új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oltásellenes tüntetések voltak Franciaország számos városában szombaton – írja a Guardian

    Emmanuel Macron francia elnök a héten úgy nyilatkozott, hogy ingerelni akarja a beoltatlanokat azzal, hogy olyan bonyolulttá teszi az életüket, hogy végül felvegyék az oltást. Párizsban a tüntetők az ő szóhasználatát idézve azt skandálták, hogy

    mi fogunk kiborítani téged.  

    Egy helyszínen dulakodás alakult ki a tiltakozók és a rendőrök között.

    Marseilleben, Nantesban, Le Mansban és egyéb városokban is voltak tiltakozások.  

    Macron kijelentései az utolsó csepp voltak a pohárban. Nem vagyunk felelőtlenek

    – mondta el Virgine Houget kórházi adminisztrátor, aki azért nem vette fel a kötelező oltást, mert az év végén átesett a fertőzésen.  

    A tüntetők azzal vádolják az elnököt, hogy belegázol a szabadságukba, és nem kezeli a polgárokat egyenlően. Macron úgy fogalmazott, hogy a szabadság együtt jár a felelősséggel, amihez az is hozzá tartozik, hogy vigyázunk a többiek egészségére. 

  • Meghalt egy hópárduc az Illinois állambeli bloomingtoni Miller Park állatkertben, miután elkapta a koronavírust – írja a CNN.

    A 11 éves Rilu még 2011-ben érkezett a Miller Park Állatkertbe az Oklahoma City Állatkertből. Az állatkertben töltött ideje alatt hét utódja született.

  • Bécsben csaknem 40 ezren tüntettek szombaton. Az ok: a koronavírus elleni kormányzati intézkedések – írja az MTI. Így az is, hogy februártól kötelezővé válik a Covid-elleni vakcina felvétele Ausztriában.

    Erről még november derekán döntött a bécsi kormány. Akkor azt ígérték, a konkrét szabályozáson még munkálkodnak.

    A Gallup decemberi felmérése szerint az osztrákok 59 százaléka támogatja a kötelező oltás bevezetését.

    Februártól valamennyi 14 évnél idősebb oltatlanra oltás vár, aki Ausztriában tartózkodik. A szombati bécsi tüntetés békésnek indult, ám amikor a tüntetők csoportja át akarta törni a rendőrök kordonját, többeket őrizetbe vettek.

  • Szombaton rekordszámú, 26 458 új fertőzöttet jelentettek a Fülöp-szigeteken – írja a Guardian

    Jelenleg összesen 102 017 aktív esetet tartanak nyilván az országban. Karlo Nograles elnöki szóvivő cáfolta azt a hírt, hogy „teljes körű lezárást” vezetnének be a Fülöp-szigeteken. 

    Szombaton 1656 ember gyógyult fel a betegségből, és 265-en halak meg.  

  • A szombati adatok szerint átlépte a 150 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában – írja az MTI. 

    A brit egészségügyi minisztérium szombat este közzétett napi összesítése alapján az elmúlt 24 órában 313 halálesetről érkezett jelentés, és ez azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában eddig 150 057-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid–19-ben.

    A brit kormány számítási módszertana azokat a haláleseteket veszi figyelembe, amelyek a koronavírus-fertőződés megállapításától számított 28 napon belül következnek be és egyértelműen a Covid–19-hez köthetők.

    Nagy-Britannián kívül még hat országban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Brazíliában, Indiában, Mexikóban és Peruban lépte át a 150 ezret a koronavírus szövődményeiben elhunytak száma.

    A nagy-britanniai halálesetek számának növekedési üteme ugyanakkor kevesebb mint a fele volt az elmúlt egy évben, mint a megelőző esztendőben: a 2020 márciusában elhatalmasodott brit koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma 2021. január 26-án – vagyis mintegy tíz hónap alatt – érte el a százezret, az azóta eltelt tizenkét hónapban viszont 50 ezren haltak meg Covid–19-ben.

    A halálesetek napi száma is meredeken csökkent az elmúlt egy évben: tavaly januárban előfordult, hogy egy nap alatt több mint 1800 halálos áldozata volt a koronavírus-fertőződés okozta betegség szövődményeinek.

