szigorú korlátozások bevezetése ellenére súlyosbodik a járványhelyzet az ukrán fővárosban, egyre több gyermek kerül kórházba koronavírus-fertőzéssel, ezért az iskolákban a jövő héttől is távoktatásban folytatódik a tanítás – közölte szerdán a Telegram-fiókjában Vitalij Klicsko kijevi polgármester.
A főváros november 1-je óta van a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös besorolásban – egyéb intézkedések mellett csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők utazhatnak a közösségi közlekedési eszközökön, illetve látogathatják a vendéglátó helyeket, bevásárlóközpontokat, sportlétesítményeket és a különböző rendezvényeket –, de Klicsko szerint Kijevben a helyzet azóta még tovább súlyosbodott.
A polgármester szavai szerint „sorban állás van” nemcsak a kórházaknál, de a krematóriumnál is.
Naponta több tucat ember hív fel. Vannak, akik segítséget kérnek szeretteik kórházi kezeléséhez. Mások ahhoz, hogy eltemessék hozzátartozójukat. Sorban állunk a halotti anyakönyvi kivonatért a temetkezési vállalatnál és a krematóriumban is
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kórházak sürgősségi osztályainál pedig a mentők állnak sorban betegekkel.
Klicsko kiemelte, hogy egyre több fiatalkorú és gyermek betegszik meg a koronavírus fertőzőbb és veszélyesebb delta variánsától. „Jelenleg 85 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús gyermek van a fővárosi kórházakban, közülük négyen intenzív osztályon. Ennyi kórházba került gyermek nem volt a járvány összes korábbi hullámában” – jelentette ki. Hozzátette, hogy sok gyermek a fertőzést tünetmentesen vészeli át, de megfertőzhet másokat, főként ezért sem térhetnek egyelőre vissza a tanulók az iskolapadokba.
Felhívta a főváros lakóit, hogy tartsák be a kötelező maszkviselést a zárt nyilvános helyeken és a távolságtartást, használjanak kézfertőtlenítő szereket, továbbá vegyék fel a védőoltást.
Ezen felül kérte a kijevieket, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne használják a közösségi közlekedési eszközöket és kerüljék a nyilvános helyeket.
Kijevben kedden 1740 új fertőzöttet és minden eddiginél több, 73 elhunytat jegyeztek fel.
(MTI)
Az Egészségügyi Minisztérium rendelete értelmében november 8. óta felfüggesztik azokat az oktatási dolgozókat, akik nincsenek beoltva koronavírus ellen Ukrajnában. Azt, hogy ez pontosan hány személyt érintett, Kárpátalján már lehet tudni.
A többségében magyar nemzetiségűek lakta területen
382 védőoltással nem rendelkező oktatási dolgozót függesztettek fel,
amit Marjana Maruszinec, a megyei oktatási főosztály vezetője közölt. Egészen pontosabban 148 tanárt és 234 kisegítő munkatársat küldtek kényszerszabadságra. Huszonöt oktatási intézményből hiányzik a több, mint 300 dolgozó, a létesítményekben nem okoz fennakadást a dolgozók kiesése.
Az iskolák közül példamutatóan kilóg az egyik, méghozzá a Salánki Mikes Kelemen Középiskola, ahol a pedagógusok száz százaléka rendelkezik a koronavírus elleni oltással. Az intézmény igazgatója, Izaj Diána kiemelte, hogy mindent megtesznek az oktatási folyamat biztosítása érdekében, és nem szeretnének távoktatásra áttérni.
(via Kárpáti Igaz Szó)
A koronavírus okozta Covid–19 betegségben haldokló, illetve elhunyt személyek sokkoló fényképeivel próbálja ösztönözni az oltakozást a cseh egészségügyi minisztérium. A tárca kimutatása szerint a 10,7 milliós Csehország felnőtt lakosságának 68 százaléka kapott már oltást, a hivatalos kormányzati cél a 75-80 százalékos átoltottság elérése.
A kampány, ahogy a kormányfő fogalmazott, brutális, de realista lesz. Megmutatja, hogyan néznek ki a páciensek, akik nem akarták magukat beoltatni, és az intenzív osztályon végezték
– nyilatkozott Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerdán Prágában újságíróknak.
A kampány realista, mert eddig nem mutattuk meg az embereknek, hogy mit tud a Covid. Sokan ezért nem a tényeknek, hanem a hamis információknak hittek
– jelentette ki Martina Koziar Vasáková miniszterhelyettes. Véleménye szerint a pandémia még legalább egy évig jelen lesz a cseh emberek életében.