  • Romániában 6036 új fertőzöttet regisztráltak több mint 64 ezer teszt kiértékelése után az elmúlt 24 órában. Már csaknem 1,84 millióan fertőződtek meg a szörnyű kórban az utóbbi csaknem két esztendőben a szomszédos országban.

    A Covid–19 és szövődményei 26 embert fosztottak meg az életétől csupán pénteken. Figyelemkeltő. hogy a halálos áldozatok több mint 90 százaléka nem vette föl a védőoltásokat. Már az 59 ezret súrolja azon elhunytak száma, ahol a halál oka a koronavírus volt – írta a maszol.ro portál. Jó hír azonban, hogy felépült a kórból mintegy 1,75 millió ember.

    Kórházban 2424 covid-pácienst kezelnek, közülük 406 beteget intenzív osztályon kell ápolni. Az egészségügyi intézményekben gondozottak között 102 kiskorú van, kilenc gyermek állapota annyira súlyos, hogy életükért intenzív osztályon küzdenek az orvosok.

  • Szerbiában 7652 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak pénteken. A megelőző napon 7539 friss megbetegedést diagnosztizáltak. December végén a kétezret sem érte el a napi friss fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta már 1,34 millió embernél mutatták ki a koronavírust a szomszédos országban – írta a Magyar Szó.

    A vírus szövődményeiben 23 beteg hunyt el az elmúlt 24 órában, míg csütörtökön 17 fertőzött veszítette életét. Eddig 12 890 ember életét ragadta el a koronavírus.

    Kórházban 2216 Covid-beteget kezelnek, közülük 83 páciens szorul lélegeztetőgépre Szerbiában.

  • Az omikron-variáns miatt megszaporodott fertőzések az Egyesült Államokban sok helyen zavart okoztak az alapszolgáltatásokban – írja a Guardian

    New York városában a munkaerőhiány ahhoz vezetett, hogy késik a szemétszállítás és a metróközlekedés. A város közlekedési társaságának közlése szerint a metróvezetők egyötöde (mintegy 1300 ember) hiányzik a munkából, akik bent vannak, azok 12 órás váltásokban dolgoznak. 

    Kansas államban az egészségügyi rendszer az összeomlás határára került. Az állam Johnson megyéjében a gyerekorvosok heti 80 órát dolgoznak, a mentőautóknak gyakran irányt kell változtatniuk, mert a célkórházban már nincs szabad ágy. 

    Los Angelesben több, mint 800 rendőr és tűzontó nem tudta felvenni a munkát, ami a hatóságok reagálásának lassulásához vezetett. 

  • Több ezer oltásellenes és szkeptikus tüntetett a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések ellen szombaton Németországban – írja az MTI. 

    Az egyik legnagyobb megmozdulást Hamburgban szervezték, amelyen körülbelül 16 ezren vettek részt a rendőrség szerint. A szervezők hangosbemondón keresztül figyelmeztették a résztvevőket, hogy viseljenek maszkot és tartsák az előírt távolságot. Ennek ellenére sokan nem tettek eleget a felszólításnak.

    Az egyik tiltakozó Dávid-csillagot viselt a ruháján oltatlan felirattal, ellene uszítás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak – tájékoztatott a rendőrség.

    Magdeburban, Freiburgban és Schwerinben is sokan tüntettek. A német fővárosban, Berlinben körülbelül kétszázan tiltakoztak a járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések ellen. Mindenben 2500-an vonultak utcára, hogy hangot adjanak oltásellenes, vírustagadó társaik viselkedésével szembeni elégedetlenségüknek.

    Zwönitzben egy péntek esti tüntetésen pirotechnikai eszközökkel támadtak a rendőrökre. A tiltakozókat végül visszaszorították, mire szétszéledtek. A rendőrség nyomozást indított.

  • A koronavírus új változatát – amely a delta és az omikron törzsek hibridje – fedezte fel Cipruson a Ciprusi Egyetem Biotechnológiai és Molekuláris Virológiai Laboratóriumának dolgozói.

    A hibrid vírust deltakronnak neveztük el

    – mondta szombaton újságíróknak Leontiosz Kosztrikisz, a laboratórium vezetője.

    A szakember elmondta, hogy az új variánsnak olyan genetikai alapja van, mint a delta-variánsnak, ugyanakkor számos mutációja megegyezik az omikron-variánséval. Leontiosz Kosztrikisz szerint az omikron-törzs 30 mutációt tartalmaz – írja a Cyprus Mail.

  • Oroszországban 16 568 új esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Egy nappal korábban megközelítően 22 ezer friss fertőzöttet azonosítottak. Az igazoltan megbetegedettek száma már meghaladja a 10,6 milliót.

    Csupán pénteken 796 orosz ember életét ragadta el a koronavírus – írta a TASZSZ. Csütörtökön 787 Covid-beteg adta fel a harcot a vírussal szemben. Már több mint 315 ezer embert halt bele a fertőzésbe vagy annak következményeibe.

    Több mint 653 ezer páciens áll kezelés alatt a fertőzés miatt. Egy nap alatt mintegy húszezer embert nyilvánítottak gyógyultnak a hatóságok, a járvány csaknem két éve alatt 9,66 millión épültek fel a kórból Oroszországban.

  • Többek közt Superman, Hamupipőke és Picachu várta a gyerekeket egy prágai oltóponton szombaton – írja a Guardian

    Úgy gondoltuk, szervezünk egy oltónapot kizárólag gyerekeknek. És mivel a gyerekek általában félnek az oltástól, úgy döntöttünk, hogy egy mesenap talán kellemessé teheti

    – mondta el Nikola Melicharová, aki az oltóponton dolgozik, és a mai napon Hófehérkének öltözött. 

  • A svéd koronahercegnő koronavírustesztje pozitív lett, megfázásszerű tünetei vannak – adta hírül a svéd királyi udvar.

    A királyi pár, vagyis Victoria szülei a héten korábban már pozitív tesztet adtak – írta meg a Guardian.

    A koronahercegnőt, aki korábban egyszer már elkapta a vírust, és teljesen be van oltva, otthonában különítették el.

     

  • Letartóztattak egy amerikai tanárt, aki állítólag bezárta koronavírussal fertőzött fiát egy autó csomagtartójába, hogy megvédje magát a fertőzéstől – írja a BBC.

    A 41 éves Sarah Beamet gyermek veszélyeztetésével vádolják. A rendőröket egy szemtanú hívta, miután január 3-án zajokat hallott az autó csomagtartójából.

    A texasi Harris megyében élő tanárnő elmondta, hogy 13 éves fia gyorstesztje pozitív lett, ezért a betegség megerősítésére PCR-tesztre vitte el. Elmondása szerint azért tette be a fiút az autó csomagtartójába, mert nem akarta, hogy ő is megfertőződjön.

  • Ukrajnában 3195 új koronavírus-megbetegedést jegyeztek fel az elmúlt 24 órában. A pandémia megjelenése óta 3,69 millióan fertőződtek meg igazoltan a kórban a szomszédos országban. A Covid–19 és szövődményei 76 beteg életét követelték pénteken – írja a karpatalja.ma. A fertőzéssel eddig több mint 97 ezer ember képtelen volt megbirkózni.

    Ugyanakkor csaknem 3,5 millióan már felépültek a kórból az utóbbi mintegy kettő esztendőben.

    Kárpátalján 108 új esetet regisztráltak pénteken. Eddig csaknem 89-ezerszer derült ki bizonyítottan, a rettegett koronavírus-fertőzésről van szó. A magyarok lakta térségben négy fertőzött veszítette az életét egy nap alatt, összesen már több mint 2400 halálos áldozatot gyászolnak a hozzátartozók.

  • Az eddigi tapasztalatok alapján a koronavírus omikron-variánsa bár meglepően fertőzőképes, enyhébb megbetegedéseket okoz. Számos szakember azt állítja, hogy a variáns hihetetlenül gyors terjedése a lakosság szintjén megemelheti az immunitás szintjét, és miután a hullám levonul, a járvány kevésbé veszélyessé válik – írja a Washington Post

    Nehéz azt mondani, hogy az omikron megjelenése jó hír, de bizonyos értelemben valóban az

    – mondta el a Kaliforniai Egyetem San Fransiscó-i részlege (UCSA) orvosi karának dékánja. 