Daniel Köppl, a tárca szóvivője megerősítette, hogy hiteles és hivatalos felvételekről van szó.
Több száz képből válogattuk ki azt a tizenkettőt, amelyet a kampányban felhasználunk
– közölte a szóvivő. Szerinte nagyon ügyeltek arra, hogy egyetlen képen se lehessen látni az arcot, illetve beazonosítani az illető pácienst. A megdöbbentő fotókat hasonló hangulatú szlogenekkel látták el, például:
A sajtóban, a portálokon és a közösségi hálózatokon megjelent képek nagy visszhangot váltottak ki a lakosság körében, sokan azonban bírálják a kedden indult kampányt. Vojtech Petrácek, a prágai Műszaki Főiskola rektora a miniszternek írt nyílt levelében agresszívnek és erkölcstelennek nevezte a kampányt, amely szerinte inkább elrettenti, semmint oltásra ösztönzi az embereket.
Csehországban szerdáig 31 229-en hunytak el a Covid-19 szövődményeiben. A kórházakban jelenleg 3295 beteget ápolnak, közülük 486-an súlyos állapotban vannak. Az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma az utóbbi napokban gyorsan emelkedik. Kedden mintegy százezer szűrés közül 14 500 hozott pozitív eredményt, március közepe óta ez a legmagasabb szám. A halálos áldozatok napi száma az utóbbi időben 30-50 között mozog.
Kedvező, hogy növekszik a lakosság érdeklődése az oltás iránt. Kedden 41 ezer adagot adtak be az orvosok. A koronavírus elleni oltás mindkét adagját eddig 6,2 millióan kapták meg. A harmadik, megerősítő oltást eddig 420 ezren vették fel - derül ki az egészségügyi tárca honlapján közölt nyilvántartásból.
(via MTI)
Akár százezer halálos áldozata is lehet Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának az egyik legtekintélyesebb német járványügyi szakember szerint.
Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője egy podcastsorozatban kifejtette, hogy az érvényes és a tervezett új fertőzésvédelmi szabályok várhatóan nem törik meg az egyre erősödő negyedik hullámot. A szakértő szerint újra korlátozásokra lenne szükség különben akár százezerrel is emelkedhet a járvány halálos áldozatainak száma, és csak mérsékelt becslés.
Christian Drosten úgy véli a szabályok alakításánál mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy rosszabb a kiinduló helyzet, mint egy évvel korábban.
A delta-variáns miatt a beoltott emberek gyorsan újra hordozóvá válnak. Ők már nagyon szabadon mozognak a társadalomban", és ugyan nemigen betegszenek meg, de ha megfertőződnek, eljuttatják a vírust a be nem oltottakhoz, akiknél súlyos lefolyású lehet az általa okozott betegség
– fogalmazta meg a doktor.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 39 676 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. Ez bő kétezres emelkedés az előző csúcshoz, a november 5-én feljegyzett 37 120-hoz képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 232,1-re emelkedett a kedden 213,7-en felállított előző csúcsról.
A Covid–19-cel összefüggésben egy nap alatt 236 halálesetet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőződésekkel együtt 4 844 054 ember szervezetében mutatták ki a vírust a járvány tavaly tavaszi kezdete óta, a halálos áldozatok száma pedig 96 963-ra emelkedett.
Nem ütközik az orosz alkotmányba a védőoltás kötelezővé tétele – jelentette ki Andrej Klisasz, az orosz parlamenti felsőház alkotmányjogi bizottságának elnöke kedden a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban újabb csúcsot döntött a Covid–19 miatti napi halálozási adat.
Klisasz ugyanakkor megjegyezte, hogy a kötelező oltás bevezetése csak akkor lehetséges, ha erről külön szövetségi törvényt fogadnak el.
Alekszandr Gincburg, a Szputnyik V vakcinát kidolgozó Gamaleja Központ igazgatója, akit keddi számában a 70. születésnapja alkalmából szólaltatott meg a Rosszijszkaja Gazeta kormánylap, hangsúlyozta, az új koronavírusos fertőzés elleni védőoltást kötelezővé kell tenni Oroszországban.
Annak érdekében, hogy ez (a járvány fellángolása) ne ismétlődhessen meg, a gyerekeket hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy kötelezően meg kell kapniuk a védőoltást, mint a szüleiknek
– fogalmazott az akadémikus.
Gincburg szerint a vírus legyőzéséhez arra lenne szükség, hogy a lakosság 70-75 százalékát átoltsák.
Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter az alsóházi szakbizottság ülésén azt mondta, eddig több, mint 62 millió ember, a lakosság 53 százaléka kapta meg a vakcina legalább első adagját.
A második oltáson a tárcavezető szerint alig 4,5 millióan vannak túl.
Vlagyimir Putyin elnök korábban többször is kijelentette, hogy ellenzi a védőoltás kötelezővé tételét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden kijelentette, hogy szövetségi szinten ebben az ügyben nem született döntés.
Az orosz operatív törzs keddi adatai szerint a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1239-en - ez újabb rekord a járvány kezdete óta - vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 250 454-re nőtt.
Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 38 058-cal emelkedett - ez viszont a legalacsonyabb szám október 27. óta -, s ezzel 8 911 713-ra nőtt az eddig regisztrált fertőzések száma. Az országban 1 007 098 aktív esetet tartanak számon.
(via MTI)
A 12 és 16 év közöttiek számára elég lehet egy negatív PCR-teszt ahhoz, hogy tömegrendezvényekre menjenek – adta hírül a Kronen Zeitung.
Az ötlépcsős osztrák rendszerben ezt az előírást 2,5G-nek keresztelték; ennek a korosztálynak sem oltásra, sem korábbi fertőzöttséget igazoló papírra sem lesz szüksége.
Peter Hacker, az Ausztria Szociáldemokrata Pártjának (SPÖ) képviselője a célzott tesztelés fontosságát hangsúlyozta. A gyermekekre vonatkozó intézkedés csütörtökön lép majd életbe – áll az osztrák lapban.
(via Kronen Zeitung)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Moderna-vakcina vizsgálatát a 6–11 év közti gyermekek korcsoportjában, nagyjából két hónap múlva dönthetnek az ügyben.
Két hónap múlva dönthet az Európai Gyógyszerügynökség.
Mint megírtuk, Görögországban is gyors ütemben terjed a fertőzés, és rekordmértékű új esetszámok regisztrálnak. A kormány múlt héten előírt néhány korlátozást, de a járványügyi előírásokat nem mindenhol tartják be.
A sajtóban megjelent képek tanúsága szerint számos ortodox templomban maszk és távolságtartás nélkül gyűlnek össze istentiszteletre a hívők,
ráadásul egymás után csókolgatják az ortodox ikonokat.
Timotheosz atya, a görög ortodox egyház szóvivője a kritikákra válaszolva azt mondta, hogy
a szent ikonok nem terjesztik a vírust.
Múlt héten a görög ortodox egyház egyébként azt kérte a hívektől, hogy teszteltessék magukat, mielőtt istentiszteletre mennek. Timotheosz ezzel kapcsolatban azt mondta: „a szent szinódus csupán egy figyelmeztetést tett”, és „nem írta elő a híveknek és a papoknak azt, hogy mit kell csinálniuk”.
(Via Ekathimerini)
A német oltási bizottság (STIKO) szerdán frissítette az oltási ajánlását, e szerint mostantól kizárólag a Pfizer-vakcinát ajánlják a 30 éven aluliak számára.
A szakértői testület a döntést azzal indokolta, hogy a Pfizerrel oltott fiataloknál
ritkábban észleltek szívizomgyulladást, mint azoknál, akiket Moderna-vakcinával oltottak be.
A bizottság egyben azt is javasolta, hogy a várandós nőket – kortól függetlenül – kizárólag a Pfizer-vakcinával oltsák be.
(via Reuters)
Egy kínai városban, Heihében 100 000 jüant (körülbelül 4 millió 877 ezer forintot) ajánlottak fel azért, hogy kiderüljön: miként jelenhetett meg a koronavírus a településen. Az önkormányzat és a hatóságok a lakosság segítségét kérik.
Az önkormányzat a lakosság segítségét kéri.
Újabb négy, súlyos állapotban lévő romániai Covid-beteget szállítottak külföldi kórházakba.
Az Index beszámolt róla, hogy már nyolc európai ország nyújt segítséget Romániának a koronavírus-járvány okozta kétségbeejtő helyzetben. Magyarország elsőként ajánlotta fel ötven, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteg kezelését, mellettük Ausztria, Németország és Lengyelország is hasonlóan tett.
Szerbia oxigénkoncentrátorokat és gyógyszert ajánlott fel, Dániából két, intenzív terápiára szakosodott egészségügyi csapat segít, míg Franciaország és Olaszország is egészségügyi személyzetet ígért. A Moldovai Köztársaságból 32 orvos és ápoló érkezett a Jászvásár melletti konténerkórházba.