    Az elmélet más szakértőkből ellenérzéseket váltott ki, ők ugyanis azt mondják, túl keveset tudunk még a vírusról ahhoz, hogy előrejelzéseket fogalmazzunk meg.  

  • Szlovákiában több mint háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak pénteken. Ez egy fontos lélektani határ, úgy tűnik, messze az az idő, mikor a vírus elhagyja a szomszédos országot. A tesztek csaknem negyede még mindig pozitív eredményt mutat. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 860 ezret.

    A Covid–19 és szövődményei 37 beteg életét ragadták el az elmúlt 24 órában – írja az ujszo.com. A járvány kezdete óta csaknem 17 ezer ember életét követelte a koronavírus.

    Nem mondható éppenséggel jó hírnek az sem, hogy emberek tucatjairól derült ki: az egyszerűen csak szupervariánsnak elkeresztelt omikronnal fertőződtek meg. Egészen pontosan 34 esetben regisztrálták az omikront csupán egy nap leforgása alatt Szlovákiában.

  • Átlagban kétmillió új esetet regisztráltak naponta január első hetében a világon, ez a szám nagyjából tíznaponta megduplázódik – írja a Guardian

     A december 23-án kezdődő héten lépte át az új esetek napi átlaga az egymilliót. 

    Az omikron-variáns novemberi megjelenése óta a globális esetszámok 270 százalékkal nőttek, azonban a halálozás 2020 októbere óta nem volt ennyire alacsony. Január első hetében naponta átlagban 6237 ember halt meg a világon koronavírusban. 

  • Szlovéniában hétfőtől tízről hét napra rövidítik a kötelező hatósági karantén időtartamát, és újabb szigorításokat vezetnek be a tömegközlekedési eszközök használatában – közölte a szlovén kormányzati kommunikációs hivatal (UKOM) szombaton.

    Az új szabályok értelmében lerövidül a koronavírustesztek érvényességi ideje a határátlépésnél is:

    azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 24 óránál nem régebbi, Az EU által elfogadott antigéngyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.

    Ez korábban 72, illetve 48 óra volt.

    A tömegközlekedési eszközökön csökkentik az utasok megengedett számát. Itt is kötelező a védettségi igazolás, annak hiányában pedig a negatív vírusteszt.

    Szombatra 4069 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és hat beteg halt meg. Kórházban 538 beteget ápolnak, közülük 156-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 253 566-an kaptak védőoltást, közülük 1 195 522-en mindkét adagot felvették.

    A szomszédos, valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 8817 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid–19-ben 36-an hunytak el. Kórházban 1820 beteget ápolnak, közülük 249-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 267 384-en kaptak védőoltást, közülük 2 159 901-en már a második adagot is felvették.

    A koronavírus-járvány terjedésének lassítására Zágráb is újabb szigorításokat vezet be hétfőtől: korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, és szigorúbban ellenőrzik a járványügyi intézkedések betartását.

    (MTI)

  • Az elmúlt 24 órában több mint 140 ezer új koronavírusos esetet jelentettek, ami a tavaly májusi rekord óta a legtöbb megbetegedés Indiában. Az esetek zöme már az omikron-variánshoz köthető. Szakemberek szerint a fertőzés azért is ugorhatott meg, mert az elmúlt napokban több indiai szövetségi államban tartottak százezres részvétellel politikai nagygyűléseket, ugyanis sokfelé lesznek hamarosan helyi szinten választások.

    A romló adatok miatt a delhi kormányzat, de a szövetségi államok is újra szigorításokat vezetnek be. Sokfelé újra kijárási tilalmat rendeltek el, bár az éttermek és éjszakai mulatók már egy ideje csak fél házzal üzemeltek. Vannak államok, ahol bezárták az iskolákat, a mozikat, és korlátozzák a nyilvános rendezvényeken részt vevők számát.