A román hadsereg C-27 J Spartan típusú repülőgépe Romába, illetve Torinóba vitt november 9-én pácienseket kórházi kezelésük folytatására. A betegeket a SMURD mentőautói szállították a bukaresti katonai repülőtérre, az utazás alatt a SMURD és a hadsereg szakembereiből álló orvoscsapat felügyelte az egészségi állapotukat.
(via Krónika online)
Egy szebeni férfi panaszt tett a belügyminisztériumnál Klaus Iohannis román elnök és felesége ellen. Az elnöki pár még október 10-én vett részt Nagyszebenben a felújított evangélikus székesegyház átadásán,
a templomból kijövet azonban levették az addig viselt védőmaszkot.
Szeben fertőzöttségi rátája viszont akkor már elérte a 8,5 ezreléket, ez pedig egyben azt is jelentette, hogy a hatályos rendelkezések értelmében az utcán is kötelező lett volna a maszkviselés.
A panasztevő, Cristian Dan kedden azt nyilatkozta a sajtónak, hogy panaszát a belügy átküldte a bukaresti rendőr-főkapitányságra, majd onnan az ügyben illetékes szebeni rendőrséghez továbbították.
Korábban egyébként egy miniszter már kapott büntetést Romániában a járványügyi előírások megszegése miatt. Raluca Turcan munkaügyi miniszter ugyancsak Szeben megyében vett részt maszk nélkül egy faültető akción, ezért járt a bírság.
(via Főtér)
Csak a tömeges oltással lehetne megfékezni a koronavírus-járványt Szerbiában, ahol naponta nagyjából egy autóbusznyi ember válik a vírus áldozatává, miközben a lakosság többsége továbbra sem oltakozik.
Mivel nem kötelező az oltás, erőszakkal senkit sem lehet arra kényszeríteni
– fejtette ki Úri Emese, a VMSZ köztársasági képviselője, a zombori Egészségház igazgatója. Az intézményvezető arról is beszélt, hogy a közhiedelemmel ellentétben az oltottak is meg tudnak betegedni, sőt egy nagyon kis százalékban nagyon súlyos is lehet az állapotuk, azonban ez elsősorban a veszélyeztetettekre igaz.
Idesorolhatóak a túlsúlyosak, a cukorbetegek, az idősek és a férfiak. A szakértő elmondta, hogy akik felvették az oltást, és megfertőződtek, sokkal enyhébb tünetekkel tudják átvészelni a betegséget, és később erősebb immunitásuk lesz. Az igazgató hangsúlyozta, hogy
100 emberből egy biztosan belehal a Covidba,
a betegség következményeibe, és a betegség kimenetele nagyon bizonytalan, nem lehet előre látni, mi fog történni.
A fertőzés pillanatától a kritikus pont a negyedik nap. Addig gyakorlatilag lehet tünetmentes is az egyén, utána hirtelen légzésszomja van, nagyon gyengének érzi magát. Nagyon rosszul érzi magát, és ha időben nem reagál, ez egyre rosszabbodik, és később már csak a segített légzés, illetve a lélegeztetőgép tudja életben tartani, amiből sajnos nagyon kevés ember jön vissza
– magyarázta a szakértő.
(via Pannon RTV)
A Green Bay Packers csapata 300 ezer dolláros, Aaron Rodgers irányító pedig 14 650 dolláros bírságot kapott amiatt, hogy Rodgers megsértette a járványügyi előírásokat.
Rodgers idén augusztusban azt hazudta a sajtóban, hogy be van oltva a koronavírus ellen, miközben egyetlen oltást sem kapott. Ráadásul ezt követően részt vett egy olyan halloweeni bulin is, ahova csak beoltva mehetett volna el (a felvételek tanúsága szerint egyébként maszk sem volt rajta).
Rodgers mellett a csapat másik játékosa, Allen Lazard is 14 650 dolláros bírságot kapott hasonló okokból kifolyólag. Az NFL egyben arra is figyelmeztette a Packerst, hogy akár a jövő évi drafton meglévő választásaikat (pickeket) is megvonhatják tőlük, ha a csapat tagjai nem tartják be a járványügyi előírásokat.
(via Rolling Stone)
Néhány egészségügyi intézmény már közleményben tudatta, hogy csak a halaszthatatlan operációkat hajtják végre a koronavírus-járvány miatt Szlovákiában. A helyzeten némileg segíthet a fertőzés elleni gyógymód, amelyet az egészségügyi minisztérium a múlt héten kezdett használni.
A Magyarországgal szomszédos országban a kórházban kezelt személyek száma erőteljes növekedést mutat, hétfőről keddre 297-en kerültek be, ezzel már 2405-en szorulnak ellátásra, ebből 214 betegnek van szüksége lélegeztetőgépre. A harmadik hullám csúcspontján több mint 4000 személyt kellett kórházban ápolni, ha továbbra is folytatódik az ilyen ütemű növekedés, akkor már csak napok kérdése lehet, hogy megdőljön az előző hullám negatív rekordja.
Az Eperjesi J. A. Reiman Egyetemi és az ólublói kórház bejelentette, hogy a sok fertőzött miatt már csak a halaszthatatlan műtéteket hajtják végre, ezek az intézmények azokban a régiókban vannak, ahol a legalacsonyabb az átoltottság. Kamil Száz, az egészségügyi minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy minden egyes kórház újabb reprofilizációs fázisba lép, azaz a nem fertőzöttek ellátása jelentősen háttérbe szorul. Emellett bejelentette, hogy elkezdték az úgynevezett monoklonális ellenanyagok használatát valamennyi kórházban, ami nagy segítség lehet majd a járvány csúcsán.
(via Új Szó)
Amíg szinte minden oltásból már a harmadik vakcina beadását sürgetik, addig az egydózisosnak gondolt Johnson & Johnson vakcinával oltottaknak egy emlékeztető oltás felvételét javasolja az osztrák egészségügy miniszter.
Wolfgang Mückstein elmondta, úgy lehet elkerülni a kórházi kezelést, ha beadatnak egy újabb dózist. Arra is felhívta a figyelmet a miniszter, hogy senki se dőljön be az oltásellenes híreszteléseknek. A 47 éves szakember szerint ha az emberek megosztják az oltással kapcsolatos tapasztalataikat egymással, csökkenni fog a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság.
A szomszédos országban a folyamatosan romló járványadatok miatt már szigorúbb korlátozások vannak érvényben, így például az éttermekbe, a szállodákba vagy éppen a színházba csak beoltott vagy gyógyult személyek mehetnek.
(via Kronen Zeitung)
Meghalt egy csecsemő az Egyesült Királyságban, akinek édesanyját súlyos koronavírus-fertőzés miatt kellett megműteni.
A 22 éves Katie Leemingen vészhelyzeti császármetszést hajtottak végre október végén, mivel súlyos állapotban volt a koronavírus miatt. A csecsemő, Ivy-Rose így 14 héttel korábban született meg a vártnál.
Nem sokkal később azonban nála is kimutatták a koronavírus-fertőzést.
A csecsemőnél emellett tüdővérzés és agyi vérzés is jelentkezett. Ezek, valamint a fertőzés következtében egy héttel később meghalt.
A kisgyermek temetése és a család segítése érdekében adománygyűjtést indítottak, eddig 2711 dollár gyűlt össze.
Több kutatás is kimutatta már, hogy a várandós nőkre is komoly veszélyt jelent a koronavírus, ezért az egészségügyi hatóságok általában azt javasolják, hogy ők is adassák be a vakcinát. Azt viszont nem tudni, hogy a fenti esetben az édesanya be volt-e oltva.
Egy másik, ehhez hasonló esetben viszont biztos, hogy nem volt beoltva az édesanya. Ott a koraszülés sikerült, és a csecsemő életben maradt, viszont az anyja életét vesztette. A családja utólag az kérte a várandós nőktől, hogy a példából okulva adassák be az oltást.
(via Newsweek)
Tombol a koronavírus negyedik hulláma Görögországban. Kedden 8613 új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt, amire a járvány kezdete óta nem volt példa. Kórházban is egyre több embert kell kezelni, és a híradások szerint néhány intézményben – köztük Thesszaloniki egyik legnagyobb kórházában –
már kezdenek elfogyni az ágyak.
Kiriakosz Micotakisz görög kormányfő azt mondta, hogy többségében az oltatlan emberek kerülnek kórházba, és halnak meg a fertőzés miatt. Hozzátette: a kormány egyelőre az oltásban és a korábban hozott intézkedésekben bízik, nem szeretnének újabb korlátozásokat – múlt hét pénteken Görögországban már kötelezővé tették a maszkviselést és a védettségi igazolványt számos helyen.
A járvány a legsúlyosabban az ország északi részét érinti, ahol az átoltottság alacsonyabb maradt, mint a többi területen.
(via France 24)
A világon 250 836 019 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 5 063 565 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban 250 357 929 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 055 612 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen; szakértők szerint azonban a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.