    A járvány leggyorsabban az indiai nagyvárosokban terjed.   

  • Az omikron-variáns után endémiává enyhülhet a koronavírus az Egyesült Királyságban – mondta Mike Tildesley, a Warwicki Egyetem járványmodellezője. 

    A szakértő hangsúlyozta: elképzelhető, hogy az omikron-variáns után egy olyan, újabb vírusváltozat jöhet majd, amely lényegében már csak a náthához hasonló tüneteket okoz, miközben a fertőzésszám szép lassan elérhet egy állandó, a mostaninál jóval alacsonyabb szintet.

    Egyelőre még nem tartunk itt, de az omikron lehet a remény első fénysugara, hogy ez megtörténhet hosszú távon

    – fogalmazott, miközben azt is elismerte, hogy bár az omikron-variáns enyhébb tüneteket okoz, nagyon gyorsan tud terjedni.

    Az endémia egy adott betegség szokványos előfordulását jelenti egy bizonyos területen az adott népesség körében. Ha a fertőzöttségi arány egy bizonyos időszakon belül magasabb, akkor epidémiáról beszélhetünk, egyelőre még így jellemzik a szakértők a legtöbb országban a koronavírust. Pandémiáról, vagyis világjárványról pedig akkor beszélünk, ha ez az állapot szinte még mindenhol fennáll. 

    Arról, hogy az endémiás szakasz mikor és milyen feltételek mellett köszönthet be, ebben a cikkükben írtunk korábban.

    (via The Guardian)

  • Legalább 3 embert őrizetbe vettek a hatóságok az indiai Gudzsarát államban, amiért széles körben megünnepelték egyikük kutyájának, Abbynek a születésnapját. 

    A buliról a közösségi médiába is kiszivárogtak a felvételek, erre figyeltek fel a rendőrök is. A képek, videók tanúsága szerint a résztvevők többsége maszkviselés és távolságtartás nélkül ünnepelte az eb születésnapját. Egyes értesülések szerint a szervezők körülbelül 700 ezer indiai rúpiát (ez nagyjából 3 millió forintnak felel meg) költöttek a partira. 

    A hatóságok szerint a buli házigazdái súlyosan megszegték az érvényben lévő járványügyi rendelkezéseket, ezért vették őrizetbe őket. 

    Gudzsarát államban pénteken jelentettek be újabb járványügyi korlátozásokat, ennek értelmében 10 városban éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be. 

    (via Livemint)

  • A nigériai szakértők dolgoznak egy koronavírus elleni vakcinán – közölte Muhammadu Buhari nigériai elnök.

    Az államfő egy televíziós interjúban beszélt erről. Azt mondta, hogy nagy erőkkel dolgoznak a fejlesztésen, de addig nem állnak nyilvánosság elé az eredményekkel, amíg nem tudnak valamilyen sikert felmutatni. 

    Szakértők szerint Nigériának még ahhoz is jelentősen fel kellene gyorsítana az oltási kampányát, hogy a jövő év végéig beoltsák legalább a lakosság felét. A több mint 200 milliós országban eddig mindössze a lakosság 5 százaléka kapott egy vakcinát a koronavírus ellen, a kétszer beoltottak aránya pedig mindössze 2,2 százalékot tesz ki. 

    Olorunnimbe Mamora egészségügyi miniszter pénteken a CNN-nek nyilatkozva azt mondta: két-három éves időtávlaton belül lehet esély arra, hogy egy vakcinagyárat létesítsenek az országban, de mindez még az anyagi forrásoktól is függ. 

    (via CNN)

  • Az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás kötelezővé tétele mellett érvel a Die Welt am Sonntag vasárnap megjelenő német napilapnak adott interjúban Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter.

    „El kell fogadnunk, hogy a kötelező oltás sem fog mindenkit elérni, de meggyőződésem, hogy sok oltatlannak be lehetne adni a védőoltást, ha meghoznánk ezt a döntést” – fogalmazott a szociáldemokrata politikus.

    A miniszter abban bízik, hogy a kötelező oltással a lakosságot védetté lehet tenni a jövőre nézve.

    „Nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy van egy csalókán jó nyár, aztán ősszel jönnek az új variánsok meglepetései, úgy, hogy sokan nem védettek ellenük, mert akkor kezdődik minden elölről” – magyarázta Lauterbach.

    Karl Lauterbach szerint hiába okoz enyhébb tüneteket az omikron-variáns, gyorsabban terjed, és ha valaki elkapja, akkor korántsem biztos, hogy védett lesz a következő mutációval szemben.

    Naivitás abban hinni, hogy az omikronnal véget ér a világjárvány

    – hangoztatta a miniszter.

    Németországban egyelőre egyetlen társadalmi csoport számára sem kötelező a védőoltás. A parlament várhatóan még januárban vitát tart erről, de azonnali döntés nem várható.

  • A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) egyik orvosa kisebb vitát folytatott Sajid Javid egészségügyi miniszterrel arról, hogy kötelező oltást írtak elő az egészségügyi dolgozóknak.

    Az eset akkor történt, amikor Javid látogatást tett a londoni Kings College Hospitalben. A miniszter ekkor kérdezte meg az orvosokat arról, hogy mit gondolnak a kötelező oltás előírásáról, amit a parlament decemberben hagyott jóvá. A kérdést néhány másodperces csend követte, majd az egyik orvos válaszolt:

    Én nem örülök neki. 

    Az illető, Steve James elmondta, hogy ő már a kezdetek óta a Covid-intenzíven dolgozik, és maga is átesett a fertőzésen, de nincs beoltva koronavírus ellen, és nem is szeretné felvenni az oltást.

    A vakcina csak körülbelül nyolc hétig csökkenti a fertőzés átadásának esélyét a delta-variáns esetén, az omikronnál pedig valószínűleg még addig se. És ezzel együtt elküldenek, ha nem veszem fel az oltást? Tudományos szempontból ez az indoklás nem elég erős

    – mondta az orvos. A miniszter ezután a többiek felé fordult, hogy őket is megkérdezze, majd miután nem érkezett válasz, azt mondta, hogy tiszteletben tartja Steve James álláspontját, és elismerte, ez valóban egy vitás kérdés.

    Ezután James azt mondta, hogy szerinte az antitestekkel rendelkező orvosokat mentesíteni lehetne a döntés alól. Majd a miniszterrel azon kezdtek el vitatkozni, hogy az oltás vagy a fertőzésen való átesés nyújt-e jobb védelmet, illetve hogy milyen gyakran kellene emlékeztetőoltásokat beadni, ha állandóan fenn akarják tartani a védelmet. „Mindenkit havonta be kell oltaniuk” – mondta erről Steve James. A miniszter erre azt válaszolta, hogy a szakértők véleményéhez fognak igazodni a kérdésben. 

    Az NHS dolgozói számára előírt oltási kötelezettség egyébként még csak hónapok múlva, április 1-jén lép majd életbe. 

    (via Sky News)

  • A szerb Novak Djokovic ügyvédei szerint a férfi teniszezők világranglistáját vezető játékos december közepén pozitív koronavírustesztet produkált, amire hivatkozva oltásmentességet kapott, és megadták neki a különengedélyt arra, hogy elinduljon az Australian Openen.

    A szombaton közzétett iratok szerint Djokovic november közepén megkapta a beutazáshoz szükséges vízumot, december 30-án pedig az orvosi mentességről szóló igazolást is. Utóbbit annak alapján, hogy december 16-án pozitív tesztet adott, az elmúlt 72 óra vonatkozásában pedig nem volt láza, illetve Covid-fertőzésre jellemző légúti tünete.

    Az ügyvédek állítása szerint az ausztrál nyílt teniszbajnokság rendezőinek megbízásából egy független orvosszakértői bizottság állította ki Djokovic számára a mentességi igazolást, amit Victoria állam ezzel foglalkozó testülete is felülvizsgált, majd jóváhagyott.

    A hússzoros Grand Slam-bajnok, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon kilencszeres győztes Djokovic szerdán közép-európai idő szerint kora délután – helyi idő szerint majdnem éjfélkor – szállt le a melbourne-i Tullamarine reptéren, majd ott egy különszobában órákon át a hatóságok döntésére várt, hogy beléphet-e az országba.

    (MTI)

  • A Citigroup január 14-étől kezdve fizetetlen szabadságra helyezi, a hónap végén pedig kirúgja oltatlan alkalmazottait az Egyesült Államokban.

    A pénzintézet már tavaly októberben jelezte, hogy kötelezővé fogják tenni az oltást. A mostani döntés alól kizárólag azok mentesülnek, akik igazolni tudják, hogy valamilyen egészségügyi vagy vallási okból kifolyólag nem vehetik fel a vakcinát, ezeket az eseteket egyénileg fogják elbírálni. 

    A Citigroup ezzel az első nagyobb pénzintézet lesz a Wall Streeten, amely bevezeti a vakcinakötelezettséget, és ki is rúgja a munkavállalóit, ha ezt nem teljesítik. Rajtuk kívül már a Wall Street más pénzintézetei – a Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a J. P. Morgan – is különleges intézkedéseket vezettek be az oltatlan alkalmazottakkal szemben. Ezek a cégek azonban egyelőre megelégedtek azzal, hogy home office-ba helyezték az érintetteket, a kirúgásig még nem mentek el.  

    A Citigroup a döntést elsősorban azzal indokolta, hogy meg kell felelniük a „nagy és fontos” partnerük, az amerikai kormányzat egyik előírásának, amely szerint a kormánnyal szerződésben lévő, 100-nál több főt foglalkoztató cégek alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat. Ennek a rendeletnek a jogszerűségét egyébként még vizsgálja az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága (SCOTUS), mivel a szabályozás által érintett cégek közül többen tiltakoztak.

    A Wall Streeten kívül már több amerikai nagyvállalat (például a Google és a  United Airlines) is döntött az oltatlanok kirúgásáról vagy fizetetlen szabadságra küldéséről.

    (via Reuters)

  • A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik, koronavírus elleni vakcinát – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron-variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt.

    Hangsúlyozta: a vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet, védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát.

    Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.

    A vírus korábbinál gyorsabb terjedése miatt az esetszámok robbanásszerű növekedésére kell számítani, az oltatlanok pedig még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint eddig

    – emelte ki a rektor.

    (MTI)

  • Tömött sorok várakoznak Szerbiában a Covid-rendelőknél, ami a járványügyi szakemberek szerint az újévi összejövetelek hozadéka, és ez az adatokban is visszaköszön, hiszen alig egy hét alatt több tízezerrel nőtt az újonnan regisztrált covidosok száma. 

    Ugrásszerűen növekszik a koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket észlelők száma Belgrádban, a helyi szakemberek szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a delta- és az omikron-variáns is rohamosan terjed a lakosság körében. A járványügyi kutatók szerint mindez annak köszönhető, hogy a szerb fővárost 100 ezer turista és tömött szórakozóhelyek jellemezték szilveszterkor. 

    Az előrejelzés szerint a legnagyobb terhelés egyelőre még a Covid-rendelőkben és a laboratóriumokban csapódik le, ám a következő napokban már a kórházakban is visszaköszön majd. 

    (via Pannon RTV)

  • Az indiai rendőrség legalább 10 fertőzöttet hajszol Amritszár városában, akik megszöktek ahelyett, hogy karanténba vonultak volna.

    A karanténszökevények azzal a repülővel érkeztek az országba szerdán, amelynek 179 utasából legalább 125-nél kimutatták a fertőzést (úgy, hogy még nem is mindenkit teszteltek le).

    A hatóságok már a reptéren elkezdték összegyűjteni a fertőzötteket azért, hogy karanténba szállítsák őket. A pozitívra tesztelt emberek többségét a helyi kórházakba szálították, viszont legalább 10 embernek valahogy sikerült elszakadnia az utasok csoportjától a reptéren és meglépnie előlük. 

    A kórházba kellett volna menniük, ehelyett hazamentek. A rendőrök most azon dolgoznak, hogy megtalálják ezeket az emberek, fel fognak lépni velük szemben

    – mondta az egyik illetékes tisztviselő. 

    (via CNN)